Apertúra Magazin

A képregény-adaptációk nehézségei

Hollywood hemzseg a képregény-adaptációktól. Nem is csoda, hiszen előre adott rajongóbázist, kész látványvilágot és izgalmas, képi elbeszélésre kitalált sztorit kapnak készen a készítők. Aztán gyorsan kiverik fejükből a rajongóbázist, néha a vizuális megjelenést is kisajátítják, a sztorit pedig addig hajlítják, míg bele nem illik a jól megszokott sablonba. Csak néhány olyan képregény-adaptáció született eddig (300, Sin City), ami az alapul vett alkotásnak legalább a hangulatát képes volt visszaadni. A képregényekre jellemző töredezett narratíva átültetésével nem is nagyon próbálkoztak, és – ha más nem is – ez a Scott Pilgrim a világ ellen nagy érdeme.

Itt folytatódik »

Mi történne, ha napjaink egyik tinédzser vígjátékát lejátszanánk az 1900-as évek első felében? Átmenne-e az 1930-ban életbe lépő és 1968-ig érvényes amerikai filmcenzúra-szabályzaton? Talán. De végezzünk el egy kísérletet!

Itt folytatódik »

Az előadás vágott verziója a bejegyzésben hallgatható meg.

Itt folytatódik »

Lassítva kifröccsenő CGI vér, morcos képet vágó, tesztoszterontól majd szétrobbanó izomkolosszusok és ordítóan mesterkélt látványvilág. Zack Snyder filmje mindezekkel együtt mégis igen komoly projektként határozható meg. Minden értékítéletet félretéve, ha a CGI effektek túlcsordítása és a karakterek sablonosságának kínos hangsúlyozása mögött megbújó okokra tekintünk, megláthatjuk, mennyire lényeges szempontot nyújt a film megítélésében az a tény, hogy adaptációról beszélünk. Persze ez csupán egyetlen szempont a film vizsgálatában, mégis igen lényeges, hiszen teljesen más aspektusból mutat rá értékeire és problémáira.

Itt folytatódik »

Mi tagadás, a címe és előzetes marketingkampánya alapján nem sok jót reméltem Dömötör Tamás játékfilmjétől. Egy kibeszélős délutáni show-műsor egészestés filmben feldolgozva, hát, hogy is fogalmazzak, mintha csak tizenegyesekből akarna gólt rúgni valaki, amikor meg futni kell, akkor sérülést szimulál, vagyis a könnyebb utat választja a tervezett siker érdekében. A kereskedelmi csatornák úgynevezett kibeszélős show-műsorai ugyanis lényegében olyan közel járnak a jó ízlés határához, hogy csak nagyon kicsit kell rajtuk billenteni, hogy önmaguk abszurd paródiájába forduljanak. Valóban csupán ennyire vállalkozna a Czukor Show című alkotás? Nos, már most szeretném előre bocsátani, hogy meglátásom szerint messze többről van szó ebben a filmben.

Itt folytatódik »

Noha számtalan elemzés és tanulmány foglalkozott már a sorozatok popkultúrán belüli szerepével, a spin-off alkotásokról szóló írások ezeken belül háttérbe szorultak. Történik mindez annak ellenére, hogy talán az ilyen jellegű sorozatok jellemzik leginkább magát a műfajt. Nem akarnak maradandót alkotni, létük sikere nincs a véletlenre bízva, ugyanakkor marketingszempontból sem elhanyagolható tényező az, hogy igen kevés kivételtől eltekintve sikeresek és kifizetődők, legalábbis egy bizonyos ideig.

Itt folytatódik »

Most azt a játékot űzöm, ami valószínűleg megegyezik a jelenkori moziba járó közönség többségének tapasztalatával, miszerint egy adaptáció esetén először nem a korábban keletkezett szöveggel találkoznak, hanem magával az adaptációval, mely kronologikus értelemben véve nyilvánvalóan későbbi időpontra datálódik. Mi történik ilyenkor mindazzal, amit a hűségkritika hangoztat, miszerint az “eredeti” mű, a “forrás” viszonyítási pontként szolgál a belőle készülő (értsd: rajta élősködő) filmek megítélésében? A válasz pofon egyszerű: értelmét veszti minden hasonszőrű megállapítás, hiszen a néző ugyanúgy képtelen elvonatkoztatni a már megtekintett filmtől az eredeti mű olvasása során, mint ahogy egy regény olvasója képtelen elfeledni és háttérbe szorítani mindazon olvasmányélményét és az olvasás során szerzett benyomását az adaptáció figyelemmel kísértekor. Számára ugyanis az adaptáció az eredeti mű, a regény csupán ismétlés egy másik médiumban.

Itt folytatódik »

Május 14-én mutatták be a Bárka Színházban a Dogville című darabot, mely Lars von Trier azonos című filmjének színházi adaptációja. Az előadás októbertől lesz műsoron Anger Zsolt rendezésében, akivel még A nyomozó című film kapcsán beszélgettem, melyben a főszerepben láthattuk.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Itt folytatódik »

A posztmodern horrorirodalom meghatározó alakjának átütő sikerét és kultikus státuszának létrejöttét vélhetően nagyban befolyásolta az a tény, hogy kortársainál is erősebben építkezik a műfaj mozgóképes megfelelőjéből. A számos, tömegfilmekből átemelt s a szórakoztató irodalom eleddig ritkán vagy egyáltalán nem releváns tematikák (élő autó, zombik, óriásszörnyek) preferálása mellett a szerző számos önéletrajzi ihletésű írásában megemlékezik az ötvenes-hatvanas évek B-filmjeiről, nem tagadva azok hatását saját életművére. Elfogadva, hogy munkásságának gyökerei legalább annyira átszövik az amerikai tömegfilmet, mint irodalmi előzményeiket, a legizgalmasabb kérdéssé az válik, hogy a szerző által felhasznált műfaji sémák mennyiben és miben változnak a médiumváltás során. Milyen változások tekinthetőek a szerző saját kézjegyének, s melyek azok, amik elsősorban az új mediális közegnek köszönhetőek? S ehhez kapcsolódik a szerző munkáiból készült filmekkel kapcsolatban legtöbbször feltett kérdés is: miért nem működik a King-adaptációk jelentős része, és sikertelenségük mennyiben köszönhető a fentebb leírtaknak?

A vámpír téma már rengeteg megközelítésből, számtalan műfajú alkotásban vászonra került. Ezúttal egy szerelmi történetben bukkant fel, Chaterine Hardwicke rendezésében a Twilightban (Alkonyat), mely Stephenie Meyer regényének nyomán készült, s a már jól ismert, önmaga ellen harcoló szörny motívumát dolgozza fel.

Itt folytatódik »