Az év legjobb animációs filmjével kezdődik az Anilogue – reklámozták a Sundance-en és Anney-ban megdicsőült Mary and Max-ot mindenfelé. Pedig – minden erénye ellenére – távolról sem az. Önkényes válogatáson alapuló elemzés a legjobb hazai animációs fesztivál felhozatalából.
Idén is két városban zajlik majd az Anilogue filmfesztivál. November 25. és 29. között Budapesten az Uránia és a Toldi mozi, november 27-től pedig egy héten át a bécsi Filmcasino és Topkino mutatja be a 2009-es év legjobb animációs filmjeit. A japán animéktől a brit Wallace és Gromitig, Melbourne-től New Yorkig kapható lesz minden műfajban, méretben, ízben és hangulatban az animáció a 7. Anilogue-on.
Most azt a játékot űzöm, ami valószínűleg megegyezik a jelenkori moziba járó közönség többségének tapasztalatával, miszerint egy adaptáció esetén először nem a korábban keletkezett szöveggel találkoznak, hanem magával az adaptációval, mely kronologikus értelemben véve nyilvánvalóan későbbi időpontra datálódik. Mi történik ilyenkor mindazzal, amit a hűségkritika hangoztat, miszerint az “eredeti” mű, a “forrás” viszonyítási pontként szolgál a belőle készülő (értsd: rajta élősködő) filmek megítélésében? A válasz pofon egyszerű: értelmét veszti minden hasonszőrű megállapítás, hiszen a néző ugyanúgy képtelen elvonatkoztatni a már megtekintett filmtől az eredeti mű olvasása során, mint ahogy egy regény olvasója képtelen elfeledni és háttérbe szorítani mindazon olvasmányélményét és az olvasás során szerzett benyomását az adaptáció figyelemmel kísértekor. Számára ugyanis az adaptáció az eredeti mű, a regény csupán ismétlés egy másik médiumban.
Henry Selic, a Karácsonyi lidércnyomás rendezője ezúttal is egy fantáziadús, tanulságos mesét adaptált, melynek írója a sci-fi és fantasy regényeiről híres Neil Gaiman, többek között a Csillagpor alkotója. A Coraline és a titkos ajtó fantasy és horror elemeket tartalmazó 3D-s technikával felturbózott báb-animáció, mely egy szokatlan gondolatot közvetít a közönség felé, méghozzá azt, hogy a valóság szebb lehet, mint az álomvilág.
Jürgen Habermas szerint a technikai haladásnak meg van az a tulajdonsága, hogy mindig nagyobbnak mutatja magát a valósnál. Az új generációs, digitális vetítőgépeket használó 3D-s mozitermek globális terjedésében sokan mégis a mozi végleges átalakulását látják, noha ez az átformálódás már a digitális és analóg filmkészítési eljárások fúziójával elkezdődött. Nehéz megítélni, hogy a technikai fejlődés különböző marketing és piaci stratégiák által támogatott ideológiája az, ami véleményt formál ebben az esetben vagy Csodacsibe, Volt, Coraline, a Véres Valentin Harry Wardenje valóban a film egy új dimenziójának „első” figurái.
Coraline
Tranzit blog
