A mára már legendássá vált óriásszörny, vagy ahogy a japán filmekben emlegetik: kaiju, tavaly töltötte be 60. születésnapját, és ennek tiszteletére a Warner Bros nekifutott a második amerikai reboot elkészítésének.

Hatvan éves pályafutása alatt 30 filmet készítettek Godzilláról. Megteremtője Honda Ishiro, aki 1954-ben vitte először vászonra a Toho filmstúdió gondozásában (Godzilla. Gojira, 1954). Alkotásával elindította a Shova szériát, mely 15 filmet foglal magába, és folytatólagos története alatt Godzilla igazi jellemfejlődésen ment át. A kezdetben gonosz óriásgyík a széria végére antihőssé, majd igazi jófiúvá válik. A második, Heisei széria 7 filmet tartalmaz, Godzilla jellemfejlődése itt is megfigyelhető, azonban itt már tragikus antihőssé válik a széria végére. A Millenium széria az utolsó japán filmfolyam, ami 6 egymástól teljesen független filmből áll, egy antológiát alkotva. 1998-ban Roland Emmerich készítette el az első amerikai rebootot (Godzilla, 1998), azonban ez felháborodást váltott ki mind a Godzilla-rajongókból, mind a japán filmkészítőkből. A filmben Godzilla kultikus képességeit elveszítette, megjelenése megváltozott. A Millenium széria több filmjében is kritizálták az Emmerich-féle Zillát (a „god”, azaz isteni jelzőt elvitatták az amerikai óriásgyíktól).

01

2014-ben Gareth Edwards vállalta el az új reboot rendezését (Godzilla, 2014). Edwards nagy rajongója a japán Godzilla-filmeknek, sok szempontból vissza is tért a széria gyökereihez. Például visszatért Godzilla zömök, iguanodonszerű alkata, ismét sugárzást tud fújni a szájából, a hős szerepét tölti be, és újra megjelent a régi filmekre jellemző metaforizmusa.

A történet sem karakterfejlődést, sem csavaros fordulatokat nem tartalmaz. A film rögtön azzal kezdődik, hogy 1999-ben a Fülöp-szigeteken a Ken Watanabe által alakított Dr. Ishiro rátalál két ismeretlen bábra, amelyekből az egyik kikelt, és elindult Japán felé. Nem sokkal ezután megismerhetjük főhősünket, Ford Brodyt (Aaron Taylor-Johnson), és családját. Apja, Joe (Bryan Cranston) egy atomerőműben dolgozik, ahol egy ismeretlen hiba miatt meghibásodik a rendszer, és Ford édesanyja odavész a katasztrófában. Ezután 15 évet ugrunk az időben, Ford felnő, hivatásos bombahatástalanítóként dolgozik. San Franciscóba költözött, és családot alapított, távol apjától, aki még most is felesége halálának valódi okait keresi Japánban. Fordnak végül Japánba kell utaznia, mivel apját börtönbe zárták a tiltott területen való kutakodása miatt. Végül ketten együtt bemennek a reaktorokhoz, ahonnan rejtélyes módon eltűnt a sugárzás. A katonaság elfogja őket, és tanúi lehetnek egy mutó (a filmben így nevezik a kaijukat) születésének. A lény egy sugárzásevő óriáspillangó, aki elnémítja az elektronikus készülékeket. Joe a kialakult pánikban meghal, Ford pedig Hawaii felé veszi az irányt, hogy hazajuthasson, de a mutó is ott bukkan fel, majd rövidesen a címszereplő kaiju is tiszteletét teszi. Kiderül, hogy a másik bábot Nevadában tárolták, azonban kikelt, és a két mutó párzásra készül. A film utolsó harmadában a katonaság felveszi a harcot a mutókkal, sikertelenül. A fináléban Godzilla küzd meg velük, és arat diadalt.

02

Habár a film főhőse Ford Brody, a karakter nem igazán rendelkezik meghatározó karakterjegyekkel, szerepe elsősorban az, hogy rajta keresztül láthassuk a szörnyekkel kapcsolatos eseményeket. A motivációja, hogy újra a családjával lehessen, akik a szörnyek végső csataterén, San Franciscóban vannak. A legkiemelkedőbb alakítás Bryan Cranstonhoz fűződik. Habár mindössze körülbelül 10 percet töltött a vásznon a film első harmadában, mégis újra megmutatta, mire is képes egy drámai szerepben. Mindenképp ki kell még emelni a kaiju-szakértő Dr. Ishiro karakterét. Ken Watanabe remekül alakított, azonban a legtöbb jelenetét kivágták a filmből, így sokszor csak döbbenten meredt a szörnyekre, és mindig megmondta, hogy mi lesz a következő lépésük.

_KF12714.DNG

A film igazi főszereplője Godzilla. Az emberek mindvégig csak megfigyelői, elszenvedői az eseményeknek, többé-kevésbé semmilyen befolyásuk nincs. Ő a két lábon járó, sugárzást okádó anyatermészet, aki fenntartja a világ egyensúlyát.

Bár a film amerikai gyártású, japánok is közreműködtek benne. Valószínűleg ennek köszönhető a fricska, ami szerint a jenkik atomot akarnak dobni mindenre, amivel nem boldogulnak. Habár ez egy szép beszólás volt a Hiroshimát és Nagasakit ért atombombákért, de a történetet illetően teljes mértékben logikátlan atomfegyverrel támadni olyan szörnyekre, akik sugárzást és atomfegyvereket esznek.

A filmre jellemző a sötét színvilág, mind a mutók, mind Godzilla lassú, folyamatos megmutatása. Az operatőri munkának köszönhetően zseniálisan kivitelezi a film az adagolást, ennek köszönhetően kiválóan nőtt a feszültség. A film végén a szörnyek összecsapása maga a monumentalitás, szinte érzi az ember, ahogy a hatalmas testek egymásnak feszülnek. A film azonban nem egy átlagos hollywoodi blockbuster, itt is megtalálható a Godzilla-filmekre jellemző szimbolizmus, még ha az elődökhöz képest primitívebb is a kép.

04

Ahogy a filmben is elhangzik: „Azt hisszük, az ember uralja a természetet, pedig fordítva van.” Ebben az alkotásban a természet és annak elpusztítása csap össze, ugyanakkor a Godzilla vitatja a véresszájú természetvédelmet.

Összegezve, a Godzilla egy régivonalas film, ami jól tiszteleg a legendás kaiju 60. születésnapja előtt. Sajnos a történet messze nem hibátlan, és a központi karakter íve is hagy némi kívánnivalót maga után, mégis szerethető alkotás. A film csúcspontja egyértelműen Godzilla és a mutók összecsapása. A film összességében pozitív kritikákat kapott, ennek köszönhetően lesz több folytatás is, ahol több régi, kultikussá vált kaiju fog visszatérni a vásznakra, mint például King Ghidorah vagy Mosura.