Veled is megtörténhet (C’est arrivé près de chez vous) – Egy sorozatgyilkos portréfilmje

„Fényt!” Kiáltja a rendező, hogy a postás agyonverését a kamera sikeresen rögzíthesse egy sötét aluljáróban. Ezután a gyilkos kedvenc verséből idéz, bemutatja édesanyját, meghívja a stábot egy vacsorára és agyonlő egy taxisofőrt. A Veled is megtörténhet az ál-dokumentumfilmek (mockumentaryk) egyik kiemelendő gyöngyszeme, mely önmagát egy aktív sorozatgyilkosról készült portréfilmként jeleníti meg.

A film cselekménye egy dokumentumfilm forgatása köré szerveződik, mely Ben, a megélhetési sorozatgyilkos mindennapjait és „munkásságát” kívánja bemutatni. A pénzszerzési lehetőségért és szórakozásért ölő Ben számára az emberi életek kioltása természetesnek vett hétköznapi esemény, csakúgy mint az édesanyja meglátogatása vagy a Valerie nevű barátnőjével való közös zenélés, zongorázgatás. A cselekményben fontos szerepet kapnak a forgatócsoport tagjai is, akik a történések rögzítése mellett egyre közvetlenebb és barátibb kapcsolatot kezdenek kialakítani Bennel, így az általa végrehajtott cselekedetekben is egyre több szerepet kapnak. Mindezen események precízen megidézett dokumentarista stílussal kerülnek megidézésre, mely a felvett jeleneteket a hitelesség érzetével töltik el.

Maga a film valóban megfelel a portréfilmek tördelt jellegű, személyközpontú szerkesztésének, melynek célja az adott egyén minél pontosabb bemutatása. A film során Ben beszámol a „munkájáról”, felvilágosít minket a halottak bányatavakban való elsüllyesztésének módjairól, megvillantja a művészethez kötődő imádatát, bemutatja családtagjait és közeli ismerőseit, számos kérdésben felvázolja véleményét és világnézetét, olykor pedig a stáb tagjaival folytatott interjúszerű, illetve közvetlen beszélgetésen keresztül derít fény személyiségének egyes részleteire. Mindez igen gördülékenyen történik, hiszen a kamera elé állított gyilkos nagyon élvezi, hogy a figyelem középpontjába kerülhet, és szinte megállás nélkül ontja a szót. Ben élvezettel osztja meg bűntetteinek részleteit, melyet még inkább serkent a dokumentumfilmesek kíváncsisága. A film igen sajátos tulajdonságát képezi, hogy a gyilkos alakját nem megszokott műfaji sablonokra építi, hanem valósághűségre törekedve egy sokrétű személyiséget hoz létre, melyben összefér az emberölés természetes tevékenységként való felfogása, az önmagát túlértékelő műértő sznobizmusa, a barátai iránt érzett rajongó elfogultság, az áldozatai irányában mutatott szélsőséges kegyetlenség, valamint a képmutatásból és a naivitásból fakadó önkéntelen komikum. Ben valóban életszerű személyként jelenik meg számunkra, akinek embertelensége és elvetemültsége inkább csak a gyilkosságok alkalmával kerül felszínre. Lelkivilágának és világnézetének kiegyensúlyozottsága, valamint viselkedésének önkéntelen komikuma következtében alakja a legkevésbé sem felel meg a műfaji alapokon nyugvó bűnözők elképzelésének, inkább egy hétköznapi figura benyomását kelti. Nagyrészt csak mi nézők tudhatjuk, hogy a mit sem sejtő, nagyapjával türelmesen bánó, a festészeti kiállításon művészetről áradozó vagy a város közterein játszó gyerekekkel hülyéskedő Ben két gyilkosság között teszi mindezt. Ebben válik érvényessé a film címének magyarosítása, a Veled is megtörténhet, hiszen az utcán bármelyik ártalmatlannak tűnő figura lehet olyan, mint Ben. Legalábbis a film ezzel a gondolattal kívánja riogatni nézőit.

A film szerkesztése kezdetben a sorozatgyilkos életét bemutató jelenetek epizódjainak egymásra halmozásaként jellemezhető. Ezek között gyakran nem állítható fel egy pontosan meghatározható sorrend, nem jön létre időbeli és térbeli folyamatosság. A cselekmény előrehaladtával ez azonban változik, és a portréfilmes jellegű szerkezetben egyre jelentősebbé válnak a történetmesélés összefüggést eredményező elemei, melyet a felhalmozott bűntettek fokozatosan előtérbe kerülő következményei, valamint a Ben és a forgatócsoport közötti barátság kifejlődése indukál.

Mint már említetem, Ben személyiségének kirajzolódásával párhuzamosan egyre több szerepet kap a stáb és annak viszonya filmjük „főhősével”. Maga a forgatócsoport a felvételek közben a dokumentumfilmezés direct cinemás hagyományait kívánja követni, mely alapján próbálnak minél inkább a háttérbe húzódni, az események passzív megfigyelőivé válni. A stáb ezzel a hozzáállással úgymond a maguktól kibontakozó történéseket kívánja rögzíteni, elkerülve azt, hogy maga a stáb kezdeményezze azokat. Remy, a riporter, Andre, az operatőr, és Patrick (majd Franco, majd Vincent), a hangtechnikus teljesen próbálnak elhatárolódni az eseményekbe való beavatkozás lehetőségétől, így akarva megragadni a körülöttük kirajzolódó történéseket. Ez az elgondolás azonban erkölcsileg igen elítélendőnek mutatkozik, amint a kamera nők megfojtását és postások agyonverését kezdi rögzíteni. Ami a valóság megragadása kíván lenni, az itt a történésekben való részvételt, beleegyezést erősíti. A stáb ahelyett, hogy az áldozatok segítségére sietne, elkerüli a közbeavatkozás lehetőségét és a lehető legjobb kameraállásból kívánja rögzíteni a vergődő testek haláltusáját. A forgatócsoport megörökíti ugyan ezen események „valóságát”, azonban pont azzal, hogy csupán rögzíti azokat, felelősségre vonható a tettekkel kapcsolatban.

