Vizsgálatom középpontjába egy festészeti technikának, a trompe l’oeil-nek a továbbélését helyeztem, azt, hogy annak felhasználási módja, valamint a társadalom felé közvetített üzenete hogyan alakult át a 20. és a 21. században. A „trompe l’oeil” francia kifejezés a szem becsapását és megtévesztését jelenti. Olyan képek, képrészletek, freskók és falfestmények tartoznak ebbe a műfajba, amelyek realisztikus részletességgel, a színek, a fény-árnyék hatások és a perspektíva élethű utánzásával adják vissza az ábrázolt tárgyakat vagy tereket. Az így keletkezett illúziónak a feladata az, hogy a nézővel elhitesse – még ha csak egy pillanatra is –, hogy a kép a valóság egyik eleme.

02

A valósághű ábrázolásra törekvő mesterek az említésre került technikák alkalmazásával és adottságaik kihasználásával valósították meg a minél élethűbb alkotásaikat, amelyekről már az ókori leírások is beszámolnak. Zeuxisz és Parrhasziosz versengésének leírásától (Plinius Természetrajz [Naturalis Historia] című munkájában) a pompeii paloták falfreskóiig találunk példákat a trompe l’oeil festészetre, ami aztán a barokk festészet virtuozitásában találta meg a kiteljesedését. A virágzás után, a 19-20. századtól ennek a festészettechnikának a visszaszorulásával találkozhatunk, ami elsősorban a fotográfia megjelenésével és tömeges elterjedésével hozható összefüggésbe, hiszen ezáltal az emberek könnyedén tudták dokumentálni a valóságot. Másrészt az avantgárd irányzatok megjelenése is e technika háttérbe szorulását eredményezte, hiszen az izmusok a maguk festészeti módszereivel és sajátos látásmódjaival közvetítettek egy világképet a közönségnek, amelynek elsődleges célja nem a megtévesztés volt, sőt egyes irányzatok (például a szuprematizmus) a reprezentációról is lemondtak. Felmerül a kérdés, hogy a 20. század második felében és a 21. században milyen formában, illetve milyen üzenetet hordozva jelentkezik újra ez a technika, és minek köszönheti azt, hogy még az információs társadalom korában is nagyon népszerű.

03

Először a perspektivikus ábrázolásra nagyban támaszkodó épületarchitektúrákat megjelenítő falfestményeket említem meg, amelyek a 20. és 21. században nemcsak belsőépítészeti dekorációként, hanem street art-ként is megjelennek a nagyváros utcáin. Ahhoz, hogy megértsük ennek az ábrázolási módnak a formai és tartalmi változásait, érdemes megvizsgálni a reneszánsz palotákat, ahol szintén előszeretettel alkalmazták ezt a műfajt, hogy tágasabbnak. Szó szerinti fordítása: ’a szemet becsapó’. 2 és elegánsabbnak tüntessék fel az épületeket. Az egyik kiemelkedő példa a trompe l’oeil festészet ilyen felhasználására a római Villa Farnesinában található Sala delle Prospettive falfreskója, amely egy nyitott erkélyt ábrázol oszlopokkal tagolva. Itt is jól látszik ennek az ábrázolásmódnak a gyenge pontja, miszerint csak a megfelelő nézőpontból látható a tökéletes látvány, és csak innen érzékelhető a perspektivikus ábrázolás illúziója.

04

A 20. és 21. században jelentkező architektúra-festészetben a barokk egyházi és világi épületfestészetének a továbbgondolása jelenik meg – legalábbis ez jellemzi Richard Haas amerikai architektúra-festő munkásságát. Monumentális falfestményekkel, precízen megszerkesztett architektúrákkal és a környezetbe beleillő felújítási ötletekkel éri el a járókelők szemeinek becsapását. Az építészetben való jártassága, valamint a környezet, vagyis az utcák és a városkép ismerete elengedhetetlen az ilyen munkák megalkotásához. A barokk trompe l’oeil hagyomány továbbélése a monumentalitás és a tökéletes megformálás, valamint a befogadó megtévesztésében mutatható ki.

