Valószínű, hogy mindenki érezte már néha, hogy a lelke tele van egymásnak ellentmondó vágyakkal és nem tudja pontosan, hogy ki ő és mit akar. Ebbe a mélységesen személyes konfúzióba tekinthetünk be a MaNNa és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkciójában, az Állampolgári ismeretekben (rendezte: Tengely Gábor), amit előbb Zsámbékon, majd a budapesti Mu Színházban láthatott a közönség. Az előadás zavarba ejtő közelséggel, de sok humorral oldva mutatja be a kamaszok identitáskeresését. Az epizódokból épülő, mellékszálakkal teli történet középpontjában egy végzős gimnazista fiú áll, aki az osztálytársak elvárásai és a saját megfogalmazhatatlan vágyai között ingázva kutatja szexualitását és azon keresztül önmagát. Lefekszik a barátnőjével, de nem élvezi; jósoktól és tanároktól kér tanácsot, majd a vágyait (?) követve egy férfi karjaiban köt ki, ám továbbra is boldogtalan. Mindeközben érzékenyen figyeli az osztálytársai által támasztott elvárásokat, azok szerint változtatja a cselekedeteit, de még az érzéseit is.

 image

A homoszexualitását az elfogadással, a megértéssel és a jövőbeni családalapítással konfliktusban éli meg. A férfiakhoz való lehetséges vonzódása nem tartozik a tanárral, barátokkal megvitatható témák közé, de túlságosan sok ehhez kapcsolódó inger éri, hogy az elvárásoknak megfelelően elfojtsa azt. Ráadásul a tiltott vágyak még erősebbek is. Cselekedeteivel kényszeredetten próbál megfelelni: megveri a melegnek tartott és emiatt lenézett osztálytársát, heteroszexuális vágyfantáziát ötöl ki maga (sic!) és mások meggyőzésére, a „hatalom” nyomásának megfelelően szerelmes lesz, majd szeretkezik egy lánnyal, miközben próbálja azt hinni, hogy az érzései őszinték. Ösztönei hadakoznak az elfogadás iránti vággyal valahol a tudatalatti mélységekben. Itt azonban – és ezt tartom a darab egyik legfőbb erényének – az elfogadásnál többről van szó, hősünk személyisége ugyanis csak a társak révén jöhet létre. Ennek belátásához Judith Butler egyik legismertebb tanulmányára, a Kritikus queerségre kell utalnunk.

Butler szerint, amikor az újszülöttet kislányként vagy kisfiúként „interpelláljuk”, akkor egyszerre teremtjük meg a személyiségét, illetve utasítjuk arra, hogy induljon el a „lányosodás” vagy a „fiúsodás” társadalmi normákkal kikövezett útján. Ez azt jelenti, hogy az „én” nem tud semlegesen létrejönni, mindig egy diskurzusba kell beleilleszkednie. Miközben a gyermek az utasításnak és az elgondolható, de nem az összes lehetőségnek megfelelően megpróbálja megközelíteni (mert elérni sohasem tudja) a lány vagy a fiú imaginárius identitását, meglehetősen sok vágyat kell elfojtania, ami lelki sérülésekkel és melankóliával járhat. Ugyanakkor, ha a nemi szerepkialakítását utasításként írjuk le, a „parancsszegések” (például az azonos nemhez való vonzódás) is jól elemezhetővé válnak. A társadalomtudományok képviselői Locke és a tabula rasa elképzelés, de legkésőbb Freud óta intenzíven vizsgálják a kisbabákat érő hatásokat (sokak szerint a csecsemőkkel és a Bambi-szemű állatkákkal végzett kísérletek minden másnál nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot). A fiúnév vagy a lánynév, a babakék vagy a babarózsaszín, az ajándékba vitt fakard vagy Barbie-baba mind-mind a normák elsajátítását és a gyermek önmeghatározását segítik. De ezek csupán a legszembetűnőbb elemek.

Butler is a nemi és szexuális identifikáció kezdőpillanatát keresi, így a példái elsősorban a kisgyermekkori hatásokból indulnak ki. Ugyanakkor az elgondolásai a kamaszkor kapcsán is eredményesen alkalmazhatóak. A serdülőkor a legtöbb fejlődéspszichológiai elméletben központi jelentőségű; Freud ezt az időszakot (genitális szakasz) egyenesen a fejlődés végpontjának tekinti. Modelljében a serdülőkor a szexuális érés, míg Erik H. Erikson és James Marcia szerint az első, önálló identitás kialakulása szempontjából jelentős. Habár ebben a cikkben nincs mód Butler és a fentebb említett pszichológusok identitásdefinícióinak az összevetésére (ez inkább egy szakdolgozat témája lehetne), belátható, hogy önmeghatározásunk és szexualitásunk a kamaszkorban is jelentős változásokon megy keresztül, és ahogy Butler szerint a születés körüli pillanatokban, úgy ebben a szakaszban is lényegesek lehetnek a kortársak által jóváhagyott diskurzusok határai.

