Bevezetés

A klímaszorongás ma már meghatározó élménye a jövőről való gondolkodásnak, kiváltképp így van ez a fiatalabb generációk körében (Bialkó 2025). A science fiction filmeknek pedig az egyik alapvető témája a Föld jövőbeli állapotának a kérdése, s az, hogy az ember az ehhez kapcsolódó folyamatokban milyen szerepet tölt be, illetve ez a civilizációnkra hogyan hat. Elemzésemben két, ezekkel a problémákkal is foglalkozó filmet hasonlítok össze a fent említett témák alapján. Azt vizsgálom meg, hogy Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt (Bánóczki Tibor, Szabó Sarolta, 2023) című filmjében és Andrew Stanton WALL-E (Andrew Stanton, 2008) című filmjében milyen kép rajzolódik ki arról, hogy a Földdel és a természettel milyen kapcsolatban áll az emberiség, aktív szereplő-e a természet és jövője alakításában, illetve milyen viszonyban áll a civilizációs értékekkel kapcsolatban.

A növényke a WALL-E-ból

„Definiáld: Föld!” (WALL-E)

Mindkét filmben szinte teljesen elpusztult a Föld flórája és faunája. A WALL-E-ban egyetlen csótányt látunk, aki az állatok világából megmaradt, illetve egy növénykét, amelynek kihajtása évszázadok óta nem várt fordulat a bolygó történetében, hiszen már 700 éve elhagyta a Földet az emberiség, és azóta nem volt olyan sikeres ellenőrzés a földi vegetációról, mint amit Éva végez el (legalábbis nem derül ki, hogy lett volna ilyen, mivel a robotpilóta lehetséges, hogy korábban is eltüntetett egy megtalált növénykét, de egyértelmű utalás erre nincs a filmben). A film világosan elmondja, hogy a földi ökoszisztéma teljes összeomlásáról az emberiség tehet, túlszemetelte a bolygót és akkora szennyeződés keletkezett, hogy élhetetlenné vált a bolygó. A megtisztítást sikertelennek vélték, majd elhagyták a bolygót az emberek, hogy egy luxusűrhajón folytassák kényelmes életüket évszázadokon keresztül. A luxushajón ugyanaz a fogyasztói társadalom él tovább, amelyik elhasználta az anyabolygóját: mi sem mutatja ezt jobban, mint az a jelenet, amelyben a kis csecsemőknek a robot azt tanítja, hogy mit vegyenek és mit kérjenek karácsonyra. Ennek a társadalomnak a Föld is pusztán csak egy termék, amelyet elhasználása után könnyedén elhagy a még kényelmesebb űrhajóért, s egyben a virtualitásért. Ugyanis a luxusűrhajón az emberek virtuálisan teniszeznek, virtuálisan randiznak és beszélgetnek a barátaikkal, akik adott esetben egy méterrel messzebb vannak tőlük, s a Föld értékeire már nem is emlékeznek (erre még bővebben vissza fogok térni), vagyis teljesen elszakadnak a bolygótól, s tulajdonképpen a növényke megérkezéséig nem is fogalmazódik meg bennük a gondolat, hogy visszavágynának oda. Ellenben miután a növényke megtalálása után a kapitányban felmerül a vágy, hogy visszatérjenek a Földre, nem is kérdéses, hogy a kényelmes világban kellene maradni. Amikor a komputert kérdezi a kapitány, akkor a Föld már annyira ismeretlennek hat, hogy a bolygó egzotikuma különösen vonzóvá válik, s kétség sem ötlik fel a kapitányban a hazatérést illetően, még a hazatérést felülíró parancs hallatán sem, hiszen az a parancs szerinte már elavulttá vált. A kapitány elképzelését az utasok szintén kétséget nem ismerően támogatják, hiszen egyrészt senkinek sincs ellenvetése az utazást illetően (bár meg kell jegyezni, hogy jóformán nem is tudják, mit jelent a visszatérés), másrészt támogatják a kapitány harcát a robotpilóta ellen, szurkolnak neki. Így tehát a filmben két attitűdről, egy növényke előtti és egy növényke utáni hozzáállásról beszélhetünk. A hazatérés kapcsán a nehézségek egyáltalán nem kerülnek szóba, sőt az is kijelenthető, hogy az izgatottsághoz egyfajta naivitás is társul, hiszen a film végén a kapitány örömtelien jelenti ki, hogy sok fát ültetnek majd, így pizzafát is. A Föld újjászületésének és újranépesítésének kérdésében tehát optimista a film: ha a bolygót élhetetlenné is tesszük a magunk számára, idővel majd újra élhetővé fog válni, és akkor majd újra elfoglalhatjuk. Viszont az újra elfoglalás nem feltétlenül a kihasználással függ össze, hiszen az újabb növények ültetését célzó elképzelésben az ökoszisztéma helyreállításának az igénye is megnyilvánul.

