Bár a pandémia miatt elmaradt a 2020-as Cannes-i filmfesztivál, ahová a legújabb Vinterberg-film premierjét eredetileg tervezték, szerencsére ez nem tartotta vissza Thomas Vinterberget a Még egy kört mindenkinek (Druk. Thomas Vinterberg, 2020) című film bemutatásától, amely végül Kanadában, a Torontói Nemzetközi Fesztiválon debütált.
A rendező munkásságában megszokott, hogy egy komoly morális problémát vagy azzal kapcsolatos félreértést dolgoz fel egy kisközösség ábrázolásán keresztül. Például a Születésnapban (Festen. Thomas Vinterberg, 1998) a családon belüli nemi erőszak egy családi összejövetelen lepleződik le, A vadászatban (Jagten. Thomas Vinterberg, 2012) pedig egy kis dán faluban vádolnak meg pedofíliával egy ártatlan férfit. A Még egy kört mindenkinek az alkoholizmus családokra és egy középiskolára tett toxikus hatását mutatja be.
A tragikomédia középpontjában négy, a magánéletében és szakmájában egyaránt problémákkal küzdő pedagógus áll. A szülői munkaközösség összefog ellenük, nehézségeik adódnak a házasságukban, a gyermeknevelésben, sőt, Tommy-nak (Thomas Bo Larsen) még egyetlen társa, a kutyája is félig béna. Nikolaj (Magnus Millang) születésnapjának ünneplése közben ismerkednek meg Finn Skårderud norvég pszichiáter elméletével, miszerint az ember melankóliája alacsony véralkoholszintjének tudható be. Ezzel bogarat ültetnek Martin (Mads Mikkelsen) fülébe, aki másnap kísérletezni kezd, és a Skårderud által ideálisnak tartott értéket, a 0,05%-os állandó alkoholszintet tűzi ki céljául. Az alkohol gátlásoldó hatása egyértelműen pozitív változásokat hoz Martin tanítási módszereiben (például sokkal kreatívabb lesz), és ez barátait is bátorítani fogja a tesztelésre.
A négy gimnáziumi tanár pszichológiai esszét vezet az alkoholfogyasztással kapcsolatos tapasztalataikról. Saját szabályrendszert állítanak fel, amely szerint este nyolc után nem szabad szeszes italt fogyasztaniuk, továbbá nem szabad átlépniük a kitűzött mértéket. Ez a mennyiség azonban folyamatosan változik. Kísérletük ártatlan, önbizalomnövelő „lelki fröccsökkel” kezdődik, de hamar elfajul a helyzet. Például Martin házassága Anikával (Maria Bonnevie) kezd helyrejönni, családi kenuzást is szerveznek, amelyen a férj végig józanon vesz részt, így amikor barátai új mértékükként a mértéktelenséget választják, ő ki akar szállni, de mégsem lesz képes tartani magát elhatározásához. Ekkor egyértelművé válik, hogy Martin és barátai immár a függőség kezdeti szakaszába léptek.
Ezután a korábban megoldódni látszó magánéleti problémák rosszabbá válnak, mint valaha; a szereplők lassacskán teljesen elveszítik az életük feletti irányítást. Amikor „minden egész eltörik”, Tommy kivételével mindenki abbahagyja a „kísérletet”, ő pedig a tanári értekezleten nyújtott produkciójával szembesíti a többieket azzal, hogyan is néztek ki az elmúlt hónapokban. Barátai segíteni szeretnének Tommyn, aki teljesen elveszítette motivációját a küzdésre, de nem járnak sikerrel, és Tommy végül a halálba menekül magánya elől. Barátjuk sorsából tanulva a többiek kijózanodnak, rendbehozzák kapcsolataikat és együtt ünnepelnek sikeresen vizsgázott ballagóikkal. Kísérletük véget ér az alkoholizmus kockázata miatt.
Mindössze néhány másodperces jelenet a filmben az izguló Sebastian (Albert Rudbeck Lindhardt) vizsgája, amelynek során Kierkegaard szorongás-koncepciójából felel, mégis ez az egyik legfontosabb rész, hiszen a történet egésze értelmezhető ezen elv mentén. Sebastian kiemeli a pszichés és fizikai folyamatok egyensúlyának fontosságát, mely Kierkegaard szerint egy harmadik tényezőben, a szellemben teljesedik ki. A szellem képezi a szorongás forrását, ami pedig az ok nélküli vagy céltalan félelemként definiálható. Kierkegaard A szorongás fogalma című művében ezt a magas szikla szélén álló ember példáján keresztül szemlélteti: ha lenéz, koncentrált félelmet él át, retteg a zuhanástól, mégis egyfajta vágyat érez rá, hogy ugorjon. Ez az érzés abból fakad, hogy van döntési lehetősége; a filozófus szerint maga a szabadság váltja ki a szorongást és a félelmet. Kierkegaard ugyanakkor felhívja a figyelmet a szorongás pozitív hatásaira is, mégpedig arra, hogy eszünkbe juttatja választási lehetőségeinket és felelősségünket, és önreflexióra vezet bennünket. Vinterberg filmjében a szereplők karrierje és magánélete kritikus szakaszba jut, rettegés fogja el őket a gondolattól, hogy mindent elveszíthetnek, továbbá felmerül bennük a kérdés: „Mi történt azzal az emberrel, aki egykor voltam?” A szintetikus öröm és magabiztosság csak ideiglenesen változtat ezen az állapoton, de végül a hétköznapi rémálmok valóra válását okozza, amiből csak a józan ész, a tiszta akarat biztosít kiutat.