 images_20672

A darabban az intimitáshoz a keretet az ábrázolt tértől és időtől függetlenül végig egy osztályterem adja. Ennek vannak technikai előnyei is, hiszen egy iskolapad bármikor funkcionálhat ágyként vagy étkezőasztalként valamelyik szereplő lakásában. Ugyanakkor emlékezteti is a nézőt arra, hogy a bemutatott belső folyamatok társadalmi kontextusban zajlanak, melynek serdülőkori megfelelője az osztályterem. Ebben a mikroközösségben (a kocsmákkal és a szórakozóhelyekkel ellentétben) a legkülönbözőbb szélsőségek vannak összezárva, és hatnak egymásra úgy, ahogyan később, a felnőttkorban szinte soha: a retroszexuális izomagyak (Mohácsi Norbert, Viktor Balázs), a metroszexuális hipszter (Fige Attila), a meleg (Ivanics Tamás), az erét vagdosó gót lány (Spiegl Anna), a stréber (Krajcsi Nikoletta), az ármánykodó szöszik (Kerkay Rita, Gergely Rozália), stb. Az uralkodó ideológia alapján az erősebbek megverik és kiközösítik a túlontúl különbözőeket, mindazokat, akik a többség szemében nem elég normálisak.

A forma nem csak a díszlet és a közeg tekintetében alkalmazkodik a tartalomhoz. A Mark Ravenhill által írt drámát és a jelen előadást is az in-yer-face színházi irányzathoz sorolhatjuk, mely részben a testiség tabuit döntögeti, részben pedig pszichológiai mélységeket ábrázol alaposan és intenzíven. Láthatjuk, ahogyan a kamasz nemi identitása formálódik a maszturbációs fantáziák vagy a titkos vallomások mentén, mígnem hősünk a környezete és a vágyai közötti feloldhatatlan ellentétekben reked meg. Butler idézett írásában a drag műfajt mutatja be mint a nemi szerepek és az elfojtott feminitás vagy maszkulinitás meggyászolásának egy módját. (A drag leegyszerűsítve az, amikor egy ellenkező nemű egyén ruháit, gesztusait és általában az összes nem biológiai jellemzőjét ábrázolja a művész a testén.) Amíg az egyfajta rálátást nyújt a nemekhez látszólag törvényszerűen kapcsolódó jeleknek és a testeknek a szétválaszthatóságára, az in-yer-face előadásban analitikus mélységekbe ereszkedünk, hogy feltárjuk a jel és a test elválasztódásának bensőséges folyamatait és árnyalatait.

 llampolgári-ismeretek-08_-07-43

A színészek biztos kézzel nyúlnak a kényes témákhoz, emlékezetes alakításokkal ábrázolják az identitáskereső kamaszokat, tűpontosan varázsolják elénk a gimnáziumi miliőt, még a komikus túlzások is jól eltaláltak. Tengely Gábor azonban nem érte be a serdülő szexualitásának és identitásának provokatív bemutatásával, hanem reflektálni akart néhány aktuális össztársadalmi problémára, például a roma-kérdésre vagy az alkotmányozás gyakorlatára is. Nem kevés iróniával elhangzik a Nemzeti Összetartozás Dala is. Az előadás végső soron azt üzeni, hogy azok a nagyon szélsőséges kirekesztések, amelyeknek mentén kamaszkorban szenvedések közepette létrejön az identitásunk, a felnőttek világába is beágyazódnak.

 Irodalom:

Aleks Sierz: Az új írás a kortárs brit színházban. (http://szinhaz.net/index.php?option=com_content&view=article&id=35384:az-uj-iras-a-kortars-brit-szinhazban&catid=35:2009-oktober&Itemid=7 2014. 01. 20.)

Judith Butler: Kritikus queerség. Theatron 2003. nyár-ősz (4. évf. 2. sz.) 84-97.

Hozzászólások

hozzászólás

Szerző

Számokra, képletekre, szinopszisokra és szinapszisokra bontani egy szuperhősfilmet, tudni, hogy a kultúra milyen közérzete hívta életre azt a különös performanszt vagy csak nevetni, könnyezni ezen a csodálatos badarságon és nem gondolni másra... Előbb filmesztétikát, majd színháztudományt és pszichológiát tanultam az ELTE-n, illetve a Szegedi Tudományegyetemen, első szárnypróbálgatásaimat pedig a Campus Online film és színház rovatában lehet visszaolvasni. A kritika, tanulmány, művészet és színház fogalmát és feladatát folyamatosan újra kell definiálom magamnak. Most azt hiszem, hogy amint eltűnne ez a szüntelen kétkedés és keresés, onnantól kezdve nem lenne értelme folytatni az írást.