A Műanyag égboltban is eltűnt a természet, a táj teljesen kopár, a hegyek a kövekig csupaszodtak, s élő állatról, illetve organikusan növő növényről sincs már szó: ahogy a film eleji felirat informál, mind kihaltak, a termőtalajok használhatatlanok. Budapest az egyetlen város, amelyről tudjuk, hogy működőképes és emberek lakják (továbbá dr. Paulik a Gránumot lakja egymagában), és a búra révén végérvényesen elszeparálódott attól, hogy a természethez bármiféle köze legyen. A Duna is olyan száraz, mint a WALL-E-ban az egykori kikötő. Ugyanakkor a pusztulás oka nem egyértelmű, a film legalábbis konkrétan nem mondja meg, hogy az emberiség miatt jött volna létre ez az állapot. Bár napjaink kutatásai alapján asszociálhatunk arra, hogy a túlzott környezetterhelés okozta a filmben látott katasztrófát, de más, az emberiségtől független természeti katasztrófa is lehetséges, még ha az előbbit logikusabbnak gondoljuk is. Az ugyanakkor sokat mond, hogy a telep vezére cinikus hangnemben beszél arról, hogy növények nélkül is több ezer évnyi oxigén áll a Föld rendelkezésére. Ez a mondat ragadja meg az egész város mibenlétét, vagyis azt, hogy nincs szükségünk a természetre, anélkül is túlél az emberiség. Igaz, hogy míg a WALL-E űrhajósai luxusban élnek, addig a Műanyag égbolt budapesti lakosai inkább túlélnek, mintsem élnek. A város földrajzi nihilizmusa nemcsak azt mondja, hogy függetleníteni tudjuk magunkat tulajdonképpen bármilyen természeti jelenségtől, hanem a hibrid létforma lehetőségét is ellenzi. Az ember tehát fontosabb az őt körülvevő világnál. Tulajdonképpen a WALL-E emberei is oppozícióban vannak a bolygóval szemben, hiszen, ha azon növény él, az azt jelenti, hogy az emberek lakhatnak ott, de míg ott az emberek a helyreállításra törekednek, addig a Műanyag égbolt esetében csak az emberi túlélés számít: a fák ne terjedjenek a városon kívül, vagyis az embernek úgy van kontrollálási vágya a természettel szemben, hogy a bolygó pusztulását nem tudja megakadályozni, vagyis egyértelmű, hogy a természet igába hajtásának lehetőségei korlátoltak (Gyöngyösi 2023). A Föld itt tehát nem izgalmas, felfedezésre váró terep, hanem olyan hely, amelynek organikus tulajdonságaitól teljesen el lehet szakadni, s amivel foglalkozni sem kell, a lényeg az emberi forma fenntartása. Így bár a Műanyag égboltban konkrétan nem hagyta el a Földet az emberiség, mint a WALL-E-ban, de ugyanúgy elszakadt attól, viszont az előbbiben nincs remény arra, hogy egyszer majd jobb lesz. A budapestiek ugyanúgy virtuális térben élhetnek, virtuálisan nyaralhatnak, akár a WALL-E utasai (ahogy az egyik épületfelirat mutatja), mely a valóságos környezettől való még további elszakadást szemlélteti.

WALL-E válogatja a szemetet

„Amíg Ön utazik, Wall-E dolgozik.” (WALL-E)

