A Florence + The Machine nevű angol indie-rock együttes 2007-ben alakult, és 2009-ben megjelent első, Lungs című nagylemezük azonnali sikert aratott. Többek között Candi Staton 1986-os You’ve Got The Love című számának feldolgozása, a Dog Days Are Over valamint a Heavy In Your Arms hozta meg az átütő sikert. Ezt 2011-ben követte a Ceremonials című nagylemez olyan slágerekkel, mint a Shake It Out vagy a Spectrum. Az együttes több nagysikerű film, például a Twilight, a Hófehér és a vadász vagy A nagy Gatsby című filmek zenéjét szolgáltatta, de a mozifilmek mellett sorozatok zenéjében is nagy szerepet játszott (Trónok harca, Skins, Shameless, Glee és a Gossip Girl). 2015. május 29-én került piacra a várva várt How Big, How Blue, How Beautiful című album, melyet a nagyközönség 2015-ben itthon, a Sziget Fesztiválon is meghallgathatott.

01

A How Big, How Blue, How Beautiful tizenegy dalából hatot összefűztek egy történetté, melynek a frappáns Odyssey[1] címet választotta az énekesnő Florence Welch valamint Isabella „The Machine” Summers. A hat fejezet: What Kind of Man, St. Jude, Ship To Wreck, Queen of Peace, Long & Lost és Delilah. Vincent Haycock[2] rendezésével a skót Easdale-szigeten forgatták a nagyon is kifejező kisfilmet. Jelen írásomban a történet első fejezetével, a What Kind of Mannel fogok bővebben foglalkozni, melyhez azonban elengedhetetlenül szükséges a történet többi epizódját is figyelembe venni.

02

A történet alapkoncepciója a nők, kifejezetten Florence Welch visszás kapcsolata a férfiakkal[3], a családdal; egy átbulizott éjszaka utáni tettek következményeiről, a reményvesztettségről, s az önpusztításról szól. A cím (Odyssey) már utal arra, hogy itt az utazás témája lesz körbejárva, mégpedig az Odüsszeia csaknem összes motívumát felhasználva. A Ship To Wreck még konkrétan meg is nevezi a hajótörést, a Queen of Peace és a Long & Lost klipben pedig a már hazatért, addig elveszett nőt láthatjuk. De kezdjük az elején, a What Kind of Mannél!

A What Kind of Man első pár másodperce egy csaknem idilli képet tár elénk: laza beszélgetés, nevetgélés, valamint az arról való elmélkedés, milyen lehetne a másik, mi lenne, ha valaki mások lennének, vagy ha elveszítenék egymást. Egyszóval egy párkapcsolat átlagos beszédtémái kerülnek sorra. A férfit és a nőt mindeközben hátulról látjuk, mintha csak az autó hátsó üléséről szemlélnénk az eseményeket, mintegy belelátást kapunk a kapcsolatukba, jobban mondva csupán a kapcsolat felszínébe. Azonban hamarosan fel is vehetjük a „mindent tudó néző” szerepkörét. Az utazás éppen kezdetét veszi, s a bevágott, komor hangulatot árasztó képek azonnal megbontják azt a hipotézisünket, hogy ez a kisfilm a harmonikus kapcsolatokról fog szólni. Az, hogy az autót a férfi vezeti, s nem a nő (tehát ő az irányító), és az, hogy a férfi nem merte felébreszteni a nőt, hogy ne legyen viszály, némileg ellentmondásos. Később magyarázatot kapunk erre, hiszen olyan nőről van szó, aki nemcsak kissé hisztérikus, hanem egyenesen mértéktelen, mondhatni őrült. (A Ship To Wreckben az itt még csak felderengő hisztérika már konkrét ábrázolást nyer. Jelenetet rendez egy baráti összejövetel kellős közepén, ahol egyszerre láthatjuk a házigazda, a szerető, a gondoskodó nő szerepében, majd pedig őrjöngeni és a lépcsőn önmagával küzdeni.)

03

Az első szekvenciába keverednek olyan elemek, melyek főbb elemei a Florence + The Machine együttes sokszor felhasznált motívumához, a vízhez kapcsolódnak (What the Water Gave Me, Spektrum, Seven Devils). Például a fürdőszobában látjuk, hirtelen felbukkan a víz alól, szinte magához tér, vagy a tengerben van nőkkel körülvéve, és az az érzésünk, épp egy fuldoklót látunk megmenekülni. Mindkét jelenet utal a víz romboló és alkotó tulajdonságaira, a kezdetre és a végre egyaránt. Hisz egy vízbefúlástól való megmenekülés remek okot szolgáltathat egy új kezdetre, és régi életünk magunk mögött hagyására. Klipbeli felbukkanásának funkciója ugyanakkor az, hogy ezzel is a nőiséget erősítse. A víz itt ugyanis inkább feminin, mint maszkulin tulajdonságokat hordoz magában, s kettős viszonyt feltételez. Egyrészt maga az ősanyag, a kiindulópont. Másrészt az óceán vagy a tenger feneketlen mélysége veszélyeket rejthet, ahogyan a női természet is. Rituális, megtisztító funkciója is érzékelhetővé válik, s az Odyssey egyébként sem mentes egyéb vallási képektől. Az esőben a templom felé közeledő énekesnő már a második fejezet klipjéből lett kiragadva, a St Jude-ból. A megtisztulni vágyó főszereplőnk Szent Júdáshoz (vagy más néven Szent Tádé) folyamodik, aki a reménytelenek közbenjárójának számít.

