Thomas Hardy 1874-es, Far from the Madding Crowd című regényét 2015-ben Thomas Vinterberg filmesítette meg, Távol a világ zajától (Far From The Madding Crowd) címmel. Hardy regényeit a viktoriánus realizmus jellemzi, történeteinek visszatérő helyszíne Wessex, mely egy letűnt kor vidéki társadalmát eleveníti meg, míg szereplői folyamatos harcot vívnak az érzelmeik és a társadalmi elvárások között egy modernebb kor hajnalán. Visszatérő témája a házasság, az oktatás, a vallás viktoriánus kori kritikája, gyakran azt ábrázolja, ahogyan mindezek korlátok közé szorítják a szereplőit. Emellett Hardy regényei mély szerelmi kapcsolatokat, nemek közötti különbségeket, a társadalomban betöltött szerepeket, különböző egyezményeket és az osztályok közötti átjárhatóságok kérdésköreit járják körbe. A Távol a világ zajától (korábbi fordításban: Távol a tébolyult tömegtől) című regénye is ebbe a történeti keretbe illeszkedik, viszont különleges helyet foglal el az életműben, hiszen ez az egyetlen olyan Hardy-regény, mely az átlagosnál pozitívabban fejeződik be. Mondhatni, ez az egyetlen „happy end”-del záruló regénye.[1]

A történet főhősnője Bathsheba Everdeen, aki annak ellenére, hogy a társadalom legaljára, szegény sorba született, elég fiatalon megörökli nagybátyja birtokát, és vele együtt a gazdaságot is. Ennek köszönhetően már a történet elején megváltozik a társadalmi hierarchiában betöltött szerepe, azonban nagyon nehéz beilleszkednie abba az új világba, ahol hirtelen nem csak helyt kell állnia, hanem irányítania és vezetnie is kell, és ez nagyon nehéz feladatnak bizonyul egy a férfiak döntései által uralt világban. Hardy zsenialitásának tudható be, hogy az osztályok közötti különbségeket több szinten is képes bemutatni, a nemek között fennálló örökös harccal egyetemben, egy drámai hangvételű, keserédes szerelmi történetben.

A regényben Bathsheba három férfi érdeklődését kelti fel, de egyikőjükkel sincs azonos társadalmi szinten, és az, hogy megpróbál a saját farmja fennmaradása érdekében parancsoló és döntő pozíciót felvenni, számos konfliktus tárgya a történet során. Gabriel Oak, a tisztességes gazda az első udvarlója, még az örökség előtt, azonban a lány az akkoriban fennálló társadalmi különbségekre hivatkozva még a történet legelején visszautasítja a férfi közeledését. A sors fintora, hogy nem sokkal ezután Gabriel mindenét elveszíti egy szörnyű véletlen során, aminek következtében Bathsheba későbbi birtokán kell magának állást keresnie, ahol az újdonsült gazdaasszony pásztora lesz. Az udvarlók közül a sorban Mr. Boldwood a következő, akit a hagyományos földbirtokos szerepében ismerhetünk meg, egy tipikus vidéki úriember, aki Bathshebát magának akarja tudni. Elbűvöli a lány magabiztossága és szépsége. Boldwood, mivel Bathsheba őt is visszautasítja, a történet folyamán szépen lassan a féltékenység és az őrület martalékává válik. A történet talán legtragikusabb hőse Troy őrmester, aki katonai hivatása mögé bújva különleges helyet foglal el a társadalmi hierarchiában. Vagyon és örökség nélküli, azonban rangja és egyenruhája van, ami egy újfajta feszültséget hoz a történetbe, a gyengéd érzelmek és a pénzalapú házasság mellett a szexualitást. Bathsheba igent mond neki, hozzámegy feleségül, azonban a kapcsolatuk halálra ítélt már a kezdetektől fogva. A zűrös szerelem Troy halálával végződik, így a fiatal és életerős főhősnőn erőt vesz a gyász és a bánat, mígnem rájön, hogy a legjobb választás a becsületes és hűséges Oak gazda, akivel végül mégiscsak egymásra találnak.

01

Vinterberg filmadaptációja nem igazán haladja meg a tömörített és helyenként lebutított történetmesélést, míg Hardy viszont nagyon is igen. Minden szereplője, amint fentebb is próbáltam hangsúlyozni, nagyon jól megformált, a motivációik és a döntéseik nehezen értelmezhetők, egy komplex világba illeszkednek bele, ahol a társadalomban betöltött szerepek, a gazdaság és a hűség nagyon fontos helyet foglalnak el. Mindez, az a világ, ahol élnek és amelyben megélni próbálnak, nagyon erőteljesen kihat rájuk és a cselekvéseikre is. Kissé előre szaladva talán legfőképpen azt kifogásolom a film kapcsán, hogy nem elég „angol”. Kissé mézes-mázos kosztümös romantikus filmmé sikeredett, melyből hiányoznak az összetett jellemek, a motivációk, és az a nem teljesen fényes és boldog világ, ami Hardy regényét jellemzi. A történet, ha lehámozzuk róla mindazt, amit fentebb felsoroltam, egy egyszerű szerelmi háromszög története, de ami igazán érdekessé teszi, hogy itt semmi sem idilli, a szenvedélyek és a kiszámíthatatlan külső erők mozgatják a szálakat, melyekkel nagyon nehezen tud megharcolni a főhősnő, még ha Vinterberg proto-feministának állítja is be.