Ez a mondat hangzik el a Wall-E elején azzal kapcsolatban, hogy mit tehet az ember akkor, ha addig szemetelte a környezetet, ameddig az élhetetlenné vált. Ahogyan a Földhöz való viszonynál a növényke előkerülése, úgy az ember a cselekményre ható aktivitásánál a kapitány kezére kerülő föld morzsák jelentik a fordulópontot. Előtte az ember teljesen passzív a saját sorsa ügyében, luxusban él, robotok teljesítik minden kívánságát (például innivalót hoznak neki, a gyerekeiket felnevelik vagy felsegítik, ha kiesett a lebegő fotelból), a bolygó pedig regenerálódik magától, illetve a még egyedüliként működő takarító robot, WALL-E által tisztul a Föld, s a hazatérés lehetségességét is robotok teszik lehetővé, azaz például a kutatómunkát Éva végzi el. Ezek alapján megállapítható, hogy a film szerint annak érdekében, hogy az ember visszakapja azt a bolygót, amelyet tönkretett, nem kell mást csinálni, mint hátradőlni és várni a robotok munkájára. Ez pedig (ha nem lenne még egy titkos üzenet, mely alapján a robotpilóta a visszatérést el akarja lehetetleníteni) nem is változna, hiszen a hazatérés is automatizálva lenne, vagyis a kapitányt és a többi embert is a robotok cselekedetei teszik aktív szereplővé. Miután azokat a bizonyos föld morzsákat analizáltatja, a kapitány érdeklődését felkelti a Föld, és már küzdeni is tud érte, de WALL-E és Éva, illetve a többi segítőkész robot nélkül nem tudta volna véghez vinni a szándékát. A kapitány igyekezett hatni a sorsára, s a robotpilóta és társa elleni küzdelemben az érdeme vitathatatlan (hiszen Éváékkal együtt dolgozva sikerül hazajutniuk), mégis valamelyest mások által meghatározott szereplő marad, mivel egyedül nem lett volna képes a szembenállásra és a növényke továbbéltetésére. A többi emberi szereplő pedig csak sodródik az eseményekkel, s akkor a legaktívabbak, mikor már az életük múlik rajta, de ők végképp nem tudták volna hazajuttatni a hajót. Tehát a filmben az ember a történet mellékszereplője, aki 700 éven keresztül a robotoktól függ. Ugyanakkor a Földön ők ültetik el a kapitánnyal együtt a növénykét, ekkor a robotok kilépnek ebből a cselekményszálból, mivel Éva teljesítette küldetését, s WALL-E életben maradására, illetve a szerelmükre figyelnek. Az ember irányító szerepe így csak a film utolsó pillanatában válik meghatározóvá, a természet helyreállítása ezután már az ő feladata, de azt vállalja.

A Műanyag égboltban nem a visszatérés és a rehabilitáció a kérdés, hanem az életben maradás, így gyakorlatilag mindenki tesz azért, hogy az emberiség fennmaradjon, azzal, hogy 50 éves korában fává változik, s így élelemmel látja el a többieket. Azonban a közteherviselés ilyen radikális formája teljesen kitetté teszi az embereket, hiszen csak azt lehet eldönteni, hogy nem 50 évesen, hanem fiatalabban teszi ezt meg az ember. Itt passzívan várhat az ember, amíg mindenki megteszi másért, és nem kerülheti el azt, hogy fává változzon, legfeljebb még egy kis időt csikarhat ki magának, mielőtt az átváltozása bekövetkezne. A Műanyag égboltban tehát senki sem dőlhet hátra, hogy egyszer majd megjavulnak a dolgok. A kutatók és a telepen dolgozók azon munkálkodnak, hogy fenntartsák a kolóniát, elégetik a mérgező fákat és elvégzik az újabb hibridek átalakulását, a lakosok pedig gyereket csinálhatnak, és vagy önkéntesen, mint Nóra vagy 50 évesen, de fává változva fenntarthatják a többieket, ahogy az a filmben magától Stefántól is elhangzik, mint megértendő sors és feladat. A film főszereplői közül Nóra csak látszólag veszi kezébe a sorsát azzal, hogy önkéntes lesz, mivel ezáltal csak rövidebbé teszi az életét. Habár így a kolóniának természetesen több erőforrása lesz és Nórának aktív döntéshozónak kellett ehhez lennie, a folyamatot később sem kerülte volna el (Gyöngyösi 2023). Stefán Nóra döntése miatt válik aktív szereplővé, de célja tulajdonképpen először az elrendelt helyzetbe való visszatérés szerelmével, emiatt szabályokat hág át és kimenekíti Nórát, elviszi őt Paulikhoz, de ezen túlmutató tervet (azt, hogy keressenek Nórával egy új várost, hátha ott más törvények vannak) csak későn dolgoz ki, s ez a terv is gyorsan elillan. Nóra és Stefán a film végén lépnek ki az eleve elrendelésből, miután Nóra a kezdeti mutáció révén kommunikál Emmával és Péterrel, s rájön, hogy úgy is lehet értékes életet élni, ha fává változnak, de csakis akkor, ha azt a szabadban teszik. Nóra és Stefán mozgatója egyrészt a gyász, másrészt múlhatatlan szerelmük, s céljaik nem terjednek ki az egész kolóniára, rendkívül személyesek. Ugyanakkor végső döntésük mégis a budapestiek és a bolygó életére is hatással lehet, vagyis egyrészt azt jelzik, hogy transzhumán létformában is lehet élni, másrészt pedig azt, hogy a természetet ilyen módon is fel lehet támasztani, habár ez már nem képezi a cselekmény részét, csak az biztos, hogy ketten kilépnek a városi lét körforgásából (Gyöngyösi 2023; Bartal 2023). Paulik a film cselekménye során nem innovátor, saját és tulajdonképpen mások életét sem mozdítja előre, ő az új status quo megalapítója, és Nórával való szembenállása, Madu kísérletének az elsöprése is ennek fenntartására irányul. Ő elhatárolódik a fává változás új dimenzióitól, ezzel tulajdonképpen a természet értékének egyfajta degradálása is megtörténik, mert az veszélyes az emberre. Paulik megalkotta a túlélés feltételeit, majd kivonult a városból, de nem tudta Emmát és Pétert megmenteni, csak a saját életét hosszabbította meg, tehát döntései szintén személyesek, de Stefánékkal ellentétben azon nem tud túlmutatni. Dr. Madu az új kísérletével aktívan tesz azért, hogy ne kelljen mindenkinek 50 évesen meghalnia, de megváltoztatni nem tudja a fennálló rendet (hiszen addigra megölik). Azaz kollektívan az emberek helyzetének megváltoztatására nincs lehetőség a filmben, s Madut leszámítva a szereplőket sem ez érdekli, sokkal inkább a saját sorsuk feletti irányítást kívánják visszaszerezni (habár Madu motivációja is alapvetően a saját élete meghosszabbítása). Mivel a túlélésük a tét, ezért a Műanyag égbolt szereplői a természet felélesztésének kérdéséig el sem tudnak jutni. Pontosabban a két főszereplő felismeri ezt, de az ő ilyen irányú lépésük sem annyira egységesen elfogadott, mint a WALL-E-ban a hazatérés és a helyreállítás, sem pedig annyira sikeres nem lesz (legalábbis azt már nem tudjuk meg, hogy a szabadba való távozás valóban elindítja-e a természet egy formájának visszahozását). Az emberek közötti egyetértés csak abban a kérdésben mutatkozik meg, hogy nincs rendben, hogy legfeljebb 50 évig lehet élni, ettől eltekintve megannyi személyes konfliktus kerül a kollektív jó és a bolygó érdekei elé. A WALL-E egységességétől való eltérés oka természetesen az, hogy míg ott az emberek mellékszereplők (akiknek a neveit alig ismerjük meg), addig a Műanyag égboltban csak emberi szereplő van (legalábbis, ha a természetet nem tartjuk szereplőnek), így konfliktus is csak közöttük alakulhat ki.

