Ki is volt Gabrielle Bonheor ’Coco’ Chanel (1883-1971)? Az ő nevéhez köthetjük a Chanel világméretű divatbirodalmat, a dzsörzé kosztümöt, a ’little black dress’-t (kis fekete ruha) és az első „mesterséges” parfümöt, mely a desztillálási folyamat során természetes virágillatot árasztó aldehidekből készül (Chanel N°5). Coco Chanel használt először női ruhák készítéséhez tweed és gabardin anyagokat, melyek azelőtt csak a férfiak kényelmes öltözékét alkothatták. Eldobta a kényelmetlen, merev fűzőt, mely a nőkből természetellenes szobrot csinált. 1 millió dolláros szerződést kötött Samuel Goldwynnal, a 30-as, 40-es évek egyik neves független producerével, hogy ő tervezze a Palmy days (A. Edward Sutherland, 1931), a Tonight or never (Mervyn LeRoy, 1931) és a The Greeks had a word for them (Lowell Sherman, 1932) című filmek sztárjainak jelmezeit. Számos filmcsillag átvette a stílusát, többek között Grace Kelly és Audrey Hepburn is.
A Coco avant Chanel (Anne Fontaine, 2009) című film az ő élettörténetét értelmezi újra úgy, hogy azzal kielégítse egy tipikusan 21. századi nőkből álló, feminista érzelmű célközönség igényeit, akik szívesen néznek meg egy olyan filmet, ahol a főszereplő nő sikertörténete abban nyilvánul meg, hogy betör a férfiak uralta üzleti világba. A film célja tehát nem elsősorban a reális történet megfilmesítése és bemutatása, sokkal inkább mítoszteremtés, Coco feminista szimbólummá transzformálása. E törekvés jól látható, ha a filmet egy másik róla készült életrajzi filmmel hasonlítjuk össze.
A 2008-as Coco Chanel (Christian Duguay) című filmben Shirley MacLain játssza a 70 éves Cocót, és az ő visszaemlékezései által elevenedik meg a múlt: a gyerekkora, szerelmei és a sikerhez vezető út. A flashback-jeleneteknek a Coco avant Chanel jeleneteivel kellene egyezniük, ha utóbbiban az élettörténet valóságos bemutatása lenne a cél, mégsem egyeznek. Elsősorban Coco karaktere és a férfiakkal való kapcsolata van másképp megjelenítve. Coco érzékenyebb, könnyebben megnyílik, és emiatt könnyebben is sérül. Nem egy lázadó, cserfes kislányként ábrázolják a Coco avant Chanellel ellentétben. A 2008-as filmben Coco Balsanba szerelmes, házasságot remél, míg a másik filmben inkább baráti kapcsolat fűzi hozzá. Boy a 2008-as filmben szerelmes Cocóba, élete szerelmének vallja, de elvesz egy másik nőt. Egyszer csak felhívja Cocót, és elmondja, mennyire megbánta, hogy a másik nőt választotta. Megbeszélnek egy találkozót, de Cocóhoz menet Boy autóbalesetet szenved és meghal, tehát szerelmük beteljesülése elmarad. Ezzel ellentétben a 2009-es filmben a Boy-jal való kapcsolata nem akad meg egy pillanatra sem, Boy ugyan elvesz egy másik nőt, de Coco a szerelme és szeretője marad. Coco tehát a Coco avant Chanel című filmben a 21. századi szabadabb erkölcsű, férfiakkal egyenrangú nő előfutáraként van megjelenítve. A két filmben ábrázolt különböző karakterek egy másik kérdést is felvetnek: melyik filmet fogadjuk el „valóságnak”, ha nem ismerjük Coco Chanel életét?
A Coco avant Chanel című film történetvezetésében, látványvilágában, karaktereiben mind-mind tetten érhető a vágy az említett célközönség igényeinek kiszolgálására. A főszereplő a Chanel cég megalapítása előtti korszakát a készítők nézőbarát, célorientált, happy enddel végződő karriertörténetté alakították, így tették könnyen befogadhatóvá a filmet a közönség számára. Ehhez szükség van arra, hogy a főszereplőt közel hozzák a nézőhöz egyfajta bizalmas kötődést alakítva ki köztük. A környezet látványvilága (színhasználat, fények, kompozíció), a kameramozgás, mind azt a célt szolgálják, hogy a néző minél közelebbinek érezze magához hősünket.
