Apertúra Magazin

A város mint olvasandó, értelmezendő talány. Egy olyan hely, ami egyéniségeket moshat össze egyetlen tömeggé, eltüntethet és felszínre hozhat különbségeket. Ugyanakkor teremthet is, hiszen képes létrehozni a saját lakóit. Pontosan úgy, ahogy ezt New York teszi a Watchmen című képregényben (illetve filmben) a szereplőkkel. A következőkben össze szeretném vetni a Watchment és Michel de Certeau Séta a városban című tanulmányát, és egy olyan értelmezést szeretnék adni, mely a „városra” fókuszál, és arra, hogy hogyan hozza létre a város a maga hőseit, valamint hogy hogyan jut a teljes városképből egy-egy szelet bizonyos szereplőknek, és ezáltal mennyire különbözően fogják fel New Yorkot.

Itt folytatódik »

2005 óta évről évre egyre nagyobb sajtóvisszhanggal övezve rendezik meg a Typophile Film Festival, amelynek érdekessége, hogy a film éppen azon aspektusát helyezi előtérbe, mely mind produkciós oldalon, mind a befogadást illetően, mind pedig kritikai illetve elméleti tekintetben a leginkább alulreprezentált. Sok esetben egy film címszekvenciája csupán a szükséges, kötelező körként jelenik meg: ott kell lennie a stúdió/terjesztő logójának, a gyártók, a gyártásba pénzt pumpálók névjegyeinek, melyek azonban csak a legritkább esetben vívják ki a megérdemelt figyelmet, rendszerint akkor, ha valami furmányos módon a filmkészítő az adott film hangulatához, netán tematikájához passzintja a szegmenst, vagy – ahogy arra alább példát is hozok – nem átallja filmje szerves részeként, mintegy diegetikus összetevőként kezelni. Ez utóbbi lehetőség azért különösen érdekes, mert a cím és a film stáblistája többnyire kívül esik azon, amit a posztstrukturalista filmelmélet a „filmszöveg” terminusával illetvén elemzése tárgyává tesz, és ennek folyományaként száműzte is vizsgálódási területéről ezt a – Gérard Genette terminusával élve – paratextuális dimenziót.

Itt folytatódik »