A Baby Driver című Edgar Wright-film (2017) az idei nyár egyik legnagyobb meglepetése volt számomra, mert a trailer nem igazán keltette fel a figyelmem, és így gyakorlatilag elvárásmentesen ültem be a moziba. Viszont már a nyitójelenetben rájöttem, hogy mekkorát tévedtem, és valami nagyon nagy baklövést kellene elkövetnie a filmnek, hogy ne tartsam fantasztikus mozinak. A filmet magyarul Nyomd, Bébi, nyomd! címen forgalmazták, ami nem túlságosan szerencsés fordítás, mert az ember hajlamos lehet egy másik műfajra asszociálni a cím hallatán. A Baby Driver egy nagyon érdekes műfaji kohézió eredménye, és ezért gyakorlatilag besorolhatatlan. Épít az akciófilmes elemekre, használ musical elemeket, és emellett van egy kis krimi hangulata is. A film főszereplőjének, Babynek adóssága van egy maffiavezér felé, ezért bankrablásoknál soförködik neki. Egy nap megismerkedik egy lánnyal és szeretne kilépni ebből az életből.Edgar Wright fantasztikusan cikázik a különböző műfajok elemei között: az egyik pillanatban kőkemény driftelő autósüldözést látunk, ami aztán hirtelen átcsap vígjátékba.[1]

A filmben a zene, vagy éppen annak a hiánya nagyon fontos szerepet játszik. A soundtrack nagyszerű számokat tartalmaz, a jelenetek nagy része pedig zenére komponált. Rengetegszer láthatunk ritmikus ajtócsapkodást, robbanást vagy lövéseket, amelyeket pontosan a zene ütemére időzítenek. Baby (Ansel Elgort), a főszereplő, füle megsérült egy autóbalesetben, és emiatt mindig zenét kell hallgatnia, hogy elnyomja a fülcsengését. Általában az általa hallgatott zenét halljuk mi is, így az aláfestő zene diegetikus zenévé válik, amikor pedig Baby éppen nem hallgat zenét, akkor Baby fülzúgását halljuk. A filmet talán felfoghatjuk musicalnek, mert vannak benne énekes betétek, és az zene is már-már önálló szereplővé válik a filmben. Ahogyan Branyiczky Zoltán fogalmazott kritikájában, a feszültséget itt nem a zene, hanem annak a hiánya kelti.[2] Ez egy nagyon új és érdekes filmzenei koncepció. A filmet moziban érdemes nézni pontosan a zenék és a hanghatások miatt.

Eléggé nagy ’autósfilm’ rajongó vagyok, aki még a Halálos iramban-szériát is élvezettel követte egy ideig. Sokan a Halálos irambant (The Fast and the Furious. Rob Cohen – Mel City, 2001) tartják a kategória királyának, s bár én nem helyezném a csúcsra, de magam is úgy vélem, hogy gyakorlatilag meghatározza ma is a műfajt. A Halálos iramban-széria első néhány része még ténylegesen az utcai underground autóversenyzésről szólt, de egy ponton a széria egészen más irányt vett. Vin Diesel egyszerű utcai versenyzőből egycsapásra valamiféle kétlábonjáró kopasz félisten lett, aki két sör mellett végigpofozza a pofázós csapatával a fél világot, és közben nem mellékesen megakadályozza a világvégét. Az utolsó rész (Halálos iramban 8. The Fate of the Furious, F. Gary Gray, 2017) már szinte arcon köpte az előző részeket is, amikor a kettővel ezelőtti film főgonoszából egycsapásra csapattag, illetve családtag lett. A nyolcadik rész kolosszális képtelenségek sorát tartalmazta, mint például, hogy Vin Diesel tolatásban nyer gyorsulási versenyt, vagy, hogy négy ember képes betörni a CIA épületébe és ellopni egy felbecsülhetetlen erejű eszközt. Lényegében a széria mára teljesen elfelejtette azt, hogy honnan jött és mit akar. A legfontosabb mára a minél nagyobb mozibevétel lett, aminek eléréséhez egyébként működik a modell.

