A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana című előadása (Szegedi Kortárs Balett. Juronics Tamás, 2001) a klasszikus és a modern színpadi táncjáték közti határokkal játszik. December 3-án este 7 óra után egy kicsivel oldalra gördült a függöny, és feltárult a színpad látványvilága. Már ekkor világossá válhatott a nézők számára, hogy a rendező-koreográfus nem a díszlet halmozásával próbálja kifejezni a mű általa életre keltett interpretációját. A díszlet a minimalizmusa ellenére rendkívüli erővel hozzájárul a darab atmoszférájának a megteremtéséhez, és háttérként szolgál a mozdulatok által a színpadra varázsolt történetnek. A darabban a testeké a kifejezés joga. A tánc- és testjáték és a díszlet szimbiózisában megszületik a teatralizált Carmina Burana, a vágánsköltészet mozdulatokká alakított interpretációja.

Carmina Burana 1.

A gyűjtemény már nagy utat járt be a megtalálása óta, számos feldolgozást megélt, ami nem utolsósorban Carl Orff számlájára írható, aki  a versgyűjtemény darabjai közül válogatva megírta zeneművét, amely azóta mintegy önálló életre kelt. A szegedi darab a klasszikusnak számító művet új köntösbe öltöztette. Ez az aktus értelmezhető úgy is, mint a Carmina Burana vágáns szellemiségéhez való visszatérés a mozdulatok szintjén. A versgyűjtemény a középkor vágánsirodalmának a terméke, s így erőteljesen kötődik a középkor népi kultúrájához. Bahtyinnak a népi kultúra kapcsán tett megállapításai rendkívül termékenyek lehetnek a Carmina Burana kapcsán is. Bahtyin egyik meglátása, hogy a népi kultúra releváns részét képezték az ünnepek és a karneválok, amelyek a domináns rendet és a tabukat – legalábbis ideiglenesen – felfüggesztették. Ezeknek a során kifejezésre talált az a világszemlélet, amely a népi kultúra gyökerének tekinthető. Ehhez tartozott az élet folyamatosságába, változékonyságába és a megújulásba vetett hit, annak a tudata, hogy az élet részét képezi a halál is. A lefokozás, az anyagiság és a testiség hangsúlyozása ugyancsak jellemezte ezt a világszemléletet. A test ebben a koncepcióban az interakciók által képződik meg. Az ünnepek alatt az uralkodó elv a szabadság és egyenlőség volt, a rangok és ezek jelzői eltűntek.[1]

A darab mind a díszlet, mind a koreográfia szintjén színre viszi a Carmina Burana szellemiségét. A darabban a díszletek egyszerűsége egyszerre teremt meg egyfajta időtlenséget és egy konkrét történeti időre való hivatkozást, például a középkori karneválok egyik gyökerének tekinthető mezei ünnepekre[2], így az emögött meghúzódó világszemléletre, a folyamatosságba és a megújulásba vetett hitre is utal. A darab egyik részében a színpadi tér közepén elhelyezkedő, a teret uraló nap szimbólummá emelkedik, megjelenítve ezáltal a középkor népi kultúrájának az ősi misztikus és az antik mitologikus gyökereit is.[3] A koreográfia is számos ponton a nap köré épül, megelevenítve az összefonódást a nap, tágabb értelemben a természet ciklikussága és az emberi élet között, megteremtve a színpadon a folytonosság, a születés és halál szimbolikáját. A jelmezek összhangban vannak a darab egyéb komponenseivel, kortalanok, elillannak mindenféle pontos meghatározás elől, a ruhadarabok közötti differenciák hiánya teremti meg ezeknek a jelentését és jelentőségét. Ez a hiány egyrészt utal a középkori népi ünnepek társadalmi rangokat mellőző voltára, másrészt lehetővé teszi azt, hogy a hangsúly a testre kerüljön. Nem fedi el és szorítja korlátok közé a testet, hanem éppenhogy megmutatja azt és szabad mozgást enged neki.  A koreográfiában a mozdulatok folyamatossággal és dinamikával bírnak, kifejezik mindazt, ami belső, pszichés, és ami felszabadításra kerül az átélésük, a mozdulatokká formálásuk által. Az öröm, a mámor, a szenvedély, a bánat és a félelem egytől-egyig mozdulatokká szublimálódnak. A testi tapasztalás kitüntetett helyzetben van a darabban, legyen szó a saját test mozdulatokban történő megtapasztalásáról vagy a testek egymással kölcsönhatásban kibontakozó megtapasztalásáról. A kontakton alapuló mozdulatsorok intenzíven képesek megjeleníti az interakciókban kibontakozó érzés- és gondolatvilágot.

Carmina Burana 2.

A tabuk időleges felfüggesztése által, ami a Carmina Burana versgyűjteménynek a sajátja, az érintkezés új formái számára nyílik meg a terep. Bahtyin a középkori karneválok során létrejövő, a feudális rendet felfüggesztő emberi kapcsolatokat elemzi, amelyek a versgyűjtemény esetén lírai alkotásokban mutatkoznak meg, míg a darabban a test nyelvén, a koreográfiában találnak otthonra.[4] Avval, hogy a modern tánc az emberi test anatómiai adottságaihoz igazodik, és azt aknázza ki, egyben képes reflektálni a klasszikus balettre, mint a testet szabályrendszer által megformáló technikára, annak konstruált voltára. Hasonlóképp ahhoz, ahogy a középkor –vágánsköltészetében és karneváljain – távolságot teremtett a feudális rendtől és a domináns értékrendszertől, így lehetőséget adott úgy tekinteni ezekre, mint amik viszonylagos és változandó konstrukciók.

Carmina Burana 3.

A darab megnyitja a testben, a mozdulatokban megszülető történetnek a terepet, felmutatja a mindig mozgásban, változásban lévő lelki életet a maga elevenségével és dinamikájával együtt. A színpadi tér stilizált, az emberi mozdulatok által töltődik meg élettel. A darab képes a mozdulatok szintjén visszaadni a versgyűjteményben és annak kontextusát képező középkori népi kultúrában jelenlévő világszemléletet, a mozdulatok maguk is sugározzák azt a felfokozott érzésvilágot, mely a korlátok alóli felszabadulásból, az emberi élet teljességébe vetett hitből eredeztethető, amelyhez hozzátartozott az öröm, a mámor, a szerelem, de ugyanígy a bánat, az elmúlás és a halál is. A koreográfus megtalálta azt a kifejezésformát, amely a Carmina Buránávala versgyűjteménnyel és a zeneművel egyaránt – szimbiózisban képes a néző elé varázsolni valamit, ami a szó, a zene és a mozdulat összjátékában születik meg. Utalva az emberi érzések és gondolatok kifejezhetőségének mediális és transzmediális voltára valamint a művészeteknek ebben betöltött szerepére, arra, ahogy az ember mindig próbálja kifejezni önmagát, az érzéseit és a viszonyát ahhoz, ami a leginkább foglalkoztatja, az élethez és a halálhoz.

Carmina Burana – Táncjáték, Szegedi Kortárs Balett, Szegedi Nemzeti Színház, 2013. 12. 03.



[1] Lásd Mihail Bahtyin: Francois Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája. Ford. Könczöl Csaba, Raincsák Réka. Budapest, Osiris Kiadó, 2002. 9-70.

[2]  Uo.

[3]  Uo.

[4]  Uo.

Hozzászólások

hozzászólás