Carmen és a csajok

Oberfrank Pál Carmen (2014) rendezésével kapcsolatban egyetlen kérdés foglalkoztat igazán, így az olyan – jelen esetben egyértelműen igaz, ugyanakkor éppen ezért teljesen felesleges – frázisok kibontását el is hagynám, mint: „a Carmen minden idők egyik legismertebb operája” vagy „a dallamok még azok számára is ismerősek, akik sosem látták az operát”. Az átfogó elemzés helyett egyetlen, kissé talán banálisnak ható részlet mentén járnám körbe az előadást: mit keresnek pom-pom lányok a színpadon?

Aki látta a Carment a Budapesti Nyári Fesztiválon, vagy majd megnézi ősszel az Operában, talán máris hiányosnak érzi a kérdést. Miért pont a pom-pom lányok és nem a vízadagoló gép vagy a ventilátor a feltűnőbb? Kétségtelen, hogy Oberfrank Pál több kortárs kelléket is felhelyezett a színpadra, ami azért annyira szembeötlő, mert ezen a három-négy tárgyon kívül a tér lényegében üres. Így még azt is nehéz eldönteni, hogy a vízadagoló (mely más kellékkel ellentétben több helyszínváltás után is a színpadon marad) az opera diegetikus világának a része vagy esetleg dekonstrukciós gesztus, mellyel megmutatják, hogy hogyan hűtik le az énekesek a hangszálaikat. (Az előadás egészét figyelembe véve azonban ez utóbbi kevésbé valószínű.) A jelmezek inkább kortárs stílusúak, de nem konkrétak. A dohánygyári munkások egyszerű szürke köpenyeket, a cigánytábor tagjai pedig a cowboy-kalapoktól kezdve a színes női kabátokig mindenféle ruhákat viselnek, de a katonák jelmezén sincs egyértelmű jelzés.

Első megközelítésben a pom-pom lányok színpadra kerülését is talán a mise en scène indokolhatja, hiszen a Carmen ezúttal egy különös arénába került. Bizet operájának eredeti helyszíne, akárcsak Prosper Mérimée kisregényének Spanyolországa (mely az opera alapjául szolgált) a XIX. században kifejezetten egzotikusnak hatott. Az ábrázolt kultúra és a vérmérséklet barbárnak tűnt a magukat sokkal racionálisabbnak és civilizáltabbnak tartó franciák szemében. Habár a végletes szenvedélyesség és a karneváli hangulat a mai napig kapcsolódik a Carmenhez, a spanyolok és a szabadon élő cigányság romantikája mára elkopott. Oberfrank ehelyett egy mesebeli világot hozott létre, ahol minden a bikaviadalról szól, a miniszterként ábrázolt torreádort biztonsági őrök kísérik, akik elkerítik a csőcseléket. Az emberek zászlókkal ünnepelnek és autogramokat kérnek. A színpadra egy kör alakú porondot festettek, amelyre a végső viadalnál Spanyolország neve is felkerült. Hátul, a félkörben elhelyezett hatalmas tükrökben pedig úgy láthattuk az eseményeket, mintha kivetítőket néztünk volna.  A pom-pom lányok színpadra állítását azonban nem indokolhatja pusztán a bikaviadal előtérbe helyezése.

Az első megjelenésük ugyanis még nem a sporthoz, hanem Carmen és egy másik nő késpárbajához kötődik. Talán a bikaviadal és a késelés hasonlóságát akarja hangsúlyozni a mise en scène? Az élet-halál küzdelem mint játék nem idegen a Carmen világától, a mű vége is felveti ezt a lehetőséget, amikor Carmen meggyilkolása alatt a torreádor győzelmét hallhatjuk a távolból: párhuzamba kerül a két esemény. Oberfrank rendezésében nem látjuk a késpárbajt, csupán a női énekesek két csoportját, akik egymással szemben állva „feleselnek” arról, hogy ki kezdte a harcot, Carmen vagy a másik lány. A kettős hölgykoszorúhoz érkeznek a pom-pom lányok. A jelenet dramaturgiailag is fontos, mert ez indítja el a cselekményt. A párbaj miatt kerül fogságba Carmen, itt csábítja el a tizedest, és ez vezet a tragédiához. De van még egy fontos aspektus: a párbaj férfias dolog, legalábbis a XIX. századi nemekről alkotott konzervatív felfogás szerint. Mint Peter Robinson rámutat[1], Carment olyasmi miatt tartóztatják le, ami egy férfinél egyáltalán nem minősült volna bűnnek az adott korban.

Habár a cheerleading (hajrázás, szurkolás vagy vezérszurkolás) eredetileg kizárólag csak férfiak által végzett tevékenység volt, az 1900-as évektől napjainkig elsősorban a nőkhöz kötődik, és az amerikai tömegkultúra révén különböző sztereotípiák alakultak ki azzal kapcsolatban, hogy milyen is egy pom-pom lány. Eszerint a pom-pomos nőknek dekoratív és szurkoló szerepük van (gondoljunk az Amerikai szépség [American Beauty. Sam Mendes, 1999] azon jelenetére, amelyben a főhős megpillantja a lánya barátnőjét, mint cheerleadert), míg a „lényeget”, az igazi küzdelmet, a sportot a férfiak végzik. (Ez azonban már csak azért sem állja meg a helyét a valóságban, mert egyrészt vannak férfi pom-pom táncosok is, másrészt a cheerleading mára elképesztően nehéz és önálló sportággá nőtte ki magát.)

Tekintve, hogy az előadás többi részében éles és/vagy sztereotip nemi felosztás érvényesül (a katonák férfiak, a dohánygyári munkások nők), a cheerleading beemelése a női késeléshez Carment férfi pozícióba helyezi. A cigánylány, aki sorra csábítja el a férfiakat, és akit a többi nő irigyel a vonzerejéért, végső soron a darabbeli férfi ideálok tulajdonságaival tud csak érvényesülni: büszke, önálló, akaratos, harcias. Ha másért nem is, ennek a vonulatnak a kiemeléséért elgondolkodtató a rendezés.

Az előadás július 4-én és 6-án volt látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, és részben új szereposztásban október 28-ától tekinthető meg az Erkel Színházban.