Coco környezetének vizualitása tükrözi érzelmi állapotát, a környezet változása pedig szabadságvágyának és függetlenségének kiteljesedését. A helyszínek ívet rajzolnak ki: az árvaház zárt világától eljutunk a saját üzlet adta új lehetőségek birodalmába.
Az árvaház szürke, ódon épület, szigort és ridegséget sugároz, szeretetnek és kedves, odaadó gondoskodásnak nyomát sem látjuk. Belső terében a fekete és fehér színek dominálnak: a fekete vaságykeretek, melyek a börtönök fekvőhelyeire emlékeztetnek, a szüleikre váró fekete ruhás árvagyerekek, a hófehérre meszelt vaskos falak és az apácák fekete ruháinak és fehér fejfedőinek képi megjelenítései az önfeledt, boldog, színekkel teli gyermekkor elvesztését hangsúlyozzák.
A következő helyszínek már a felnőtt Cocóhoz kapcsolhatóak: a meleg, tompa színekkel megjelenített, füstös lokál és a hideg, éles fényekkel teli eldugott varrószoba két munkahelyszín Coco és nővére számára. Mindkét helyszín a korlátozottság, a kiszolgáltatottság és a bezártság megjelenítése, melyek ugyanakkor magukban hordozzák a kitörés lehetőségét is: először a lokálban végzett munkára, a táncos-énekes karrierre összpontosítanak, végül pedig a varrás lesz a tényleges karrierjük kiindulópontja.
Coco a lokálban megismerkedik egy férfival, Balsannal, akinek hívatlanul beköltözik a kastélyába. Kinyílik számára egy új világ, betekintést nyer az elit réteg gyermekkort idéző, semmittevő életébe. Balsan egyfajta apafigura, aki megadja Cocónak mindazt, amit az árvaházban nem kapott meg: a boldog, önfeledt gyermekkor érzését. Fényes, élénk színek, aranyozott bútorok, pompa és csillogás mind a szabadság látszatát keltik, de Coco számára a kastély zárt világ, „börtön”, ahol önmegvalósítása nem következhet be.
Boy, akivel Coco a kastélyban ismerkedik meg, elviszi a lányt a tengerhez. Szerelmük kibontakozásának helyszíne ez, ahol Coco számára kitágul a tér, szabadságvágya itt fogalmazódik meg igazán. Ezt jelzi többek között az a beállítás is, amikor a tengert szemléli mozdulatlan vigyázzállásban, mögötte pedig a kamera lassan közeledik. Ez a fegyelmezett álmodozás egy korábbi beállításban is előfordult, amikor a film elején a kis Coco várja édesapját, kiszalad az árvaház épülete elé, és nézi, ahogy a többi kislányt elviszik a szülei. A kamera a lány mögött van, nem látjuk az arcát, itt is mozdulatlan vigyázzban állása adja a jelenet drámaiságát, kitörési vágya képileg már ekkor megfogalmazódik.
A nő kiteljesedésének két útja van: a házasság valamint a karrier. Boy képviseli Coco kiteljesedésének egyik útját, a szerelmet és a házasságot, azonban ez az út nem bejárható, mert Boy érdekházasságot köt egy gazdag nővel, hogy társadalmi rangot szerezzen. Coco a másik utat választja: a karriert (ha egyáltalán választásról beszélhetünk, Boy ugyanis nem akarta feleségül venni, nem sokkal később pedig meghalt autóbalesetben), nyit egy saját üzletet, ahol az általa készített kalapokat árulja – Coco számára ez a teljes szabadság és függetlenség elérése.
A kamera folyamatos mozgása Coco nyugtalanságát fejezi ki a „valamit végre csinálni akarok” szellemben. Amikor Coco nézőpontját egy tekintetet követő vágással látjuk, a kamera finom mozgása, szinte észrevehetetlen remegése főszereplőnk érzelmi állapotát fejezi ki. A különböző jelenetekben ennek a kis mozgásnak más és más a szerepe: olykor Coco félelmét (mikor a szekéren utazik az árvaház felé), izgatottságát (mikor beköltözik a kastélyba, és felfedezi a szobáját, valamint a hozzá tartozó fürdőszobát) vagy idegességét és megalázottságát (mikor részegen megérkezik Balsan, és kikezd vele) hangsúlyozza. A kamera mozgása az ottlét illúzióját kelti a nézőben, a főszereplővel való azonosulást segíti elő.
