Egy minden titkot szabadon feltáró média hatalmas átalakulásokkal járna a társadalom és a kultúra minden területén. Ezt jelenlegi világképünk alapján valójában el sem tudjuk képzelni – hiszen még nem volt rá példa -, de így is nagyon sok kérdést felvet ez a lehetőség. Amennyiben működőképes lenne, akkor az információk beláthatatlanul hatalmas mennyiségével és azok nagyon sok szintű rétegződésével kellene rendszerszerűen számolni, mind a média, mind a társadalom irányából.

A politika (jelen esetben a politika egy része) végtelenül rejtélyesnek és komolynak tetsző talaja egy csapásra egy „kedves kis játszótérré” változna – addig az ártatlan pillanatig, amíg nem kezdenék el újra felépíteni a hatalmi pozíciók hirtelen ledőlt falait, ezzel újabb, még erősebb harcok elkezdésének adva lehetőséget. A diplomaták azonban már most sem fogják tudni elfelejteni ennek a leegyszerűsödésnek (az ő világukban merőben új) tapasztalatát. Az viszont megmutatkozott, hogy az információk birtoklásának és tudatosan megszervezett elosztásának háborújában – ami a háborúk igazi területe – a bázisok megrendültek. Mint ahogy a példa is mutatja, immár néhány ember ideológiai elkötelezettsége és szaktudása elegendő ahhoz, hogy háborút indítsanak a világ egyik – jelenleg legerősebbnek gondolt – nagyhatalma ellen. Legalábbis, így tűnik az alapján, amit eddig tudunk. A probléma az, hogy mindez illegális cselekedetet feltételez, és hogy az anonimitás nagyon sok esetben nem lehetséges. Ez ellehetetleníti a rendszer teljességének kibontakozását, ami nélkül viszont hosszú távon valószínűleg működésképtelen.

wikileaks

Az anonimitás teljes megvalósulása. Ezzel az ígérettel csábítja titkos információk kiszivárogtatására az embereket a WikiLeaks. Miért olyan fontos ez a kérdés? Az anonimitás jelentőségének kibontakozása a digitális világban nem ezzel a honlappal kezdődött. Már mélyen elő volt készítve. Például (hogy csak az aktuális példák közül említsek) a számítástechnika rengeteg, igen népszerű alkalmazása is (kisebb nagyobb mértékben) erre épít. Ilyenek például a különböző avatarok létrehozásának lehetőségei az interneten, de a számítógépes játékok is, amennyiben szabad cselekvést tesznek lehetővé az adott virtuális tér absztrakt figuráival szemben. A hétköznapjainkban tehát már felismertük az anonimitás lehetőségeit. Jól kipróbált számunkra, beívódott és biztonságot adó. A felelősség teljes hiányát jelenti, az elrejtőzés lehetőségét. Most azonban azt kell megvizsgálnunk, hogy mi van abban az esetben, ha ez az anonimitás nem a társadalmi tét nélküli önprezentáció, erkölcstelenség és illegalitás talaján marad meg, hanem a lehető legélesebb (politikai, katonai, diplomáciai) helyzetben jut szerephez. (Természetesen itt nem akarom azt állítani, hogy feltétlenül a politikai, diplomáciai és a katonai vonatkozások az élet legélesebb helyzetei.) Alapvetően önmagunk transzformációja és a környezetünkből kivont én létrehozása volt a cél. A WikiLeaks ezzel szemben az anonimitást a társadalmi célok és az erkölcs szolgálatába állítja (legalábbis saját hitvallása szerint). A honlap dolgozói rengeteg munkát fektetnek abba, hogy az információnak az informátor és a WikiLeaks közötti útvonala ne legyen visszakövethető. Internet kávézókat, vezeték nélküli internet pontokat és a postai feladást ajánlják. Az anonimitás elfogadása mindig problémát jelentett a tömegmédia számára. Többek között ez is egy olyan indok, amivel könnyen vissza lehet utasítani egy forrást. A tényleges anonimitás (mivel sok esetben csak látszat anonimitásról van szó, ami jogi procedúra esetén visszavezethető a forráshoz) felvállalása azonban – ha az információ téves -, nagyon súlyos jogi következményekkel járhat az adott tömegmédiára nézve. A WikiLeaks átlépi ezt az eddig hatalmasnak tűnő akadályt, ami így feltűnően kicsinnyé válik. Valójában a javára is fordítja, mert még a törvénytelenül megszerzett információkat is úgy használhatja, hogy a folyamatban neki nem kell törvénytelen lépést végrehajtania. Nem kell a világ végtelen forgatagából nagy erőfeszítéssel megtalálnia a témákat, csak leellenőrizni az információk hitelességét. Így azonban nem tudja közvetlenül irányítani sem azt, hogy milyen helyekről, milyen információkat szerezzenek meg a számára. Közvetetten azonban igen, hiszen az eddig publikált dokumentumok erősen kijelölnek egy irányt.

