A 2014-es THEALTER Fesztivál egyik legizgalmasabb előadása kétségkívül a CAR-MEN. A leginkább perfomance-jellegű darabokat jegyző szegedi Homo Ludens Project nevű társulathoz köthetőek a Vinka Gameformance, valamint a Woyzeck 100.5 című előadások, amelyekben követik a nevükben is szereplő alapgondolatot, a „játékos ember” megteremtését mind nézői, mind színészi oldalon. A lényeg a meglepetés, az improvizáció és a sajátosan dramatizált irodalmi szövegek kettősének hatásmechanizmusa a különböző terekben, a minimális, épp csak jelzésértékű díszletelemek között. A CAR-MEN, a társulat legfrissebb darabja, elsőre szokatlan, a rendkívüli befogadást megedző, ám mégis maradandó élmény.

Egy nézőé minden a négy autóban tizenöt percig: a négy előadás mindegyike egy autóban („CAR-„) játszódik, amelybe csak egy néző („-MEN”) ülhet be egyszerre. A cím utal Bizet Carmenjére is, de nem kifejezetten az opera interpretálása volt a cél. Akárcsak a zsöllyében, itt is „egy székben” ülünk az autó első vagy hátsó ülésén, de mégis más, klausztrofób érzés ez kezdetben. Nem tudunk felállni és kimenni: ha beültünk az autóba, végig kell élünk mindent, ami ott történik, és nem csak mi látjuk centiméterekre magunktól a színészek mimikáját, hanem ők is a miénket. Mindegyik autós előadásnak más a témája, más jelentéstartalmú szövegeik és más konklúzióik vannak, de egy bizonyos dramaturgiai ponton minden szkeccsben felmerül Carmen neve.

carmen 2

A káosz a koncepció: az utazások során találkozhatunk a kissé szociopata Übü papával; a túlbuzgó reformer Petőfivel; a pimasz tanársegéddel, Marcival, akinek kocsiját dadaista alkotásai díszítik; a különc módszerrel oktató Artúr tanár úrral; a tudathasadásos médiummal és annak hátborzongató sofőrjével; valamint a hol fegyverarzenált, hol ukulelét megszólaltató partizán rotorzenészekkel, közöttük Carmennel az élen. A hagyományos nézői szerep határai elmosódnak, sőt, áthelyeződnek a játszókhoz, mert bár van meghatározó dramaturgia, leginkább a nézői reakciókból építkeznek a jelenetekben. Forgatókönyv hiányában a kiszámíthatatlanság katalizálja a produkciókat. Nem kívülálló megfigyelőként voltam jelen, néha hozzám értek, a kezembe adtak kellékeket, sőt, én dönthettem el, hogy aktivizálom-e magam. Mivel először láttam az előadást, igencsak megilletődtem, igyekeztem háttérben maradni, pedig a Katarzis-oktatás során akár dialógusba is léphettem volna a szereplőkkel, de Übü papával is lehetett volna vitatkozni. A szereplők többrétegűek, több karaktert jelenítenek meg rendkívül mozgalmasan és színesen, s ez nem a szokványos színházi hatást váltja ki.

carmen1

A CAR-MEN Oktatás nevű autóban Artúr tanár úr (Szilágyi Szabolcs) és Marci (Kovács A. Gyula) társaságában az arisztotelészi és a brechti katarzis-elmélet verbális bokszmeccsébe, a CAR-MEN Pszichóban Kállai Ákossal és Bánföldi Szilárddal romantikus versek átdolgozásának kellően nyomasztó tömkelegébe csöppenhetünk, de ha a CAR-MEN Akciót választjuk, megtudhatjuk, hogy Übü papa (Kállai Ákos) miért üldözi Petőfit (Szilágyi Szabolcs), a CAR-MEN Koncert járgányában pedig a rotorzenészek (Gyüdi Eszter, Gyüdi Sándor, Kovács A. Gyula) bömböltetnek mulatságos kultúrtörténeti koncertet Mosonyi Alíz Magyarmesék című művéből, és többek közt azt is megtudhatjuk, hogy miért és hogyan készült az Élet értelme nevű elixír.

carmen4

A CAR-MEN is gyarapítja tehát a fesztivál azon előadásainak sorát, amelyekben a központi téma a szabad akarat. Úgy éreztem, hogy a Homo Ludens darabja is ennek mentén ollózta össze az irodalom és történelem érdekesebbnél érdekesebb karaktereit, akiknek sorsát az eredeti történetekben szintén a szabad akarat, a szerelem, a hatalom szeretete vagy gyűlölete határozta meg. Az autókban könnyed hangulatban tapasztalhatjuk meg ugyanezeket az érzelmeket, helyzeteket. Petőfi tolmácsolásában például hallhatunk utalást a színház és a politika sokszor viharos kapcsolatára, ugyanakkor a magyar történelem és költészet mára már jelentős mértékben kiforgatott, átértelmezett gondolatait is hátborzongatóan prezentálja. Ezzel szemben Übü papa inkább el akar hallgattatni, azt sugallja, hogy felesleges gondolkodnunk, véleményt alkotnunk bármiről. Kettejük ördög-angyal diskurzusában ez esetben a néző választhat: vagy megszökik Petőfivel vagy marad Übüvel. Én megszöktem Petőfivel, de ahhoz, hogy biztosan tudjam, hogy jól döntöttem-e, ki kellene próbálnom, mi történne, ha Übü mellett maradnék az anyósülésen.

carmen5

Az előadást július 21-én láttam a THEALTER Fesztiválon.

A CAR-MEN autóival legközelebb augusztus 27. és 30. között lehet találkozni a Szegedi Ifjúsági Napokon.

Fotók: Révész Róbert

Hozzászólások

hozzászólás

Szerző

Tóth Emese vagyok, 24 éves, általában jó kedélyű, Szegeden élek, szeretek is itt élni és gyakran előfordulok a belváros mindennapjaim szempontjából fontos ?dramaturgiai? pontjain. Nem is igazán datálható, mikor kezdtem cikkírással foglalkozni, mert nem úgy keltem fel egy nap, hogy ?Mától újságíró akarok lenni!?, habár kétségtelen ez nagyon szépen hangzana most. Leginkább mindenről írnék, a műcsirkét majonézzel nyakon öntő posztmodern színházi előadásoktól kezdve a trolin gyakran utazó idős bácsiig, aki szerint a fiatalok néha rosszabbak, mint egy bokaficam. Főleg a képzőművészet és a színház érdekel, mert egyetemi tanulmányaim során erre a két témára fektették a hangsúlyt. Nincs kifejezetten kedvenc festőm, szobrászom, színészem, trapézművészem szinte bármilyen produktumtól képes vagyok elalélni vagy épp idegbajt kapni, kedvenc íróm viszont kettő is van: P.G. Wodehouse és Charles Dickens. Mindkettő fekete humorával és hangyányi neuroticizmusával fogott meg, de összességében az is tetszik bennük, ahogyan általában a világot látták. Valahogy hozzájuk hasonlóan látom én is magam meg a világot és próbálom ezt a látásmódot írásban kellőképpen visszaadni, de csak remélni tudom, hogy valakinél célba is ér.