A holokauszt során történtek a mai napig borzongással töltik el az embert, ha belegondol, mennyi szörnyűség érte az akkori társadalmat. Hatását sokan még napjainkban is érzik ‒ habár mostanra ez, legalábbis a túlélők első nemzedékét illetően, sokkal kevésbé él elevenen, mint az 1940-50-es évekbeli emberek tudatában. Közismert, hogy számos film foglalkozik az események feldolgozásával (lásd például: Anna Frank naplója [The Diary of Anne Frank. Boris Sagal, 1980], A zongorista [The Pianist. Roman Polanski, 2002], Schindler listája [Schindler’s List. Steven Spielberg, 1993]), azonban ezek a filmek eltérnek egymástól abban, hogy milyen témát vagy időszakot állítanak a középpontba, illetve, hogy milyen műfajt használnak. A Jojo Nyuszi (Jojo Rabbit. Taika Waititi, 2019) például abszurdnak nevezhető, humoros stílusban közelíti meg a történteket, bár a holokausztfilmek többsége a dráma műfaját részesíti előnyben. Az Akik maradtak (Tóth Barnabás, 2019) című film, ami F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című regényét (2004) adaptálja, szintén filmdráma, azonban egy ritkábban megfilmesített időbe helyezi cselekményét.
Az Akik maradtak cselekménye 1948. szeptember 17-én ‒ vagyis a borzalmak és tragédiák utáni, traumafeldolgozó időszakban ‒ veszi kezdetét, ekkor ismerkedünk meg két főszereplőnkkel, Körner Aladárral, azaz Aldóval (Hajduk Károly), illetve Wiener Klárával (Szőke Abigél) is. Kettejük relációja az orvos-páciens kapcsolatból rövidesen valamilyen közelebbről meghatározhatatlan, bensőséges viszonnyá alakul, amelyben ugyanakkor romantikus szerelmi érzéseket is sejthetünk. Mindkét főszereplő az őket ért traumákat próbálja feldolgozni, és egymásban olyan társra találnak, akit korábban elvesztettek a háború alatt: Aldó feltehetően lányát és feleségét, párját véli felfedezni Klárában, Klára pedig Aladár alakjában előbb apafigurára, később szerelmi partnerre lel. A film eleinte bizonytalanságot kelt a két szereplő kapcsolatát illetően, és a szerelmi viszonyról csak akkor bizonyosodunk meg, amikor Klára féltő csókokat ad Aldó nyakára és arcára, amikor úgy hiszi, el fogják hurcolni a férfit. Aldó azonban ekkor Klárát a vendégágyba tessékeli, a folytatást pedig már csak időbeli ugrással ismerjük meg.
Klára karaktere önmagában véve ellentmondásos, hiszen tizenhat éves, gyermeteg, biológiailag későn érő, dacos, ugyanakkor sok szempontból koraérett is. Okos lány, aki problémás helyzetekből könnyen talál megoldást és akár jó tanuló is lehetne, mégis butának tetteti magát az iskolában. Látomásai, gondolatai és szüleihez írt levelei a gyászolás folyamatát jelenítik meg, karaktere pedig a legintenzívebb a történetben, amennyiben ő az a szereplő, aki a legjobban kimutatja az érzelmeit.
Aldó negyvenkét éves nőgyógyász, aki eleinte empatikusan viszonyul a kamaszlányhoz, később pedig látszólag viszonozza Klára gyengéd érzelmeit. A férfi kezdetben meglehetősen szótlan, de később is többet hallgat, mint amennyit beszél. Sokszor a múlt időt használva szólal meg, melyre Klára válasza többnyire úgy kezdődik, hogy „nem volt, él, csak […]”. A Klárával folytatott beszélgetéseik során gyakran a leányra tereli a szót, gondoskodásával próbálja óvni őt (például a fürdés vagy az evés fontossága). A hitről való beszélgetésük során rendszeresen kitér Klára kérdései elől, és a lány közeledését óvatosan próbálja kezelni – azonban mikor Klára beteg lesz, imádkozik érte.
