Apertúra Magazin

Tarantino az első, aki az idei fesztiválra meghívott nagy nevek közül végre teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és ezzel az Arany Pálma legfőbb várományosává lépett elő. A Becstelen Brigantyk a második világháború végkifejletének szemtelen újraírásával, a kényes és túlterhelt téma könnyed feldolgozásával, irodalmi és filmes parafrázisok tömkelegével, valamint zseniális alakításokkal újabb, akár a Kill Billhez mérhető remekmű a rendező életművében. Első impressziók.

Itt folytatódik »

A posztmodern horrorirodalom meghatározó alakjának átütő sikerét és kultikus státuszának létrejöttét vélhetően nagyban befolyásolta az a tény, hogy kortársainál is erősebben építkezik a műfaj mozgóképes megfelelőjéből. A számos, tömegfilmekből átemelt s a szórakoztató irodalom eleddig ritkán vagy egyáltalán nem releváns tematikák (élő autó, zombik, óriásszörnyek) preferálása mellett a szerző számos önéletrajzi ihletésű írásában megemlékezik az ötvenes-hatvanas évek B-filmjeiről, nem tagadva azok hatását saját életművére. Elfogadva, hogy munkásságának gyökerei legalább annyira átszövik az amerikai tömegfilmet, mint irodalmi előzményeiket, a legizgalmasabb kérdéssé az válik, hogy a szerző által felhasznált műfaji sémák mennyiben és miben változnak a médiumváltás során. Milyen változások tekinthetőek a szerző saját kézjegyének, s melyek azok, amik elsősorban az új mediális közegnek köszönhetőek? S ehhez kapcsolódik a szerző munkáiból készült filmekkel kapcsolatban legtöbbször feltett kérdés is: miért nem működik a King-adaptációk jelentős része, és sikertelenségük mennyiben köszönhető a fentebb leírtaknak?

Soha nem hangzott ennyi borúlátó mondat olyan szenzációs felhozatalt ígérő fesztivál előtt, mint az idén Cannes-ban. Hiába tűnik hosszú évek óta a legínycsiklandóbbnak a versenyprogram, hiába vannak jelen új filmmel a kortárs filmművészet kultikus alakjai a világ minden tájáról, mintha borús lenne az ég a napfényes cannes-i tengerparton.

A fesztivál plakátja

Itt folytatódik »