wikileaks

Nem mondhatnak pontosat a forrásukról, sőt, semmilyen formában nem vezetnek naplót. Ez azonban kérdéseket is felvet. Egyrészt, nagyfokú bizalmat feltételez, másrészt kivonja a rendszerből az információ forrását. Ez az informátor részéről is non-profit beállítódást igényel (mint ahogy a WikiLeaks is non-profit szervezetként titulálja magát), amely valószínűleg csak ideológiai alapú lehet. Igaz ugyan, a közzététel nem jár kockázattal, de komoly befektetéssel járhat az információk megszerzése, és az ebből adódó nyomok eltüntetése (de nem feltétlenül kell, hogy komoly befektetéssel járjon). Ideális esetben a befektetett munka – a későbbi anonimitás reményében – már könnyen következik a WikiLeaksszel megegyező vagy ahhoz hasonló ideológiából. Azonban azzal is számolnunk kell, hogy a passzív részvétel vágya (például ezt láthatjuk filmnézési és olvasási szeretetünk, valamint az absztrakt [pl. internetes] identitás utáni vágyunk mögött) is igen erős. Ezért sokkal több esély van arra, hogy az egyébként is az adott információk közelében levő emberek lesznek a kiszolgáltatók, és nem indul el egy társadalmat átható aktivizálódás, azaz nem kezdenek el tömegesen megjelenni olyan csoportok, akik a titkos információk kiszivárogtatására teszik fel az életüket. (Természetesen ezek a folyamatok sokkal összetettebbek, ezért nem kizárt az aktivizálódás lehetősége sem, csak éppen nem valószínű.)

Ennek a megmozdulásnak a valószínűsíthető elmaradása ellenére is egyértelműen megmutatkozott egy igen fontos kérdés. A digitális harctér nyilvánvalóvá és komollyá vált. Ezt a struktúrát azonban már nem országok és azok szövetségeinek a részvétele jellemzi. Itt felbomlik a „nemzet” háborús mozgósításának jól bevált keretrendszere. A „nemzetnek” mint ideológiai vonatkozási rendszernek az elsődleges helye megkérdőjeleződik. Míg eddig az állam volt az embert körülvevő társadalomban a legfőbb ideológiai „sugárzás”, most már ezt az egyének könnyen kibillenthetik (jelentősen előkészítette ezt sok második világháború utáni folyamat). Természetesen nem a szabad választás vált lehetségessé, hanem az, hogy tényleges lehetőséggé vált a választás, még ha merőben korlátozott mennyiségű variáció kínálkozik is csak. Ennek hatalmas a jelentősége. Ha tehát nem azt nézzük, hogy mik közül választhatunk, hanem egy magasabb szinten kezdünk el vizsgálódni, akkor észrevehetjük, hogy valóságosabban létrejött a választás lehetősége aközött, hogy elfogadjuk az uralkodó ideológiát (ideológiákat) mint egyetlen befolyásoló rendszert, azaz nem „válogatunk”, és aközött, hogy „válogatunk”. Fennáll tehát a választás lehetősége a választás és a nem választás között.