A filmbeli karakterek végig becsapják önmagukat új hóbortjuk ártatlanságával kapcsolatban, ennek egyik jele az is, hogy az alkoholt nem megvető híres zeneszerzők, magasrangú vezetők neveit sorolják, akiknek a szesz segített abban, hogy géniusszá váljanak. Ennek nevetségességét érzékelteti a jelenet, amelyben politikusokról, közszereplőkről összevágott montázst láthatunk, amelynek mindegyik szereplője vagy éppen alkoholt fogyaszt, vagy egyértelműen ittas állapotban van. Az egyik ilyen bejátszásban Orbán Viktor Jean-Claude Junckertől kapott üdvözlő pofonját is felfedezhetjük.
A filmmel kapcsolatban kifogásként hozható fel, hogy míg a rendező az eddigi munkáiban nyomatékosan jelezte az érintett témák kártékonyságát, traumatizáló mivoltát a keserédes befejezéssel, ez ebben az alkotásban elmaradt. Továbbá indokolatlanul gyorsan változnak a karakterek közötti viszonyok: a heves családi veszekedések egyik pillanatról a másikra szeretetbe csapnak át, a barátjukat gyászolók pedig táncoló, ünneplő cimborákká válnak néhány perc leforgása alatt. Mindez teljesen érthető lenne, ha a teljes kijózanodásból adódó öröm és büszkeség járná át a karaktereket, de az ital a legutolsó jelenetben is a történet szereplője marad, és ahogyan azt már a filmcím magyar fordítása is érzékelteti, az utolsó körre nem kerül sor. Így bár a film izgalmas témát dolgoz fel, de a teljes, Vinterberg által általában nyújtott katarzis nem következik be, csak annak egy tompított változata, happy end formájában.
A Vinterberg munkásságát követők számára a legtöbb színész arca ismerős lehet. Szinte mindegyikük szerepelt előző filmjében, A kommunában (Kollektivet. Thomas Vinterberg, 2016), azonban Mads Mikkelsennel utoljára A vadászat című filmjén dolgozott együtt, amivel a színész el is nyerte a legjobb férfi alakítás díját Cannes-ban. Mikkelsen filmbeli karakteréhez hasonlóan táncolt és tornász is volt, így a filmvégi táncjelenetben megcsillogtathatta tánctudását, a koreográfiát pedig Olivia Anselmo készítette. Vinterberg viszont először dolgozott az operatőrrel, Sturla B. Grovennel, aki kamerakezelésével kicsit a Dogma-filmek hangulatát idézi meg az azokra is jellemző leleplező, mégis költői jellegével. A közelik, a szereplők titokban ivásának kilesése, a házastársak veszekedésének és intim pillanatainak látványa miatt néha úgy érezhetjük, hogy olyan dolgokat látunk, amit nem szabadna. Mégis minden jelenet esztétikailag megkérdőjelezhetetlen: a lassítások, a fényekkel való játék és a beállítások mind segítik az adott helyzet atmoszférájának érzékeltetését.
A filmben felhangzó zeneszámok nagyon különbözőek, de hangulatukban mindig az adott jelenethez illenek. Hallhatunk komolyzenét (többnyire a követendő példaként megnevezett zeneszerzők műveit), popslágert és pszichedelikus rock számot is, de a filmet leginkább jellemző betétdal a Scarlet Pleasure What A Life című dala, amelyet a film legelején és legvégén is hallhatunk. Erre táncolja el Mikkelsen az ikonikus koreográfiát a zárójelenetben.
A Még egy kört mindenkinek izgalmas film, ami a legkülönbözőbb ízlésű és igényű filmnézők számára is érdekes lehet a téma nem mindennapi feldolgozása miatt. Egyszerre van jelen benne a humor és a dráma, a kapuzárási pánik és a fiatalságból kitörő életöröm, a magány és a szerelem. A Vinterbergre nem jellemző befejezést leszámítva élvezettel fogyasztható a film, megízlelését mindenkinek ajánlom.