2014. augusztus 18-án indult útjára az első magyar online tehetségkutató verseny, a Ki Mit Tube – Megkapod a választ, amely többek között a YouTube internetes videómegosztó portál, a 444 internetes portál és a Google Magyarország közös tevékenységének eredménye.[1] A döntő szeptember 21-én le is zajlott, a győztes a Mr Klausz művésznevet viselő (youtube-búvárok számára nem teljesen ismeretlen) előadó lett.

A szavazással kapcsolatos szabályok részletei a verseny hivatalos honlapján megtekinthetők, így itt csak a jelen íráshoz szorosan kapcsolódó részleteket emelem ki.[2] A tizenkét tagból (popsztárokból, kritikusokból, vloggerekből, koreográfusokból, újságírókból és színészekből) álló szakmai zsűri saját gyártmányú videókban, illetve a nézőkével egyenértékű szavazattal értékelhetett (az öt döntős meghatározásában kaptak mindössze fontosabb szerepet). Ezeket a videókat eleinte csak az értékelendő alkotás elemzésére használták fel, egy idő után azonban mintha videó-beszélgetéssé sűrűsödött volna az anyagfeltöltés: immár saját termékeik népszerűsítésére, egymás korábban feltöltött kritikáinak véleményezésére, a kommentekre és a bulvársajtóban megjelent hírekre való válaszlehetőségként is használni kezdték (például: Puzsér Róbert értékelése Fluor Tomiról és Puskás Petiről[3], vagy Saiid értékelése a győztesről, melyben kitér a kommentelőkre[4]). Ezeknek a videóknak az elemzése szintén érdekes lehetne, azonban nem a verseny kommunikációs lehetőségeinek részletes taglalása a célom, sokkal inkább a médiajelenség és a népszerűség társadalmi beágyazottságának vizsgálatára törekszem. A következőkben épp ezért főként a győztes videó elemzésén lesz a hangsúly, amely esettanulmányból reményeim szerint kidomborítható lesz a magyar társadalomnak a médiumhoz[5], illetve a sztártermékhez[6] való viszonya, vagy legalábbis az ezekhez fűződő elvárásai.

01

Kiragadott képkocka az X-Faktor című műsor idei nyertesének egyik élő versenyszámából

 A kezdeményezés küldetésnyilatkozatában a szervezők megfogalmazták, hogy céljuk elsősorban egy olyan szórakoztató adásfolyam létrehozása, mely szinte teljes mértékben a közönség és a versenyzők együttműködése által konstruálódik, elkerülve a televíziós tehetségkutató műsorokból kirajzolódó műviséget és befolyásoló technikákat (vágások, nagyszabású gálaműsorok, előre megkreált sztáralapanyagok, melyeket csak a kezdő adásban tüntetnek fel hétköznapiként, stb.). „Készítőinek és zsűritagjainak célja megtalálni azokat a tehetséges előadókat, művészeket, értékes tartalmat előállító magyar youtubereket, akik az internet és a versenynek felületetet adó YouTube lehetőségeit használva színvonalas, a kor kívánalmainak megfelelő produkciót állítanak elő.”[7] – áll a médiajelenség hivatalos honlapján. Jól kivehető, hogy a küldetésként is értelmezhető megnyilatkozás olyan fogalmakra épít, mint tartalom előállítás, tehetség, internet adta lehetőség/felület, korszerűség és produkció. Megjelenik benne tehát az önállóan előállított produktum, mondhatni, a szerzőiség által felmagasztosult egyedi műalkotás létrehozásának kívánalma, amely ugyanakkor minden tekintetben modernizált, beleértve az elkészítéshez felhasznált technikai apparátust is.[8]

