Víz, realitás, absztrakció, káoszban megcsillanó ok-okozati összefüggés, párhuzamos szálak távoli, a horizonton homályosan felsejlő találkozási pontja, fogak, uszonyok, pikkelyek, indák, lazúros foltok és élesen megtörő vonalak ritmusa: ez Tóth Eszter szegedi képzőművész munkáinak világa. A fiatal művész a REÖK Palota látványműtermében, a Hatos Szobában alkot, alapító és máig aktív tagja a RANDOM csoportnak, szervez, összekapcsol embereket és helyszíneket, megmozdulásokat. A különböző stílusok és technikák útvesztőiről, a földrajzi és álombeli helyszínek inspiráló erejéről, lehetőségekről, fogódzkodókról beszélt.

Halszobor

Halszobor

Gergely Borbála: Sok képzőművészeti műfajban dolgozol. Jól látom, hogy a festészet és a szobrászat a leghangsúlyosabb?

Tóth Eszter: A szobrászat helyett inkább a kerámiát említeném. Kevés alkotásom van, ami kifejezetten a szobor kategóriába tartozik, de van például nagyméretű famunkám, ami halat ábrázol. Ez egyszeri alkalom volt, egy Tiszaszigethez kötődő projekt kapcsán. Akkoriban fejeztem be a munkámat az ottani önkormányzatnál, pályázati pénzből szoborparkot hoztunk létre egy helyi mesterséges tó körül. Majdnem két hónapig dolgoztam rajta öt másik művésszel együtt. Készült szobor műkőből, volt hegesztett munka, de a legtöbb a fára alapozott. Uszadékfákat szedtünk össze, hoztak nekünk nagyobb tömböket is, ezeket használtuk fel. De alapvetően agyaggal dolgozom. A kerámiát az általános iskolával egy időben kezdtem, a festészettel és a zongorával párhuzamosan, délutáni foglalkozásokon. Nyolc év után kiöregedtem a kerámiából, a középiskolában pedig grafikát tanultam. Az egyetemen nyílt ismét lehetőségem arra, hogy foglalkozzam vele, és vissza is tudtam rázódni. Most megint kicsit megállt, de nem tudom elhagyni, mert, ahogy a festészet, a kerámia is nagyon erősen él bennem, vissza szeretném illeszteni a munkámba. Időről időre szoktam járni Szerbiába, Kishegyesre rakuzni, amit Szalma István szervez. Ez hősokkolt kerámiát jelent, samottal dolgozunk, és kültéri égetést igényel. Speciális rakumázzal kenjük be a zsengélt – tehát a félig kiégetett – munkát, aztán ezer fokig égetjük, akkor kivesszük a még izzó kerámiát a kemencéből, utána a máztól függően különböző az eljárás. Van, hogy vizes homokba temetjük vagy forgácsot szórunk rá – ekkor izzik, megrepedezik, és a füst színezi be a repedéseket. Vagy ha például hideg vízzel locsoljuk, szivárványosan szárad meg a máz. Gyerekeknek is szoktunk ott rakuzást tartani.

Rakuzás

Rakuzás

G.B.: Tervezitek, hogy a Hatos Szobában szerveztek gyerekeknek workshopokat, foglalkozásokat?

T.E.: Én gondolkoztam rajta, hogy havi rendszerességgel kellene lehetőséget adni nekik, hogy velünk dolgozzanak, de még nem tartunk ott, nem dolgoztunk ki ütemtervet. Az ötlet viszont nincs elvetve.

G.B.: Mennyire és miben más a Hatosban alkotni, mint egy saját műteremben?

Teljesen más. Az ember a saját műtermében sokkal szabadabb. Ez alatt nem azt értem, hogy korlátoznak minket a REÖK-ben, félreértés ne essék. A privát műteremben általában egyedül alkot az ember, és akkor enged a munkáiba betekintést, amikor szeretne. A Hatos Szoba inkább egy közösségi alkotó tér. Azonban annak ellenére, hogy négyen dolgozunk benne, nincs tumultus vagy egymás hátráltatása. Legtöbbször egy ember fest bent – mert épp úgy jön ki a lépés –, így végül is mindenkinek megmarad a maga meditatív alkotási lehetősége.

G.B.: A hiperreáltól (Szabad Lara, Önarckép) a különféle absztrakciókig (Hal a vízben, A látszat kényelmes) terjed a festményeid stílusskálája. Még nem találtad meg a hangsúlyos szálat, vagy tudatos ez a csapongás?

