Ki ne ismerné és ki ne sírta volna végig akár a századik megnézésre is a nagy sikerű és nagyon szerelmes Szerelmünk lapjai (The Notebook. Nick Cassavetes, 2004) című filmet? Ott a gazdag, okos és fényes jövő előtt álló Allie (Rachel McAdams) és a sokkal alacsonyabb társadalmi réteghez tartozó, fatelepen dolgozó Noah (Ryan Gosling, a nők kedvence) egymásba gabalyodik és egy (látszatra csak) egynyári szerelem alakul ki közöttük. Azonban szerelmük nem teljesedhet be a túlságosan nagy ellentét miatt. Ugyanerre a sablon alapsztorira épül Shana Feste Végtelen szerelem (Endless Love, 2014) című filmje, csak ezt kevésbé dolgozták ki, kicsit jobban cukormázba vonták és nyilván Valentin napon mutatták be azért, hogy adhassunk egy löketet a szerelemnek. De mit várhatunk el? Milyen újdonságot hozhat nekünk ez az új, és elég erős jelzővel („végtelen”) ellátott melodráma?

Mint említettem, nagyon hasonló a film története a Szerelmünk lapjaiéhoz. Női főszereplőnk, Jade Butterfield (Gabriella Wilde) egy gazdag amerikai család sarja, aki bátyja halálát követően visszahúzódó életet élt és inkább a tanulmányaira koncentrált, hogy felvételt nyerhessen az orvosi egyetemre, ami sikerül is neki. Tehát nem a szokásos bulizós, barátokkal lógós, iskolát hanyagoló tinédzser éveket éli, mint a kortársai általában véve. Ezzel szemben David Axelord (Alex Pettyfer) egy középosztálybeli átlagos fiú, aki iskola mellett apja műhelyében dolgozik, ám kiderül, hogy annyira mégsem átlagos, nagyon is kiemelkedő felvételit írt, amivel akár bekerülhetne az egyetemre is. A fiatalok szinte első látásra egymásba szeretnek, majd jönnek a bonyodalmak, a lány apja szigorúan fogja egy szem lányát, ellenzi ezt a szerelmet és mindent el is követ, hogy megakadályozza. Erre az ellentétre és nemtetszésre épül az egész film, ami egy tipikus nagyon nyálas, nagyon szerelmes végkifejlettel bír. Hiába szakították el egymástól a szerelmeseket, David nem adja fel és felkeresi Jade-et annak anyja segítségével, és végül újra egymáséi lehetnek.

Az összes szerelmes-sírós filmhez hasonló történetet láthatunk tehát, viszont ezt a már-már émelygősen édes szerelmi „kalandot” nem igazán akarta velünk teljesen elhitetni a rendező. Imádom a nyálas, romantikus filmeket akármennyire is gagyik, de néhol ez még nekem is sok volt és sántított. Az, hogy a castingosok választása Alex Pettyferre esett, erősen megkérdőjelezhető: David karakterének életkora és az őt alakító színészé igencsak eltérő még ránézésre is. Viszont nem csak a casting, de a forgatókönyv is hibázott: kissé hiteltelen a történet a nem elég jól kidolgozott karakterek és cselekmény miatt. Ha hitelesebb szeretne lenni ez a film, akkor kidolgozta volna a szerelmi szál előzményét is, hiszen elég elképzelhetetlen, hogy egy láthatóan menő srác miért ne merné leszólítani a csendes lányt. Majd drámaiatlan, már-már nevetséges fordulattal az étteremnél minden egy csapásra megváltozik, beszélgetni kezd Jade-del, és azonnal szerelembe esik.

Nem csak a sztori, de a párbeszédek is elég hiányosak, illetve túl színpadiasak. A dialógusokból nincs sem túl sok, sem túl kevés, azonban a forgatókönyvíróknak (Shana Feste és Joshua Safran) nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetniük ezek kidolgozására és realisztikusabbá tételére, hogy kevésbé legyenek műviek és cukrosak. Elég mesterségesek és vontatottak a dialógusok, a teatralitás pedig főleg a szerelmesek párbeszédét jellemzi, valamint David elmélkedését, monológját az igaz szerelemről.

Habár a történet és a dialógusok is a sztori fiktív voltát erősítik, azaz azt, hogy ez egy kitaláció (ami igaz is, csak általában a filmek pont ezt szeretnék elfeledtetni velünk), a színészi játék mégis elég meggyőző. A Jade-et alakító színésznő, Gabriella Wilde, az arisztokrata Gough-Calthorpe család leszármazottja, aki modellként kezdte pályafutását, azonban érdeklődött a színészet iránt is és színésznőként a St. Trinian’s – Nem apácazárda (St. Trinian’s. Oliver Parker, Barnaby Thompson, 2009) című filmben debütált. Családja miatt viszonylag könnyű volt karaktere bőrébe bújnia és eljátszania a brutálisan gazdag lány életét, ettől függetlenül azonban Gabriella gyönyörű szőke hosszú haja és kislányos bája azonnal magával ragadott a film elejétől fogva és végig meg is tartott bűvöletében. Pontosan ez a bájosság és kislányos pajkosság az, ami segített hinni ebben a csodás első szerelemben. Hitelesen játszotta a szerelmes tinédzserlányt karakterét. A David karakterét megelevenítő Alex Pettyfer szintén modellként kezdte karrierjét, aztán ezzel felhagyva inkább filmes babérokra tört. David érzelmeit és dühkitörését jó alakítással jeleníti meg, még akkor is, ha a szerelemről szóló eszmefuttatása erőltetett volt (bár ez inkább az írók, mintsem az ő hibája).

A legnagyobb negatívum, hogy túlságosan a Szerelmünk lapjaira hajaz az egész film – amit nehéz felülmúlni, és itt nem is sikerült. Nagyon hasonló az alapsztori, de ez akár meg is bocsájtható, hiszen számos romantikus film épül hasonló alaphelyzetre és ellentétekre. A hibák ellenére élvezhető a film, és ha a néző nem túl szőrszálhasogató, akkor ezek valószínűleg fel sem tűnnek, vagy nem zökkentenek ki a rózsaszín ködből. Ezektől eltekintve összességében a Végtelen szerelem egy nagyon aranyos, nagyon rózsaszín és nagyon nyálas romantikus melodráma, de bájos és szerethető is, ha valaki a romantikus filmeket kedveli jobban.