A valóság, amely egykor önmaga megragadásának igényével hívta életre a mozgóképes ábrázolást, napjainkra a televíziós kultúrában a méltatlanul eltaszított és kigúnyolt mostoha szerepébe kényszerült. A valóság-televíziózás különböző műsor- és műfajtípusainak térhódítása következtében a valóság fogalma a televíziós reprezentáció mai viszonyrendszerében erőteljesen pejoratív jelentéstartományban oldódik, noha a reality-programming kulturális, szociológiai, társadalmi, mediális és filmnyelvi szempontból is gazdagabban árnyalt szeletét képezi a mozgóképes ábrázolásnak, mint amit a közgondolkodás a sztereotip „valóságshow” megnevezés alá kényszerít. Dolgozatomban a valóság-televíziózás feltörekvő műfajának, a scripted doku-reality-nek a sajátosságait vizsgálom a mozgóképes kultúra tágabb kontextusában, a műfaji határátlépések mentén.

a_gyanu_arnyekaban

A „reality-programming”[1] terminus alatt jegyzett televíziós műsorokkal szembeni kritikai viszonyulásunk kereteit – kényszerből, vagy sem, de – már rég ki kellett terjesztenünk az ízlés és az ítélet vertikálisan determinált korlátain túli területekre, vagyis azokra a vizsgálódási mezőkre, ahol az egyes műfajok sem az azonos, sem az eltérő értékkategóriák mentén nem szerveződ(het)nek egymáshoz képest alárendelt struktúrába. A kulturális és az erkölcsi színvonalat kizárólag mélységében és magasságában meghatározó televíziózásról való gondolkodás helyét át kellett adnunk a sokszínűséget horizontális differenciáltságában értelmezni képes, tudományosan objektív attitűdnek, mely a különbözőségekre nem érdemként vagy hiányként, hanem az egyes műfaji szerteágazások hierarchikus rendszerszemléletén belül is a sajátosságokat meghatározó elemi jegyként tekint. A valóság-televíziózást ma már nem csak a múltja miatt tarthatjuk autonómnak, de a szerkezeti összetettsége, az önmagából eredeztethető, saját hagyományaira reflektáló fejlődési íve – beleértve valamennyi kísérleti tévelygését és eltévelyedését –, a más televíziós műfajokkal és struktúrákkal való kölcsönhatásai, valamint a társművészetek irányába tett határátlépései is önállóságra predesztinálják.

A fikció eszköztárából létrehozott és megsokszorozott valóság kockázatok és veszélyek nélküli megtapasztalásának igénye a televíziós ábrázolásban – sőt, a nála mintegy kétszer idősebb filmművészetben – már évtizedekkel az első konkrét értelemben vett reality show sugárzása előtt megvetette a valóságimitációkra épülő, a klasszikus voyeurizmus élvezetét szinte a végletekig kihasználó, a populáris kultúrában otthonra találó műfajcsalád melegágyát.[2] A reality-programming ontogenezise a kukkoló, a túlélő és a sztárcsináló show műsorokon keresztül támasztotta fel az átlagemberben az azonosulás és a részvétel vágyát, s legitimálta a névtelenek hétköznapi problémáit középpontba állító kibeszélőshow műfaját, majd az előre megírt forgatókönyvet dokumentarista illúzióval felskiccelő reality soap-ot, melynek példáit a mai magyar televíziós műsorkínálatban is megtalálhatjuk.

Gyanú-árnyékában

Az ún. scripted doku-reality sorozatot a két legnagyobb kereskedelmi csatorna fegyverként használja az egymás ellen vívott nézettség- és presztízsháborúban. Az RTL Klub 2012 májusában indította útjára a német mintából honosított, A gyanú árnyékban című sorozatot, melyre válaszként december elején a TV2 is bemutatta a sajátját, a minden ízében magyarként jegyzett Családi Titkokat. (Ez utóbb nem képezi elemzésem tárgyát) A gyanú árnyékában mintegy 45 perces, hétköznapi rendszerességgel sugárzott epizódjai egyszerre innovatívak és retrospektívak: sajátosságukat a különböző műfajok legklasszikusabb stílusjegyeinek ötvözése és a maga nemében is formabontó konstrukcióba rendezése adja. A valóságshow, a televíziós sorozat, a szappanopera, a hír- és magazinműsorok, a bulvármédia, a film, a színház eszközkészletéből egyaránt merít, ami a benne rejlő társadalomszociológiai színezettel (vagy legalábbis az erre irányuló törekvéssel) akár egy új, értékes hagyomány alapjait is megteremthetné. A műsor bizonyos feltételek mellett egyszerre tölthetne be informatív, nevelő, szórakoztató, kulturális és etikai megalapozottságú társadalomesztétikai funkciókat, mely a reality-programming teljes műfajcsaládjának megítélését, a vele szemben támasztott igényeket és azok kielégítettségét is új aspektusban mutatná be.