Ez a film igen komoly kritikát fogalmaz meg erről a mai napig jelentős direct cinemás dokumentarista elgondolásról. Eszerint a forgatás alatti háttérbe húzódás, passzívvá válás, a már-már láthatatlanságba burkolózás igénye bizonyos helyzetekben egyszerűen kivitelezhetetlen és erkölcstelen. Számos esetben pont a kamera jelenléte serkenti az eseményeket. Ide sorolható az, amikor Ben a stáb jelenlétét kihasználva kéredzkedik be egy idős hölgy (akit később halálra ijeszt és kirabol) lakásába azzal az indokkal, hogy a sokemeletes épületek magányos lakóiról készítenek riportot. Ezzel az eseménnyel maga a forgatócsoport lesz a bűntény sikerének feltétele. Azonban a dokumentumfilmesek nem csupán ezzel a be nem avatkozási szándékkal válnak erkölcsileg elítélhetővé. Míg Remy és a többiek háttérbe akarnak húzódni, addig Ben folyamatos beszédével (melyet nem is annyira a kamerának szán, hanem magának a stáb tagjainak) és közvetlenségével be kívánja vonni őket az eseményekbe. Emellett a cselekmény előrehaladtával Ben egyre közvetlenebbé, barátkozóbbá válik a forgatócsoport tagjai irányában, melyet fokozatosan ugyan, de a dokumentumfilmesek is viszonozni kezdenek. A passzív rögzítő állapot egyre kevésbé érvényesülhet, Remyék pedig Ben megfigyelői helyett társaivá, barátaivá kezdenek válni. Ezt a barátságot pedig közös vacsorázásokkal, ivászatokkal és nemi erőszakkal pecsételik meg.

Mindemellett kiemelendő a film precízen megvalósított dokumentarista stílusa. A képi világ, a technikai berendezések fokozott előtérbe kerülése, a felvételekbe becsúszott apró hibák (a stáb tagjai vagy a mikrofon belóg a képbe, Ben futás közben elesik), a kamera mögött álló forgatócsoportra való reagálások, mind hozzájárulnak a dokumentumfilm forgatásának sajátosságaihoz. Mindezzel a készítők a játékfilmek filmkészítési eszközrendszerével kívánnak szembehelyezkedni, és megteremteni a nézőkben a képek hitelességének érzetét. Maga a dokumentarista stílus elég ahhoz, hogy a nézők a megjelenített eseményeket, ez esetben a gyilkosságokat bemutató képsorokat a valósághűség érzetével kapcsolják össze. Így a megdöbbentő események még sokkolóbb hatást kelthetnek, a néző pedig elbizonytalanodhat azzal kapcsolatban, hogy egy megtervezett jelenetet vagy ténylegesen a valóságot látja-e. Igaz azonban, hogy a Veled is megtörténhetnek nem közvetlen szándéka a nézők átverése és meggyőzése arról, hogy a színtiszta valóságot látják (hiszen a filmbe belecsempésznek a dokumentarista stílustól elütő jeleneteket is), emellett pedig az alkotás 1992-es megjelenésekor már igen ismert volt a mockumentaryk jelensége, így nem érhetett el olyan hatást, mint például az 1980-as Cannibal Holocaust.

Tény azonban, hogy a film a valóságérzet makulátlan kivitelezettsége nélkül is igen sokkoló hatást kelt, melyet a dokumentarista stílus használatán túl a gyilkosságok naturalista megjelenítése, az ezeket megörökítő képek hétköznapi helyzeteket bemutató jelenetek közé helyezése, valamint Ben személyisége teremt meg. A félelemkeltés dramaturgiája ugyanis nem csupán a film kegyetlen jeleneteire épül, hanem magára a környezetre, amiben azok lezajlanak. Ahogyan azt az eredeti, illetve a magyar fordítású Veled is megtörténhet cím is meghatározza, a gyilkosságok átlagemberek utcájában, szomszédságában vagy akár lakásában is megtörténhetnek. A Ben-szerű gyilkosok pénzszerzés illetve szórakozás céljával bárkihez betörhetnek, meglephetnek borotválkozás, munka vagy akár intimebb helyzetek közben is. Mivel bárki lehet áldozat, a nézőtér soraiban ülők is potenciális célpontjai lehetnek egy elvetemült gyilkosnak. Ezzel a film kényelmetlenül közel hozza a biztonság érzetét árasztó otthonainkat és a gyilkosságok helyszíneit.

Összességében a Veled is megtörténhet az ál-dokumentumfilmek egyik markáns képviselője. A benne hasznosított dokumentarista stílus részletes kidolgozottsága, valamint a technikával kapcsolatos apró kísérletezések a film médiumának érdekességeire tapintanak rá. Emellett Ben alakjának és tettei körülményeinek figyelése, groteszk módon ugyan, de mégis szórakoztató. A sorozatgyilkos, aki megsebesített, menekülő áldozatának üldözése közben megáll, hogy a távolba révedve galambokról regéljen, aki egy idős asszony megölése előtt építészeti esztétikáról tart kiselőadást, aki agresszív cselekedeteit kedvenc filmjeiből veszi át és „fejleszti” tovább, igen taszító, keserű módon ugyan, de emlékezetes pillanatokat tud szerezni nézőközönségének.