Apertúra Magazin | 3D-s borzalom – Végső állomás 5. 3D

3D és horror párosa reneszánszát éli a nézőszám növeléséért küzdő moziban. Borzalomfilm és térhatás egymásra találásának kitűnő példája a Végső állomás pentalógia 4. és 5. része, melyek közül az utóbbit szeretném górcső alá venni. Vizsgálódásom tárgya az, hogy a Végső állomás 5. 3D-s felvételei képesek-e letépni magukról az attrakció szolgálatában álló médium bélyegét.

A pentalógia az első résszel 2000-ben robbant be a filmtörténetbe (Final Destination, James Wong) a slasher filmek palettáját gazdagítva. A Végső állomás filmekben azonban a slasher darabolós gyilkosai helyett maga a Halál tölti be a negatív hős szerepét. Ez a koncepció végigkíséri mind az öt részt, miközben a kerettörténet minden epizód esetében más. Az első részben még egy csapat diáknak, az utolsóban pedig egy cég dolgozóinak kell menekülnie a borzalmas természetfeletti erő elől.

Először a széria 4. részét (The Final Destination) tekinthette meg 3D-ben a közönség David R. Ellis rendezésében, mely 2009-ben került a mozikba, s ezek után már a legújabb, 2011-es epizód sem nélkülözhette a térhatású technológiát. Az 5. rész (Final Destination 5) rendezője a 3D-re forgatott filmekben jártas James Cameron tanítvány Steven Quale, aki mindent elkövetett a technológia nyújtotta lehetőség maximális kihasználása érdekében, melyről a rendező a következőképpen nyilatkozott: „Hamar megtanultam, mire jó és mire nem jó a 3D. Megtanultam, hogyan lehet több puszta látványosságnál, hogyan lehet vele történetet mesélni. Csak akkor forgatok 3D-ben, ha az a történetet szolgálja, hiszen történet és karakterek nélkül a film mit sem ér, legfeljebb szép képek sorozata.” Quale koncepciója tehát az volt, hogy a térhatású médiumot a történet szolgálatába állítsa. A kérdés csupán az, hogy hogyan szolgálhatja a 3D a fabulát, milyen pluszt tud hozzáadni a filmhez, mely által több lesz „puszta látványosságnál”?

Elsőként a horror egyik kedvelt dramaturgiai kellékére szeretnék kitérni, vagyis a suspense-re, mely a filmtörténetben Alfred Hitchcock nevével forrt össze leginkább. A suspense olyan narratív módszer, mely a néző szereplőhöz viszonyított többlettudására és az ebből adódó feszültségkeltésre épít. A Végső állomás filmek esetében azonban a suspense nem csupán az egyes epizódok narratíváján belül működik. Tételezzük fel, hogy a legtöbb néző, aki meg akarja tekinteni az 5. részt a Végső állomás sorozat nagy rajongója. Ebben az esetben a nézők az előző részekre visszagondolva már eleve annak tudatában ülnek be a moziba, hogy a szereplők meg fognak halni, s hogy a cselekmény a Halál ellen folytatott küzdelmet tartalmazó bizarr jelenetek variánsaiból fog felépülni. Ehhez hozzájárul az tény is, hogy a rajongók valószínűleg már a műfaj stílusjegyeit illetően is rendelkeznek előzetes ismeretekkel és elvárásokkal. A Végső állomás-filmek a rajongók – de legalábbis a plakátok, előzetesek, kritikák által informált közönség – ezen előzetes tudását és elvárásait célozzák meg, s ez alól a legutóbbi epizód sem kivétel.