Ezzel szemben a Nyomd, Bébi, nyomd megkísérelt valami frissességet csempészni ebbe az akciófilmes alműfajba úgy, hogy meg sem próbálta komolyan venni saját magát, a főhősnek sem a világ megmentése volt a célja, pusztán sodródott egy rossz döntés miatt az árral. Edgar Wright zsenialitását dicséri, hogy a film laza és humoros tudott maradni mindvégig. Például a film elején az egyik bankrabló mutatja Babynek, hogy induljon el előre, de Baby hátrafelé indul el. Ennek a jelenetnek a fordított és kevésbé humoros változatát látjuk a film utolsó harmadában, amikor szintén utasítja a bankrabló Babyt hogy induljon el, de Baby habozik és inkább felnyársalja egy kiálló oszloppal a bankrablót. A kiválóan megírt karaktereknek köszönhetően film erősen tud építeni a helyzet és jellemkomikumra is.

Az autós akciójeleneteken nem érezni azt, hogy zöld háttér előtt vették fel, nem érződik műnek, nyilván azért,  mert nem ez a helyzet, minden jelenetet igazi autókkal és kaszkadőrökkel vettek fel. A jelenetek iszonyú sebességgel pörögnek − az Edgar Wrightra jellemző gyorsmontázs ebből a filmből sem maradt ki −, ennek eredménye is, hogy a film rendkívül izgalmas és szórakoztató. A Totalcar online magazinban olvastam [3], hogy a készítők mennyi energiát fektettek abba, hogy az autós jelenetek életszagúak legyenek: a színészeket megtanították arra, hogy hogyan kell driftelni azért, hogy életszerűbben tudják eljátszani a karaktereiket. Egy-egy jelenethez több különböző − bár külsőleg megegyező − autót használtak. Ahhoz például, hogy Baby a film elején ennyire szépen tudjon driftelni egy összkerékmeghajtású autóval, a készítőknek le kellett kötniük az első kerekek meghajtását. De a Doki (Kevin Spacey) Mercedesét is át kellett alakítani, hogy képes legyen a film végi akciójelenetre, ám az átalakítás után még több nehézségbe ütköztek a készítők (problémák a biztonsági elektronikával, illetve a féltengelyek tördelése)

A film talán legjobban megírt karaktere Dili. Ez a karakter kiegészült egy kiváló castinggal is: Jamie Foxx valósággal lubickol a dilis szerepében. Kevin Spacey még mindig jól hozza az intrikus maffiavezér szerepét, aki a foglalkozása ellenére mégis szimpátiát ébreszt a nézőben. Bennem a végső gesztusáig nem tisztázódott, hogy tudok-e vele azonosulni vagy sem, de amikor segített Babynek, akkor elnyerte a szimpátiámat. Babyt a fogyatékossága ellenére is kifejezetten szerethetően írták meg. Egy rossz döntés miatt került a maffia sofőrjének a szerepébe. Különösen tetszetős megoldás, hogy a film nem teljes happy enddel ér véget, ugyanis Babynek el kell nyernie a büntetéséét a tetteiért, le kell ülnie öt évet a börtönben. Így a filmnek nem egy szokványos ’lóg a levegőben’ vége lett, hanem kicsit életszagúbb lett. Nemcsak a karaktereket írták meg jól, hanem a dialógusok is kifejezetten szépen működtek a filmben. Egyedül talán Lily James színészi játéka és karaktere felületes kicsit: nem sokat tudunk meg például a Baby iránt érzett szerelméről. Látjuk, hogy nagyon szeretik egymást, de kissé felszínesen bontakozik ki kettejük kapcsolata, illetve csöppet hiteltelen, hogy Debra öt évet vár egy fiúra, akivel lehet, hogy nem is fog működni a kapcsolatuk.

Edgar Wright filmje tehát nem hibátlan alkotás, de a rendező olyan műfajkeveredést hozott létre, amelyre előtte nem volt példa. Képes volt az akciófilmek piacán újítást hozni, méghozzá úgy, hogy filmje az utóbbi évek egyik legjobb mozis élményét jelenti.

 

Bibliográfia:

Elsődleges forrás(ok):

  • Baby Driver (Edgar Wright, 2017)

Másodlagos forrás(ok):

 

[1] Branyiczky Zoltán: Mi is a Toretto múlt ideje? – Baby Driver | Bemutató. youtube.com https://www.youtube.com/watch?v=-KKlERHYd4M&t=281s (2017.10.22.).

[2] Branyiczky Zoltán: Mi is a Toretto múlt ideje? – Baby Driver | Bemutató. youtube.com https://www.youtube.com/watch?v=-KKlERHYd4M&t=281s (2017.10.22.).

[3] Sturcz Antal: Az S Merci úgy törte a féltengelyeket, mint a ropit. totalcar.hu, http://totalcar.hu/belsoseg/2017/07/27/a_s_merci_ugy_torte_a_tengelyeket_mint_a_ropit/ (2017.10.22)