A HATOS Szoba nevű szegedi látványműterem egyik állandó alkotója Laczkó Andrea festőművész, aki Árnyas Koppány Ákos meghívására dolgozik a REÖK Palotában működő alkotótérben. A közös munkáról, a látogatókkal való kapcsolatról és a látványműterem mint intézménytípus lényegéről beszélgettünk.
Gergely Borbála: Számodra mit jelent a látványműterem fogalma?
Laczkó Andrea: Egy olyan közeget, ahol a külső szemlélő betekintést nyerhet az alkotás folyamatába, annak minden egyes mozzanatába, a tervezéstől a kész művek kiállításáig. Az érdeklődők eszmecserét folytathatnak az alkotókkal minden őket érdeklő kérdésről.
G.B.: Mennyire sűrűn látogatják a HATOS Szobát?
L.A.: Sajnos nem túl sűrűn és nem túl sokan. Főként csak akkor, amikor egy nagyobb rendezvény vagy nevesebb kiállító, kiállítás megtekintése miatt egyébként is ellátogattak a művészeti központba. Ritkábban fordult elő az, hogy csak a látványműterem kedvéért érkezett valaki.
G.B.: Mennyire jellemző, hogy a látogatók kérdéseket tesznek fel vagy beleszólnak egy-egy éppen készülő műbe? A látogatók reakciói (szavai, arckifejezései stb.) befolyásolják az alkotófolyamatot?
L.A.: A legtöbb esetben csak „csendes szemlélőként” vonultak végig az érdeklődők, főleg ha éppen akkor érkeztek, amikor az alkotó egy „elmélyültebb periódusban” volt. Kisebb részben, de természetesen voltak érdeklődőbb típusú emberek is, akik az alkalmazott technikákra, a képek mögött meghúzódó gondolatiságra és persze az értékesíthetőségre is kíváncsiak voltak sok egyéb mellett. Nem minősíteném „beleszólásnak” a látogatók által megfogalmazott véleményeket, ezek inkább csak arról szóltak, hogy kinek mi tetszik, vagy éppen mi áll közelebb vagy távolabb az ízlésvilágukhoz. Főként szubjektív megjegyzések voltak, melyek nyilván hatnak az alkotóra, de nem feltétlen befolyásolják az alkotási folyamatot.
G.B.: Mennyire és miben más a HATOS-ban alkotni, mint egy saját, privát műteremben?
L.A.: Ez természetesen attól függ, kinek milyen a privát műterme. Mivel az enyém jóval kisebb a HATOS-nál, ez nyilván az utóbbi nagy előnyéül szolgál. A fényviszonyai viszont nekem hátrányt jelentettek. A második fontos tényező a helyiségen túl az alkotói közeg, amely mindenképpen nagyon nagy előnye egy többalkotós látványműteremnek. Inspirálóan hatnak egymásra a művészek, az alkotások, és lehetőség nyílik konzultációkra, beszélgetésekre, közös alkotásra is. A harmadik fontos tényező a nyitottság, amely egyszerre előny és hátrány. Pozitívum, hogy közvetlen kapcsolat alakul ki az alkotó és a befogadó közt, viszont negatívum, hogy egy elmélyültebb alkotási folyamat esetén „kizökken” az alkotó.
G.B.: A REÖK Palota beleszól a HATOS működésébe?
L.A.: Eddig jellemzően nem szólt bele, voltak, vannak azonban bizonyos írott és íratlan szabályok, melyek az utóbbi időben igencsak megszaporodtak (a képek ki-beszállításával kapcsolatban, a műteremben tartózkodás idejét illetően stb.). Jelenleg éppen ott tart a folyamat, hogy a műterem a mostani helyén megszűnik, és az ígéretekhez híven később a Palotán belül, de más helyiségben újra működhet, valószínűleg új felállásban.
G.B.: Szerinted megváltoztat(hat)ja-e a befogadót a látványműteremben tett látogatás a kész művekhez, a kiállítótér falain látott alkotásokhoz való hozzáállásban? Közelebb kerülnek-e ezáltal a festészethez?
L.A.: Abszolút. Lényegében ez a funkciója. Szinte kivétel nélkül mindenkit elbűvölt, hogy közel kerülhetett, betekintést nyerhetett egy ilyen „intim folyamatba”. Többen köszönetüket fejezték ki, hogy jelen lehettek egy-egy mű megszületésekor. Voltak, akik apróbb „szuveníreket” is magukkal vihettek.
G.B.: Szerinted a HATOS kiállító-, alkotó- vagy látványosságtér?
L.A.: Elsősorban kiállító- és alkotótér, másodsorban látványosság.
Az interjúsorozat első része: Gergely Borbála a HATOS szoba vezetőjével, Árnyas Koppány Ákossal beszélgetett