A sorozatgyilkosok a mai napig felkeltik az emberek kíváncsiságát. Bár tetteik morálisan elítélendőek, s gyakran már a nevük említése is borzongást vált ki belőlünk, mégis sokan fanatikus módon beleássák magukat a sorozatgyilkosok életébe és tetteibe, valamint áldozataikkal és esetleges motivációjukkal kezdenek el foglalkozni. Csabai Márk például a tavalyi évben írta meg az Így öltek ők című könyvét, melyben hírhedt magyar sorozatgyilkosok (például a martfűi rém, Pipás Pista vagy épp a tiszazugi arzénes asszonyok) történeteit tárta fel. Általában véve azonban a legnagyobb figyelmet az Amerikai Egyesült Államok önjelölt hóhérjai kapják. Számos film, kiállítás, könyv, tanulmány és tévésorozat foglalkozott már Aileen Wuornos, Ed Gein, John Wayne Gacy, Jeffrey Dahmer vagy épp Richard Ramirez szörnytetteivel. Minden bizonnyal Joe Berlinger rendező is felfigyelt a sorozatgyilkosok körüli hype-ra, hiszen 2019-ben egy minisorozatot (Conversations with a Killer: The Ted Bundy Tapes) és egy egész estés játékfilmet is készített Theodore Robert Bundy-ról a Netflix jóvoltából.

Az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány (Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile. Joe Berlinger, 2019) egy életrajzi thriller Amerika egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosáról. Ted Bundy az 1970-es években több mint harminc fiatal lányt erőszakolt és ölt meg négy amerikai államban. Mindazonáltal a film története nem foglalkozik Ted Bundy gyermekkorával, tetteinek miértjét sem szeretné megfejteni, sőt egy rövid jelenet kivételével erőszakos jellemét sem láthatjuk megnyilvánulni, így azok, akik egy alapos tényfeltáró alkotásra számítanak, csalódni fognak. A film keretes szerkezettel dolgozva az antihősünk kivégzését megelőző percek bemutatásával nyitja és zárja a filmet. A nyitó jelenet jól sejteti, hogy a film az ehhez vezető tárgyalásokra, valamint Elizabeth Kendall (Lily Collins) és Ted Bundy (Zac Efron) 1969 és 1989 közti, nem éppen hétköznapi kapcsolatára fog fókuszálni.

A filmtől távol áll a hatásvadász jelleg. Épp ezért tudatosan elfedi Ted Bundy erőszakos, a hardcore pornográfia szintjét bőven megütő tetteit. Bundyt majdhogynem példamutató állampolgárként láthatjuk az életrajzi ihletésű alkotásban: ideális partnernek és pótapának bizonyul Liz és lánya életében, mindemellett pedig szorgos egyetemi hallgatóként a jogi zsargon magolására is szakít időt. A jófiús imázs kialakítására a jelmezes Megan Stark Evans is nagy hangsúlyt fektetett. Bundy (mai szemmel is) stílusosan öltözködik, gardróbjának alapdarabjai a meleg színű ruhadarabok. A sötét díszlet és a világos göncök összjátékának köszönhetően Ted sokszor rendkívül meggyőzően tudja hozni a barátságos figura szerepét. De Berlinger úgy döntött, hogy itt nem áll meg, és érzelmekkel ruházta fel a hidegvérű gyilkost. A filmbeli Ted Bundy legféltettebb kincseként őrzi Liz gyermekének rajzát egy farkascápáról, sőt a végső ítélet kihirdetésekor még egy közelit is kapunk bűnbánó arcáról és könnyes szemeiről, noha a valóságban rezzenéstelen arccal fogadta azt. Első látásra könnyedén kritizálhatnánk Joe Berlingert sajátos, már-már drámai hangulatú interpretációja miatt. Ugyanakkor, ha nem csak nézzük, hanem látjuk is a filmet, megérthetjük a rendező mögöttes szándékát. A kihallgatások és tárgyalások során Bundy mindent tagadott, nem vállalta a felelősséget tetteiért. A hatóságok munkáját pedig tovább nehezítette, hogy sokan kétséggel fogadták Bundy bűnösségét. Nem hitték el, hogy ez az értelmes, jó kiállású és jó humorú férfi állhat a sok szörnyűség mögött. Bundy pszichopataként tudatosan a saját érdekei szerint manipulálta a médiában kialakított képét. Erre a beteg képességére hívja fel a figyelmet Berlinger. Szándékosan csak a film végéhez közeledve mutatja be Ted Bundy gyilkos énjét, ezzel elkerülve az esetleges nézői többlettudás kiaknázását. Viszont fontos megjegyezni, hogy Bundy-t már alapból sokan ismerik, így az előbb említett potenciálról már a mozi meglátogatása előtt tudhatnak a nézők. A Netflixes alkotás ezzel a balladai homállyal tulajdonképpen a befogadók befolyásolhatóságát teszteli. A majdnem két órás filmidő pedig bőven elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy Bundy minket, nézőket is csapdába csaljon.

