Az Apertúra Magazin az ország egyik meghatározó filmtudományos szakfolyóiratának, az Apertúra. Film – Vizualitás – Elmélet című negyedéves online periodikának a testvéroldalaként alakult és kezdte meg a tevékenységét 2009 februárjában. Célunk, hogy a „film, vizualitás, kritika” mottó jegyében, az Apertúra tudományos igényességét és tartalmi gazdagságát követve, de közérthető és naprakész módon reflektáljunk környezetünk vizuális jelenségeire. Bár kiemelt területünk a film, a vizuális kultúra tágabb kontextusait (színházművészet, képzőművészetek, opera, tánc és mozgásművészetek, fotográfia, térművészet) és populárisabb regisztereit (internetes művészet, utcaművészet, urbánus képzőművészet, televízió, képregény, karikatúra, graffiti, street art, fotómanipuláció, vizuális és mediális szubkultúra) is igyekszünk szakszerűen, de olvasmányos stílusban értelmezni.

Az Apertúra Magazin a vizuális kultúratudomány aktív és interaktív szakmai és társadalmi diskurzusának színtereként kíván fellépni, elősegítve ezzel a megváltozott státuszú képek befogadását. A Magazin a napjainkban még kevésbé definiált és reflektált képi folyamatok rendszerezésének szükségletét elégíti ki, mely nem csak szakmai, de társadalmi szükséglet is egyben: alapvető feltétele annak, hogy megértsük a vizuális kultúra mindazon változásait, amelyek átszövik a mindennapjainkat, sőt, gyakran egészen az intim tereinkig hatolnak.

Törekszünk továbbá arra, hogy a Szegeden és Szeged környékén zajló kulturális élet eseményeit népszerűsítsük, a regionális jelenségeket bekapcsoljuk az ország kulturális vérkeringésébe. A város és a térség meghatározó kulturális intézményei mellett a kisebb szervezetek, civil közösségek és önkéntes fórumok is helyet kapnak a Magazin oldalán, tevékenységük kritikai igényű elemzésével ösztönözve a további munkájukat. Az Apertúra Magazin mértékadó szellemi iránytűként segít tájékozódni a dél-alföldi urbánus környezet gazdag és eleven kulturális világában.

Írásokat a fentiek alapján a következő címre várunk:

apertura.magazin@gmail.com

A beérkezett szövegek megjelenéséről a szerkesztők döntenek.