Archaikus mosolyú plüssök, szigorú tekintetű szárnyasok, szegedi utcaképek, színes foltok a köbön, amelyek legalább annyira bájosak, mint a létrehozójuk: ez Kovács Anikó szegedi festőművész világa. A harminc éves alkotó képei Csongrád Megyében olyan neves kiállításokra kerültek be, mint a Vásárhelyi Őszi Tárlat vagy a Makói Téli Tárlat. Ezen kívül láthattuk képeit a szegedi Feketesas Galériában, az SZTE Tanulmányi és Információs Központ földszinti galériájában, a Tiszavirág Házban, a Somogyi Könyvtárban, a Grand Caféban stb. Egyedülálló színfolt – szó szerint – a város művészeti életében. Különleges világát, képeinek tárgyait, Szegedhez való kötődését göngyölítettük fel a beszélgetés során.

Gergely Borbála: A Szegedi Tudományegyetem Rajz-Művészettörténet Tanszékén végeztél, képi ábrázolás szakon, festészet specializációval. Mit adtak ezek az évek a munkád alakulásához, kik azok a mesterek, akik segítettek a stílusod megtalálásában?

Kovács Anikó: Meghatározó volt az életemben, amikor tanárom, Fabulya Zoltánné, aki felkészített a felvételire, az első bemutatott csendélet festményemet látva kijelentette: „művész leszel”. Gyorstalpaló volt ez számomra, mert nem jártam képzőművészeti középiskolába. A rajzszeretetem mégis erre az útra terelt. A felvételi témák között már akkor is a festészet, a színek világa varázsolt el. De volt egy pont, amitől kezdve más értelmet nyert a látvány, a beállított csendélet, bármi. Leültetett egy beállítás elé, és kérdéseket szegezett nekem. Milyen színeket látsz? Persze, én mondtam az emberi szemnek nyilvánvaló színeket. Azt gondoltam, minden olyan, amilyennek látjuk. Fehér terítő, zöld kocka, szürkés háttér…  Majd újra feltette a kérdést! És még? Nagyon kellett néznem, szinte hunyorogtam. Hirtelen más világban éreztem magam. Felvillantak a piros és lilás színek, árnyalatok, amelyeknek hűlt helyük sem volt előtte. Joli [Fabulya Zoltánné – a szerk.] elmondta a színelmélet aprócska törvényszerűségeit, de én azon a napon nemcsak egy szabállyal lettem több, hanem új világot ismerhettem meg. A színek meseszerű illúzióját. A főiskolán természetesen megtanultam sok-sok szabályt, a közel-távol ábrázolási törvényeit, a fény jelentőségét stb., s azt, hogy mindezt hogyan tudom alkalmazni a festészetben, a színekkel, eleinte pedig szénnel. A mesteremnek tehát Fabulya Zoltánnét nevezem, ő volt az első ember, akivel kapcsolatot teremtettem a festészet terén, és szerencsémre, ez életre szólóvá vált. Az egyetemen a folyamatosan megszerzett tudásanyaggal együtt alakult a „stílusom”, bár ezt a szót még erősnek érzem. Főiskolai tanáraimtól sok dicséretet kaptam, a megerősítés pedig nagyon fontos.

1391536_544660125628186_1716448153_n

G.B.: Rengeteg szegedi utcaképet találunk a munkáid között. Esztétikailag vonzanak a megjelenített részek, vagy a személyes többletjelentés miatt választod az aktuálisan megfestendő látképeket?

