A debreceni ZOOM filmelméleti és filmkritikai könyvsorozat feltett szándéka, hogy közelítse egymáshoz a nemzetközi és hazai filmkutatást. E hiánypótló kezdeményezés részeként jelent meg Kalmár György Testek a vásznon (Test, film, szubjektivitás) című könyve, amely – ahogyan azt a címe is mutatja – a filmen történő testábrázolás és a filmes szubjektum kölcsönhatását kívánja bemutatni több vizuális produktum elemzésén keresztül. Hiánypótló ez a mű egyrészt azért, mert a hazai és a nemzetközi filmtudomány között nagyon sokáig szakadék tátongott, ám az utóbbi években egyre több olyan tanulmány születik Magyarországon, amely növekvő mértékben támaszkodik a nemzetközi tudományos világban alkalmazott interdiszciplináris filmtudományi megközelítésre. Hiánypótló a kötet azért is, mert (ahogyan erre Kalmár György maga is rámutat), „kevés szerző képes úgy összekötni az esetleges filmes (vagy szöveges) működés elemzését egy általánosabb kultúrtörténeti vagy kultúrkritikai horizont hangsúlyos működtetésével, hogy az elemzések produktív, szerteágazó jelentésbősége ne essen áldozatul egyfajta redukciónak és jelentésszűkülésnek.”[1] A könyvben fellelhető tanulmányok tehát a filmtudomány sokféle tudományterületet felölelő látásmódjának eredményei: ezen elemzéseket (sok más filmes szöveggel ellentétben) a filmek képisége hozza működésbe, így a kötet szintetizálja a filmelmélet, a pszichoanalízis, a fenomenológia, a dekonstrukció és a testelméletek főbb gondolatait. A könyv tehát egy olyan szubjektumelméleti vizsgálódás, amely a konkrét filmes példákból kiindulva (a romantikus komédiától a videoklipen át egészen a slasher horrorfilmig) feltárja a „test-ember-kép” hármasának problematikus mivoltát, felbontva és elénk tárva az énkép megformál(ód)ásának konvencionális és rendhagyó módozatait egyaránt.

01A szerző korábbi munkáit és doktori értekezéseit a filozófia és az irodalomtudomány határozta meg, így értelemszerűen ezt a szövegközpontú szemléletet és elméleti megközelítést alkalmazta a primér filmszövegek olvasásakor. A könyv alapvetően két részre bontható: egy rövidebb elméleti ismertető, illetve egy hosszabb, elemzésekre épülő részre. A könyv a tanulmánykötetek logikáját követi, azaz több, különálló tanulmányból és az őket összekapcsoló elméleti háttér felvázolásából áll. A tanulmánykötet hat film (Micsoda nő! [Pretty Woman. Garry Marshall, 1990]; Farkasember [The Wolfman. Joe Johnston, 2010]; Rémálom az Elm utcában [A Nightmare on Elm Street. Wes Crave, 1984]; Halloween – A rémület éjszakája [Halloween. John Carpenter, 1978]; A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője [The Cook, the Thief, His Wife & Her Lover. Peter Greenaway, 1989]; Karambol [Crash. David Cronenberg, 1996]) és egy Lady Gaga videoklip elemzéséből tevődik össze. A kötet egyik legnagyobb erőssége, hogy a filmek elmzéséhez rendkívül gazdag és alapos elméleti áttekintést nyújt. A vizuális alkotások vizsgálata során Kalmár György „a testreprezentációk és a test jelentéseinek az elemzéséhez (…) alapvetően egy pszichoanalitikus és genderkritikai érdekeltségű posztlacani, posztszemiotikai megközelítést” használ.[2] Könyvében tehát ötvözi a lacani pszichoanalízis, a dekonstrukció és a fenomenológia hagyományát a kortárs filmelmélettel, illetve a kultúra- és testelméletekkel. Ehhez az olvasó rögtön két bevezetést is talál a könyv elején, amelyek világos elméleti kerettel szolgálnak a későbbi elemzésekhez. A könyv előnye továbbá, hogy nagyon jó elméleti kidolgozását adja a body studies diszciplínájának, amely itthon egyre terjedő, ám a vizuális művészetekben még kevéssé alkalmazott megközelítés. Habár a szerző a posztlacani szubjektumelmélettől a kortárs horrorfilm-kritikán át az irodalom- és kultúraelmélet jelentős szövegeit használja, a bevezetéseknek köszönhetően az olvasó nem vész el ezeknek a dzsungelében: a szerző által megvilágított ösvény egyenes, előremutató, az elemzett filmszövegek pedig jól illeszkednek a megjelölt irányhoz. A vizuális alkotások elemzése gazdag, a gondolatmenet során a szerző fokozatosan nyit a mainstream, idealizált testkép reprezentációjától (Micsoda nő!) a felsértett test és felfejtett szubjektumhatárok képei felé (Farkasember, Halloween, Rémálom az Elm utcában).

