Apertúra Magazin

Október 3.-án mutatták be az Örökmozgó Filmmúzeumban a Metropolis legújabb, Robert Altmannak szentelt számát, mely elsősorban az 1970-es években készült filmjeire koncentrál, a kritikai gyakorlatnak megfelelően. A szerzőről Pápai Zsolt, Réz András és Soós Tamás beszélgettek, a moderátor Varga Balázs volt. Az eseményen készült hangfelvételt az alábbi ikonra kattintva hallgathatják meg:

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Pápai Zsolt filmtörténész, akinek írása az új számban olvasható, Altman kapcsán elsősorban a többi rendezőre gyakorolt közvetlen és közvetett hatásokat emelte ki. A szerzőt azért tartja különlegesnek, mert filmjeiben úgy valósul meg a műfajiság tagadása, hogy az egyes alkotások egyszerre több, egymással összeegyeztethetetlennek tűnő műfaj jegyeit is felmutatják. Emellett egy másik, szintén a modernségre utaló stíluselem a narráció összetettsége, az egyetlen „nagy” narratíva tagadása is.

Réz András filmesztéta számára Altman neve az eredetiség és a minőség zálogává vált – éppen ezért nem örül neki, hogy a lap szinte kizárólag a 70-es években készült filmekkel foglalkozik. Szerinte ugyanis Altman a későbbiekben is kiváló műveket alkotott, melyek csupán a „hollywoodi fenegyerekek” (mint Spielberg, Coppola, de Palma) monumentális kasszasikerei (pl. Cápa) miatt szorultak háttérbe. Kiemelte továbbá, hogy a rendező úgy rombolja le az amerikai mítoszokat, hogy közben nem veszi magára a mindentudás álarcát, hanem a provokatív hangnem és az irónia dacára finom érzékenységről tesz tanúbizonyságot. Réz András továbbá kitért a több szálon futó narrációra, aminek következtében tulajdonképpen a főszereplő helye betöltetlen marad, nagymértékben megnehezítve a nézői azonosulást – ami korábban egy hollywoodi filmben elképzelhetetlen lett volna.

A másik szerző, aki cikket írt Altmanról a Metropolis számára, Soós Tamás, azt tartja különösen érdekesnek a rendezőben, ahogyan az a saját szája íze szerintire alakítja az alapanyagot – legyen az irodalmi alkotás vagy forgatókönyv. Úgy gondolja, hogy a fiatalabb korosztály számra Altman filmjei egy olyan alternatív elbeszélésmódot mutathatnak meg, mely radikálisan szemben áll a hollywoodi hagyományokkal. A klasszikus elbeszélőfilmeken szocializálódott korosztály így rádöbbenhet arra, hogy a történetmesélésnek nem csupán egyetlen lehetséges módja van, valamint hogy a műfaji keretek tiszteletben tartása nem felrúghatatlan szabály.