T.E.: Ez jó kérdés, szoktam rajta gondolkozni. Érzem magamon, hogy nagyon ugrálok. A technikák között is: kerámia, grafika, festészet stb… Ez néha kaotikusnak tűnik, de ezek a váltások inkább pihenések. Az egyikből azért lépek át a másikba, mert éppen azt kívánja meg az egyik irány vagy technika, hogy kicsit pihentessem. A stílusbeli kettősség vagy váltás tudatos. A hiperreálban eljutottam egy szintre, de kötöttnek érzem. Az absztrakció gördülékenyebb, felszabadítóbb, emellett ez egy izgalmas, kísérletezős irány. Így a festészeten belüli váltás is egyfajta pihentetés, a hosszabb távú cél pedig a két szál találkoztatása, hiperreál és az absztrakció összehozása egy munkán belül. Még nem tartok ott, hogy össze tudjam őket vonni. Ha elérem a kellő fázist, elkezdem majd lassan összeépítgetni a kettőt.

Önarckép

Önarckép

G.B.: A REÖK Palotában kétszer is hiperreál képedet válogatták be kiállításra. Ezek szerint az aktuális magyar tárlatokba ezekkel tudsz inkább belépni?

T.E.: Erre rácáfolok. Tavaly például a makói SZÜLŐFÖLD Maros-parti Téli Tárlatra a Bója a vízen című képemet zsűrizték be, ami határozottan absztrakt. De a hiperreálra valahogy mindig van igény, az mindig menő.

G.B.: A hiperreál munkákat fotók alapján készíted. A befogadó erről nem tud, de szakmai körökben nem visszás ez az eljárás?  Vagy ez egy koncepció része?

T.E.: Az egyik ilyen képem, a Szabad Lara, ami egy kutyát ábrázol, és a REÖK-ben kiállították a XXXVII. Nyári Tárlaton, kifigurázása annak a folyamatnak, amikor a laikusok az interneten véletlenszerűen talált képeket festik meg egy biztonságos technikával, és azt mondják, hogy az művészet. Én is letöltöttem egy fotót, a vásznon meg is hagytam a festést könnyítő beosztásokat, a széle koszos. De a többi esetben saját fotókat használtam fel. Ha egy festő a saját fényképeit használja, amiket ő készít, akkor eleve benne van a saját látásmódja, egyedi a képkivágása stb. Ha a két művet ugyanaz az ember készíti, az összeegyeztethető. De ezt még lehet boncolgatni. Például, ha találsz egy fényképet, ami inspirál, hatással van rád, akkor tulajdonképpen egy produktumot látsz, amit nem te hoztál létre, mégis elindíthatja az agyadat. Szóval ez a téma szerintem vékony jég, meg kell találni a határt vagy a középutat.

Szabad Lara

Szabad Lara

G.B.: Önarcképeiden és kutyákon kívül vízi élőlényeket (Medúza-mozaik, Hal-sgraffito) és erdei állatokra emlékeztető, képzeletbeli teremtményeket (Tükör) is látunk a munkáidon. Ezek egy misztikus világba irányítják a befogadót. A szimbolikus tartalmukat vagy az esztétikájukat tartod fontosnak?

T.E.: A szimbolikus tartalom a fontosabb, de a hal például nem vallási tartalomként jelenik meg, hanem egy saját magam által felállított, bennem létrejött rendszerben. A halnak erős jelentése van, a medúzával gyakran csak játszom, és a látványra hegyezem ki a dolgot. Nagyon sokszor álmodom vízzel, és az egyik álmomra konkrétan emlékszem, az inspirálta az első halas képemet. Egy romos városban hajóztunk egy ismerősömmel, egy fából készült csónakban. Mindent elöntött a koszos víz, és ahogy a házak között eveztünk, kinéztem a csónakból, és két méternél is nagyobb, angolnaszerű élő halak voltak a vízben. Nagyon közel jöttek a vízfelszínhez. Az egyik furcsán nézett ki, papagájra hasonlított a feje, nagyon színes volt. Ez annyira megmaradt a fejemben, hogy muszáj volt lerajzolnom, és akkor ez a vonal elindult. Aztán következtek az emberfej-halfej kombinációk. Utána ezt áthoztam a valóságba, ami annyit tesz, hogy bizonyos hétköznapi dolgokat a halakkal és a vizes ügyekkel jelenítek meg.

Medúza

Medúza

G.B.: Nem látsz ebben veszélyt? Ha felhasználsz bizonyos szimbolikus tartalmakhoz erősen kötődő motívumokat, amelyek számodra külön jelentéssel bírnak, akkor a te szándékod és a befogadók értelmezési lehetőségei nagyon távol állhatnak egymástól.