Richard Haas művészetének értő befogadása során számolnunk kell a street art művészeti és társadalmi megítélésével. A street art tömeges elterjedése a nagyvárosok és a tömegtermelés megjelenésével hozható összefüggésbe. Ezek a munkák a nyilvános tereket használják arra, hogy az üzeneteiket mindenki számára eljuttassák, ezek pedig gyakran társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet. Haas munkásságának ugyanakkor nem a társadalomkritika megfogalmazása az elsődleges célja, hanem az üres és elhanyagolt falfelületek megújítása olyan formában, hogy azok belesimuljanak a környezetükbe, illetve, hogy a korábbi építészeti hagyományoknak is emléket állítson. Jellegzetes alkotása például a bostoni Milk utca 31. szám alatt lévő Falfestménye, amelyen egy archaizált homlokzat építési folyamatát tárja a néző szeme elé: a megfestett vasszerkezetekből lassan kibomlik egy ókori épület látványa.

05

Richard Haas: Falfestmény a Milk utca 31. szám alatt, Boston

Az 1981-ben készült Homlokzatfestménye, mely Milwaukee-ban található a Center Theater oldalán, az épület sivár falára festett illúzió, amely monumentalitásában a barokk hagyományt és Andrea Pozzo munkásságát idézi meg. Richard Haas festményei a barokk vallásos üzeneteit maguk mögött hagyva a városkép alakításában vesznek részt.

06

Richard Haas: Homlokzatfestmény, Milwaukee

Szintúgy street artos technikaként szokás említeni az aszfaltfestészetet, a pavement artot vagy a sidewalk artot, amelyek a trompe l’oeil sajátosságaira épülnek. Az általában krétával készült, tünékeny rajzok a nyilvánosság előtt jönnek létre, akár több napot igénybe véve. A rajzok készítési technikájukból kifolyólag nem maradnak meg sokáig, így a járókelők jószándékának és az időjárási viszonyoknak vannak kitéve. Ezekre a rajzokra is vonatkoznak a perspektivikus ábrázolás korlátai, vagyis illúzióik csak a megfelelő, tökéletes nézőpontokból működnek, csak innen tárulnak fel egészében az alkotások. Az aszfaltrajzok esetében egy új, a járda alatt rejtőző világ felvillantása a népszerű téma, amelynek csak a fantázia szab határt. A másik jellegzetes téma egy tárgy vagy élőlény kiemelkedése az aszfalt sűrűjéből (ezekkel a járókelők gyakran pózolnak együtt a fotókon). Két kiemelkedő művész tevékenykedik ebben a modern művészeti formában: Kurt Wenner és Julian Beever. Wenner képeit a barokkos pátosz, a komolyabb témák és az antik mitológiai alakok megjelenítése jellemzi.

07

Kurt Wenner: Perseus és Medusa

Beever munkáiban viszont egyfajta könnyedség és szellemesség is jelentkezik, ahogyan azt a Treasure Hunting című magazin számára készült alkotása is mutatja. A fémdetektoros kincskereséssel induló sorozat az ásás folyamatán át egészen a jutalom megtalálásáig vezeti a nézelődőt játékos hangulatban.

08

09

010

011
012

Láthatjuk, hogy a perspektivikus ábrázolás még mindig komoly szerepet tölt be a művészetben, és ez alól a street art sem kivétel. Az architektúra-festészet a monumentális és illuzionisztikus falfestészet továbbélése, de az aszfaltfestészet bizonyos elemei is a trompe l’oeil hagyományára vezethetők vissza. Az ábrázolási technikák továbbélnek, mindössze modern városi környezetben találkozhatunk velük. A funkciójukat tekintve, a néha könnyedebb és szellemesebb megfogalmazáson kívül nem találunk eltéréseket; ezek a reprezentációs eljárások megmaradtak az eredeti rendeltetésüknél. Az architektúra-festészet az üres falban rejtőző lehetőségeket tárja fel, míg a krétarajzok a járókelőket avatják be egy rejtett világba szokatlan nézőpontjaik segítségével, ahol csak a látványokat hagyják érvényesülni.

Felhasznált irodalom:

Illúzió a természetben és a művészetben. Szerk. R. L. Gregory és E. H. Gombrich. Ford. Falvay Mihály és Németh Ferenc. Budapest, Gondolat Kiadó, 1982.

Matsier, Nicolaas: 3D a festészetben: Trompe-l’oeil régen és most. Ford. Balogh Tamás. Budapest, Typotex Kiadó, 2011.

Plinius: Természetrajz. Az ásványokról és a művészetekről. Ford. Darab Ágnes és Gesztelyi Tamás. Budapest, Enciklopédia Kiadó, 2001. 177-179.

Török Anikó: Street art mint a társadalmi diskurzus eszköze. Apertúra Magazin. http://magazin.apertura.hu/ter/street-art-mint-a-tarsadalmi-diskurzus-eszkoze/1057/ (2014.12.09.)

Hozzászólások

hozzászólás