Az 1975-ös filmadaptáció megjelenése óta a The Rocky Horror Picture Show (Jim Sharman, 1975) nem csak, hogy sikeresen feltört azt undergound mozik általános előítéletektől sújtott mélyéből, de néhány év alatt emberek millióinak szívébe lopta be magát szerte a világon. Az azóta kultuszfilmmé avanzsált alkotás közösségformáló szerepe a szertartásjellegű vetítések során nyilvánul meg leginkább, ahol a gátlásait levetett közönség jelmezbe bújva énekli együtt a dalokat a vásznon látható színészekkel, átemelve a film kaotikus, őrült hangulatát a nézőtérre. A Rocky Horror viszont nem csak a nézők és a szereplők közötti határokat mossa el; egész játékideje alatt transzgressziókkal és határátlépésekkel operál, mikro- és makroszinteken egyaránt.
Jelen tanulmány ezeket az áthágásokat kísérli meg feltérképezni, elsősorban a mű kulcsfiguráján, Dr. Frank’n’Furter oppozíciókat egyesítő karakterén keresztül, majd egy általánosabb perspektívából vizsgálva a film ezen ellentétekből származó közösségformáló erejét. E két elemzés eredményeire alapozva az esszé végül párhuzamot von a hedonista tudós és az őt szerepeltető film hatásmechanizmusa között.
A The Rocky Horror Picture Show – annak ellenére, hogy cselekménye különböző műfaji klisék kifigurázására épül – sokadik nézésre sem garantálja a számos allúzióval és intertextualitással átszőtt történet teljes megértését. A zűrzavaros, néhol már-már giccsbe hajló jelenetek lecsupaszításával azonban a film meglepően egyszerűvé válik: miután az autójuk lerobban az éjszaka közepén, Janet (Susan Sarandon) és Brad (Barry Bostwick) egy közeli kastély lakóihoz fordul segítségért. A pár szerencsétlenségére azonban a tulajdonosok nem hétköznapi emberek: a szó minden értelmében idegenek, s különböző, formabontó rituáléikkal fokozatosan „megfertőzik” a konzervatív fiatalokat, akik a mű végére teljesen elveszítik kezdeti merev beállítottságukat.
Janet és Brad pálfordulásában a kastélyt irányító idegen, Dr. Frank’n’Furter (Tim Curry) játssza a legfontosabb szerepet; ő lesz az a személy, aki – akárcsak a kígyó bőrébe bújt ördög – megkísérti az ártatlan ifjakat, bevezetve őket egy szexuálisan túlfűtött, gátlástalan világba. A Rocky Horror határsértései az ő karakterében egyesülnek leginkább, az alábbiakban ezekre fogok kitérni.
Ahogy az a film végén kiderül, a kastély lakói ‒ köztük Dr. Frank’n’Furter is – Transzilvánia galaxisból s azon belül is a Transzszexuális bolygóról érkeztek a Földre. Idegen mivoltuk az élvezetközpontú viselkedésükben, extravagáns öltözékükben és az általuk használt fejlett technológiában nyilvánul meg. Természetesen Frank közülük a legszembetűnőbb jelenség, aki a film szinte egész ideje alatt fűzőben, szakadt neccharisnyában és magassarkú cipőben flangál, erotikus játékokat űzve mind a vendégekkel, mind az alattvalóival; s ha ez nem lenne elég, még egy embert is teremt magának szexuális vágyainak kielégítése céljából. Azzal, hogy egy idegen bolygóról a Föld területére lépett, Frank áthágta a két világot elválasztó határmezsgyét, olyan életformát hozva el így a planétánkra, melynek nem lenne helye az emberek között. Ez a területi határsértés (s maga a tény, hogy az idegenek Transzilvániából jöttek) Stoker Drakuláját idézi, mely történetben ugyancsak hangsúlyos mozzanat a vámpír Keletről Nyugatra való átlépése. Szintén a híres vérszívót idézi Frank első megjelenése a vásznon, mikor fehérre meszelt arccal, vámpírköpenyre hajazó öltözékében kilép a lift ajtajából.