wikileaks_logo

A WikiLeaks tevékenysége azonban nem annyira egyértelmű, mint ahogy ők azt feltételezik. Rögtön felvetődik a kérdés: mi van akkor, ha ez szándékos kiszivárogtatás? Sejtjük, hogy Pearl Harbour és valószínűleg szeptember 11. is előre ismert volt az USA titkosszolgálatai számára. Amennyiben ez most is így van, vagy esetleg már maguk a kiszivárogtatott anyagok is előre válogatottak, akkor azonban az USA részéről nem az információk irányításának adott vonatkozású elvesztéséről van szó, hanem egy újabb hadjárat megkezdéséről, ami talán a lehető legjobban használja ki az információelosztás irányításának hadászati stratégiáit. De azt a lehetőséget sem lehet kizárni, hogy a WikiLeaks éppen az USA (és a nyugati kultúra országainak) egyik ellenséges állama vagy államai által, tudatosan irányított honlap. Ezzel a lehetőséggel azonban most nem foglalkozunk hosszabban, mert kizárólag alátámaszthatatlan előfeltevéseken alapulhatna bárminemű megállapítás a téma ilyen vonatkozásában. Csak annyit említsünk még meg, hogy abban az esetben is komoly információs támadások fenyegetik az olvasót, ha a tudatos irányítás csak a jövőben veszi át az uralmat a WikiLeaks fölött, hiszen akkor egy olyan eszköz kerül a kezébe, ami az olvasókban már sokszorosan hitelesített. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a második világháborúban a németek megfejthetetlennek hitt Enigma kódrendszerét már a háború alatt képesek voltak a szövetségesek megfejteni, de annak érdekében, hogy ez ne derüljön ki (hiszen akkor a németek nem folytatták volna az egyszerű rádión keresztül történő kódjelezést, és természetesen más kódrendszert találtak volna ki) rengeteg kivédhető támadást hagytak megvalósulni maguk ellen, még ha az hatalmas anyagi és emberáldozatokkal járt is. A WikiLeaks példája alapján továbbá nagyon pontos képet kaphat bármilyen szervezet – legyen az katonai vagy civil – arról, hogy milyen gyorsasággal és milyen eszközökkel rendelkezhet ma egy civil csoport annak érdekében, hogy támadást indítson a hagyományos hatalmi rendszerek ellen. A WikiLeaks így a digitális világ jelenlegi állásának leméréseként is szolgál, aminek tanulságai lehetőséget nyújtanak arra, hogy a hatalmi rendszerek fel tudjanak készülni az esetleges későbbi támadásokra. Azok a hatalmi ágak pedig, akik megfelelő eszközökkel rendelkeznek (például visszakeresik a honlapot többször is meglátogatókat, a témáért lelkesedő olvasókat, és azokról információkat gyűjtenek, akár a számítógépükre történő behatolás által is), „könnyen” igen jelentős adatokhoz juthatnak hozzá. Egy ilyen esemény jó okot szolgáltathat arra is, hogy az internet szabadsága korlátozások alá kerüljön (például azért, mert állítólag hackerek harca folyik mind védő, mind támadó oldalról a honlap és tulajdonosának ügyei körül).

A WikiLeaks célja ezzel szemben éppen a szabad sajtó megteremtése. Sokszor hivatkoznak arra, hogy manipulálatlanul akarják a valóságot az emberek elé tárni. Ezt a célt szolgálja, hogy nemcsak a forrásokból elkészített rövidhíreket, hanem a forrást magát is közzéteszik. Nem maradhat azonban teljesen független semmilyen média, hiszen önmagában az is manipulál, hogy milyen darabjait választják ki a világ eseményeinek. A független médiáról alkotott képünk a WikiLeaks alapján az, ha a nyugati társadalom bázisainak titkos, többnyire hadászati szempontból érdekes háttérszerveződését leleplezzük. Ez például azt a képet erősíti bennünk, hogy az USA titkai a legértékesebbek, annak demokratikussága csak egy álca, és e mögött az álca mögött önellentmondások húzódnak meg. Gyengíti az USA hatalmi pozícióját, és ezt a gyengülést számunkra egyoldalúan pozitív eredményként határozza meg, nem számolva annak negatív vonatkozásaival. Fontos azonban a diplomáciai iratok azon oldala is, hogy az adott országok hatalmas munkával megszerzett titkai is nyilvánosságra kerülnek. Így azonban itt is az iratokban szereplő titkokat tekintjük automatikusan fontos információknak az országgal kapcsolatban. Ha pedig valaki mindenkit támad, akkor senki nem fogja megvédeni. A konkrét tartalom mögött közvetített információkra hozott példák listája hosszasan sorolható lenne még, de ezt most nem tesszük meg. A függetlennek maradást viszont az is megkérdőjelezi még, hogy kizárólag a világ vezető tömegkommunikációs csatornáinak hitelesítő „mögéállása” tette lehetővé a WikiLeaks számára, hogy eljusson a nagyközönséghez. De az is kérdés, hogy nem éppen azért álltak-e mögé, mert így megakadályozzák egy alulról szerveződő, és ezáltal aktív részvételt és annak hatványozott erejét felhasználó szerveződés kialakulását. Ez egy talán sokkal komolyabb felismeréshez vezethetne, méghozzá ahhoz, hogy napjainkban (főleg az internet, de számos más technikai feltétel által is) adottá kezd válni annak a lehetősége, hogy felboruljon az információk elosztásának adott körök által birtokolt uralma.