Coco különcségét, a hagyományos nemi szerepekkel szembeni kívülállását hangsúlyozza a tömegjelenetek képi világa, mely által a befogadó a főszereplőt jobban tudja pozicionálni a kor nőideáljához képest. Coco kívülállása a tömegjelenetekben artikulálódik a leginkább: a lokálban, a lóversenyen, a kastélyban tartott esteken, a kaszinóban megjelenő úri osztály egységes megjelenésében szemet szúr egy fekete ruhás fiatal nő, aki kicsit sem feszélyezett, büszkén vállalja „másságát”. Ezekben a jelenetekben sok mellékszereplő nővel találkozunk, de egyikőjüknek sem látható az arca. Nem a személyiségük, az egyéniségük fontos, hanem épp ellenkezőleg, a sablonosságuk. Ezek a nők képviselik a tömegízlést, ők testesítik meg a kor nőideálját. Nem számít, kik ők, csak a társadalmi rangjuk, a vagyonuk és főleg az öltözékük, a fodros, virágos kalapjaik jellemzik őket.
Coco megjelenése, öltözéke kifejezi mindazt, amit a nőiségről, a szépségről, és a divatról gondol. Coco Chanel a közízléssel ellentétben az egyszerűséget és a kényelmet preferálja. A divat segítségével fejezi ki a nők és a férfiak közti egyenlőségről (illetve annak hiányáról) alkotott véleményét, ugyanis szerinte a nőket is megilleti a férfiak öltözékének kényelme: nadrág, bővebb fazonú ruhák. Coco felfogása radikális a kor nézeteihez képest: a nő ne legyen a férfi tekintetének a tárgya. A fűző túlságosan hangsúlyozza a női nemi jelleget, hatására a derék vékonyabb, a csípő szélesebb, a keblek dúsabbak. Coco férfiruhát ölt, Balsan ingjét, zakóját és nadrágját cseni el, és alakítja át, olykor nyakkendőt is vesz, keménykalapot hord, cigarettát szív, elmossa a női és a férfi nem közti határokat, különbségeket. Coco szerint nem feltétlenül attól lesz valaki nőies, hogy mindent megmutat, vagy hangsúlyoz. Amikor Coco egy konzervatív árvalányruhát varr Balsan volt barátnőjének, akkor a ruha éppen felcsigázza a férfiak fantáziáját, izgalmassá válik a kacér árva-szerepben tetszelgő színésznő. Ebben persze nagy szerepe van annak is, hogy az, aki hordja, kellő önbizalommal rendelkezzen nőiességét illetően.
Coco férfias jellegét a külső jegyeken kívül viselkedése is mutatja: határozott, céltudatos, kitartó, sikeréhes és a semmittevéstől boldogtalan. A szerelemről alkotott véleménye is meghatározó: „A szerelmes nő elveszett, akár egy pitiző kutya.” (Balsannak mondja megismerkedésükkor.) Azt vallja, hogy a szerelmes nő elveszíti különálló, független egzisztenciáját, függővé válik a férfitól, ezáltal pedig kiszolgáltatottá.
A közelképek segítenek behatolni a szereplők mélységeibe, de Coco nem érzelgős, semlegesen közli a múlt borzalmait (édesanyja meghalt, édesapja elhagyta, verték, éheztették), erős marad, mint aki sérthetetlen. Ennek a szenvtelen, távolságtartó magatartásnak az eredménye, hogy a néző sem érzékenyedik el, és tovább erősíti bennünk a kemény, férfias nő képét.
Coco nem elégedik meg az átlagos női szereppel, ennél többre vágyik. Elfogadhatná Balsan házassági ajánlatát, és mellette beindíthatná üzletét, ezzel a könnyebb, kényelmesebb, de kiszolgáltatottabb utat választaná. Boy-tól kap kölcsön, hogy beindíthassa karrierjét, de mikor megtudja, hogy mivel nem ő kezeli a pénzügyeket, továbbra is függ egy férfitől, rögtön a kezébe veszi karrierje irányítását. Ez is a férfitől való függetlenség vágyáról tanúskodik, mindent ő akar felügyelni, nehogy bárkinek is kiszolgáltatott legyen.