Quale kellő szakértelemmel nyúlt a suspense-hez, az előző epizódokra is jellemző fekete humort a végletekig fokozva. Az egyik jelenetben például egy tornászedzés tanúi lehetünk. Candice-nek (Ellen Wroe), a Halál aktuális kiszemeltjének, néhány gyakorlatot kell végrehajtania különböző szereken. Barátja a nézőtérről szurkol neki, miközben tudtukon kívül veszély leselkedik a lányra. Számtalan vészjósló közelit láthatunk a különböző meghibásodott eszközökről, illetve műszerekről. Az esemény késleltetését, s a feszültség intenzitásának növelését újabb és újabb közeli, majd szuperközeli felvételek sora biztosítja a korlát kilazuló csavarjáról, egy gerendára pottyant szögről, vagy az elektromos vezetékre csöpögő vízről. A fokozást a horrorfilmekből jól ismert nondiegetikus zene mellett a diegetikus zajok, zörejek felerősítése is szolgálja, mely a szereplők számára ebben a formában nem hallható, így a hang is többletinformációkhoz juttatja a nézőt. A Végső állomás 5-ben a humor abból fakad, hogy míg a szereplők azon izgulnak, vajon Candice-nek sikerül-e bemutatni a tornagyakorlatot, addig a néző azon szorong, hogy az említett képek által megjelenített veszélyforrások közül, melyik okozza majd a katasztrófát. A többletinformáció tehát egyúttal félrevezető elem is. A nézőben egyre fokozódó dilemma a suspense által nem abban merül ki, hogy vajon mi történik majd a szereplővel, hanem az, hogy mikor és hogyan, s a nevetés akkor csendül fel a moziban, mikor a legváratlanabb és leggroteszkebb esemény következtében valósul meg a várt borzalom.

Számtalan példát lehetne még hozni a néző többlettudásán alapuló morbid humorra a Végső állomás 5-ből. Quale alkotásának láthatatlan narrátora folyamatosan összesúg a nézővel, majd csőbe húzza őt. A zsáner jellemző jegyeivel, jelen esetben a suspense-szel való játék öniróniát kölcsönöz a filmnek, mely sokat enyhít a mű exploitation jellegén, hiszen az irónia gyakran a műfaj megkérdőjelezését szolgálja. De nézzük, milyen kölcsönhatásba kerül egymással a feszültség, a humor és a 3D-s kép.

Quale, mint fentebb említettem, igyekezett elkerülni filmjében azt, hogy a térhatású képek csupán tetszetős felvételek sorozatává váljanak. Ennek érdekében a Végső állomás 5-ben csak bizonyos alkalmakkor találkozunk a 3D-vel, méghozzá nem véletlenül. A készítőknek óvatosan kellett bánniuk ezzel a technológiával, mivel nem alkalmas a gyors mozgás ábrázolására, vagy a hirtelen ráközelítésre, az emberi szem ugyanis nehezen alkalmazkodik az átmenet nélküli váltásokhoz. Quale nagyon jól tudta, mit csinál és a lendületes, akciódús jeleneteket jobbára 2D-ben forgatta le. A rendezőt azonban nem csupán a technikai alkalmazhatóság motiválta abban, hogy csínján bánjon a 3D-vel. Mesterien kiszámított pillanatban, az idegek felborzolása és a jókedv felfokozása csúcsán, legtöbb esetben a test szétroncsolásának pillanatában élt a térhatású film lehetőségével. A vér fröcsögése, az inak szakadása a szem által lekövethető látvány, s a késleltetés és nevetés által felcsigázott hangulat tökéletes megkoronázása. Az emberi test részletesen kidolgozott szétzúzódását ábrázoló képek kioltják a film ironikus hangvételét, hiszen ezzel a horror egy másik alműfaját, gore-t idézik meg. Ezen a ponton meghiúsul a műfaj megkérdőjelezése.

Időszerű ismét feltenni a kérdést, vajon a látványosság erősítette a történetet, vagy fordítva, a történet szegődött a vizuális bravúrok tökéletes kibontakoztatásának szolgálatába? Ahogyan azt már az előzőekben is említettem a Végső állomás-epizódok – és általában a slasher műfaj – esetében a filmek narratívája egymással láncot alkotó egységekből, jelenetekből áll. Minden egység hasonló logika mentén szerveződő cselekménysort mutat be, mely a halál és az egyes szereplők macska-egér harcának sémáján alapul. Az ötödik részben Candice egy tornászgyakorlat közben, Isaac (P.J. Byrne) masszázs szalonban, Olivia (Jacqueline MacInnes Wood) pedig lézeres szemműtét alkalmával válik a Halál áldozatává, s ugyanez lesz a sorsa – csupán más körülmények között – a többi szereplőnek is. Candice elmegy a tornászedzésre, látjuk, hogy rossz előérzet gyötri, megpillantjuk a számtalan veszélyforrást, végül leesik és kitöri a nyakát, majd ugyanez Olíviával, megérkezik a szemműtét helyszínére, szintén retteg, miközben végignézzük a katasztrófát előidéző lehetőségek sorát, végül kiesik az ablakon. Ezek a jelenetek nem szakítják meg a cselekményt, hiszen éppen az egyes szereplők halála biztosítja a narratíva kibontakozását, csupán lelassítják azt, ugyanis a 3D-s képek bemutatásához szolgáltatnak ürügyet. Az egyes egységeken belül nem az esemény kimenetele válik kérdésessé – ahogyan a suspense-t tárgyaló bekezdésben is láthattuk – hanem annak módja. A cselekmény bonyolítása tehát a „hogyan” kérdés köré fonódva a látványosság nyomába szegődik, a vizuális effekteknek rendelődik alá.