A scripted doku-reality az audiovizuális eszközökkel történő valóságábrázolás „iparágában” piaci rést tölthetne be, hiszen jelenleg nincs olyan médium, filmes vagy televíziós műfaj, mely a mai magyar társadalmi folyamatokat és problémákat, családi és egyéni életkrízis-helyzeteket a maguk teljességében, narratívájuk és képi kifejezőeszközeik hitelességében egyszerre mutatná be. A kereskedelmi televízióból táplálkozó nézők mindennapi valóság-betevője jelenleg nem áll másból, mint fikciós konfliktusokból, stilizált jellemrajzokból, sűrített cselekményvezetésből, illusztrált elbeszélésekből és manipulált képekből, melyek gyakran kesernyés, bulváros szájízt hagynak maguk után. A gyanú árnyékában eredeti koncepciója azonban olyan valóságmiliőt feltételez, mely mentes a fizikai megjelenésében idealizált karakterektől, a társadalmi kontextusra sztereotipizált formulákkal reflektáló élethelyzetektől és a devianciák szenzációértékével operáló, imitált konfrontációktól. Eszközei valamennyi nála idősebb műfaj-testvérénél több alkalmat kínálnak a valóság mediatizált keretek között is hiteles metszetének bemutatására. Ennek lehetősége azonban kicsúszik a névtelenség homályába burkolózó, ezáltal felelősséggel is nehezen terhelhető alkotók kezei közül.

A-gyanu-arnyekaban-2

Hiába rögzítik ugyanis megfellebbezhetetlen szigorral a dramaturgia legfontosabb pontjait, fordulatait, ha a hangulati és árnyalati finomságokat biztosító részletek tisztázatlanok maradnak. Hiába teremtik meg az improvizációs színházak termékeny, alkotói légkörét, ha a szerepeket olyan amatőrökre bízzák, akiknek szájából darabosnak, gesztusaiból pedig mesterkéltnek tűnik minden, egyébként ösztönös megnyilvánulás. Hiábavaló az autentikus hitelességgel konstruált képi világ is, mely a népes magyar középosztály életkörülményeinek precíz reprezentánsa, ha a kamera és a szereplők közötti viszony, a gyakorta kényelmetlen, mégis reflektálatlan közelség elidegenítően kizökkent a valóságérzetből, de olykor még a zsigeri eredetű voyeur-élvezetből is. Érdemtelenné válik a kifejezetten aktuális társadalmi és releváns családi nehézségek feldolgozására irányuló törekvés is, ha azokból a klasszikus tündérmeseszerű történetvezetés mentén olyan narratívát szőnek, mely semmiféle megoldási alternatívával nem reflektál a felvetett problémára. Ennek ellenére kitűnő stílustanulmány, a reality műsorok népes családjában igazi „szerelemgyerek”, amely képes felmenőinek valamennyi markáns jegyét továbbörökíteni.

A gyanú árnyékában csak egyetlen stíluselem, a külső narráció biztosítja a szerialitást, más tekintetben teljességgel nélkülözi az epizódokon átívelő folytonosság jegyeit. Az egyes részeket a series típusú televíziós sorozatokkal rokonítható módon autonómia jellemzi, saját szereplőgárdával rendelkeznek, önállóan is fogyasztható, lezárt történeti egységeket alkotnak. Ugyanakkor szerkezetüket tekintve rendre azonos, ennél fogva könnyen kiszámítható és hamar sablonossá lényegülő mintákból építkeznek. A narratíva köré a háborítatlan családi idill megbízható keretként fonódik, a történetek a nyugalmi pontból való kilendüléssel kezdődnek, majd a konfliktusok feloldását követően ugyanoda térnek vissza. Ez a megoldás kettős társadalmi üzenetet hivatott közvetíteni: egyfelől, hogy a bűncselekmény gyanúja és megszégyenítő árnyéka bármely rendezett körülmények között élő családra rávetülhet, másfelől, hogy tetteiért felelősséget és megérdemelt büntetést vállalva bárki stigmák nélkül visszailleszkedhet a társadalomba.

Az egyes epizódokat vizsgálva a konfliktus kirobbantásának kétféle dramaturgiai gyakorlatát észlelhetjük: a jelen harmóniáját olykor egy múltbéli titok vagy bűncselekmény újra felszínre került reflexiója bolygatja meg (a halottnak hitt férj visszatérése vagy az évekkel korábban eltűnt gyermek megtalálása), máskor váratlanul, látszólag előzmények nélkül áll elő valamilyen krízishelyzet (baleset vagy haláleset, gyilkosság vádjával való letartóztatás). Az esetek felderítésére irányuló törekvések rendre két szinten zajlanak, a hivatalos és a magánélet szféráiban. A területileg illetékes rendészeti szervek, igazságügyi hatóságok vagy egyéb szakértők és intézmények mellett az érintett családok tagjai is nyomozásba kezdenek, melyhez rendszerint rokoni vagy baráti segítséget kapnak.