A versenyben azonban csak azok vehettek részt, akiknek az elkészült produkcióban az arcuk is feltűnik. Ezt a megszorítást a következőképpen indokolták: mivel a szereplés minősége, a megjelenítő erő, a személyiség ereje éppúgy a bírálat tárgya, mint maga az előadás, nem tudunk értékelhető produkció videóként befogadni olyan anyagokat (slide showkat, animációkat, műalkotásokról készült bemutató-videókat), amelyekben nem látszik az előadó!”[9] (Hasonló problémát hangoztat a jelenleg is futó, immár televíziós felületen zajló X-Faktor nevű tehetségkutató, amelyben az élőműsorig jutott egy underground zenekar, amelynek tagjai maszkokat és arcfestést viselnek, valós személyük így kivehetetlenné válik, s az esetleges párbajhelyzetet, azaz az alacsony számú szavazatokat a zsűri tagjai szinte mindig ezzel, a maszkok által a közönséggel való távolságtartással indokolják.) Külön dolgozatot érdemelne ennek a jelenségnek az elemzése, mindenesetre láthatjuk, hogy a tehetségkutató fogalmához hazánkban kizárólag olyan produkciók szerepeltetése kapcsolódik, amelyek előadóművészeti teljesítményt igényelnek; a filmrendező, a digitális animátor, a dizájner és a vágó csak a szereplés által válhatnak az énekessel és a színésszel egyenrangú művésszé. Mintha azt mondaná a magyar tehetségkereső ipar, hogy „akkor vagy, ha tudjuk ki vagy”. Az internet által azonban ez a felfogás tökéletesen megdőlni látszik: gondoljunk csak a nick- vagy a bloggernevekre, amelyekkel kapcsolatban többnyire fogalmunk sincs, milyen valós személy bújik meg mögöttük, aki mégis kommentel és posztol, személye megkerülhetetlen, még akkor is, ha nem tudjuk az általa létrehozott tartalmat egy konkrét személyi számhoz kötni.[10] A megszorítást valószínűleg jogi kérdések ihlették, amelyek továbbra is a szerzőiség körül foroghattak: az arc a videó képkockáin, akár az aláírás, biztosítja a jelenlétet, a részvételt, szignózza az elkészült műalkotást a szerző kézjegyével, kisebb esélyt hagyva a lopásra (természetesen nem 100%-os biztosíték ez sem, a képek manipulálhatósága miatt).

Fotó a Tha Shudras zenekarról, a hivatalos Facebook oldalukról

Fotó a Tha Shudras zenekarról, a hivatalos Facebook oldalukról

A tehetségkutató versenyeket a magyar közönség mint régi ismerősöket fogadja. Az online verseny már címében is utal régi elődjére, a Ki mit tud?-ra, amely a ’60-as évektől szórakoztatta a Magyar Televízió nézőit. Ez a verseny azonban még tisztán a szakmai zsűri tekintélyén alapult, s a győzelem mindig ennek döntésén múlt. A Ki Mit Tube értékítélete azonban jobban hasonlít a kortárs televíziós tehetségkutatókéra, hiszen a szakmai zsűri véleménye inkább csak befolyásoló tényezőként van jelen, s a végső döntést (a tévé esetében legalábbis látszólag) a nézők szavazatai alapján hozzák meg. Az általunk tehetségkutatóként megnevezett versenyforma tehát inkább afféle népszerűségi verseny, a legnépszerűbb, a nézők által legjobban kedvelt produkciók vihetik csak el a fődíjat. A művészi érték szubjektív megítéléséből fakadóan a nyertes alkotások értékelhetősége tehát a művészet és a műalkotás kategóriáitól eltávolodva, inkább a popularitás és a fogyasztás kategóriái által értelmezhetőek. Ezt több dolog is alátámasztja. Elsősorban a fogyasztói népszerűség ellenőrizhetősége ad kézenfekvő alapot a YouTube esetében. Az oldal nem csak ennek a versenynek a kapcsán tette lehetővé a videók megtekintéseinek ellenőrizhetőségét, ez ugyanis alapvető funkciója. A látogatottság figyelésén felül pedig lehetséges a tetszésnyilvánítás több formája is: tetszik/ nem tetszik gombok, kommentek. Jól mutatja a fogyasztással kapcsolatos viszonyt, hogy a verseny végeztével szinte minden, a versennyel foglalkozó cikk fókuszában olyan számadatok állnak, melyek a nézettséget, a beérkezett videók és kedvelések számát firtatják.[11] A győztesnek ígért nyeremények a televíziós műsorok mintájára továbbra is pénzjutalommal (bár jóval kisebb összegűvel, mint a tévés minták) és autóval kecsegtetnek, egy tömegkommunikációs cég internet-előfizetéssel és egymilliós médiatámogatással toldotta ezt meg, illetve egy éves ingyenes támogatást is jelent a győzelem egy YouTube-sztárok menedzselésével foglalkozó cég részéről. Láthatjuk, hogy nemcsak a támogatók által felajánlott termékek és a pénzjutalom része a nyereménynek, de ezek tulajdonképpen a verseny által kitermelt sztár termékjellegének a biztosítását is szolgálják, annak folytathatóságát igyekeznek borítékolni.