Tom Gunning Az attrakció mozija című írásában – Russell Sage Survey-it idézve – a vaudeville kapcsán jegyzi meg, hogy az „nem természetes, hanem mesterségesen felcsigázott emberi érdeklődésre épít”. Mint az előzőekben is láttuk, a halálnemek módjának kidolgozása szintén a „mesterséges felcsigázás” eszközén alapult. A tragédiát előrevetítő montázs, az esemény késleltetése és a vígjátéki hangulat megteremtése a jelenetzáró látványelemek bevezetését szolgálták.

A Végső állomás 5-ben a szereplők jellemábrázolása is csupán alibi a 3D-s trükkök bemutatásához. Az egyes jellemvonásokból következik ugyanis, hogy ki hogyan, milyen körülmények között fog meghalni. Például Olíviát nagyon aggasztja, hogy szemüveget kell viselnie, s csupán ezért végezteti el a szemműtétet. A test, illetve a szem tökéletlensége miatt érzett szorongást és a hiba kiküszöbölését ábrázoló jelenet a szem naturális, 3D-s effektekre épülő szétroncsolásával végződik.

Úgy vélem, a válasz lassan kirajzolódik az imént felvázolt gondolatmenet alapján. Quale saját bevallása szerint kísérletet tett arra, hogy a 3D formanyelvét a történet kiteljesítésére használja fel. A 3D azonban nem a fabulát erősítette, hanem a horror hatásmechanizmusait támasztotta alá és erősítette fel. Quale a suspense-szel ironizál, de a naturális képekkel kapcsolatban nem ismer tréfát, s így izgalom, humor és a brutális, a 3D-s érzékelés illúzióját nyújtó felvételek hármasa visszavezeti a filmet a korai idők attrakciós mozijához.

Felhasznált irodalom:

Csiger Ádám: Csapatleépítés – Steven Quale: Final Destination 5 / Végső állomás 5. (http://www.filmtett.ro/cikk/2880/csapatleepites-steven-quale-final-destination-5-vegso-allomas-5 2011.12.06.)

Kovács B. Ádám: Végső állomás 5. –A halál nem alszik

(http://filmzone.hu/vegso-allomas-5-a-halal-nem-alszik 2011.12.16.)

Pápai Zsolt: A suspense-tól a sokkig – A horror története

(http://www.filmtett.ro/cikk/1253/a-suspense-tol-a-sokkig-a-horror-tortenete-2-2 2011.12.16.)

Füzi Izabella – Török Ervin: Bevezetés az epikai szövegek és a narratív film elemzésébe

(http://szabadbolcseszet.elte.hu/mediatar/vir/tankonyv/terido/index03.html#hangterhat 2011.12.04)

Füzi Izabella – Török Ervin: Bevezetés az epikai szövegek és a narratív film elemzésébe

(http://szabadbolcseszet.elte.hu/mediatar/vir/tankonyv/terido/index03.html#hangterhat 2011.12.04)

Ádám Péter: 3 D revolúció – A mozi harmadik forradalma – Térhatású jövő

(http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=9872 2011.12.06.)

Tom Gunning: Az attrakció mozija – A korai film, nézője és az avant-garde (http://mek.niif.hu/00100/00123/00123.htm#cim0 2012. 01. 06.)