A Kolozsvári Magyar Színházban, az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál zárónapján, december 6-án iszonyatos sikert aratott Jaram Lee Sacheon-ga (Pansori Project ZA, Dél-Korea) című, a nyugati kultúrkörben meglehetősen idegen, pansori műfajban írt előadása. Jaram Lee lenyűgözte a közönséget, és nem csak tehetségével és állóképességével, hanem a témájával, annak aktualizálásával, a színházi elemek keverésével, a határok feszegetésével, átváltozó-képességével és nem utolsósorban a hangjával.
A pansori régi koreai színházi hagyomány egy zenés történetmesélő műfaj, amely magába foglalja a színházat, az irodalmat és a zenét. Jelentése hang-tér (pan = színpad, sori = hang). Két ember kell hozzá: egy énekes, aki minden szerepet hordoz, és egy dobos. A produkció közvetlen és szabad, a hagyományos formához nem kapcsolódik fénytechnika, színpadkép, kosztüm, mozgás vagy zenekar. Ezzel keveredtek a jelen előadásban a comedia dell’arte bizonyos elemei, például, hogy csak a színpadon nyeri el a munka a végleges formáját, a közönség reakcióitól függően.
A nézőket meg is lepte a művésznő közvetlensége, kommunikációja, buzdítása a véleményük kifejezésére előadás közben. A darabot bemutatkozással kezdte, egy intró jellegű részben énekelte el, hogy ki ő, miről fog szólni az elkövetkezendő két és fél óra, amelyben ő vezet minket egy Brecht-átirat sorai között. A kissé megilletődött közönség a Szecsuáni jólélek című darab nyomán készült bemutató alatt egyre oldódott, valóban elkezdett reagálni a színpadon történtekre.
Jerem Lee nem először járt Kolozsváron – ahogy el is mesélte a hallgatóságának a darab elején –, 2012-ben szintén Brecht nyomán haladt, a Kurázsi mama és gyermekei című darabot dolgozta fel az Ukcsuk-Ga című előadásában – amely szintén nagy sikert aratott. De bejárta egész Európát, és New Yorkban is színpadra lépett.
Az előadást koreai nyelven hallgathattuk, többnyelvű feliratokkal. A pansori műfajt is fellazították, beemelve például egy basszusgitárt a dob mellé. A koreai művésznő aktuális témákat boncolt: mit jelent jó embernek lenni, főleg a hitelek világában, amelyben azt, aki pozitívan fordul a környezetéhez, naivnak titulálják, átverik és kihasználják. Hogy lehet túlélni egy ilyen életet, mit jelent egyáltalán a jó szív, mitől sötétül el egy ember agya, mitől változik meg a viselkedése, miért módosul a hozzáállása az élethez? Milyen fordulatok vezetnek ilyen átalakulásokhoz? Akármilyen kommerszek és nagy vonalakban felvázoltak a körüljárt kérdéskörök, aktuálisak, és nem hiszem, hogy eleget lehet róluk beszélni. A kérdés csak az, hogy hogyan tesszük ezt.
Jaram Lee kultúra- és időmixe könnyű utat talált a közönséghez, az unalmasság pedig fel sem merült. Az előadás nyelvi interkulturalitása eleve egzotikusan és megnyerően hatott, de olyan mai figurákat és fogalmakat is fűzött a szövegbe, mint például Brad Pitt vagy a GDP. Ezt ellenállhatatlan humorral tette, bravúros átváltozásokkal, mindössze egy legyezőt használt segítségül a karakterek közötti átjárásokhoz.
Roppant találó társításnak bizonyult Brecht és a pansori házasítása. A műfaj eleve szembemegy minden Sztanyiszlavszkij-féle elvvel, esélye sincs se az alkotónak, se a befogadónak a valóságélményre. Az elidegenítés adott az első pillanattól az utolsóig: mindent énekelve ad elő az egyetlen szereplő, aki az összes karaktert játssza, eltúlzott gesztusokkal, felnagyított hangsúlyokkal, kiszólásokkal; a cél az elgondolkodtatás. Jaram Lee szórakoztatóan, élvezetesen, fáradhatatlanul hordott elénk egy nagy adag élethelyzetet, ügyelve arra, hogy a ruhatárnál való ácsorgás közben halványuljon a nevetés emléke, hazafelé menet pedig teret nyerjen az előadás szálaiból kiinduló saját gondolatszövetünk, ráébredjünk a konklúziókra, behelyettesítsük a saját történetünk elemeit a látottakba-hallottakba.
A darab vizualitása sem hagyható szó nélkül. Az állandó, átlátszó háttérdíszlet és a fénytechnika játékával gördülékenyen váltakoztak a helyszínek, az alig-elemeket maximálisan sikerült hozzáalakítani a jelenetekhez, profi atmoszférateremtés zajlott a szemünk előtt. Egy hajszállal sem igényelt többet a darab.
Nem véletlenül tapsolt állva a Kolozsvári Magyar Színház egész nézőterét megtöltő közönség. Magas színvonalú előadást láttunk, amely az Európában megszokottól eltérő élményt nyújtott, felszabadított a hagyományos nézői pozíciónkból, közvetlen, azonnali aktivitásra ösztönzött, és egy ismerős elemeket fel-felvillantó idegen vidékre kalauzolt egy varázslatos hang. Minden másodperc megérte.
