A XII. Nemzetközi Super 8mm Filmfesztivál harmadik versenynapjára, szeptember 27-re nem maradt más a Vármúzeumban, mint az utolsó versenyben lévő film megtekintése és az eredményhirdetés.

Super 8mm Festival

Nem indult zökkenőmentesen a fesztivál, a szeptember 24-re tervezett programot ugyanis eltörölték, így csak 25-én startolhatott a rendezvény. Bár a versenyfilmekre csak egy szűk kör volt kíváncsi, a vetítéseket követő programokra már megtelt esténként a Várkert. Az első két napon több mint harminc filmet vetítettek és számos koncertet tartottak, az utolsó fordulóra már csak egyetlenegy film maradt hátra ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a Super 8-as fesztivál legjobbjairól, és megtudjuk, hogy melyik alkotó részesült idén a zsűri és a közönség elismerésében.

A Super 8mm-es filmszalagra való filmkészítés, ahogyan azt Camillo Valle dokumentumfilmjében, a The Art of Super 8-ban (2013) is kiemelték, nagyon költséges eljárás, mivel a nyersanyag és az előhívás is komoly pénzbe kerül. Ennek következtében többnyire néhány perces alkotásokat készítenek az analóg filmezés Super 8-as nagykövetei. Ritkán készülnek nagyjátékfilmek 8mm-es szalagra, az amerikai Rona Mark mégis egy 82 perces művet nyújtott be a filmfesztiválra Tárgyak Támadása! (Objects attack! 2013) címmel.

Már a film játékideje is arra utal, hogy az alkotás többet akar markolni, mint amennyit fogni tud. A technika, illetve a felvétel minősége egyáltalán nem zökkent ki az egészestés mozi élményéből, sőt, nosztalgikus érzetet ad neki. A színészi játék is meglepően jó, karakteres emberek játszanak karakteres szerepeket, viszont a történet túl bonyolult. A fiatal, molett, fekete nő, Lovey Chambers ellen összeesküdött a világ. Uzsorástól kér kölcsön a barátja színészet óráira, a férfi azonban eltűnik a pénzzel. Egy hipnotizőr megjósolja neki, hogy se a pénzét, se a kedvesét nem látja többé, és még a tárgyak is ellene fognak fordulni. A szerelmi szál párhuzamosan fut a bűnügyi szállal, miközben néha egy-egy tárgy is megmakacsolja magát vagy rátámad Lovey-ra. Végül a történet különös pszichológiai thrillerbe fordul, a hipnotizőr rádöbbenti Lovey-t arra, hogy csak az ő elméjében volt tökéletes a kapcsolata az eltűnt szerelmével, valójában számos megaláztatás után ő maga vetett véget a színészi ambíciókat dédelgető férfi életének, ezért pedig vérbosszú vár rá. Lovey Chambers megmenekül, és rádöbben, hogy az igazi szerelem végig ott volt az orra előtt, csak nem vette észre. Az elképzelés komplex, de nem sikerült végig fenntartani a feszültséget, ezért a film hiányérzetet hagy maga mögött.

Rona Mark - Objects Attack!

A zsűri összetétele a tavalyihoz képest változott. Visszatérő tagjai Szabó Éva Andrea, a szegedi Belvárosi Mozi vezetője és Tóth Zoltán János, az SZTE Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékének oktatója, akikhez idén Balog József, az SZTE Kommunikáció és Médiatudományi Tanszékének oktatója, valamint Siket Tibor, a Cinema Szeged munkatársa is csatlakozott.

A zsűri különdíját a kolumbiai Jorge Mario Vera nyerte el A lépcsőn (Las escaleras­. 2012) című alkotásával, de kiemelték a finn Panu Johansson Üzemen kívül (Out of order. 2011) című filmjét is, mely egy gyermekkori emlékekkel teli utazást mutat be a finn 1-es főúton, ami összeköti Turku és Helsinki városát, az egykori és a mai fővárost.

 Jorge Mario Vera - Las Escaleras

A közönség és a zsűri egyöntetűen a venezuelai The Macuto Collective 2012-ben készült Macuto a kamerával (Macuto with movie camera. 2012) című filmjét találta a legjobbnak, így a legjobb filmnek járó elismerés és a közönségdíj egyaránt a kollektívához vándorolt.

Az eredményhirdetést a Colorstar koncertje koronázta meg, melyet a vetítések helyszínén tartottak, majd a szórakozni vágyók 11. alkalommal is felszállhattak az Orion Űrhajóra bulizni egy nagyot. A XI. Orion Űrhajó Party már a Vár ódon falain kívül, a Várkertben várta alufólia-sisakos vendégeit. A fesztivál programja szeptember 29-én zárult a VII. Videoton tévéjáték bajnoksággal, melyet a Jazz Kocsmában rendeztek meg.

413083358_640

A Super 8-as filmalkotási technika maroknyi ember szívügye csupán, nem vonz nagy tömegeket. Az előző évekhez hasonlóan idén sem tolongtak a Vármúzeumban a versenyfilmekre kiéhezett emberek. Talán az eseményt megelőző gyenge marketingtevékenység miatt nem sikerült idén sem eljuttatni a kísérleti filmezés analóg technikájának zászlóshajóját a Super 8-szüzek sokaságához, de reméljük, hogy jövőre megtalálja a szervezőgárda az eszközt az emberek érdeklődésének felkeltéséhez, az excaliburt, amellyel rést vághatnak a közöny pajzsán, és beépíthetik a köztudatba a technika, valamint a fesztivál létezését.

 

2 hozzászólás

  1. Rózsa Péter

    “az eseményt megelőző gyenge marketingtevékenység” kissé elkapkodottan kihányt ítélet! Kíváncsian várnám marketing elemzését az írónak. Másrészt a vetítési programokon megfelelő számú néző volt jelen. Inkább azon kéne elgondolkodni, hogy a szegedi filmes hallgatók miért nem jöttek el? Személyesen vittük el nekik az üzenetet az aud maxba!
    uff

    Válasz
  2. Rózsa Péter

    Ja! Most év végén beszámolót írni egy fesztiválról, legalábbis ebben a megközelítésben szintén furcsa! Az összegzésben lehetett volna egy okosabb konklúzió a végén, nem egy efféle sztenderd tánc.
    uff

    Válasz