Cannes09: Legendák és vámpírok reszurrekciója
Készült: 2009. május 18., hétfő @ 10:09 du.„Ma ligne de chance, ta ligne de hanche” – énekeli a híres tengerparti kettőst Marianne és Pierrot Godard halhatatlan filmjében, a hátam mögött pedig a vetítésen részt vevő legendás Anna Karina dúdolja a dalt, amit több mint 40 évvel korábban Belmondóval együtt adott elő. A vásznon a Bolond Pierrot, a filmtörténet egyik legnagyobb klasszikusának digitálisan felújított kópiája pereg, olyan színgazdagságban és képminőségben, amilyenben – legalábbis az én generációmból – senki se látta.
A cannes-i fesztivál eddigi legnagyobb élménye volt látni, ahogy ez a film évtizedekkel elkészülte után is egyszerre képes a mozi definíciója és létezésének szenvedélyes bizonyítéka lenni. Godard-nak ebben a műben sikerül úgy felvetni a filmmel mint reprezentációval kapcsolatos teoretikus kérdéseket, hogy közben megtartotta a mozi magával ragadó varázsát. Kösz, Jean-Luc!
De persze ennél újabb filmek is érkeztek a Croisette-re, az első öt nap leginkább említésre méltó mozgóképei következnek – de előre szólok, remekművet még nem sikerült találni.
Itt folytatódik »