Dimenzióváltás. Gondolatok a 3D-s filmről.

Jürgen Habermas szerint a technikai haladásnak meg van az a tulajdonsága, hogy mindig nagyobbnak mutatja magát a valósnál. Az új generációs, digitális vetítőgépeket használó 3D-s mozitermek globális terjedésében sokan mégis a mozi végleges átalakulását látják, noha ez az átformálódás már a digitális és analóg filmkészítési eljárások fúziójával elkezdődött. Nehéz megítélni, hogy a technikai fejlődés különböző marketing és piaci stratégiák által támogatott ideológiája az, ami véleményt formál ebben az esetben vagy Csodacsibe, Volt, Coraline, a Véres Valentin Harry Wardenje valóban a film egy új dimenziójának „első” figurái.

A kétezres évek második felétől kibontakozó nemzetközi trend a magyarországi mozi-hálózatokat is jelentős beruházásra késztette az utóbbi évben. A közel ötven millió forintot igénylő átalakítás önmagában is bizonyíték arra, hogy a térhatású mozi többé már aligha tekinthető utazó, cirkuszi látványosságnak vagy elszigetelt kísérletezésnek.

Bár a technikai képek esetében hozzászoktunk az előre beprogramozott élettartamú formátumok időleges favorizálásához – az otthoni szórakoztatás esetében ez már akár negyedéves szériaváltásokat is eredményezhet, legyen szó akár az információtárolásról, akár a képfelbontásról (DVD, Blue-Ray, HD Ready, Full HD) – a mozi apparátusok lecserélése mind a gyártástechnika, mind a mozi szolgáltatók részéről sokkal lassabban zajlik. Éppen ezért a 3D-s mozi eddigi történetében a különböző rendszerek aszinkronitása jelentette a legnagyobb problémát. A hangosfilm nemzetközi elterjedését hasonló módon, majdnem egy évtizedre visszavetette a különböző szabadalmak harca.

Úgy tűnik a 3D-s film esetében ez az áttörés megtörtént, már minden nagyobb vidéki városban is vetítenek ezzel a technikával. Az időzítés könnyen magyarázható azzal, hogy az utóbbi évtizedben a házimozi rendszerek és a fájlcserélő hálózatok előretörésével átalakult a szabadidős és mozi kultúránk. Így a filmgyártók számára az igazi profitot jelentő másodlagos terjesztés (DVD-kiadás, televíziós sugárzás) piacának beszűkülése miatt, a filmiparnak újra meg kell harcolnia minden egyes nézőért.

A technikai egységesítés azonban nem csak a mozit alakítja át, hanem magát a térhatású filmet is. A 3D-s technikát eddigi története során lényegében a rövidfilmes műfajok tartották életben. Ezek a sokszor alkalmi vetítések mindig megőriztek valamit a korai filmek attrakció jellegéből. A téma, a műfaj és a vetítési idő teljesen mellékes körülménye volt a térhatásnak és a megmutatás képességének. A korai úti- és tematikus filmekhez hasonlóan teljesen mindegy, hogy a tenger élővilága, egy autóverseny vagy valamilyen egzotikus táj kerül rögzítésre ezekben a „nem-aktualitás” filmekben, a cél – ahogyan Tom Gunning fogalmaz a korai rövidfilmekkel kapcsolatban – „a világ elérhetővé tétele” és egy új technika erejének a demonstrálása.

Természetesen számos elismert rendező kísérletezett az egészestés játékfilmek háromdimenziós lehetőségeivel is, de a hiányos vetítési feltételek vagy az érdektelenség miatt a nagyobb költségvetésű filmek csak ritkán kerültek át a harmadik dimenzóba. Noha a technika már az 1900-as évek elején készen állt, Lumiére A vonat érkezésének 3D-s változatát minden különösebb visszhang nélkül vetítette, Hitchcock pedig egyszerűen nem talált megfelelő mozit a Gyilkosság telefonhívásra című filmjének háromdimenziós premierjéhez. Magyarországon az ötvenes években Bodrossy Félix a filmgyár és a Híradó operatőre folytatott komoly kísérleteket a térhatású mozi meghonosítására – a Toldi mozi külön e célra átalakított termében rövid ideig sikerrel is vetítették rövidfilmjeit -, de ezt leszámítva a térbeli filmélmény nem tudta helyettesíteni a hagyományos mozit a vásznon a hazai mozikban.

Az igazi áttörést a Real D Cinema rendszer bevezetése jelentette a közelmúltban. Ez a berendezés már alkalmasnak tűnt arra, hogy a nagy stúdiók elindítsák 3D-s projektjeiket. A különbség az, hogy itt egy projektor vetíti a vászonra a két kamera által eltérő szögből felvett high definiton képeket. A kép így nem egyszerűen háromdimenziós lesz, hanem HD felbontású is egyben.

Talán nem túlzás igazi paradigmaváltásról beszélni és nem csak technikai értelemben. Az a marxi tétel miszerint a lét határozza meg a tudatot, a termelési viszonyok befolyásolják a szellemi formákat, különösen igaznak tűnik a mozi esetében. A mozi apparátusának legkisebb átalakulása új stilisztikai megoldások, tematikák stb. megjelenését teszi lehetővé.