A-gyanú-árnyékában1

Az uralkodó értékrendszer az események hétköznapi közelségét és a szereplőkkel való azonosulást elősegítve tartózkodik a vallásosság eszmeiségétől, pillérei mégis a bűn – bűnhődés – megbocsátás szentháromságának keresztény szemléletét idézik. Az alkalmazott igazságszolgáltatási rendszer egyszerre nyugszik a hatályos jogrend szikárságán és az isteni ítélőszék könyörületességén. Ugyancsak klasszikus vallásos alapokra helyezett motívum a családi összetartás fontossága, a család egységének és rendjének tisztelete is, melyért az epizódok többségében a nő a felelős, aki gyakran feleség és anya is egyben.

A történetek a két központi alak érintettségének és szerepvállalásának jellege alapján pozitív és negatív polarizáltsággal jellemezhetőek. A bűnelkövetés gyanújának árnyéka – jogosan, vagy jogtalanul, de – rávetül az egyik családtagra, rendszerint a férjre vagy a kamasz gyermekre, aki ezáltal a mítoszokból és mesékből is jól ismert gonosz sematizált alakját ölti. Vele szemben jelenik meg az áldozat szerepébe kényszerített, a csalódottság és a bizalomvesztés fájdalmaival terhelt, ám az igazság kiderítése érdekében aktívan cselekvő karakter – általában az anya vagy a feleség –, aki e lényegi jegyénél fogva pozitív hőssé válik. A cselekményen külső és belső narráció vezet végig. Az előbbi a reality programcsalád bizonyos tagjaiból jól ismert, mindent látó és tudó, de mindvégig láthatatlan „nagy testvér” szellemét idézi, aki az objektivitás máza alatt orientál, értelmez, minősít és ítélkezik.[3] Az utóbbi sem szokatlan motívum a reality műsorok nézői számára: a kamerának tett intim vallomások révén nem csak az „itt és most” tünékeny légkörében, de a közvetlen érintettségben is osztozhatunk a szereplőkkel.

A-gyanu-arnyekaban-4

Ez a megoldás megfosztja a nézőt a saját interpretáció lehetőségétől,[4] ugyanakkor kárpótolja is annak illúziójával, hogy passzív voyeurként részesévé válhat az eseményeknek, a szereplők kétségeinek, félelmeinek, töprengéseinek. A kommentárok gondosan kerülik a végkifejlet idő előtti leleplezését, mely az azonos kaptafáról eredeztethető narratív szerkesztési szabályok ismerete – vagyis a konfliktusok gordiuszi megoldása és mesébe illő happy endben oldódása – ellenére is addiktív azonosulásra késztet. A klasszikus series stílusjegyekkel végletesen leegyszerűsíthető dramaturgia egyetlen igazi ereje, hogy távol tartja magát a műfajcsalád legfeketébb „bárányának” tekinthető trash reality-től, mely a nézőt cinkostársul hívja az átlagnál alacsonyabb műveltségű szereplők pellengérre állításához.[5] A gyanú árnyékában érzékletesen kerüli az effajta leleplező, parodizáló ön- és valóságreflexiót, habár a történetvezetés stilizációiban és az azok ábrázolására irányuló képi megoldásaiban nem, empátiás készségében mindvégig hiteles marad. A reality műsorok fővonalában önmaguk karikatúráját egyre határozottabban felismerő, s emiatt jogos indulatra gerjedő közönség számára pedig ez az aktus még a bizalom rekonstruálására is elegendő lehet.

A reality műsor, melyet a televíziózásban máig az utolsó nagy áttörésnek tekinthetünk[6] a scripted doku-reality műfajával nem csak a műfajcsalád létét legitimálta annak újabb aspektusaiból, de áttörte a közte és a társműfajai, társművészetei közötti határokat is. A gyanú árnyékában meglehetősen közeli rokonságot mutat a series jellegű televíziós sorozatokkal, a szappanoperákkal, a dokumentumfilmekkel, a bűnügyi novellákkal és a családirodalom egyes alkotásaival. Súlyos, feloldhatatlan hiánya azonban, hogy nem csak hogy nem tud belőlük meríteni és építkezni, de a határátlépésekkel hitelteleníti a fikciós alapú dokumentarista ábrázolást is, ennél fogva – paradox módon – még távolabb kerül attól a valóságtól, melynek reprezentációs igénye életre hívta. A reality-programming fejlődéstörténetét ismerve naivitás lenne a valóságot számon kérni az effajta műsorok bármelyikén, de a szemfényvesztés elkerülése talán releváns elvárás lehet vele szemben. A valóság-televíziózást, akárcsak annak határátlépéseit éppen ezért csak akkor fogadhatjuk el, ha nem kelti a valóság konstruálásának, bemutatásának látszatát, miközben annak dekonstrukcióját végzi, szétrombolva az arról alkotott fogalmainkat.