Mivel minden versenyző, különös tekintettel az öt döntősre, több videót is feltöltött (bemutatkozó film, döntős produkció, döntő utáni produkció, stb.), itt csupán a versenyben legnagyobb nézettséget elért, Mr Klausz A Sorsod Borsod című videójával foglalkozom, mely a rap/slam poetry kategóriában került feltöltésre.[12] Ez a videó a verseny végén 134.000 körüli megtekintésnél járt, jóval lekörözve a második helyezettet. (Fontos leszögezni, hogy az általam kiemelt lehetséges olvasatok a szerzői szándékoltságtól független megállapítások, a befogadói benyomásokat veszik alapul, mintsem a háttérben álló akaratlagosságot.)

A videó képi világa és az aláfestő zene, vagy ha úgy tetszik, a felvétel miliője elsőre a Szomszédok című tévésorozatra hajaz, mind a felvétel minőségét, mind pedig a díszletként szolgáló panel- és betonrengeteget csak itt-ott megtörő egyéb helyszínek felvonultatását tekintve. A képek a verbális szöveget hivatottak illusztrálni. A videó már az első képkockákban egyértelművé teszi számunkra, hogy az alkotónak sokkal inkább a szöveg, mintsem a videó létrehozása jelenti a művészi teljesítményt: Mr Klausz a tizenegyedik másodpercben, egy fa alatt üldögélve (a háttérben jól kivehető egy ormótlan bevásárlóközpont hátsó fele), tollal és papírral a kezében jelenik meg először, eme kép feltűnésével egy időben kezdődik el maga a szöveg is. Olyan gesztus ez, melyből egyrészt az írás, az írott szöveg felsőbbrendűsége, ugyanakkor a slam poetry műfaji önreflexiója is kiolvasható, hiszen az írás pillanata szinte teljesen egybeesik az előadás pillanatával. Az előadót költőként prezentálja.

A képek lassú, monoton egymásutánisága az egész felvételt jellemzi, amely összhangban van a szövegből kibomló fásultsággal is. Már a videó elején kapunk egy meglehetősen közeli képet a fiatalember arcának egy részéről, bizonyítván a verbális síkon elhangzó állítást, mely szerint a kávé rontja a fogait. A közeli kép azonban már nem a panellakás terében, hanem jól kivehetően egy vonatállomáson készült, s a fiatalember arcának ez a kis szelete is elegendő, hogy ne csak a kevéssé ápolt fogakat, de az egyéb bőrhibákat, ragyákat, pattanásokat is látni engedje.

Mr Klausz: Sorsod Borsod

Mr Klausz: Sorsod Borsod

Olyannyira hétköznapi arc ez, hogy a láttára szinte megrökönyödünk: ritkán látunk mozgóképen ilyen normálisan hibás arcokat, legfeljebb dokumentumfilmekben, ott is devianciaként vagy egzotikusként feltüntetve azokat. Az elhangzó szöveg végig a kispolgári lét unalmasságát és kilátástalanságát firtatja, gyakran szóba hozva a kábítószerfogyasztást, az alkoholt és a szerencsejátékot, mint ennek lehetséges ellenszereit, a slam poetry műfajához illő szlenggel körülírva azt. A későbbiek során még a kivándorlás gondolata is felvetődik, de a költő tehetetlensége (pénzhiánya) miatt ez sem valósul meg.