Nóra és Stefán egymásra találnak a fák között

„Így is csak egy maréknyit tudtam megmenteni mindebből” (Műanyag égbolt)

A fenti mondatot ugyan Paulik doktor mondja Stefánnak, de ez a mondat igaz lehet WALL-E robotra is, viszont jóval kevésbé jellemzi a WALL-E című film emberi szereplőit. WALL-E feladata a takarítás, de ez együtt jár egyfajta szortírozással, hiszen kiválogatja, hogy mi az, ami szemét és mi az, ami értékes és el kell tenni a menedékbe. Ezt a feladatot is ellátja a robot ‒ habár robot lévén nem feltétlenül azokat a dolgokat válogatja össze, mint egy ember (lásd például azt a jelenetet, amikor WALL-E egy pillanat alatt dobja el a gyémántgyűrűt és tartja meg a dobozát) ‒, ráadásul nem is mindig tudja, hogy mire képes az, amit összeszedett (így sem a villanykörtét, sem az öngyújtót nem tudja működésbe hozni Éva előtt), de összességében az emberi civilizáció és kultúra gyűjteményét hozza létre a munkája során. Wall-E így zenét hallgat, filmet néz, melyből a táncokat tanulja meg, s ő az, aki a többi robotnak megmutatja, hogy milyen kulturális szokásaik vannak az embereknek, amelyekből ő is tanult, így Évát táncolni tanítja, egy másik robotot pedig integetni (Dávid 2008). A film emberi szereplői viszont ezektől a normáktól eltérnek, felszívódott mindez a virtualitásban és a minden szükségletet kielégítő kényelemben. A komputernek nemcsak a földet vagy a tengert kell definiálnia a kapitány számára, hanem a táncot is, azaz az emberi civilizáció értékei is feledésbe merültek. Szintén WALL-E az, aki Johnt és női társát kirángatja a virtuális térből, habár nem azzal a szándékkal, hogy rávegye őket arra, hogy a fizikai teret fedezzék fel, még ha ez is lett az eredménye. Nem véletlen, hogy pont WALL-E az, aki őket kirángatja a szimulációból, hiszen ő képviseli azt az emberi értékhalmazt, ami például a kapitány érdeklődését is felkelti. Érdekes, hogy a kapitány a civilizációs értékeket is a bolygónak tulajdonítja, tehát nem merül fel az, hogy az űrhajón maradva fedezzék fel ezeket, hanem az egész folyamatot ott kell véghez vinni, ahonnan származik a civilizáció, s ezzel együtt a konzumerizmusra épülő társadalmat hátra kell hagyni. Ezzel kapcsolatban pedig egy széleskörű konszenzus mutatkozik az embereknél, együtt szeretnék véghez vinni a hazatérést és a rehabilitációt: ez a kollektív egység a civilizáció egyik alapja, és ezt nem felejtettek el a WALL-E-ban 700 év múltán sem.