K.A.: Vonzódom az utcaképekhez, szépnek tartom az épületeket. Minden ház egy rejtély. Vajon kik laknak benne? Szeged az otthonom. Ennél közelebbi témát már nem is találhatnék. A világ telis tele van szebbnél szebb helyekkel, de fontos számomra az érzelmi kötődés. Hozzátartozik képeim előkészületeihez a fotózás, a fényképezés folyamatának öröme. Izgalmas és vicces szituációkat élek meg minden egyes fotózásom alkalmával, ugyanis fotókról festek. Ha csak úgy próbálsz fotózni, mint egy kívülálló, érzelmeket, hangulatokat nem ismerő „lény”, akire nem hatnak az emberi visszajelzések, akkor egy ismeretlen, más dimenzióba kerülsz. Ilyenkor a fények és az árnyékok játéka okoz szépséget. Az emberek is a kompozíció részévé válnak, kitöltik az utca üres tereit. Vicces, amikor néha kizökkenek, visszatérek ebből a dimenzióból, pirosat kapok vagy rám dudálnak, esetleg hozzám szólnak. Bármi is történik, ebből az állapotból kiesve csak mosollyal lehet reagálni a történésekre. A kiválasztott utcarészletek többletjelentést kapnak, hiszen a sok-sok fotó közül az érzelmi befolyásoltságom alapján döntöm el, hogy melyik is legyen ecsettel megörökítve. „Nini, az az a néni, aki olyan kedvesen rám mosolygott, mikor majdnem nekimentem!” Próbáltam már más városokról, idegen fotókról festeni, így össze tudom hasonlítani a kétféle érzést, ami ilyenkor kavarog bennem. Mióta megtapasztaltam a fotózás élményét, ez nem vonz. Fontos, hogy amit alkotok, az teljesen az enyém legyen. Az elejétől a végéig. A közelmúltban Segesvár meglátogatása volt számomra hihetetlenül csodás, kedves élmény azzal a sok színes házikóval. Egyszeri, rövid ottlétem azonban nem hatott rám annyira, hogy megtegyem a második lépést és elkészítsem a festményt. Érzelem nélkül a festés nehéz. Egyetlen esetben tudok eltérni ettől, méghozzá akkor, ha ezzel örömet okozhatok egy embertársamnak.

996021_524708614290004_1697124655_n

G.B.: Ezek szerint megrendelésre is dolgozol? Vagy magadtól próbálod kitalálni, hogy kinek mit érdemes megfesteni? Ez utóbbi szerintem egy külön művészet.

K.A.: Igen, megrendelésre is. Ritkán ugyan, és főleg kedves ismerősöknek vagy azoknak, akik szeretik a színfoltjaimat, még ha nem is tudják megmagyarázni szerepüket a képen. Témáim, úgy érzem, a hétköznapi embereknek szólnak. Lehet, hogy nem vagyok igazi művész, de elég sokat gondolkozom azon, hogyan fessek olyan képet, amellyel kedveskedhetek. Ki nem néz szívesen egy macikás vagy egy utcaképet? Bennem van a vágy, hogy olyan alkotásokat hozzak létre, amelyekre az embereknek szükségük van, még ha nem is tudnak róla. Küzdök egy olyan világért, ahol a pozitivizmus a nyerő. A negatív színvilágú és témájú kép számomra egyenlő a negatív hangulattal. Rakjunk ki pozitív kisugárzású festményt, és a jó érzéseink erősödnek nap mint nap, amikor ránézünk. A tyúkok például viccesek.

998729_538898892870976_558621616_n

G.B.: Egyszerű felfedezni a kapcsolatot az impresszionisták és a te festési stílusod között. Mennyire tudatos ez a kötődés?

K.A.: Én Aba Novák Vilmost és Fényes Adolfot, Bernáth Aurélt, Csontváry Kosztka Tivadart, Vincent van Goghot kedvelem. Az impresszionizmushoz való kötődés egyáltalán nem tudatos, de tény, hogy valóban sok a kapocs. Például a természet szeretete. Én is vágyom a szabad ég alatti festésre, de az időjárás vagy a szállítással kapcsolatos problémák miatt ez nem mindig jön össze. Macerásabb, mint otthon alkotni. A legközelebbi kapcsolat az impresszionista festők és köztem akkor észlelhető, amikor hirtelen ér egy hatás, aminek köszönhetően megszületik a művem. Ez az az állapot, amit már említettem – a nagy színkavalkád meseszerű illúziója. Merem használni a színeket, és ezeknek a milyensége függ a pillanatnyi hangulatomtól. (Megjegyzem, nálam a rosszkedv nem hideg és szürke színekkel párosul.) Két lehetőség van: vagy nagyon színes lesz a kép vagy minél hasonlóbb a valódi látványhoz. De nem tudnék két egyforma képet festeni. Kísérleteztem már azzal is, hogy egy témát más színvilágokba helyezek át, de nem ment. Unalmasnak tartottam. Az aktuális kép színei csak egyszer ragadnak magukkal, és imádom ezt az egyszeri hatást.

420674_446673008760232_611729043_n

G.B.: Szoktad a befogadó szemszögéből vizsgálni az egyes képeidet, vagy nem lépsz ki az alkotói pozícióból?

