A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon debütált Magyarországon Tóth Barnabás Akik maradtak (2019) című új filmje, amely egyben az idei magyar jelölt a 92. Oscar-díjon a „nemzetközi film” kategóriájában. A bemutató másnapján a rendezővel beszélgettünk a film fogadtatásáról, az Oscar-jelölésről, valamint a témaválasztásról.[1]

Apertúra Magazin: A filmet tegnap mutatták be, itt, a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon volt a magyarországi premier, a coloradói Telluride fesztiválon viszont már hamarabb debütált. Milyen élményekkel tértél haza arról a fesztiválról, illetve milyennek érzed ehhez képest az itthoni bemutatót?

Tóth Barnabás: A Telluride Fesztivál egy ilyen földöntúli paradicsomi helyen, egy sziklás hegységen 3000 méter magasan volt, ahol ráadásul jöttek-mentek az utcán, a bárokban, az erdőben a sztárok, stúdióvezetők, rendezők. Martin Scorsese-től kezdve Adam Sandleren át Renée Zellwegerig. Szinte tudatmódosult állapotban voltunk. Négyszer vetítették le ezt a pici magyar filmet, ami egyre több nézőt hozott és egyre nagyobb pozitív szakmai visszhangja volt. De ami igazán meglepett – és ez nem hazabeszélés és nem is udvariasság –, hogy a tegnapi miskolci vetítés, ami az első volt Magyarországon – sőt a világon összesen az ötödik a négy telluride-i után – minden szempontból felülmúlta bármelyik amerikai vetítést. Amerikában valahogy a drámai oldalt nézték, megrendültek, csendben, áhítattal nézték végig a filmet. Itt viszont – nem azt mondom, hogy olyan volt, mintha egy komédián ültek volna – minden egyes olyan helyzetet, jelenetet, amelyek számomra ugyanolyan fontosak voltak az elkészítésnél, mint a drámaiak, amelyekben egy pici melegség, könnyedség, lélek, emberség bukkan fel a filmben, azt nagyon hálásan és nevetéssel fogadták. Nagyon megnyugtató volt, hogy ennyire értik. Ez egy magyar film és elsősorban a magyaroknak szól, és ez megerősített abban, hogy jó döntés volt végigvinni ezt az egész harcot.

Forrás: https://www.cinefest.hu/fotok/?wpv-jcf-evjarat=2019

A. M.: Mi is ott voltunk a közönségtalálkozón, és valóban nagyon jó volt a fogadtatás. Mennyire számítottál arra, hogy Magyarország ezt a filmet fogja nevezi az Oscarra idén? Hogyan ment végbe ez a folyamat?

T. B.: Számítani nem számítottam rá, de nagyon sokat tettünk azért, hogy amikorra ez a döntés megszületik szeptember elején, addigra a filmet delegáló bizottságnak legyen esélye arra, hogy lássa azt, hogy ez a film széles érdeklődésnek örvend, valamint azt, hogy a tengerentúlon is vetítették. Ez egy kegyetlen versenyhelyzet. Magyarország mindig egy olyan filmet küld, amelynek a legtöbb esélye lehet Amerikában, és mi ezért nagyon sokat tettünk. Kerestünk egy forgalmazót, akinek nagyon megtetszett a film, így megvette moziforgalmazásra odakint. Aztán sikerült kivinni a Telluride Fesztiválra, amely egy elit fesztivál, oda nagyon ritkán sikerül magyar filmnek eljutnia[2]. Ráadásul nagyon jó kritikákat is kapott, így ezzel a csomaggal azt kell hogy mondjam, hogy egy nagyon szívmelengető, stimuláló döntést hozott a bizottság. Ez nekünk fantasztikus bizalmat jelent, amellyel megpróbálunk élni, bizonyítani, hogy még messzebb is juthatunk.

A. M.: Rendeztél már másik nagyjátékfilmet is korábban Rózsaszín sajt (2009) címen.

T. B.: Annak is itt volt Miskolcon a magyarországi premierje.

A. M.: Rendezőként és más formában visszatérő vendégnek vagy mondható a fesztiválon. Ahhoz a filmhez képest – amelynek vegyes volt a kritikai fogadtatása – mit tanultál, mi az, amit az Akik maradtak kapcsán változtattál?

T. B.: 29 évesen kezdtem bele abba a filmbe, 39 évesen ebbe. Egyrészt értem 10 évet: az ember folyamatosan komolyodik, és felelősebbé, türelmesebbé, alázatosabbá válik. Talán ebben fejlődtem, illetve a köztes végtelen időnek tűnő 10 évet is a szakmában töltöttem. Asszisztens voltam, kisfilmeket, tévésorozatokat, dokumentumfilmeket csináltam. Folyamatosan tanultam, így ezt a fajta tudást és érést, azt hiszem, sikerült egy nagyon szerencsésen megtalált könyv formájában egy új filmre vinni. Nagyon szeretem az első filmemet és ugyanolyan rosszul esik, ha azt bántják, mint amilyen jól esik, ha ezt szeretik. De nem változtatnék azon semmit, az az akkori lenyomatom volt. Sokkal személyesebb történetről volt szó, amit én találtam ki, illetve én játszottam a főszerepet is. Az is egy lenyomata az akkori énemnek és életemnek, mint ahogy egy picit ez a film is a mostaninak.