T.E.: Ez nem feltétlenül zavar. Valamit létrehozok, az jelent nekem valamit. De miért venném el a befogadótól azt a gondolatvilágot, amit megteremt magának a kép kapcsán?

G.B.: Álomfejtéssel vagy az álomhoz, a tudatalattihoz, pszichoanalízishez kapcsolódó szakirodalommal is foglalkozol, beépíted az alkotófolyamatodba?

T.E.: Azt nem mondanám, hogy nem kellenek ezek, szoktam a témában olvasni, de úgy gondolom, hogy mindenkinek magának kell rájönnie a jelentésekre. A szakirodalom támpontokat tud adni, de magamnak kell megfejteni, hogy mi micsoda, miért így jelent meg az álmomban, mit tudok vele kezdeni a munkámban.

G.B.: Olaszországban, egy Macerata nevű kisvárosban is eltöltöttél egy évet a tanulmányaid alatt, az ottani művészeti akadémián. Ott ‒ feltételezem ‒ több kötődésed alakult ki a vízzel, tengerrel. Az említett halas álmod az olaszországi utad előtt vagy után készült?

T.E.: Még azelőtt álmodtam, hogy kimentem, már jóval az út előtt elindult bennem ez az irány. A kint töltött évek valóban erősítették a vízhez való kötődésemet. Amikor csak tehettük, a parton töltöttük az időnket.

Bója a vizen

Bója a vizen

G.B.: Még hogyan hatott ez az időszak az alkotói tevékenységedre?

T.E.: Amikor kiköltöztem, egy ideig volt bennem egy leblokkolás. A környezeti változás, a kíváncsiság, a látvány az elején elvonta a figyelmemet. Az oktatás ott teljesen különbözik a magyarországitól, sokkal szabadabb. Kellett nekem fél év, hogy fel tudjam mindezt dolgozni, észhez tudjak térni. Úgy gondolom, hogy pozitív hatással volt rám. Mereven, merev munkákkal érkeztem ki, de az ott eltöltött idő alatt fel tudtam szabadulni. Változott a gondolkodásom, ki tudtam nyílni, nyitottabban álltam egy-egy témához. Rengeteg kortárs kiállításra jártunk, ami szerintem nagyon fontos, mert az ember e nélkül hajlamos kicsit megülni, és beleveszni a saját munkáiba.

G.B.: Vissza tudtál Szegedre illeszkedni ezek után?

T.E.: Nehéz volt, de az egyetemen már nagyon kevés órám maradt, így arra nem volt kimondottan szükség, hogy oda visszailleszkedjek. Viszont a hazatérés után is meg voltam bénulva fél évig, egy vonalat sem tudtam húzni. Ez egy negatív lefagyás volt, míg a kiutazáskor pozitív. Kicsit szomorú voltam, mert Olaszországban aktívabbak és befogadóbbak a képzőművészek. Gondoltam rá, hogy visszamegyek a diploma megszerzése után, nagyon erős volt az elhatározás, de az életem nem úgy alakult, hogy lehetséges legyen. Az ötlet nem veszett el, de már nem biztos, hogy Maceratába mennék.

Születés - szimbolikus nyúl

Születés – szimbolikus nyúl

G.B.: Alapító tagja vagy a RANDOM csoportnak, és a Hatos Szobában is állandó alkotóként vagy jelen. Lehetséges annál többet elérni képzőművészként Szegeden, mint hogy a REÖK Palotában legyen a műtermed, és az egyik legerősebb csoport tagja légy? Van olyan művészet iránt érdeklő közönség, amelyhez még nem jutottál el?

T.E.: Attól függ. El lehet innen menni, vissza lehet jönni, az jó, hogy van egy fix helyem, ahol alkotok. Van még pár projekt, ötlet, terv, amit meg szeretnék/szeretnénk valósítani, de még kezdeti fázisban vannak. Jó lenne átformálni egy kicsit a dolgokat.

G.B.: Nem túl nagy teher ez egyben? Nem hátráltatja a szervezés az alkotómunkát?

T.E.: Iszonyatosan lassítja a festészeti előrehaladásomat, de valamit valamiért. Valahol megéri. Amíg van rá energiám és időm, hogy foglalkozzak a szervezéssel, addig miért ne. Tudom jól, hogy lesz olyan időszak, amikor több időm lesz csak alkotással foglalkozni. De lehet, hogy most hazudok magamnak azzal, hogy egyszer leteszem a szervezési szálat, mert persze nem tudom, képes leszek-e rá.

Tóth Eszter és Gergely Borbála

Tóth Eszter és Gergely Borbála

Hozzászólások

hozzászólás