A szélesvászon megjelenése a mélységben szerkesztett „realista” filmeknek kedvez, ezzel is felgyorsítva az (orosz) montázsfilmek eltűnését, de ez az egyszerű technikai átalakítás más szempontból műfaji hangsúlyeltolódást idézett elő a kaland poétikájú filmeknél. A szélesvásznú vetítések például a thrillert a jóval akciódúsabb kémfilm irányába indították el. Ugyanakkor a CGI-technika megjelenése a vásznon nem a renderelt ork hadseregek vagy dinoszauruszok megjelenése miatt volt forradalminak tekinthető, hiszen a fiktív lények bemutatása, a sci-fi vagy a fantasy tipikusnak mondható témavállalásai más fajta elvárások mellett, például a stop-motion technika alkalmazásával is teljesíthetőek voltak már a kezdetektől. A CGI-technika igazából az önálló látványvilágok és különleges kameramozgások szimulálásával, illetve megtervezésével alakította át a film világát. A hangosfilm megjelenése új típusú színészi játékot követelt, és átalakult a narratív filmek plánstruktúrája. A példákat hosszan sorolhatnánk.

A kérdés az, hogy a 3D-s vetítési rendszer hogyan alakítja át a filmet, milyen stilisztikai, műfaji újításokhoz vezet. Ha áttekintjük a filmtörténetben a 3D-s filmek katalógusát, akkor szembetűnő, hogy a legnépszerűbb műfaj (ha figyelmen kívül hagyjuk a „nem-aktulitás” filmek viszonylag magas számát) a horror lesz. Önmagában is figyelemre méltó, hogy egy emancipációért küzdő technikai eljárás egy kritikailag alacsonyan jegyzett műfajon keresztül kíván elismertséget szerezni. Úgy tűnik, az első átalakulás, amit a 3D-s film magával hoz, a műfajok szelekciója. Nyilvánvalóan olyan műfajok kerülnek előtérbe, melyek extrém lehetőségeket kínálnak arra nézve, hogy a néző és a látvány közötti különbséget a film egyes pontjain a maximális hatás érdekében minimálisra lehessen csökkenteni. A horror pedig ilyen, hiszen a néző sokkolása két fronton, a naturalista effektek és a néző virtuális, de folyamatos veszélyeztetésével zajlik. A Véres Valentin gyilkosának csákánya, a nézőtér felett szétszóródó üvegszilánkok a Voltban vagy a Coraline emblematikus, szemünkbe fúródó varrótűje mind ugyanazt a hatást éri el, a néző tere és a diegetikus világ fizikalitása az érzékelés egységében összeolvad.

Ha végignézünk a 3D-s filmeket kínáló mozik műsorfüzetén, nem nehéz észrevenni, hogy a kompjuter-animált rajzfilmek eddigi diadala tovább folytatódik a harmadik dimenzióban. Nem véletlen, hogy az animáció korábbi technikáit szinte teljesen kiszorító filmek a 3D-ben is vezető ágazatnak számítanak, hiszen a filmkészítőknek nagyon keveset kell azért tenniük, hogy a renderelt világot, szintén számítógép segítségével térhatásúvá alakítsák. Ezeknek az animációs filmeknek a minősége egyelőre még észrevehetően megelőzi a többi 3D-s játékfilmét, továbbá még kereshetőbbé és tervezhetővé válnak azok a szituációk, melyekben megmutatkozhatnak a Real D Cinema adottságai. A Volt című film első hosszú akciójelenetének minden történése a tér komikumának kihasználásán vagy éppen dramatizálásán alapul. Azt is mondhatnánk a 3D-s akciófilmben újjászületik a burleszk műfaja.

Paradox módon, azok a filmek, melyek hagyományosan a tér másfajta poétikájára építenek, mint például a western, kimaradnak a kiemelt műfajok közül. A panoráma képben és a nagytotálban pontosan az veszik el, amire a 3D építkezik; a kép különböző síkjai közötti feszültség. Ehelyett a 3D nagyon is vonzódik a klausztrofóbikus terek bemutatásához, amivel megduplázható a képkeretek száma és növelhető a dimenzionális rétegek száma. A barlangban vagy az ágy alatt forgatott jelenetek a Véres Valentinben, a varázs folyosó bemutatása a Coraline-ban, olyan nézőpontot kínál a nézőnek, amely korlátozza ugyan a látását, de éppen ez jelenti a vizuális izgalmat. Érdekes módon a keretek kiemelése, vagyis a mozi szituáció részleges leleplezése juttat minket örömhöz.
Várhatóan a technika drágasága miatt a művészfilmes kísérletek egy ideig még nem jelennek meg a mozikban, ugyanakkor a piac kibővülése idővel megteremti a 3D-s technika és az ezzel együtt megjelenő alkotói szemléletváltások általánossá válását.
A kérdés persze az, hogy ez a technika meddig marad meg a mozi falai között. Mennyi ideig lehet a mozi monopóliuma? A híradástechnikai cégek végtelenül gyorsan reagálnak. A Samsung márciusban már bemutatta azt a 3D-s plazmatévét, mely egy átalakító segítségével bármilyen DVD-ből képes 3D-s filmet transzformálni.

Bármi is legyen a 3D-s mozi sorsa a jövőben, a látásunk átalakulása már megkezdődött, és ez jelenti az igazi dimenzióváltást.