A. M.: Hajduk Károly és Szőke Abigél a két főszereplő. Hogyan találtad meg őket az Akik maradtakra? Amikor Hajduk Károlyt a közönségtalálkozón a két szereplő közötti kémiáról és annak létrejöttéről kérdezték, azt válaszolta, hogy ez mind a te munkád és érdemed. Hogyan teremtetted meg a filmen belül ezt a viszonyt a két szereplő között?

T. B.: Az, hogy ők ketten lettek a főszereplők, elsősorban a casting directornak, Ascher Irmának köszönhető. Ő ajánlotta mindkettőjüket. Nyilván több jelölt volt a kalapban, hosszú folyamat volt, de az első próbafelvétel döntött. Előbb Abigélt találtuk meg fixen, utána Aldót[3] igazítottuk hozzá. Nem minthogyha Karcsi nem lenne egyénileg tökéletes választás a szerepre, de az volt a lényeg, amit mondtál: hogy ketten hogyan működnek együtt a vásznon. Amikor a próbafelvételek voltak, akkor rögtön a legnehezebb jelenetbe dobtuk bele őket, steril körülmények között egy szobában. Amikor ez a gyönyörű és bonyolult lelki kapcsolat alapvetően egy nevelőapa és egy nevelt lány között egy furcsa dolog miatt akár más is lehetne, ezt a pillanatot gyakoroltuk, próbáltuk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy működnek így együtt, hogyan néznek egymásra. Mivel ezek a próbák nagyon szépek voltak kettejük között, végül őket választottuk. Karcsitól egyébként nagyon kedves, hogy ezt mondta, de ez abszolút egy csapatmunka eredménye. A színészek nélkül ezt nem tudtam volna így megrendezni. Lehet, hogy az én külső szemem is kellett hozzá, de ugyanígy a zene, a kép is. Így Marosi Gábor operatőr, illetve Pirisi László zeneszerző, valamint Mécs Mónika producer, aki egy nagyon jó csapatot hozott össze. A producer a filmnek az anyja, és ha jó a csapat és jó a könyv, akkor onnantól már csak elrontani lehet.

A. M.: Két magányos emberről szól ez a történet, akik a holokauszt után egyrészt próbálják feldolgozni az eseményeket, másrészt így találnak egymásra. Azt vettem észre a film közben, hogy inkább a kettejük közötti kapcsolaton van a fókusz: ez a történet inkább univerzális, bizonyos értelemben függetleníti magát a kortól, amiben játszódik. Mi a kapcsolatod a holokauszttal, miért éppen egy ilyen könyvet választottál adaptálásra?

Tóth Barnabás

T. B.: Származás szempontjából nem vagyok érintett, közvetlen családtagom nem veszett oda, de engem mindig megérintettek az ilyen témájú könyvek, illetve filmek. Szerintem ez egy feldolgozhatatlan téma. Nem volt célom, hogy egyszer majd csinálok egy holokauszt filmet. Nem is szeretem, ha holokausztfilmnek nevezik, mert ez a folytatásról, a gyógyulásról, a továbblépésről szól, a szeretet erejéről, a gondoskodás varázsáról. Ez egy pozitív történet, azonban tény, hogy a két főszereplő múltja ezt hozza magával. Ahogy mondod, ez egy univerzális történet: mindenkinek van gyászolni valója, mindenkinek vigaszra van szüksége az életben, mindenkinek van egy keresztje. Nem feltétlenül származáshoz, vagy egy elvesztett emberhez köthető, hanem lehet az egy rokon vagy szülő, aki megnyomorította az életét. Néha úgy érzem, hogyha egy filmmel vagy történettel – ami engem megragadott és át tudom adaptálni az én szakmám nyelvére – tudok adni valamit, akár másfél óra kikapcsolódást vagy egy kis nevetést, akkor már volt értelme.

A. M.: Mi Szegedről érkeztünk a fesztiválra, ezért szerintünk fontos lenne, ha a filmed ott is bemutatásra kerülne esetleg egy közönségtalálkozóval egybekötve. Van-e már tervben ilyen, ha pedig nincs, nyitott lennél-e egy ilyen eseményre?

T. B.: Biztos vagyok benne, hogy Szeged rajta van a listánkon, de ha mégsem, akkor elmondhatom, hogy nagyon szívesen megyünk: akár én személyesen, akár valaki a stábból. Nagyon fontos számomra, hogy találkozzak a közönséggel, hiszen ezért csinálunk filmeket. Egy nagy esély és adomány, ha ott lehetünk, úgyhogy bármikor szívesen megyek, illetve köszönöm, hogy felmerül ennek a lehetősége.

[1] Az interjú szeptember 20-án a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál keretein belül készült.

[2] Legutóbb a Saul fia járt ezen a fesztiválon 2015-ben.

[3] Hajduk Károly karakterének neve a filmben.