Történetünk több évet ölel fel, ami alatt egy férfi és nő közti, társadalmilag valamelyest elítélt közeli kapcsolat bontakozik ki a szemeink előtt. A két főszereplőt közös sebeik sodorják egymáshoz: két elveszett lélekről van szó, akik a veszteségek tengerében véletlenül egymásra találtak. A film apró utalásokat tesz arra, hogy hogyan is fogadja a társadalom Klára és a lánynál közel harminc évvel idősebb Aldó közti viszonyt, bár a kérdések és ítélkezések többsége csak akkor merül fel, amikor már együtt is élnek (ekkor Aldó egy éve nevelt lányaként emlegeti Klárát). Klára és Aldó története számos kérdést felvet, amelyekre nem feltétlenül kapunk választ a filmben. Például kétségek között marad a néző Klára szüleinek vagy Aldó családjának sorsával kapcsolatban, mindössze néhány utalás alapján sejtjük, hogy mi is történhetett velük: Klára családját feltehetően deportálták, esetleg koncentrációs táborba vitték őket, Aldó családja pedig szintén hasonló sorsra juthatott, vagy brutális gyilkosság áldozatai lehettek. Klára esetében a tanárok is állítják, hogy okos, azonban „[…] a trauma, persze a trauma […]” sokat ront helyzetén. A kislány még nem igazán fogta fel, pontosan mi is történt körülötte, azt azonban érti, hogy ezek komoly események voltak, melyek nagyon súlyos hatással voltak mindenki életére. Orvosunk pedig inkább elnyomja magában a veszteséget, nem is tud, és nem is szeretne erről beszélni sem Klárának, sem másnak. Ők ketten, és a társadalom többi tagja, akik életben maradhattak, folyamatosan emlékeznek rokonaikra, szeretteikre, akiket elvesztettek, azonban próbálnak erről nem beszélni, és saját életüket jobb mederbe terelni.
Az Akik maradtakban a gyászmunka különböző típusaival szembesülünk, mindkét főszereplőnk máshogyan dolgozza fel veszteségeit: a gyermek intenzíven kimutatja érzelmeit, míg a felnőtt magába zárkózik mások érzelmei elől. Klára és Aldó gyászmunkájának különbsége azonban nem csak az életkorból adódik, hanem társadalmi nemi szerepeikből is. Aldó, orvoshoz hűen kevésbé mutatja ki érzelmeit, racionálisan közelíti meg az élethelyzeteket, valamint burkoltan, már-már a nézőre bízva mutatja ki érzelmeit, melyek egyre gyengédebbek Klára iránt.
Hajduk Károly és Szőke Abigél hitelesen játsszák szerepeiket. Hajduk Károly sokszor kifejezéstelen arca, helyenként hanglejtés nélküli mondatai abszolút illenek egy megviselt, lelki terrorban tartott, sok mindent megélt orvos személyéhez, akinek valószínűleg sok növésben levő fiatal lány biológiai felnövéséhez is van köze – ezzel is alátámasztva, miért kezeli először ridegen a fiatal lány közeledését. Klára kislányos megjelenésű karaktere kezdettől fogva koraérett jellem, melyet Szőke Abigél színésznő a film során gyermeki naivitással, ugyanakkor teljességre vágyó felnőtt gondolkodással társít, így téve hitelessé Klára alakját.
Összességében elmondható, hogy a film elég depresszív, de hiteles atmoszférát teremt: a díszletek, jelmezek és helyszínek komor hangulatot keltenek, ami aztán szép lassan élettel és jókedvvel fog megtelni. A kételyek, melyek a film nézése közben megfogalmazódnak bennünk a főszereplők kapcsolatát illetően, nem oldódnak meg teljesen a lezárásban, marad némi feszültség a nézőben – ennek ellenére az Akik maradtak végső soron azt tárja elénk, hogy a gyász mulandó, és megfelelő társsal és segítséggel az idő sok sebet képes orvosolni, még ha nem is gyógyítja be azokat teljesen. Ugyanakkor azok számára, akik érdeklődnek a holokauszt traumáit feldolgozó filmek iránt, nem feltétlenül ajánlanám, mert a film ugyan foglalkozik a poszttraumát átélő szereplőink lelki világával, azonban inkább a kettejük közötti kapcsolat kibontakozására fókuszál. Azok viszont, akiket érdekelne egy majdnem pedofíliára épülő, traumákból születő szerelmi szál kibontakozása, meglehetősen érdekesnek találhatják majd a történetet.
További cikkek a filmről: