Sokan elemezték már Gigor Attila A nyomozó című filmjét mint krimit, thrillert. Cikkemben a műfaji eszköztár magyar filmektől szokatlanul ügyes használata helyett a film és a főszereplő halálhoz való viszonyát szeretném boncasztalra fektetni. (A film ingyen megtekinthető itt.)
A történet főszereplője Malkáv Tibor kórboncnok, feladata holttestek vizsgálata, jelentések írása a lehetséges halálokokról, valamint a testek felkészítése temetésre: sminkeléssel, felöltöztetéssel. Személyiségét tekintve csendes, érzelemmentes, egyetlen szociális kapcsolatát a helyi kifőzde pincérnője, Edit jelenti, akivel időnként elmennek moziba. A jellemzésből is kitűnhet: a főhős kevéssé életvidám, emellett egyfajta nihilizmus, cinizmus jellemzi.
Malkáv édesanyja rákban szenved, napjai vannak hátra, és a gyógyulást jelentő külföldi kezelésre a kórboncnoknak nincsen pénze. Egészen addig, amíg el nem vállal egy munkát: egy Küklopsz álnevű idegen béreli fel, hogy öljön meg egy bizonyos Szirmai Ferencet, tíz millió forintért. A kórboncnok el is követi a gyilkosságot, ám másnap egy levelet talál postaládájában, melyben Szirmai leírja, hogy féltestvérek, és szeretne megismerkedni vele. Így Malkáv kapcsolatba hozható áldozatával, tehát a rendőrség látóterébe kerül, pedig abban bízva vállalta el ezt az erkölcstelen feladatot, hogy motiváció és összekötő kapocs hiányában neve nem merülhet fel a nyomozás során.
A korábban passzív főhős e ponttól kezdve aktívvá válik: nyomozni kezd saját maga után, felgöngyölíti a szálakat, magyarázatot keresve arra, miért pont ő kaphatta saját féltestvére meggyilkolásának feladatát? A film története úgy épül fel, hogy meggyőző erővel érvel a bűnténnyel kapcsolatos olyan narratíva mellett, mely koherensnek és elfogadhatónak tűnik, sőt el is hiteti nézőjével, hogy megoldódott az ügy, holott a film végén egy csavarral zárójelbe teszi a korábban szilárd alapokon álló magyarázatot, hogy helyette egy másikat legitimáljon. Eszerint Szirmait nem felesége gyilkoltatta meg azért, mert férje ki akarta semmizni a válóper során, hanem a kórboncnok harmadik féltestvére, Noszfer Ágnes, hogy közös apjuk vagyonából a halott, valamint a várhatóan börtönbe kerülő Malkáv részét is magáénak tudhassa.
Mitől lesz azonban több Gigor Attila filmje egy átlagos hétköznapi krimisorozat valamely részénél? Hiszen a karakterek motivációi, a krimiszál narratívája a fenti leírás alapján semmiben sem különbözik attól, amit az egyesült államokbeli szórakoztatógépezet nap mint nap kitermel és exportál a világ televízió-képernyőire. Véleményem szerint a filmet a halálhoz és élethez való groteszk, felcserélt viszonya teszi érdekessé.
Malkáv Tibor kórboncnokként többet foglalkozik halottakkal, mint élőkkel. A halottak sokkal fontosabbnak tűnnek számára, hiszen jobban kommunikál velük, megosztja velük terveit, titkait, félelmeit. Mivel az élők kevéssé érdeklik, ezért is képes a főszereplő kiadni magát (A) nyomozónak, vagy válaszolni olyan kérdésekre, melyek kontextusát nem ismeri, hiszen az élők nem érdeklik, nem fél attól, hogy lelepleződik, míg a halottakat valamennyire tiszteli, legalábbis közelebbi kapcsolatban áll velük. Emellett jobban bízik a képzeletében megjelenő elhunytak tanácsában, mint az élőkkel folytatott beszélgetéseiből nyert információkban. Mi sem példázza ezt jobban annál, hogy a nyomozás megkezdése előtt meggyilkolt féltestvérének fantáziaképe (nem pedig teszem azt barátnője, Edit) képes bátorítást nyújtani abban, hogy legalább olyan magabiztossággal nézzen szembe az élőkkel, ahogy a halottakkal a proszektúrán.
