Posts Tagged Desiré Central Station

DESIRÉ – Képek és gondolatok egy új színházi fesztivál előadásairól

Készült: 2009. december 05., szombat @ 4:53 du.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház 2009 novemberében először rendezte meg Desiré Central Station nevű nemzetközi színházi fesztiválját. (A fesztivál honlapja itt, a színházé pedig itt érhető el.) A rendezvény természetes folyománya a színházban immár három éve futó Desiré villamosa címet viselő – nevében Kosztolányit és az ő Szabadkáját idéző – befogadószínházi programsorozatnak. A nyolc napig tartó, nem verseny jellegű fesztiválra hét országból tizenöt előadás kapott meghívást. A szervezők a környék legújabb és legígéretesebb színházi törekvéseit igyekeztek felkutatni és vendégül látni. Kortárs, modern, szabad és jó értelemben vett kísérleti színházi nyelvet beszélő produkciók érkeztek Szabadkára, melyek befogadásához a Kosztolányi Színház előadásai biztos alapot építettek fel az elmúlt néhány évben.

November 22-én este hét órakor Urbán András vörös Desiré-feliratot pecsételt a mosolygós KDSZ-színésznők popijára, és ezzel kezdetét vette az első Desiré Central Station. (Fotók: Molnár Edvárd)

YouTube előnézeti kép

Itt folytatódik »