Mindez persze nem valósulhatott volna meg Zac Efron játéka nélkül. Először rendkívül szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy a Szerelmes hangjegyek (High School Musical. Kenny Ortega, 2006) és a Rossz szomszédság (Neighbors. Nicholas Stoller, 2014) című filmekben játszott szerepei után képes lesz-e hozni a manipulatív gyilkos karakterét. Természetesen ebben a filmben sem maradhatott el a tőle megszokott meztelenkedés, ám meglepődésemre, Zac Efron kiemelkedő színészi képességekről tett tanúbizonyságot. Rengeteg energiát fektetett a karakterépítésbe, és ez a film elejétől meglátszik. Ilyen pontos mimikai és gesztusi visszatükrözéshez napokon át tanulmányoznia kellett az összes elérhető felvételt Ted Bundy-ról. A film végén egyébként több archív felvételt is bemutatnak a tárgyalásról, melyek bizonyítják, hogy Efron remek munkát végzett.

Egy biztos: Berlinger az egyediségre törekedett. A korábban ismert A Ted Bundy Sztori (The Stranger Beside Me. Paul Shapiro, 2003) című filmmel, a fentebb említett minisorozattal és más, Bundy életét feldolgozó alkotásokkal ellentétben az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány nem szorítja a háttérbe Bundy barátnőjét, Liz Kendallt. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen Liz a legjobb példa arra, hogy mennyire könnyen manipulálta az embereket a notórius hazudozó Bundy. Liz nagyon sokáig nem volt képes beismerni önmagának, hogy valóban Ted áll a szörnyűségek mögött. A hét éves kapcsolatuk során Bundy teljesen az ujjai köré csavarta a lányt, így, bár más szinten, de Elizabeth ugyanúgy Bundy áldozatává vált. Liz karakterének hangsúlyos szerepeltetésével a film egy újszerű, hiteles és emocionális töltettel segíti elő a nézői azonosulást.

Az események rekonstruálásához nagy segítséget nyújtott az 1981-es The Phantom Prince – My Life with Ted Bundy című, Kendall által írt könyv. Elizabeth beszámolója alapján Lily Collins hitelesen alakít, kiválóan hozza, hogyan érezhetett Liz a Bundy körül kirobbant botrány alatt. Megtudjuk, hogy mindennapjait a zaklatottság és a szívfájdító szomorúság jellemezte, ambivalens érzései pedig alkoholizmushoz vezettek, ami miatt aztán lánya nevelését is elhanyagolta. A filmbeli Lizt sok esetben zárt terekben láthatjuk, ami kilátástalan életének egyféle metaforája. Érdekesség, hogy Jerry (Haley Joel Osment) és Joanna (Angela Sarafyan) fikciós karakterekként tűnnek fel Kendall életében, mindketten az Elizabethet támogató férfiakat és nőket szimbolizálják.

Különösen hatásos, ahogy a film a párhuzamos montázsokkal dolgozik. Berlinger alkotásában az összemontírozott jelenetek arra késztetik a mozivászon előtt ülőket, hogy rejtett üzeneteikre figyeljenek, azokat értelmezzék. Bár filmünktől távol áll Bundy erőszakosságának megjelenítése, az intő jelek már a film hatodik percében megjelennek. Váltakozva látjuk, ahogy az újdonsült Bundy-család idilli emlékeket él át, s ahogy tévériporterek eltűnt vagy épp meggyilkolt lányokról számolnak be. Ugyancsak így kerül bemutatásra a vádló Larry Simpson (Jim Parsons) és a vádlott Bundy záróbeszéde. A hatás kedvéért ezeket a váltakozó képsorokat fel is gyorsították, érzékeltetve Bundy fojtogató helyzetét.

A film óvatosságra int bennünket. Felhívja a figyelmet arra, hogy a pszichopaták és gyilkosok külsőre nem térnek el másoktól. Hétköznapi emberek, akik köztünk járnak, egy tökéletesített álarc biztonságában. Azonban nemcsak oktató jellegű mondanivalója miatt érdemes mindenképp megnézni az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitványt, hanem azért is, mert hiteles forrásokon alapul, remekül rekonstruálja a múltbeli eseményeket, és egy új oldaláról mutatja be Theodore Robert Bundy-t. Aki pedig még mélyebbre szeretné ásni magát a témában, tekintse meg az Elizabeth Kendall által elmesélt, Ted Bundy: Falling for a Killer (Trish Wood, 2020) című öt részes dokumentumfilmsorozatot.