Vida Viktor. Ha egy felmérésben megkérdeznénk az idei szemlenézőket, ki ugrik be nekik elsőre az idei mustráról, ennek az eddig ismeretlen fiúnak a nevét legalább annyiszor kapnánk válaszul, mint Dyga Zsomborét vagy Hajdú Szabolcsét. Legalább.
Szimler Bálint: Itt vagyok
Mátyássy Áron a negyedik alkotó (Kocsis Ágnes, Faur Anna és Grigor Attila után), aki a Filmművészeti Egyetemen Grunwalsky Ferenc osztályában végezve elkészítette első nagyjátékfilmjét. Az Utolsó idők a 40. Magyar Filmszemle győztes alkotása, ugyanakkor a filmen még érződik az első alkotásokra jellemző kiforratlanság. Az Utolsó idők narrációjában fellépő motivációs hiányosságokat, és az ebből fakadó pontatlanul ábrázolt karaktereket azonban a kitűnő formanyelvi megoldások kompenzálják.
Divatja van mostanában a több szálon futó történeteknek, amelyek unalom ellen változatosságot, szellemi izgalomként pedig komplex dramaturgiát ígérnek, valamint nem mellékesen lehetővé teszik a szerző számára, hogy akkor is egész estés játékfilmet készítsen, ha inkább több apró, mint egy egész műre való ötlete van. Az idei filmszemlén meglepően sok ilyen felépítésű mű szerepelt, melyek közt sok volt a hasonlóság, de persze még több a különbség.
Pálfi György: Nem vagyok a barátod
A magyar filmtörténetben kevés műfaj akad, amely oly méltatlanul hanyagolt és annyira alulreprezentált lenne, mint a sci-fi. Ennek okai köztudottak: a tudományos-fantasztikus film az egyik leginkább tőkeigényes mozgóképes műfaj, ezért a kisebb nemzeti filmgyártások, mint amilyen a magyar is, kevéssé favorizálják, ráadásul a szocializmusban kiváltképpen mostoha sorsa volt a műfaji filmeknek nálunk, mivel nem tulajdonítottak nekik szerepet az oly nagy becsben tartott népnevelői feladatok ellátásában.
Ezek után nem csoda, hogy egészen az ezredfordulóig alig néhány magyar sci-fi született, Deésy Alfréd Trytona 1917-ben, Hamza D. Ákos műfajteremtő – az időutazásos sci-fik egyik etalonjának számító – Szíriusza 1943-ban és Fejér Tamás filmtörténetileg kevésbé jelentős Az idő ablakai című munkája 1969-ben. Az ezredforduló után lassan-lassan kezdett erőre kapni a műfaj, kiváltképpen olyan aprócska, mindössze néhány perces negatív utópiákkal, mint a Mázlista (Szénási Ákos), az Uno (Dyga Zsombor) vagy A 639. baba (Dési András–Móray Gábor). A 40. Filmszemle egyik nagy meglepetése volt, hogy bőségesen akadtak a programban tudományos–fantasztikus művek, ráadásul nem csak rövidebb, hanem egészestés darabok is.
Pater Sparrow: 1