Wikileaks-Anonymous-Divide1

Fentebb félretettük annak a lehetőségét, hogy egy, az USA-val ellenséges állam irányítása alatt is állhat a WikiLeaks, de a tényállás szerint is az USA politikai ellenfelei irányítják az oldalt. A kérdés, hogy sikerül-e a WikiLeaks-nek a konkrét USA-ellenes irány helyett magát a gesztust továbbadni (ami egyébként céljuk) az embereknek, hiszen vannak olyan diktatórikus államberendezkedések (nem is kevés), melyek ténylegesen a belföld és külföld irányába kommunikált torz információkon alapulnak, és rengeteg ember szenvedését közvetlenül is okozzák. Nemcsak az ő esetükben történhetnének változások a kiszivárogtatási gesztus átvételének következtében, és még csak az sem mondható, hogy kimondottan ezekben az országokban vagy csak az USA-ban lenne szükség „őszinte létezésre”, hanem minden társadalom minden szintjén, azaz, még az egyszerű hétköznapok eseményeiben is. Mint ahogy a diplomácia egy pillanatra „kedves kis játszótérré” vált egy csapásra, úgy az életünk, családunk, környezetünk (hiszen vegyük észre, hogy az információk birtoklásának és irányításának háborúja a legegyszerűbb emberi kapcsolatok mindennapi szituációinak szintjén gyökerezik), városunk, országunk és az egész világunk megannyi szituációja is hirtelen leegyszerűsödne. Ez azonban nem valósulhat meg abban a rendszerben, melyet a WikiLeaks kínál, hiszen ebben az esetben az információ nyilvánosságra kerülésétől való félelem lenne az egyetlen motiváció, ami pedig csak az anonimitás biztosításával és illegális adatszerzéssel működőképes, ami viszont önmagában is ellenségeskedéshez vezet. A WikiLaeks esete azonban még az eddigi példáknál is erősebben felhívja a figyelmünket az információktól való függésünkre. Ez a függés teszi lehetővé, hogy az információkon keresztül manipulálhatóak legyünk. Nem véletlenül erősítik bennünk egyre jobban és jobban az információk utáni vágyódást: ha megszűnne az információktól való függésünk, akkor a folyamatosan változó hatalmi rendszerek (legyen az a vágytól a reklámokon keresztül az államig bármi) a legkevésbé sem tudnának minket a saját céljuk érdekében mozgósítani. Ez akkor valósulhatna meg, ha egy világképet és értékrendet bezárt rendszerként önként kiválasztunk és véglegesnek elfogadunk – azaz lezárjuk az információszerzés folyamatát. Egy ilyen rendszernek ki kellene zárnia a meghasonuláshoz vezető elemeket, azaz a múltról, a jelenről és a jövőről is mindentudó alkotó lenne csak képes létrehozni, azaz egy, a teljes emberiséget egyenrangúan szerető Isten létezésének elfogadását feltételezi. A WikiLeaks működéséből is megérezhetjük azonban annak sugallatát, hogy mennyire máshogy szerveződnének a világ társadalmai, ha az információk eltitkolásának lehetősége megszűnne.

Láthatjuk, hogy egy olyan honlap mögött is, melynek kimondott célja, hogy az „őszinte valóságot” mutassa meg az embereknek, rengeteg kérdés húzódik. A kérdések pedig mindig titkokat feltételeznek. A tömegtájékoztatás soha nem volt képes betölteni azt a szerepet, amit a WikiLeaks célul tűzött ki, hiszen soha nem általánosan az emberiség céljait képviselte, hanem csak egy adott közegét. A kérdés mindössze az (és a fentebb leírtak is erre keresik a választ), hogy a WikiLeaks által felállított kommunikációs modell alkalmas-e erre.

Hozzászólások

hozzászólás