04

Amikor a zene megszólal, a kezdeti jelenet helyszínét felváltja a közös lakás színtere, melyet a rendező zárt terekkel (sötét folyosó és sötét színek), félközeli plánokkal, félig szubjektív, társított beállításokon keresztül szemléltet. Ahol a férfi tekintet dominál, ott a nőt vagy a kamera felsőállásából láthatjuk (fürdőszobás jelenet), mintegy elnyomva őt ezzel, vagy pedig a tárgyilagos helyzetet veszi fel (bemegy a szobába, s a nő hangulatát még a televízióban dúló viharos tenger is szemlélteti), hiszen képtelen megérteni női mivoltát. Ezen szekvencia a narratívát több egymástól különböző helyszínen, különböző jeleneten keresztül érzékelteti. S pont a vágástechnika miatt van végig kettős érzése a nézőnek, hiszen a néhány, csak felsejlő idillikus képet folyamatosan megszakítják. Mindeközben a dalszövegben[4] felsejlik a férfi állandó döntésképtelensége, s hogy emiatt nyúl a nő az alkoholhoz. Kapcsolatuk visszáságát fejezi ki ezen kívül a kanyon-hasonlat, két különböző akarat, a széthúzás szimbólumaként. Kötelékük erősen épít a testiségre, hiszen a bemutatott szexjelenetek azt sugallják, hogy szexuális életük harmonikus.

05

A klip felénél megtörténik a „becsapódás”, egy másik autóval karamboloznak. Ezután felszabadul női főszereplőnk, előtörnek belőle eddig elnyomott érzelmei. Megszólal a basszusgitár, Florence erőteljes hangját is hallhatjuk végre. Hirtelen körbeveszik különböző ismeretlen férfiak. A tánckoreográfia kifejezi kettős viszonyát a férfiakhoz. Egyrészt nem tud megmozdulni tőlük, szinte fojtogatják, másrészt folyton hozzájuk menekül, karjukban mentik meg őt. Ez az állandó harc a kisfilm legtöbb részletében előjön, a Queen of Peace-ben éppen, hogy ő lép fel békítő szándékkal családtagjainak konfliktusában. A videoklip koreográfiája, melyet az a Ryan Heffington készített, aki Sia méltán elismert Chandelierjét is, remekül kifejezi ezeket az érzelmeket. Magából a mozdulatokból, szöveg nélkül is értelmezhető a dal mondanivalója, a zene vizuális kifejeződése maga a tánc, a kettő együtt alkot egy harmonikus egységet. Finom, kecses mozdulatok keverednek erőteljes, lendületes elemekkel. Minden egyes mozdulat az érzelmek különböző állomásait festi le, melyekben az egyén fájdalma tükröződik. A táncot az érzelmi csúcspontok motiválják, a vívódás. Bár a nő a főszereplő a férfiak gyűrűjében, és nincs egyetlen kiemelt figura sem, mégis mind ugyanolyan jelentős részét képezik az egésznek. A mozdulatok szervesen fonódnak össze spirituálékká, az alagsoros jelentben például, ahol a nő a kör közepén hajlong, mintegy égbe kiált, mintha imádkozna. A záró képben ismétlődő elemek alkotják az első fejezet keretét. Főszereplőnk túléli a klip elején látható balesetet, a vízbefúlást. Akárcsak Odüsszeusz Poszeidón haragját vagy a Küklopsz barlangját.

Az egész történet felváltva tartalmaz pörgős, táncolós betéteket és a Florence + The Machine-re jellemző, kissé szakrálisnak ható részleteket is. Talán éppen ebben rejlik az együttes töretlen sikere, hogy sohasem nevezhető egysíkúnak. Mindenesetre az Odyssey-jel Florence Welch új perspektívákat nyitott saját művészetében.



[1] What kind of man (Vincent Haycock, 2015) URL: https://www.youtube.com/watch?v=XgeKHTcufLY&list=PLWJlkAVFZMsHQtUNU16bureSluHKFrqna&index=2 (2015.12.08.)

[2] Kory Grow: Florence and The Machine Announce New Album „How Big, How Blue, How Beautiful” URL: http://www.rollingstone.com/music/news/florence-and-the-machine-announce-new-album-how-big-how-blue-how-beautiful-20150212 (2015.12.08.)

[3] Andreas Borcholte: Florence + The Machine „How Big, How Blue, How Beautiful” URL: http://www.spiegel.de/kultur/musik/neue-alben-jamie-xx-florence-the-machine-jim-o-rourke-algiers-a-1035560.html (2015.12.08.)

Hozzászólások

hozzászólás