A vonatállomás képe többször is feltűnik, gyakran éppen elhaladó vagy érkező szerelvényeket is mutatva. A vonathoz kötődő eszmék és értelmezési lehetőségek azonban inkább csak felmutatásra kerülnek, hiszen a szöveg ez esetben nem konkretizálja azok lehetséges értelmét. Eszünkbe juthat egyfelől a Ki mit tud?-verseny, ahol a továbbjutók egy vonatba ültek, de természetesen a vonattal való haladást, mint az élet metaforáját is érthetjük, nem beszélve a töménytelen mennyiségű intertextusról (például József Attila költészetéről vagy Latinovits Zoltánról), amelyeket ezzel a képpel elénk idéz. Egy helyütt egy Petőfi-idézetet is beemel a szövegbe, ahol a vizuális síkon meg is jelenik Petőfi szobra, mellette a babérjaira törő Mr Klausszal. A szöveg egészére jellemzőek a kulturális utalások, a köznyelvi szófordulatok és a mindenki által ismert szószerkezetek vagy szólások használata.

A rímpárok többnyire igen egyszerűek („Most kezdődik majd még csak az este / Borsodban a buszok sárgára vannak festve.”[13]), főleg az időmértékes verselésre törekszik, de a szöveg ritmikailag sem mindig koherens. A felvétel minőségét tekintve mindenképpen voltak a versenyben olyan produkciók, amelyek ennél jóval professzionálisabb kivitelezésűek voltak, többnyire precízebben összerakott szövegekkel és videókkal dolgoztak. Mint azt már említettem, a videó esztétikailag nem nyújt gyönyörködtető, de szélsőségesen elborzasztó látványt sem. Mi indokolhatta mégis, hogy az alkotást nemcsak a közönség, de a zsűri is (mindössze egy kivétellel) tetszetősnek nyilvánította?

A YouTube nyilvános terében a videó készítője már egyébként is némi hírnévre tett szert, hasonlóan megkoreografált rapvideói által, ám többnyire inkább a nevetség tárgyaként, a csúnyaság, tehetségtelenség és exhibicionizmus kombinációjának példájaként került szóba. Ebben a versenyben azonban az „életművétől” függetlenül és annak kontextusában egyaránt olvasható volt az adott videó, s nemcsak a kritikusok megnyilatkozásaiból vélhetjük úgy, hogy ezúttal maximálisan komolyan vették Mr Klausz minden szavát, de a verseny végeredménye alapján is erre a következtetésre juthatunk. Érdemes lehet kiemelni, hogy ugyanezzel a produkcióval valószínűleg egyetlen televíziós tehetségkutató műsorban sem nyerhetett volna, főleg, mivel az általa írt szöveg több helyen trágár szavakat, illetve olyan utalásokat tartalmaz, melyet a tévéadók fő műsoridőben nem sugározhatnak. Továbbá, mint a fentiekben említettem, a videó képi világát, s így Mr Klausz személyét kifejezetten uralja az általa birtokolt nem túl esztétikus arc, melytől valószínűleg a televíziós műsoralkotás megpróbálta volna megszabadítani őt. Ez azonban éppen a dolog lényegét vette volna el.

05

Mr Klausz talán épp azért tudott a YouTube felületén eme verseny által valódi elismerésre szert tenni, mert előélete folytán valóban ismerte és használta a médium adta lehetőségeket, beleértve azt is, hogy ez olyannyira a közember, a mindenki birodalma, hogy a szépen megformált fizimiska nem feltétlenül a termékalkotás része, a tömegek meggyőzése nem pusztán az előadó személyes varázsán, hanem az általa létrehozott produktum milyenségén áll vagy bukik. Ez a milyenség azonban nem a televízióból ismert profi látványvilág, hangminőség, díszlet és jelmezek kölcsönhatásából áll csupán, vagy a művésziség tettenérhetőségéből ered, hanem a nép hangjaként való megjelenésből, a szövegben meglebegtetett társadalmi problémák provokatív erejéből[14], a valóságosság és hitelesség látszatából fakad.