Ahogy azt a híres belépőjében megosztja a párral s velük együtt a közönséggel is, Frank egy „édes kis transzvesztita”, aki az éj leszálltával kerül ereje teljébe. Ez az irányultság a nemek közötti határokat mossa el a film kulcsfigurájában: habár biológiailag férfi, mégis a nőknek készült ruhákat viseli szívesen, s primadonna, kényeskedő viselkedésében is jól tetten érhető a feminin vonal (ennek ellenére nem gondolom, hogy Frank transznemű lenne, egyszerűen csak olyan férfi, aki a fűző és magassarkú viselését preferálja). Ahogy az a cselekmény előrehaladtával kiderül, Frank nem csak a külsőségekben szereti áthágni a heteronormativitás szabályait: szexuális interakciót is szívesen folytat mindkét nem képviselőivel. Ez a tény arra utal, hogy a kastély tulajdonosa biszexuális, azaz nőkhöz és férfiakhoz is egyaránt vonzódik; más szóval nem sorolható sem a heteroszexuális, sem a homoszexuális kategóriába – valahol a kettő metszetében helyezkedik el. Frank feminin jellege, illetve szexuális éhsége és beállítottsága szintén a híres vámpír figuráját idézheti, akinek nőies jegyeket is egyesítő alakja mindig is erőteljes (homo)szexuális konnotációval bírt.
Kielégíthetetlen vágyai arra ösztönzik Franket, hogy egy élő játékszert teremtsen magának a fejlett idegentechnológia segítségével. Drámai előkészületek után végül meg is alkotja a tökéletes testfelépítésű, szőke-kékszemű Rockyt; ezzel a lépéssel azonban prométheuszi figurává válik, hiszen olyan cselekedetet hajt végre, mely isteni privilégium lenne: embert teremt. Frank tehát az evilági és transzcendens területeket elválasztó határt is megsérti viselkedésével; önkényesen mindenhatónak kiáltja ki magát, folyamatosan hangsúlyozva, hogy ő rendelkezik valami magasabb, világmegváltó tudással. Ahogy azt doktori titulusa is jelzi, Frank valójában egy tudós, aki emberfeletti szakértelmét arra használja, hogy természeti törvényeket sértsen. Az idegen ilyen jellemzője tisztán párhuzamba állítható Mary Shelley Frankenstein történetével, melyben Dr. Frankenstein ugyancsak isteni szabályokat hág át szörnyének megteremtésével, megágyazva ezzel saját tragikus sorsának. Frank’n’Furter ‒ akinek neve is Shelley prométheuszi történetét idézi – szintén hasonló sorsot készít elő magának Rocky megalkotásával: a természeti törvények megszegése miatt film végi halála kötelező érvényűvé válik.
Ami a szubkultúrában betöltött pozícióját illeti, az őrült tudós áll a kastély hierarchiájának csúcsán (egészen a film zárójelenetéig): idegentársai és vendégei is teljesen alávetik magukat Franknek, kiszolgálják extrémebbnél extrémebb kívánságait s fejet hajtanak minden parancsa előtt. A férfi domináns, manipulatív jellege még magassarkúban és neccharisnyában is tagadhatatlan; ennek ellenére nincs meg benne az a józan hidegvérűség, ami egy jó vezető sajátja. Frank az élvezeteinek él, nem irányítja semmilyen logika vagy észérv, s pont ez a tulajdonsága teszi őt sebezhetővé. Uralkodói pozíciójának, mely fegyelmet és racionális gondolkodást kívánna, ellentmond végletes ösztönlényszerűsége; pszichoanalitikus olvasatban Frank karaktere egyszerre a felettes- és ösztönén szerepét is egyesíti: irányítói pozíciója az előbbit feltételezi, míg gátlástalan viselkedése az utóbbit bizonyítja. A szuperegó és a tudatalatti/az ember és az állat közötti határáthágás nincs olyan hangsúlyozottan kiemelve a filmben, mint a fentebb tárgyalt transzgressziók; ennek ellenére fontosnak tartottam kiemelni Frank e törvényszegését is, hiszen instabil karaktere híven tükrözi a film anarchikusan kevert műfajiságát.
Dr. Frank’n’Furter karakterét persze ennyivel még korántsem merítettem ki; hosszú oldalakon keresztül lehetne elemezgetni a tulajdonságait, s azok hatását a film többi szereplőire. Azonban az esszém most egy tágabb perspektívájú analízisre tér rá, megvizsgálva a nappal-éjszaka motívum jelentésrétegeit a Rocky Horrorra vetítve.
Ahogy azt Frank bemutatkozó monológjában kijelenti, nappal ő is egy átlagos férfi, s csak az éj leple alatt válik belőle forróvérű transzvesztita (ezt bizonyítja Frank, Magenta, Columbia és Riff-Raff film eleji megjelenése, ahol hétköznapi, sematikus öltözékben láthatóak). A napszakváltás azonban nem csak az ő karakterére van ilyen transzformatív hatással; általánosan kijelenthető, hogy az éjszaka minden szereplő életébe változást hoz a The Rocky Horror Picture Showban – és azon kívül is.