K.A.: Ha magamnak festek, akkor nem. Akkor szoktam, ha megrendelésre készítek valamilyen nem érzelemmel teli alkotást.

G.B.: Témáid a tájképek, a játék- és állatportrék, valamint a csendéletek hármasában mozognak. Rengeteg például a baromfi a vásznaidon. A saját életedből meríted egy-egy alkotás tárgyát?

K.A.: Igen, a saját környezetemből veszem a műveim szereplőit. Egyelőre ezek a témák foglalkoztatnak. Talán azért, mert egyszerűek és kedvesek, pozitív gondolatokat ébresztenek. A meleg és tiszta színhasználattal fokozom a kellemesebb hatást. Nem képzelgek, és nem az ábrándjaimat akarom megfesteni, amiket létrehozok, azok csakis az általam készített fotókról, beállításokról készülnek. A baromfi mániám az apukámtól ered. Neki készült az első némakacsa festményem. Egyik karácsonykor azon gondolkodtam, mit is kellene a szülőknek készíteni. Állandó téma itthon apa túlzott szabadság-heppje. Mikor közeleg a tél, a baromfikat ráereszti a kertre, aminek következménye a kosz és a szürkeség. Hát, ha ennyire szereti a némakacsát, kapjon egy képet is róla. Az alkotás közben rájöttem, mennyire jó a szemét megfesteni. Azt hiszem, az, hogy szeretem a szemeket, az alkotásaimon is tükröződik. Ennek a véletlennek köszönhetem, hogy rám talált ez a téma. Sok pozitív visszajelzést is kapok, ami még jobban erősít. Először azt hittem, furcsán néznek majd rám az emberek, de szerencsére inkább vicces szituációkat élek meg a tyúkos képeim miatt.

65685_446673405426859_1302033885_n

G.B.: Például? Mik ezek?  Hogyan fogadta a szegedi közönség a „baromfiudvarodat”?

K.A.: Vicces, amikor megkérdezik, hogy „miért pont tyúkok?”. Általában kritikát kapok, amit én poénnak veszek. Például: „Nézek én elég tyúkot otthon…”, „A tyúkot enni kell!”, „Utálom a tyúkokat, azok vettek körül egész gyerekkoromban…” De a sok negatív vélemény mellett vannak pozitívak is. Többen kiemelik, hogy a tyúkok lelkét is megfestem. Ennél nagyobb elismerést nem is kaphatnék!

G.B.: Nem tartod veszélyesnek, hogy szemben úszol a ma uralkodó trendek – hiperrealizmus, absztrakt, konceptual art – áramlataival?

K.A.: Mit is mondjak? Nem foglalkozom vele. Valaki így, valaki úgy fejezi ki magát. Ki mit vesz észre. Ki mit hangsúlyoz, mutat meg magának és a világnak. Én csak egy kis kedves hangulatot szeretnék bevinni az emberek otthonába. A festési folyamattal pedig a saját lelkemet is melengetem.

1176131_523215157772683_1655290600_n

G.B.: A stílusod, a témáid és a festészethez való hozzáállásod kapcsán is felmerül bennem a kérdés, hogy tervezel-e könyvillusztrációkat? Az állat- és játékportréid a mesekönyvek világát idézik.

K.A.: Jók a megérzéseid! Igen, ez a „NAGY ÁLMOM”! Remélem, egyszer megvalósul. De vajon milyen formában? Hiszen nem képzeletből festek. Hogyan tudnék egy képzeletbeli mesét illusztrálni?

1013241_650097741751090_5681276049546400473_n

G.B.: Ezen a nagy álmon kívül milyen célok felé haladsz? Külföldön már láthatott a közönség, Londonban, a Brick Lane Gallery-ben. Nemzetközi irányába nyitnál inkább vagy a szegedi kötődés itthon tart?

K.A.: Fontosnak tartom, hogy itthon ismerjenek meg először. Terveim között szerepel, hogy Szeged utcáit bemutatom a nagyközönségnek, ahogyan én látom. Keresem a megfelelő helyet hozzá. Úgy gondolom, hogy a boldogsághoz nem kell külföldre menni. Nekem elég annyi, hogy a munka mellett tudjak alkotni. Amíg megtehetem anyagilag, addig festek. Ha szükség van a művészetemre, a képeimre, akkor úgyis kapok újabb és újabb lehetőségeket, hogy ne adjam fel.

10441309_831354370215806_3782592075579101511_n

 

Hozzászólások

hozzászólás