Hiába jelentkeztek a versenyre olyan sztárok is, akik már valamilyen szinten befutottak, hiába töltöttek fel profi technikával dolgozó csapatok videókat. Mr Klausz a maga egyszerűségével és a YouTube általános felhasználói lehetőségeire támaszkodva képviseli a hazánkban oly jól kivehető, a televíziós (és a nyomtatott sajtó) és a közösségi média között tapasztalható különbséget. Ehhez illesztkedik az a jelenség is, ahogyan a politikai témájú viták kiindulópontjai áttevődnek a közösségi médiára, s azoknak mindössze inkább bemutatására vagy felemlítésére korlátozódik a tévé. A magyar társadalom számára az internet adta lehetőségek még mindig leginkább a szabad véleménynyilvánítás felületeként és fórumaként jelennek meg. Mr Klausz kulturális utalásai és társadalmi problémafelvetései a hitelesség által felértékelődnek, s a valóságosabbnak tetsző tömeg gyermekeként reprezentálódik, aki a közösségi média őszintének hitt felületén sztárrá válhat.

Irodalomjegyzék:

A Ki Mit Tube hivatalos honlapja, küldetésnyilatkozat: http://kimittube.444.hu/mi-a-kimittube, (2014. 12. 10.)

Bolter, Jay David  – Grusin, Walter: A remedializáció hálózatai. Ford. Babarczi Katica. Apertúra, 2011/tavasz. http://apertura.hu/2011/tavasz/bolter-grusin, (2014. 12. 10.)

Fiske, John: Madonna. Ford. Czifra Réka. In Vizuális kommunikáció. Szerk. Blaskó Ágnes – Margitházi Beja. Budapest, Typotex, 2010. 367-389.

Mr Klausz: Sorsod Borsod. https://www.youtube.com/watch?v=XEXlXJpA9gA, (2014. 12. 10.)

Puzsér Róbert: Puskás Peti. https://www.youtube.com/watch?v=9LLFBXzE-qM (2014. 12. 10.)

Saiid :  Mr Klausz. https://www.youtube.com/watch?v=gEqTbINyMEs, (2014. 12. 10.)

Szerző neve nélkül: Mr Klausz nyerte a Ki Mit Tube tehetségkutatót. http://index.hu/kultur/media/2014/09/22/mr_klausz_nyerte_a_ki_mit_tube_tehetsegkutatot/, ( 2014. 12. 10.)
Tribe, Mark –Jana, Reena: Újmédia-művészet. Ford. Beőthy Balázs. Budapest, Vince Kiadó, 2007.



[5] A médiumot Jay David Bolter és Richard Grusin fogalomhasználata szerint használom, vö.: Jay David Bolter – Walter Grusin: A remedializáció hálózatai. Ford. Babarczi Katica. Apertúra, 2011/tavasz. http://apertura.hu/2011/tavasz/bolter-grusin (2014. 12. 10.)

[6] A „sztártermék” kifejezés alatt a sztárt mint megkonstruált imázst és a hozzá köthető vizuális és hangzó adatokat értem, amelyek végül a fogyasztás tárgyaivá is válnak. Vö.  pl.: John Fiske: Madonna. Ford. Czifra Réka. In Vizuális kommunikáció. Szerk. Blaskó Ágnes – Margitházi Beja. Budapest, Typotex, 2010. 367-389. és Jay David Bolter – Walter Grusin: i. m.

[8]Mark Tribe – Reena Jana: Újmédia-művészet. Ford. Beőthy Balázs. Budapest, Vince Kiadó, 2007.

[10] Mark Tribe – Reena Jana: i. m.

[12] A videó az alábbi linken elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=XEXlXJpA9gA, (2014. 12. 10.

[14] Hasonló folyamat megy végbe, mint Madonna esetében. Vö.: John Fiske i. m.

Hozzászólások

hozzászólás