Julia Ducournau első, saját forgatókönyvén alapuló nagyjátékfilmjét 2016-ban a Cannes-i filmfesztiválon mutatták be Nyers (Grave/Raw, 2016) címmel, majd ugyanebben az évben el is nyerte a FIPRESCI-díjat. A 99 perces belga-francia film fogadtatása megosztotta a közönséget, ugyanis sokaknál átlépte a film szuperközelikkel teli stílusa a jó ízlés határát.

A felnövekvés-történetek sémáját használó film provokatív képi világú és témájú, hiszen visszatérő jelleggel botránkoztatja meg a nézőt a vegetáriánus lány nyers hús iránti csillapíthatatlan vágya, valamint az ezt bemutató, önmaga által okozott szenvedések sorozata. A film főszereplője, Justine (Garance Marillier) vegetáriánus családból származik, és követve a családi hagyományt, szülei és nővére, Alexia (Ella Rumpf) után ő is az állatorvosi egyetemre jelentkezik, ám a beavatás időszaka embert próbáló kihívások elé állítja őt. Justine csinos, fiatal lány, aki a film elején egy személyben megtestesíti az ártatlanságot és az áldozatot, emiatt könnyen azonosulhat vele a néző. A történet elején bemutatott Justine élete 180 fokos fordulatot vesz, amikor először kóstolja meg a húst, ugyanis a beavatás keretein belül nyers nyúlvesét kell ennie. Ettől a pillanattól kezdve főszereplőnkön egyre inkább elhatalmasodik egy addig szunnyadó vágy a húsevés iránt, ami a későbbiekben kannibalizmushoz vezet. Justine először megízleli nővére, Alexia levágott ujjának ízét, majd saját karjába mélyíti fogait. A későbbiekben kiderül, hogy nővére és édesanyja életét is megkeseríti ez az öröklött, kényszeres kannibalizmus, amelyre még nem találtak elfogadható megoldást. Ezt támasztja alá az, amikor Alexia egy alkalommal kiugrik egy autó elé, ezzel balesetet okozva, hogy Justine-nal a holttesteket elfogyaszthassák, vagy az, amikor a film végén kiderül, hogy Adrien (Rabah Nait Oufella) lábát szétmarcangolta Alexia, amibe a fiú belehalt.

A Nyers filmdráma, horror, de leginkább ,,testhorror”. Ugyanis a testet borzasztó, undort keltő dologként ábrázolják, amely rendkívül sérülékeny és számos veszélynek, többek között az önbántalmazásnak van kitéve. A néző akarva-akaratlanul azonosul a szuperközeliben mutatott Justine-nal, amikor kínzó viszketését próbálja enyhíteni kényszeres vakarózással a takaró alatt. Szinte törvényszerű reakció, hogy borsózni kezd a hátunk, amikor a felkapcsolt kislámpa fényénél megpillantjuk sebesre kapart, hólyagos bőrét. Erre a kényelmetlenül hosszú jelenetre hatalmas lapáttal rádob az ezt kiegészítő hangeffekt. A diegetikus hangok egyébként is kiemelten nagy szerepet kapnak a film hangulatának vezetésében, itt pedig arra kényszerít minket a rendezőnő, hogy immár a fülünkön keresztül is átéljük a jelenetet. (Hasonlóan kényelmetlen és undort keltő a mosdóban való öklendezés jelenete is, vagy az, amikor Alexia gyantával kínozza Justine bikinivonalát.) A kényszeres vakarózás jelenetének párja a szintén takaró alatt zajló pánikroham, ahol viszont sokkal nagyobb jelentőséget kap a hang, mint a kép. A kameramozgás gyors és kusza, emiatt nehezen követhető képi síkon, hogy mi is történik a jelenetben, valójában a képen kívüli hangé a főszerep. Azt halljuk, mintha Justine-t lánccal ütné valaki a takarón kívülről, bár erre semmilyen képi bizonyítékot nem látunk a testi reakcióján kívül.

Mi, nézők eleinte értetlenül nézzük a deviáns viselkedésre utaló epizódokat, majd a későbbiekben körvonalazódik a számunkra, hogy mi volt ezeknek a funkciója. Ezeknek az epizódoknak a leglényegesebb közös pontja a test, amelynek tapasztalatait eltorzítva és felnagyítva láthatjuk (lásd például a vakarózás következményeit), mondhatni, a test megcsonkítását és az önkínzást helyezi középpontba a film. Justine öndestruktív viselkedése visszavezethető a beilleszkedés küzdelmeire, illetve az addigi szülői elnyomás egy csapásra való megszűnésére, amelyet az egyetemi hierarchia új szabályai váltottak fel, valamint az ezek miatt kialakuló pszichés problémákra (mint például az elnyomás és az önkiteljesedés kérdése).

A film első látásra egy egyszerű beilleszkedési és önmegismerési folyamat története, amelyben Justine a saját képességei megismerésével, a kannibalizmus által szabadul ki az addigi szigorú szabályok világából. A Nyers igazi mondanivalója azonban végső soron az, hogy az összes kannibalizmussal járó nehézség, konfliktus és a filmben bemutatott következmények ellenére is a húsevés mellett teszi le a voksát a film, hátat fordítva ezzel a nézői elvárásoknak.

A film cselekményvilága a vegetáriánus létet veszi alapul. Justine, aki addigi életében végig szülei értékrendszere szerint cselekedett, mérföldkőhöz érkezik az állatorvosi egyetemre való bekerüléssel és az otthonról való elköltözéssel. Az egyetem első heteiben Justine nemcsak a felsőbb évesek körébe nyer beavatást, hanem a felnőtt lét kapuit is átlépi. A nyers nyúlvesébe harapás az a szimbolikus fordulópont, ahonnan Justine életében elindul az önmegismerési folyamat: a számára addig tiltott húst megízlelve elkezdődik egy kísérletező, tapasztalatszerző időszak. Végigkövethetjük, ahogy főhősünk ösztönénje lassacskán elhatalmasodik rajta, szunnyadó vágya a húsevés iránt felszínre tör és csillapíthatatlan éhségérzethez vezet, amelynek hatására bizarr jelenetek következnek be: például lenyeli a saját fogát, vagy titokban megeszi Alexia ujját. Végül az addig kvázi önmegtartóztatásban élő Justine a hús, mint korábban tiltott vágytárgy megízlelésével és szüzessége elvesztésével kétszeresen is leszámol a film elején bemutatott ártatlanságával.

A Nyers tehát nem egy egyszerű „kannibálfilm”, hanem egy nyomasztó testhorror, dráma és egy elnyomásban élő lány önmegismerési folyamata is, aki ráébred, hogy mekkora vágy rejlik benne (bár a film kissé eltúlozza az addigi kontroll következményeit). Mindezt a közös családi étkezés jeleneteinek keretes szerkezetébe foglalja a film, és bár látszólag semmi sem változott a két étkezés között (az eltelt idő kivételével), valójában Justine hatalmas belső változáson ment keresztül.

Összességében elmondhatjuk, hogy a Nyers a közismert felnövés- és beilleszkedés történetet alkalmazva, főszereplőnk életén keresztül mutat be egy öröklődő kannibál hajlamot. Mi pedig a biztonságos nézői szerepből átélhetjük, hogy mivel küzd meg egy előre meghatározott életúttal rendelkező, kannibálnak született fiatal lány a hétköznapi tinédzserkori problémái mellett. A jó ötlet és az ügyesen végiggondolt megvalósítás miatt alapvetően jó film a Nyers, viszont elsősorban azoknak ajánlom, akiknek nem esik nehezükre a film „finomságainak” befogadása.