Az életrajzi film műfaja egy plusz valóságérzetet nyújt a nézőnek, emiatt az átlagos néző a filmben Audrey Tautou-t elfogadja a hús-vér Gabrielle Chanelnek, és elhiszi, hogy Coco talpraesett, határozott egyéniség volt, aki önálló üzletasszonyként megépítette a Chanel céget. Az életrajzi film valóság-illúziójának köszönhetően könnyű mítoszt teremteni. A film eléri célját, tehát hogy Coco Chanelt a történelem nagy női egyéniségei közé soroljuk.
Coco Chanel életét a női emancipáció sikerének szimbólumává alakították, bár a valóságban nem tartozott a feminista mozgalomhoz. Annak oka, hogy mégis így mutatják be, hogy személyisége és törekvései az akkori nézetek élő kritikájává tették, a feminizmus pedig éppen ezen nézetek megváltoztatását tűzte ki célul. Coco kritikája abban fogalmazódott meg, hogy a nő ne szenvedjen a szépségért, csak hogy a férfi vágyának tárgya lehessen. Ezt a gondolkodást használja fel a film ahhoz, hogy Coco Chanelt feminista ikonná alakítsa. Coco filmbeli karakterét úgy dolgozták ki, hogy az minél inkább az erős, független nő „imidzsét” keltse.
A film üzenete, hogy Coco Chanel megteremtette a modern nő fogalmát, emiatt válik példaértékűvé a 21. századi nő számára. A női közönség úgy távozik a moziból, hogy ösztönzőleg hatott rá a film: ha Cocónak sikerült, neki is sikerülhet. Egy szépen felépített sikertörténetet látunk, amely erőt adhat a függetlenségre vágyó nők számára. De kik is tartoznak pontosan ebbe a célközönségbe?
A 20. században elég erőteljesen megváltoztak a nemi szerepek. Ma már a házasságban élő nő ugyanúgy pénzt keres, mint a férfi, jobb esetben a házkörüli munkákat is megosztják, az úgynevezett szingli életforma pedig épp a teljes önállóságról és a karrierről szól. A film ennek a szingli életnek a pozitív oldalait hangsúlyozza (Coco Boy halála után a munkába temetkezik, és kiépíti saját karrierjét), így az alkotók képesek eladni a filmet a meghatározott célközönségnek, többek között a feminista szemlélettel szimpatizáló női közönségnek. Ez a felfogás már nem feltétlenül a klasszikus értelemben vett feminizmus, bizonyos változatai ugyanis a nősovinizmust súrolják. A feminizmus jogilag sikeres volt ugyan, kulturálisan viszont láthatóan nem, mivel a lényegi kérdések nem oldódtak meg. Számos társadalmi szférában a férfiak még mindig nagyobb arányban vannak jelen, ilyen terület például a politika vagy a tudomány. Talán erre a sikertelenségre válasz a feminizmus elkorcsosult 21. századi változata, mely a nők kisebbségi komplexusából adódóan már nem feltétlenül a női egyenjogúság, hanem a női felsőbbrendűség elérését tűzte ki célul.
A film széles női közönségréteget céloz meg – a karrierről álmodozó háztartásbeli nők és a szingli életformát választó (vagy nem választó) nők egyaránt könnyen azonosulhatnak egy olyan karakán, erős női egyéniséggel, amilyen Coco volt.
Nem a Coco Chanel élettörténetét feldolgozó filmek állítanak először középpontjukba modern, anyagilag független, dolgozó nőt. A Sex and the City (Darren Star, 1998-2004) és a Lipstick Jungle (Candace Bushnell, Oliver Goldstick, 2008-2009) című sorozatok, a Bridget Jones naplója (Bridget Jones’s Diary, Sharon Maguire, 2001; Bridget Jones’s Diary: The Edge of Reason, Beeban Kidron, 2004), Magyarországon pedig az Állítsátok meg Terézanyut! (Bergendy Péter, 2004) és a Csak szex és más semmi (Goda Krisztina, 2005) című filmek mind-mind a férfikeresés és a karriervágy témáját járják körül.
Coco Chanelt a filmben úgy ábrázolják, mint egy szingli életet élő mai nőt, aki igazi túlélő, sérthetetlen, öntudatos, a saját maga ura, élete a karrierje körül forog, a házasság nem neki való, érzelmeit háttérbe tudja szorítani, így képes a férfiak között érvényesülni az üzleti világban, tehát a női sztereotípiákat háttérbe szorítva maszkulin nővé alakul. Ebben a maszkulin nőben ismer magára a 21. századi nő, aki jó fogyasztóhoz híven segédkezett egy „legenda” születésében…