02

Az elemzett horrorfilmes alkotásokat a Lady Gaga You and I (2011) című videoklipjében felbukkanó szörnyűségek vizsgálata vezeti fel. A kötet végül elérkezik Peter Greenaway és David Cronenberg alkotásaihoz (A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője; Karambol), amelyekben a hagyományos humanista testábrázolás formái bomlanak meg, illetve az emberi test képe kiegészül a gépek képeivel, az emberkép pedig összeolvad a mechanikus világ rendszerével.

04Kalmár Görgy elemzéseit az alkotások képisége határozza meg: nagyon gyakran egy-egy, az adott filmre jellemző képkivágás, kameraállás a meghatározó, ám nem ritka az sem, hogy a gondolatmenet a hasonló vagy visszatérő szimbólumok, színek, formák, tárgyak vizsgálatából indul ki. A szoros olvasás ezen stratégiája teszi lehetővé a szerző elsődleges törekvésének kiteljesedését, nevezetesen azt, hogy egy, a filmvásznon felbukkanó, szembetűnő részletből sorozatos képi asszociációkon keresztül eljusson az adott alkotás test- és emberközpontú olvasatához. Kalmár György a test-ember-kép válságának felvázolásakor legnagyobb részben a Hans Belting által tárgyalt reprezentációs válság jelenségére épít. A szerző érvelésében hangsúlyozza, hogy a probléma abból gyökerezik, hogy a filmeken testeket nézünk, viszont embereket látunk, azaz „az embert a teste jeleníti meg”.[3] E gondolat mentén feltárul az említett három fogalom válságának több jele is, amely megköveteli a jelenség „kultúrtörténeti, elméleti és bölcseleti” értelmezését is.[4] Kalmár György szerint a poszthumanista szubjektumelméletek megjelenésével az „ember” fogalma elvesztette korábbi zárt és egységes meghatározottságát. Ezzel egyidőben a szubjektum megkonstruálódásának egyik alappillére, a test határai szintén elmosódtak, és annak formálhatósága, anyagtalansága alapvetően meghatározza a testkép alakulását: ahogyan a szerző fogalmaz, „az az ember, aki a testről készült képben alkotja meg magát, mindig is válságban élő lény”.[5]

A könyv rendkívül gazdag és egységes, ám a továbbiakban néhány olyan gondolatot fogalmaznék meg, amely a tanulmányok és a felvetett test-ember-kép válságának továbbgondolása szempontjából is hasznos lehet. A könyv egyik nagy előnye egyben egy kicsit hátránya is: a szerző több helyen is hangsúlyozza, hogy semmiképpen sem kíván egy már létező elméletet pusztán rávetíteni a filmekre, hanem igyekszik az alkotások képiségéből következő elemzéseket adni. A könyv mégis rögtön két bevezetéssel indul, amelyek mind szigorúan az elméleti háttérhez adnak eligazítást. Ez az elméleti keret kétségkívül nagyon jól használható, jól értelmezhető és szükséges is a továbbiak értelmezéséhez, ám hiányolom annak magyarázatát, miért éppen ezeken az alkotásokon keresztül mutatja be a szerző a test-ember-kép hármasának problémáját, illetve hogy a kiválasztott filmek milyen hatással vannak koruk befogadói közegére. Habár a szerző jelzi, hogy nem szándéka sem filmtörténeti, sem médiaelméleti áttekintést nyújtani, mégis fontos lenne az alkotásokat beágyazni a közvetlen kulturális kontextusba. Érdekes kérdés ebből a szempontból a horrorfilm, különösképpen a slasher horror műfajának vizsgálata: a slasher mára a mainstream filmek sorába emelkedett, ám gyökerei a marginálisként, alsóbbrendűként kezelt giallo és splatter filmekhez nyúlnak vissza, amely úgy vélem, igen nagy szerepet játszik a megbomlott testkép kortárs horrorfilmbeli reprezentációjában. Egy ilyen jellegű áttekintés azért is lett volna hasznos, mert a szerző maga is hangsúlyozza, hogy a filmes alkotások folyamatosan játszanak a néző szubjektumformálási stratégiáival, és egyre nyitottabb, határtalanabb szubjektumstruktúráknak adnak teret. A filmes reprezentáció terén valóban egyre nyitottabbak és elfogadóbbak vagyunk, és a filmek is egyre több mindenre nyitják ki a szemüket (lencséjüket), amely elkerülhetetlenül megkérdőjelezi a befogadó (esetlegesen passzív) pozícióját a kortárs kultúrában, ezért lett volna izgalmas némi kitekintést nyújtani az elemzett alkotások kulturális beágyazottságára.