[1] Sz. Varga Zsuzsanna: A reality televízió és a valóság találkozása a boncasztalon.
Megjelent: Médiakutató – METROPOLIS közös szám, 2001. Online elérhetőség: http://www.zsurlofilm.com/Irasok/zsu_irasok_m_1.htm A letöltés ideje: 2012. december 3.

[2] Jenei Ágnes: Több mint kukkolás. Dr. Buda Béla pszichiáter a valóságshow-król. Médiakutató, 2002. tél. http://www.mediakutato.hu/cikk/2002_04_tel/03_tobb_mint_kukkolas A letöltés ideje: 2012. december 4.

[3] A gyanú árnyékában narrátora Jakab Csaba, színész.

[4] Baski Sándor: Családi szennyes. A gyanú árnyékában. Filmvilág, 2012. szeptember. 46-47. old.

[5] Uo.

[6] „A reality csodálatos dolog”. Médiapiac.com. http://www.mediapiac.com/media/televizio/A-reality-csodalatos-dolog/6062/ A letöltés ideje: 2012. december 5.

Felhasznált források:

 

“A reality csodálatos dolog”. Médiapiac.com. http://www.mediapiac.com/media/televizio/A-reality-csodalatos-dolog/6062/ A letöltés ideje: 2012. december 5.

Baski Sándor: Családi szennyes. A gyanú árnyékában. Filmvilág folyóirat.
2012. szeptember. 46-47. old.

Buzogány Klára: Reality soap. Egy kis valóságshow-körkép. Filmtett Erdélyi Filmes Portál. 2005. március 15. http://www.filmtett.ro/cikk/2383/egy-kis-valosagshow-korkep
A letöltés ideje: 2012. december 4.

Gyökér Róbert: Várakozás – A dokumentumfilmek új finanszírozási rendszeréről.
Filmkultúra 2001. október.
http://www.filmkultura.hu/muszter/cikk_reszletek.php?cikk_azon=1127&oldal_azon=0
A letöltés ideje: 2012. december 5.

Jenei Ágnes: Több mint kukkolás. Dr. Buda Béla pszichiáter a valóságshow-król. Médiakutató 2002. tél. http://www.mediakutato.hu/cikk/2002_04_tel/03_tobb_mint_kukkolas A letöltés ideje: 2012. december 4.

Niklas Luhmann: A tömegmédia valósága. (Ford: Berényi Gábor.) Budapest. Gondolat Kiadó, 2008.

Soós Tamás: Családi köd. Bekamerázott famíliák. Filmvilág folyóirat. 2008. május.
50-51. old. Online elérhetőség: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9350
A letöltés ideje: 2012. december 4.

Sz. Varga Zsuzsanna: A reality televízió és a valóság találkozása a boncasztalon.
Megjelent: Médiakutató – METROPOLIS közös szám, 2001. Online elérhetőség: http://www.zsurlofilm.com/Irasok/zsu_irasok_m_1.htm A letöltés ideje: 2012. december 3.

Vajda Judit: Ketrecbe zárt valóságok. A nagy testvér és a többiek.
Filmvilág folyóirat. 2002. november. 18-21. old. Online elérhetőség: http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=2739
A letöltés ideje: 2012. december 2.

Hozzászólások

hozzászólás

Szerző

1987-ben született Debrecenben. A kommunikáció és médiatudomány BA elvégzése után 2014-ben a Szegedi Tudományegyetem Vizuális kultúratudomány MA szakán, filmkultúra szakirányon szerzett diplomát. Újságíróként több kulturális portálnál is publikált filmes tárgyú írásokat. A 2011-es makói Ifjúsági Pulitzer Pályázat különdíjasa, 2013 októbere óta az Apertúra Magazin szerkesztője. 2015-ben a XXXII. OTDK Humántudományi Szekciójában, a Vizuális Kultúra tagozatban III. helyezést ért Az egymásra fényképezés alakzata a filmben és a kortárs vizuális tömegkultúrában című dolgozatával. Jelenleg PhD-hallgató a Szegedi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában, a Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet doktori alprogramban. Kutatási területe a képi, narratív és mediális határátlépések vizsgálata a kortárs vizuális tömegkultúrában.