A meglehetősen negatív visszhangot kiváltó Trónok Harca (Game of Thrones. David Benioff, D.B. Weiss, 2011-2019) 8. évada után az HBO olyan sorozatot rakott le az asztalra, amely a megjelenését követő hetekben letarolta a közösségi oldalakat, az összes nagy címet maga mögé utasítva. Ez a Csernobil (Chernobyl. Johan Renck, 2019) című minisorozat, amely a maga öt epizódjával egy nagyon elrettentő, ám tanulságokban gazdag arcot adott a csernobili atomerőmű-katasztrófának.
Az 1986. április 26-án bekövetkező balesetet a világ egyik legsúlyosabb atomkatasztrófájaként tartják számon. A mai napig nincs pontos adat a halálozások számát illetően, mivel egyrészt az akkori szovjet vezetés igyekezett az adatokat elhallgatni, másrészt számos esetről nem lehet biztosan megállapítani, hogy a tragédiához köthető-e. 56 közvetlen és több ezer közvetett áldozatot tartanak nyilván, arról nem is beszélve, hogy rengeteg a helyszínen szolgált katonának az emlékezetébe égtek az ott látottak. Mindemellett a katasztrófa hatásai a történtek után 33 évvel is kimutathatóak, az erőmű körüli 30 km-es zóna valószínűleg több tízezer évig nem lesz az ember számára élhető.
Boris Shcherbina (Stellan Skarsgård) és Valery Legasov (Jared Harris) a katasztrófa utáni napokban
A Csernobil című minisorozat megdöbbentő hitelességgel adja vissza a katasztrófa előzményeit és az azt követő hónapok eseményeit: a robbanás utáni kétségbeesést, a biztos halálba küldött hősök szenvedéseit, a több ezer röntgenes sugárdózisnak kitett „biorobotok” akcióját. Példaértékűen keveri a dokumentarista jegyeket a fikciós sorozatok elemeivel, egyszerre szórakoztat, megdöbbent és informál. Nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy megértsük a tragédia miértjeit: az egyes részek alatt érthetően, különböző szituációkba ágyazva megkapja a néző ezeket az információmorzsákat, valamint a fináléban körülbelül tíz perc alatt összefoglalják és rekonstruálják az egész eseménysort (melynek során a katasztrófa előtti történéseket bemutató flashbackek teszik fel az i-re a pontot). Természetesen, mivel nem vegytiszta dokumentumfilmről van szó, fiktív elemeket is tartalmaz a sorozat, például a meztelenül dolgozó bányászokat, a helikopterbalesetet − amely ugyan megtörtént, de más időpontban és helyzetben −, Legasov jelentőségének eltúlzását, vagy az egyik főszereplő, Uljana Homjuk személyét, akit a munkálatokban hősiesen helyt álló tudósok tiszteletére keltettek életre.
Uljana Homjuk (Emily Watson). A készítők a záró epizód kommentárjában megindokolták a fiktív karakter létrehozásának miértjét
Kiváló munkát végeztek a castingon, ugyanis a sorozat szereplői és a katasztrófa valódi résztvevői hátborzongatóan hasonlítanak egymásra. Nem lehet egy rossz szavunk sem a színészi játékra, egy pillanatra sem lehet érezni hiteltelenséget e téren sem. A Paul Ritter által megformált agresszív és önző főmérnök-helyettes, a rendszerrel szembeforduló atomfizikus, akit Jared Harris alakít, vagy a szovjet rendszer elitjébe tartozó bürokrata Stellan Skarsgård játékában, mind emlékezetes karakterekké váltak (a csernobili atomerőmű goromba és nemtörődöm főmérnök-helyettesének aranyköpései a közösségi oldalakat is bejárták mémek formájában). A temérdek mellékszál közül a leghangsúlyosabb a csernobili katasztrófa orvosolására kirendelt hivatalnok, Boris Shcherbina (Stellan Skarsgård) jellemfejlődése, aki a pártelit vaskalapos tagjából egy jelentősen emberségesebb és szerethetőbb figurává alakul az epizódok során. Shcherbina karakterén keresztül (is) a sorozat határozott kritikát fogalmaz meg a szovjet rendszerrel és államapparátussal szemben, rámutatva egyrészt a baleset kialakulásában nagy szerepet játszó felelőtlenségekre és bizalmatlanságra, másrészt a katasztrófa kezelésének cinikus módjára.
Megdöbbentő hasonlóság. Balra a színészek, jobbra az általuk alakított valós személyek láthatók
Bár több kiváló dokumentumfilm készült a témával kapcsolatban – elég, ha csak Vlagyimir Sevcsenko Nehéz hetek krónikájára (Хроника трудных недель. Vlagyimir Sevcsenko, 1986) gondolunk, aki a saját életével fizetett a film elkészültéért, vagy A nulladik óra című tévésorozat Csernobil (Zero Hour: Disaster at Chernobyl. Renny Bartlett, 2004) című epizódjára −, de egyik sem mutatta be ilyen összetetten és fogyaszthatóan a csernobili katasztrófát. Már az első pár percben felmerül még az átlagnézőben is a kérdés: mi vagy ki a felelős egy ilyen méretű katasztrófa létrejöttéért? A sorozat válasza: akármilyen nehéz is kimondani, a katasztrófa legfőbb okozója az ember. Amellett, hogy a sorozat erős társadalomkritikát gyakorol főként a szovjet (vagy általában véve egy totalitárius) rendszer működésével és az emberi önzőséggel kapcsolatban, arra is felhívja a figyelmet, hogy milyen pusztítást tud okozni, ha az atomenergia rossz kezekbe kerül.