A Műanyag égboltban a civilizációs értékek fenntartását az emberek végzik, azt ugyanúgy túl kell éltetniük, mint ahogy saját magukat, mint emberi testeket is, de ahogyan azt Paulik doktor fejezetcímként idézett mondata is jelzi, ezeknek az értékeknek csak egy töredéke maradt fenn, például a város jellegzetes helyszínei, épületei (pl. Oktogon, Lánchíd, Szabadság-szobor), a bulik és a puccos éttermek vagy azok a művek, melyeket Stefán és Nóra említ a miskolci színház maradványainál. A virtuális térben ennél sokkal több dolog megmaradhatott, de erről a film nem mond sokat, csak azt tudjuk, hogy nyaralni például lehet virtuálisan. Az emberi értékek itt az emberek által maradtak fenn, nem úgy, mint a WALL-E-ban, ahol a robotokon és a komputereken múlt ezeknek az információknak az archiválása. Ugyanakkor míg a WALL-E-ban nem merül fel az, hogy ezek-e a legfontosabb értékek, hiszen újrafelfedezésükhez olyan izgalom társul, amely egyértelművé teszi a kapitány számára, hogy ezeket az ökoszisztémával együtt rehabilitálni kell, addig Nóra azzal, hogy Emmát és Pétert, mint hibrid fákat védi Paulik égetése elől, és segíti az emberi testre mérgező virágok kibontakozását, megkérdőjelezi azt. Végül Stefán és Nóra kilépnek a város törvényei és az emberi formájú lét kötelékei alól, vagyis, ha a Műanyag égbolt nem is tartja többre a növényi vagy transzhumán lét érdemeit az emberénél, de legalábbis egyenlőséget tesz a kettő között (Bartal 2023; Gyöngyösi 2023). Így az is megkérdőjeleződik, hogy a város fenntartása és ezzel együtt a három évnél öregebb hibridek elégetése morális értelemben pozitívnak számít-e, valóban értékesebb-e az egyik típusú létezés, mint a másik.

Képek forrása:
Felhasznált szakirodalom:
  • Bartal, D. (2023. 03 28). „Kigyógyítanám a gyarló világot” – Kritika a Műanyag égbolt című filmről. Kortárs Online. Letöltés dátuma: 2025. szeptember 28, URL: https://kortarsonline.hu/aktual/%E2%80%9Ekigyogyitanam-a-gyarlo-vilagot%E2%80%9D-%E2%80%93-kritika-a-muanyag-egbolt-cimu-filmrol.html
  • Bialkó, L. G. (2025). Klímaszorongás: Hogyan tud segíteni a filozófia? In F. András, & Z. Kalmár (Szerk.), Akadémiai Kiadó, Pannon Egyetemi Kiadó, Éghajlatváltozás – Tények és érdekek. Letöltés dátuma: 2025. szeptember 28, URL: https://mersz.hu/dokumentum/m1277e__10/#m1277e_8
  • Dávid, Á. (2008. augusztus 14). Á-lomtalanítás. Filmtett. Letöltés dátuma: 2025. szeptember 28, URL: https://filmtett.ro/cikk/andrew-stanton-wall-e
  • Gyöngyösi, L. (2023. feruár 18). A nagyobb jóért – Műanyag égbolt. Filmtekercs. Letöltés dátuma: 2025. szeptember 28, URL: https://www.filmtekercs.hu/kritikak/muanyag-egbolt-kritika

Szerző

Zubek Ádám vagyok, 2001-ben születtem Kecskeméten. 2024-ben az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem egri campusán végeztem mozgóképkultúra és médiaismeret szakon, jelenleg történelem és mozgóképkultúra és médiaismeret tanári szakos hallgató vagyok ugyanitt. Emellett 2022 februárja óta a Kepes György Szakkollégium tagja vagyok.