Apertúra Magazin

Május 14-én mutatták be a Bárka Színházban a Dogville című darabot, mely Lars von Trier azonos című filmjének színházi adaptációja. Az előadás októbertől lesz műsoron Anger Zsolt rendezésében, akivel még A nyomozó című film kapcsán beszélgettem, melyben a főszerepben láthattuk.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Itt folytatódik »

A posztmodern horrorirodalom meghatározó alakjának átütő sikerét és kultikus státuszának létrejöttét vélhetően nagyban befolyásolta az a tény, hogy kortársainál is erősebben építkezik a műfaj mozgóképes megfelelőjéből. A számos, tömegfilmekből átemelt s a szórakoztató irodalom eleddig ritkán vagy egyáltalán nem releváns tematikák (élő autó, zombik, óriásszörnyek) preferálása mellett a szerző számos önéletrajzi ihletésű írásában megemlékezik az ötvenes-hatvanas évek B-filmjeiről, nem tagadva azok hatását saját életművére. Elfogadva, hogy munkásságának gyökerei legalább annyira átszövik az amerikai tömegfilmet, mint irodalmi előzményeiket, a legizgalmasabb kérdéssé az válik, hogy a szerző által felhasznált műfaji sémák mennyiben és miben változnak a médiumváltás során. Milyen változások tekinthetőek a szerző saját kézjegyének, s melyek azok, amik elsősorban az új mediális közegnek köszönhetőek? S ehhez kapcsolódik a szerző munkáiból készült filmekkel kapcsolatban legtöbbször feltett kérdés is: miért nem működik a King-adaptációk jelentős része, és sikertelenségük mennyiben köszönhető a fentebb leírtaknak?

Irodalmi műveket feldolgozó filmek kapcsán, az explicit viszonyítási pont birtokában ritkán tudunk értékítélet nélkül szólni: vagy “elrontják” a jó könyveket, vagy gyengébb irodalmi szövegből értékes filmet készítenek, vagy éppen “hű” marad a feldolgozás a kiindulási alapanyaghoz. Az adaptációkkal kapcsolatos elvárásaink legalább annyira szigorúak, mint homályosak: a filmes feldolgozás őrizze meg a másik médiumban született mű sajátosságait, de ne legyen puszta illusztráció, saját nyelvén fejezze ki annak stiláris jellegzetességeit. Kérdések sorakoznak előttünk: átültethető-e az irodalom retorikája a filmébe? Egyáltalán mi a fim retorikája? Van-e megfeleltethetőség a két médium elemei között? Egy mondat egy képbe átrakható-e úgy, hogy ne pusztán felidézze, elmesélje azt a mondatot, hanem azt a hatást keltse, mint előszörre a mondat?

Itt folytatódik »