Apertúra Magazin

Az anakronizmus éppolyan veszélyes, amilyen vonzó eszköze az átiratoknak. Modernizálni ősrégi történeteket, megmutatni, hogy nincs új a nap alatt: ez az ismerős gesztus egyszerre adja meg a „minden változik” izgalmát, és nyugtat meg minket a „valójában mégis ugyanazok vagyunk” érzésével. Ezért az anakronisztikus átiratok közönségcsalogató bája valami finom veszélyt is magában rejt: hogy noha újat akar mondani, valójában épp az ismert jelentést avatja újjá. Szálinger Balázs Oidipusz gyermekei című drámája a thébai mondakört újraíró ókori görög drámákat írja újra, így a dráma szövege és annak Radnóti Színházbeli előadása is megküzd az átírás szép veszélyeivel. (A darab premierje október 18.-án volt.)

Szophoklész

Itt folytatódik »

Május 14-én mutatták be a Bárka Színházban a Dogville című darabot, mely Lars von Trier azonos című filmjének színházi adaptációja. Az előadás októbertől lesz műsoron Anger Zsolt rendezésében, akivel még A nyomozó című film kapcsán beszélgettem, melyben a főszerepben láthattuk.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Itt folytatódik »

Soha nem hangzott ennyi borúlátó mondat olyan szenzációs felhozatalt ígérő fesztivál előtt, mint az idén Cannes-ban. Hiába tűnik hosszú évek óta a legínycsiklandóbbnak a versenyprogram, hiába vannak jelen új filmmel a kortárs filmművészet kultikus alakjai a világ minden tájáról, mintha borús lenne az ég a napfényes cannes-i tengerparton.

A fesztivál plakátja

Itt folytatódik »

A francia-magyar világzenész Montanaro mesélte egy éjszakai sörözés közben, hogy a reptéren futott össze azzal a finn zenészpárossal, akik ugyancsak Győrbe igyekeztek, és néhány pillanat alatt olyannyira egymásra hangolódtak, hogy másnap este már egy varázslatos közös számmal lepték meg a közönséget. A Mediawave-ben a szinte húsz év rengeteg változása alatt egyetlen dolog maradt állandó: ez a találkozások helye és ideje. A világ különböző sarkaiból érkező zenészek minden évben összehoznak egy-két olyan különleges közös pillanatot, ami csak a Mediawave minden mással összehasonlíthatatlan légkörének köszönhető.

A fesztivál plakátja

Itt folytatódik »

Az ‘56-os forradalom megítélését nagyban árnyalja az a probléma, hogy a harcokban rengeteg kisgyerek is életét vesztette. Nehéz eldönteni, valójában kié itt a felelősség: a szülők engedékenysége, akik kiengedték őket az utcára, vagy a forradalmároké, akik hagyták, hogy harcoljanak. A leglényegesebb kérdés jelen esetben az, hogy lehet-e nemzeti hősként kezelni (az életükkel és igazi fegyverekkel) játszadozó kisgyerekeket, hiszen szinte biztos, hogy nem értették, nem is érthették az akkori politikai helyzetet. Lehet-e egy nép mártírjaiként, a Magyar Köztársaság identitását meghatározó esemény vértanúiként emlegetni azokat, akik nem is voltak tudatában saját forradalmár-szerepüknek?
Az ‘56-os filmeket aszerint is lehet vizsgálni, hogyan állnak hozzá az októberben harcoló gyerekekhez, vagyis mit hangsúlyoztak: otthonülő kisdiákokat vagy a barikádok ifjú hőseit láthatjuk a vásznon? És ezt továbbgondolva: a körülmények ártatlan, naiv áldozatait akarjuk bemutatni vagy egy nemzet mártírjait? Minden irányzatban valamilyen funkciója van a kiskamaszok szerepeltetésének. Ahogy a különböző évtizedek filmjeit megnézzük, látni fogjuk, hogy egy adott tendenciának a forradalom-képébe nagyon is illeszkedni fog az, mit emel ki a harcoló (vagy otthon maradt) gyerekek problematikájából.

Kép a Szabadság, szerelem című filmből

Itt folytatódik »

Kirill Szerebrennyikov legújabb nagyjátékfilmje a fagyos orosz sztyeppék kietlen vidékére kalauzolja el a nézőt, ahol egy modern nő kálváriájának szemtanújaként részeseivé válhatunk egy több síkon történő identitáskeresés drámájának. A Téli utazás egy megrázó és misztikus „road movie” egy lélek otthonra találásáról.

Itt folytatódik »