A történet során a már említett, a főhős képzeletében lezajló jelenetekben életre kelnek a halottak. Ennek eklatáns példája, amikor édesanyja halálhírére a főszereplő látni szeretné annak holttestét, mivel szerinte jobban fogják érteni egymást, mint valaha. A film következő snittjében a főszereplőt alakító Anger Zsolt belép a betegszobába, ahol halott édesanyja mosolyogva fordul felé. E jelenetben sokkal élettelibbnek, emberibbnek tűnik az anya, mint amikor korábbi beteglátogatáskor ordítozott a fájdalomtól. Gyakorlatilag ekkor láthatunk szinte egyedül érzelmet Malkáv arcán, pedig korábban is tudni lehetett, hogy édesanyja gyógyíthatatlan beteg. A film végén pedig az általa meggyilkoltakkal sokkal bőbeszédűbb, mint a történet során barátnőjével bármikor, holott Edit mindent megtesz azért, hogy Malkávból kicsaljon egy tőmondatnál hosszabb választ. A fentiekből is látható, hogy a főhős, amellett, hogy megbízik az elhunytakról való képzelgéseiben, könnyebben létesít emocionális kapcsolatot a halottakkal, emellett számára sokkal élettelibbnek, érthetőbbnek, átláthatóbbnak tűnnek az élettelenek, mint az élők. Ugyanakkor ezek a megidézett halottak saját fantáziájának szüleményei, akik a róluk szerzett eddigi tapasztalatokat egyesítik, és ennek megfelelően játsszák el szerepüket Malkáv képzeletbeli filmjében. E sztereotípiákban a kórboncnok egyfajta keretbefoglalást végez: szimbolikusan lezárja személyiségüket, megöli őket, hogy érthetővé tehesse maga számára természetüket, motivációikat.
A halállal kapcsolatban egyfajta bináris viszonyt alakít ki A nyomozó. A film narratívájába beágyazott halálesetekkel szemben (a főhős édesanyja, a kórházi szobatárs, Szirmai, Ágnes, Küklopsz halála) megjelennek olyan balesetek is, melyek Malkáv munkájának bemutatását szolgálják. E snittek általában egy leíró részt tartalmaznak, például a film kezdő jelenete, ahol egy mobiltelefonba franciául és magyarul felváltva beszélő nő letört cipősarka miatt kizuhan az irodaház valamelyik emeletéről a munkahelyén, miközben megpróbálja becsukni a forgóablakot. Ezután az áldozatot Malkáv boncasztalán látjuk, a rendőrségi jegyzőkönyv elkészítését segítő kérdéseket tartalmazó levél egyes mondataival montázsban, valamint figyelemmel követhetjük, ahogy a főszereplő preparálja a holttestet.
A film e jelenetpárjai (a narratíva által motivált és motiválatlan halálesetek) a halál két alternatív formáját állítják szembe egymással: közös nevezőjük Malkáv Tibor, a főszereplő, aki az első csoportba tartozó haláleseteket fizikailag, míg a második csoportba valókat emocionális-szellemi szinten dolgozza fel, vagyis előkészíti a temetésre, valamint „magánnyomozása” során értelmezi.
A filmben egy esetben kerülnek azonos szintre a halottak és az élők: Malkáv fantáziájában, egy szembesítés során. Némileg kifordítva Agatha Christie regényeinek hasonló tényfeltáró aktusát, Malkáv elméjének terébe összehívja a film összes szereplőjét, hogy pontot tegyen nyomozása végére. Ugyanakkor, szemben Christie krimijeivel, itt nem a nyomozó önti kauzális narratív formába a bűntett elkövetéséhez vezető okokat és motivációkat, hanem az egyes, a film reális terében élő, valamint elhunyt szereplők vallanak e mentális kihallgatás során, és formálják meg a gyilkosság összefüggéseinek (később felülíródó) történetét.
A nyomozó című film egy önreflexiós aktuson keresztül saját magát is meggyilkolja. A kórboncnoknak a jegyárus mondja ez egyik jelenetben, hogy a filmművészet haldoklik, és javasolja, hogy menjen színházba, mert az a művészeti forma már kiszenvedett, így annak már nem kell a kálváriáját végignéznie. A játékidő során kétszer megy moziba a főszereplő, ugyanakkor a film végén a halott művészet egy előadására, színházba igyekeznek barátnőjével – e fricskával zárul A nyomozó története. E jelentben, amikor Malkáv sminkeli ki Editet, egy „rituális gyilkosság” is megtörténik, ami újabb példa a kórboncnok bensőségesebb viszonyára a halottakkal. Barátnőjéhez ugyanis a film során egyedül ekkor kerül közel. Ugyanakkor ehhez a sminkeléshez halottként kell hogy őt kezelje, hiszen ugyanúgy áll neki barátnője kifestéséhez, ahogy a ravatalozásra készíti elő a holttesteket a hullaházban.
A nyomozó érdekessége tehát, hogy – amellett, hogy szüzséjének szervezésében is fontos szerepet játszanak a gyilkosságok, halálesetek bemutatása – az életet és a halált egyenrangúnak, felcserélhetőnek mutatja be, nem dramatizálja, inkább viccelődik, gúnyolódik vele. Sőt, főszereplője egyéniségét is leginkább a halálhoz és az élethez való különös viszonyán keresztül írja le, aki az elhunytak közvetítésével leli meg az érzelmi-értelmi kapcsolódási pontot a világhoz, amire az élők közt képtelen.