A vizuális tömegkultúra egyik fontos eleme a zenés videó műfaja, a videoklip, amely lényegében 1981-től, a Music Television zenecsatorna indulásától vált igazán meghatározóvá. Természetesen már jóval korábban is találkozhattak a nézők klipekkel, de az MTV volt az első csatorna, amely a nap 24 órájában sugározta a zenés videókat.[1] Ma már rengeteg olyan tévécsatornát tudnánk említeni, amelynek fő profilja a videoklipek játszása (bár gyakorlatilag ezeken is egyre csökken a klipek sugárzása), valamint az interneten is bármikor elérhető szinte bármelyik videó (azok is, amelyeket esetleg a zenecsatornák nem mutattak be, mert túlságosan erőszakosnak vagy pornográfnak ítélték őket). A klip-ipar ma is virágzó üzletág, ám a konkrét gazdasági statisztikák mellett az esztétikai szempontokat is érdemes figyelembe venni. A dalok reklámozása mellett ugyanis hamar felismerték a videoklipekben rejlő vizuális lehetőségeket.
A videoklipek sokat kölcsönöztek a filmek világából ‒ a science fiction műfaja az egyik legtöbbet idézett filmes zsáner a klipek világában ‒, és valamennyire fordítva is igaz, hiszen a filmek is vettek át ezt-azt a videoklipek esztétikájából. Dolgozatomban egy 2003-as The Darkness-klipet elemzek, amely a klasszikus sci-fis kódokat és konvenciókat bemutatva egyben parodizálja is a műfajt.
A The Darkness nevű brit formáció 2000-ben alakult a suffolki Lowestoftban. A 2003-as Permission to Land című bemutatkozó lemezüket két hét alatt vették fel, és szerzői kiadásban jelentették meg, ugyanis a kiadó nem merte bevállalni az albumot. Nem is tévedhettek volna nagyobbat, hiszen milliós példányszámban kelt el a lemez, és négy hétig szerepelt az angol toplista első helyén. A brit kvartett hard rock stílusban alkot, tisztelegve az olyan elődök előtt, mint az AC/DC, az Aerosmith vagy a Boston. (A Bostontól még a landoló UFO-s lemezborítójukat is átvették.)
Már a borítót (és az album címét) nézve is azonnal feltűnnek a science fiction elemek. Erre csak rátesz egy lapáttal az I Believe in a Thing Called Love videoklipje. (Az általam elemzett klip már a második változat, ugyanis készült egy sokkal alacsonyabb költségvetésű, gyakorlatilag amatőr klip is ugyanehhez a számhoz.) A klipet Alex Smith rendezte azzal a nem titkolt céllal, hogy az amerikai piacra is betörjenek a brit fiúk. (Sikerült!)
Ha a klipet műfaji szempontból vizsgáljuk, legelőször a tudományos-fantasztikus elemeket érdemes számba venni. A videó egy űrhajón játszódik, de ha ennek ellenére bárkinek kétségei támadnak a műfaját illetően, a későbbiekben látunk még idegen bolygóra teleportálást, óriás rák kiütését meteorittal, valamint a fináléban az űrhajót megtámadó hatalmas polip szétrobbantását gitárokból kilövellő lézersugarakkal. Az űrhajó kívülről és belülről is megfelel a sci-fi konvencióknak, bármelyik Start Trek-filmben megállná a helyét a belső díszlet, valamint a külső kép is (legalábbis a polip nélkül). Ugyanez az űrhajó jelenik meg a kicsit későbbi, Christmas Time című számukhoz készült klip legvégén.
Azonban az is egyből szemet szúr a nézőnek, hogy ezt a klipet nem gondolták véresen komolyan. A paródia lényegéhez tartozik, hogy megidéz egy adott műfajt, stílust vagy művet, de közben komikus hatást vált ki. Ezt a komikus hatást legtöbbször túlzással és torzítással éri el. Az I Believe in a Thing Called Love klipje inkább sci-fi paródia, mint valódi science fiction. Nézzük meg például az embereket fenyegető „szörnyeket” a videóban: egy hatalmas rák és egy óriás polip. A földönkívüli ízeltlábú legalább egy igazi rák odavetített képe, azonban amikor megdobja Justin Hawinst egy látványosan papírmasé meteorittal, már tudjuk, hogy inkább a Zs-kategóriás filmeket idézi meg, mint a klasszikus sci-fit. Az óriáspolipról pedig már messziről látszik, hogy szövetből és műanyagból készült, így leginkább Ed Wood híresen csapnivaló filmjei jutnak az eszünkbe róla.
Ha már a paródiánál tartunk, ki kell térnünk a videokliphez tartozó zenére, valamint magára a zenekarra is. A dal zeneileg a kemény rock műfajába sorolható, és körülbelül a fele gitárszóló, ami alap az ilyen jellegű daloknál. Ehhez valami „kemény” témát várnánk, azonban a dalszöveg a szerelemről szól, és tulajdonképpen csupán kétszer két sor, plusz a refrén, amelyet a normális emberi hangmagasságnál egy oktávval feljebb énekel Justin Hawkins. Tehát már a dalt is lehetne egyfajta paródiaként értelmezni, nem is beszélve az együttes tagjainak megjelenéséről. Az énekes (Justin Hawkins) ezüst lángnyelvekkel díszített, kivágott fehér kezeslábast, a gitáros (Dan Hawkins, az énekes testvére) fehér trapéznadrágot, a basszusgitáros (Frankie Poullain) pedig kung-fu fejpántot és Lemmy-bajuszt visel. A frontember egy kicsit a szintén brit, szintén hard rockos Robert Plantra hajaz a Led Zeppelinből, az öltözéke azonban már sokkal inkább a hetvenes évek glam rockját idézi. Persze az 1970-es évek glam rockjától egyébként sem áll távol a science fiction, gondoljunk például Elton John Rocket Man című számára, vagy David Bowie földönkívüli rocksztár alteregójára, Ziggy Stardustra.
De nemcsak a ruhadarabok miatt jöhet szóba a paródia a videó kapcsán, hanem az együttes tagjainak cselekedetei és klipbeli megjelenítése miatt is. Például Dan Hawkins egy nagy rakás Marshall-erősítő előtt nyomja a szólót, majd kinyit a képkivágat, és látjuk, hogy egy egész falnyi erősítő van a háttérben, de aztán még eggyel kijjebb nyit a kép, és még több (végtelenített) erősítőt láthatunk a gitáros mögött. Ez a tipikus túlzó gesztus fontos eleme a paródiáknak. Vicces részlet még, amikor az énekes mikrofon helyett egy rúd szalámival (?) a kezében jelenik meg. De további parodisztikus hatást keltenek az idegen bolygó egén feltűnő fejek vagy a nagyon igényes kék lángnyelvek mint speciális effekt.
Az I Believe in a Thing Called Love klipjében számos utalás van más klipekre, előadókra, zenei stílusokra, korszakokra és filmes műfajokra. Bár mindezeket parodizálja a klip, egyértelmű, hogy nem az említett dolgok kigúnyolásról van szó, hiszen a parodizálás itt inkább tiszteletet, elismerést fejez ki. És annak ellenére, hogy látványosan bohóckodik a Darkness, mégsem lehet azt mondani, hogy az együttes (vagy az album, vagy az I Believe in a Thing Called Love) teljes egészében paródia lenne, hiszen már ebből a klipből is látszik, hogy teljes odaadással, szenvedélyesen zenélnek a brit előadók.
Felhasznált irodalom:
Hlavaty Tamás: Kisfilmek a nagyvilágból. Szerzőiség a klipművészetben. http://www.filmtett.ro/cikk/1291/szerzoiseg-a-klipmuveszetben-1 utolsó letöltés: 2015.12.05.
1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz. Szerk. Robert Dimery, Gabo kiadó, 2006.
Felhasznált videók:
The Darkness: I Believe in a Thing Called Love
https://www.youtube.com/watch?v=sRYNYb30nxU
The Darkness: Christmas Time
https://www.youtube.com/watch?v=VQhuoY5h2kE
[1] Hlavaty Tamás: Kisfilmek a nagyvilágból. Szerzőiség a klipművészetben. http://www.filmtett.ro/cikk/1291/szerzoiseg-a-klipmuveszetben-1