05

Ahogyan azt korábban is említettem, a tanulmányok fokozatosan bontják ki/fel az egységes testképet, egyre mélyebbre és mélyebbre ásva az emberi testben, és egyre közelebb kerülve az idealizált emberkép teljes széthullásához. Úgy vélem azonban, hogy a Szimulált szörnyűségek és a szimulákrum szörnyűsége című írás kissé kilóg ebből a folyamatból. Habár tematikájában kétségkívül illeszkedik az előtte és utána álló tanulmányokhoz (továbbviszi a Micsoda nő!-ben megkezdett gondolatot a női test formálásáról, és felvezeti a később tárgyalt szörnység motívumát is), két szempontból mégis kilóg a sorból. Egyrészt ez az egyetlen elemzett mű, amely nem film. Kalmár György azzal magyarázza a videoklip beemelését a test-ember-kép hármasának vizsgálatába, hogy a kortárs tudományos élet egyre komolyabban érdeklődik a videoklip médiuma iránt, illetve hogy „épp népszerűsége, valamint a televízióban és az interneten való könnyű hozzáférhetősége folytán sokkal inkább együtt él az adott kor kultúrájával, és sokkal közvetlenebbül formálja is azt, mint a legtöbb hagyományos kulturális forma”[6]. Ez önmagában teljesen helytálló, viszont (és ez a kívülállóság másik oka) ez a szöveg az egyetlen, amely ilyen módon kitekintést nyújt a médium kulturális beágyazottságra, amelynek hiányát az előzőekben jeleztem. Mivel a szerző itt ad némi média- és kultúraelméleti hátteret, a szöveg emiatt egyedül marad a többi között. Úgy gondolom, több szempontból is hasznos lett volna az elemzett alkotások mindegyikéhez egy rövid kultúra- és médiatörténeti hátteret csatolni. Egy ilyen keret kidolgozása nem csupán gyakorlati téren szintetizálná az elemzett műveket, de rendkívül izgalmas utat nyitna meg a nemzetközi tudományos életben is egyre népszerűbb kérdések felé, úgy, mint a digitális kultúra termékeinek hatása az emberre vagy a virtuális valóság szubjektumformálási módozatai. Ezek a kérdések például elsődlegesek Lady Gaga videoklipjének vizsgálatakor, mivel annak elemzése több ízben érinti ezeket a területeket: a szerző problémafelvetései (femininitás-maszkulinitás, hibriditás, a mechanikus lét poszthumán ábrázolási formái) már önmagukban párhuzamba állíthatóak a kortárs vizuális világ test-ember-kép válságával. Ráadásul mindez egy olyan vizuális produktum képein keresztül ér el hozzánk, amely (a hagyományos vizuális művészetek mellett) magában foglalja és kiteljesíti az online felhasználó által generált tartalmak és az elgépiesedés kortárs problematikáját is. Ez utóbbiak bevezetése rávilágított volna az újmédia test-ember-kép válságának formáira és lehetséges értelmezéseire is, amelyekkel a szövegek csak említés szintjén foglalkoznak.

06

Kalmár György könyvében az elemzések kreatív nyelvi kifejezésmóddal párosulnak, amelyek rendkívül inspirálóan hatnak a befogadóra. Az elemzések során azt kapjuk, amit a szerző ígér: kizökkenti a hagyományos filmelemzési módokat, amelyek a hazai filmtudományban megragadtak, és nyit a nemzetközi, interdiszciplináris megközelítés felé. A kötet dinamikusan ötvözi az elemzett filmeket az elméleti háttérrel, és ha csak érintőlegesen is, több olyan problémakört említ, amellyel érdemes még foglalkozni, akár egy következő tanulmánykötetben, akár különálló írásokban. Perspektívát nyújthat a test-ember-kép problémájának továbbgondolása az újmédia tükrében, ahol a szubjektumelméleti krízist más, a kortárs vizualitást is felölelő jelenségek is alakítják, úgy, mint a digitális képiség, a YouTube-kultúra, az online létezés, és egyáltalán a test mindenfajta nem materiális formában történő meghatározása. Úgy vélem, a könyvet haszonnal forgathatják a filmesztéták, a filmes szakemberek és filmes diákok egyaránt, izgalmas lehet a kultúratudományok iránt érdeklődők számára, de az újszerű megközelítési módok végett az irodalomtudománnyal foglalkozóknak is élvezetes olvasmány lehet. Kalmár György kötetében egyszerre tanítja meg olvasóját a filmszövegek produktív értelmezésére, miközben rávilágít, hogy valójában hogyan közelíthető meg a test, a film és a szubjektivitás hármasa, hogy ezekből hogyan születnek kérdések, válaszok, végül pedig könyv.

Kalmár György: Testek a vásznon. (Test, film, szubjektivitás). Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2012.


[1] Kalmár György: Testek a vásznon. (Test, film, szubjektivitás). Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2012. 134-135.

[2] Uo. 16.

[3] Uo. 11.

[4] Uo. 11.

[5] Uo. 12.

[6] Uo. 50.

Hozzászólások

hozzászólás