A film elején egy teljesen hétköznapi kép tárul a nézők szeme elé: Brad és Janet épp egy házassági ceremónián vendégeskedik, süt a nap, mindenki boldog. Az ünnepség után a fiú megragadja az alkalmat, s megkéri szerelme kezét, melyet egy esetlen zenés-táncos betétdal követ. Ez a film egyetlen nappal játszódó jelenete, de már ebben a néhány percben is nagyon erőteljesen megjelenik a – természetesen heteroszexuális viszonyon alapuló – házasság motívuma, vele együtt a hagyománytisztelet és a nemi szerepeket övező konzervatív elvárásrendszer.
Ezt a heteronormatív szabályrendszert fogja végleg elpusztítani az éjszaka eljövetele és Frank’n’Furter megjelenése. Azzal, hogy a fiatalokat hétköznapi ruhájuk levetkőzésére utasítják a kastélyban, egyúttal a rigid, idejétmúlt társadalmi előírások elhagyására is kényszerítik. Ebben a sebezhető, befolyásolható állapotban lép elő Frank, aki mézédes, csábító szavaival eléri Brad és Janet bűnbeesését, s a film végére – ismételten áthágva az embert és a transzcendenst elválasztó határvonalat ‒ saját képére formálja őket.
A napszakok változást indukáló jelentése azonban túllép a filmen, s rávetítődik a Rocky Horror vetítésein lelkesen éneklő, rizst dobáló közönségre is. Mivel az alkotást jellemzően éjszakai vetítések alkalmával láthatták a nézők, lehetőségük volt a saját bőrükön megtapasztalni a sötétség gátlás-felszabadító hatását: ideiglenesen ők is elveszíthették nappali identitásukat, hogy az éj leple alatt extravagáns jelmezekbe bújva valaki mássá váljanak. Valószínűleg ebben rejlik a Rocky Horror igazi ereje: képes a filmbeli hangulatot és határsértéseket a való életbe átültetni, megbabonázva ezzel emberek millióit.
Ha közelebbről is megvizsgáljuk a mű ezen – erős kifejezéssel élve – manipuláló jellegét, könnyen párhuzamot vonhatunk a Rocky Horror és annak főszereplője, Dr. Frank’n’Furter között; mindkettő anarchiába hajló jegyekkel rendelkezik, szeszélyes és kaotikus, ugyanakkor tudatosan érzelmi feszültséget generál vendégeiben, hogy végül szertartásszerűen deflorálja őket. Nem véletlenül szokás a kultuszfilmet még nem ismerő embereket Rocky-szüzeknek nevezni; ahogyan Frank elveszi Brad és Janet ártatlanságát, úgy az alkotás is örök nyomot hagy nézőiben. Fontos azonban kiemelni, hogy Frank halálával a film tulajdonképpen saját határait húzza meg; elismeri, hogy csak bizonyos korlátok között létezhet, melyeket, ha átlépne, úgy járna, mint az őrült tudós: tulajdon hívei semmisítenék meg. Frank pusztulása tehát mind a történet, mind a valóság szintjén kötelező jellegű, nélküle ugyanis nem lenne biztosítva – paradox módon – az a finom harmónia, ami a Rocky Horror kultuszfilmmé válásához elengedhetetlen volt.
Frank’n’Furter bináris oppozíciókat egyesítő karaktere és manipulatív viselkedése tehát makroszinten a film közönségre gyakorolt hatásában érhető tetten. Egy másik olvasat szerint ugyanakkor a hedonista tudós figurája a Rocky Horror műfaji hibriditását tükrözheti, melyben épp olyan gátlástalanul keveredik horror, musical, sci-fi és soft-pornó, ahogyan Frankben az egymást kizáró, örökérvényű ellentétek. Azt leszámítva, hogy személye hagy némi kívánnivalót maga után, az „édes kis transzvesztita” lehengerlően szeduktív karakter, aki szakadt neccharisnyás lábaival, (majdnem) mindig tökéletes sminkjével és elbűvölően csorba mosolyával nem csak Janet és Brad „szívébe” lopta be magát, hanem egész rajongótábort teremtett magának a való világban. Természetesen a film is hasonlóképpen működik: domináns, erőszakos és manipulatív, fegyelmezetlen bájával és keserédes bukéjával ugyanakkor rendkívül csábító; beszippantja áldozatát anarchikus univerzumába, hogy végül magassarkúban, fekete műbőr fűzővel és burgundi vörös rúzzsal a száján eressze útjára.