David Lodge szerint Hardy egyike azon zseniális íróknak, akiket ő „filmes regényíróknak” [cinematic novelist] nevez, amivel arra utal, hogy a regényeit számos erőteljes vizuális leírás jellemzi, szinte karikatúraszerű karakterbemutatások, nagyon részletes tájleírások. Hardynál Wessex fontos helyszín: ez a félig kitalált angliai régió egyrészről megtestesíti a letűnőben lévő régi hagyományok színterét, a gazdálkodást, az ott élők egymáshoz való hűségét, azonban érezteti, hogy ez a kor letűnőben van, érezteti a változást, még ha apró dolgokban is. Például Bathsheba kerül egy gazdaság élére, neki kell üzleteket lebonyolítania, irányítania a munkásait, lassú léptekkel ugyan, de ténylegesen felvesz egy férfiúi pozíciót, bizonyos dolgokban azonban nem olyan egyszerűen és könnyen illeszkedik abba a proto-feminista képbe, amit Vinterberg rajzolt róla. Hardy szereplői, legfőképpen a pozitív karakterek, szoros kapcsolatban állnak a természettel. Pásztorok, természeti emberek, parasztok, akiknek egyszerűsége adja a jellemük koronáját.[2]  Ezért is, annak ellenére, hogy érezhető a változás szele, mégis az a konklúzió, hogy vissza kell térni a „kiskertjeinkhez”, a természethez közel álló emberekhez, válasszuk az Oak gazdákat, akik képesek a két világ között egyensúlyt találni.

Jane Austenen és a különböző, mostanra még népszerűbbé váló angol kosztümös sorozatokon [period dramas] felnőve, nagyon vártam ezt a filmet, de hiányosnak éreztem a dán rendező munkáját. Ismerve Hardy tájait, meglepődtem, hogy a filmet nem is Angliában forgatták. Minden sokkal hidegebb és sokkal másabb, annak ellenére, hogy gyönyörű felvételeket láthatunk. A szereposztás elég jó volt, Carey Mulligan tökéletes Bathsheba volt, még attól is eltekintenék, hogy Mr. Oak szerepére egy belga származású színészt, Matthias Schoenaerts-et választották, bár eredeti hanggal lehet, hogy zavaró a brit akcentus hiánya egy ilyen jellegű regény adaptációjában. Mr. Boldwood (Michael Sheen) és Troy őrmester (Tom Sturridge) viszont zavaróan a film mellékszereplői közé simultak be, egy-két jelenet kivételével. A film hanyagolja a részletes karakter-kidolgozást, talán Bathsheba az egyetlen, aki figyelemre méltóan van kidolgozva, de ez lehet, hogy csak a tehetséges színésznő játéka miatt érződik így.

02

Bathshebát a film igen harcias, és már-már reform nőalakként ábrázolja, telis-tele modern feminista utalásokkal. Ilyen például az öltözéke, az egyes jelenetekben hordott kék fejkendő engem nagyon emlékeztetett azokra a háborús propaganda plakátokra, melyek a „We Can Do It!” felirattal hódítottak. Bathsheba önállósága érdekében bármire képes, nagyon hiú és büszke. A nyitójelenetben lovaglás közben mutatkozik be, egy bordó bőr lovaglóruhát visel, nadrágban üli meg a lovat, és hangsúlyosan elutasítja az oldalülést. Rögtön egy független nő áll előttünk, akinek az ábrázolása ennyiben is marad. A film csak azzal foglalkozik, hogy mennyire tud boldogulni teljesen függetlenül egy férfiak által irányított világban, azonban nagyon sok rossz döntést hoz, amelyekre a film nem szolgál indokokkal. A film idejéből túl sok ment el arra, hogy megpróbálják bemutatni azt, hogy Bathsheba hogyan tud boldogulni az új életében, azonban egyetlen jelenettel ezt a felépített relatív erkölcsi magasabbrendűségét teljesen lerombolja, mikor is néhány csábos pillantás, egy-két érintés hatására teljesen elalél és megadja magát a jóképű és szexuálisan túlfűtöttnek ábrázolt (bár szerintem elég hideg) Troy őrmesternek.

Egyfajta párhuzamot figyelhetünk meg a film nyitójelenete és a záró képek között. Abszolút happy end-ként tekinthetünk a film lezárására, Bathsheba (bár nem igazán tanult a leckéből) rájön, hogy nagyravágyását és hiúságát félretéve csak az lesz az igaz és jó út, ami a természethez közeli, amit Oak gazda képvisel, amit ő is mindvégig fontosnak tart. Bathsheba újra a nyitójelenetben látott bőrkabátját viseli, azonban, ami számomra nagyon meglepő volt, szoknyában szalad Gabriel után, ami némi ellentmondásra is utalhat a karakter feminista ábrázolása szempontjából. Ettől eltekintve akár tekinthetünk úgy is erre a mozzanatra, hogy valamily módon megküzdött azzal a fajta „lázadással”, ami a film nagyobb részében uralta őt, szexuálisan érett nővé vált, aki képes elfogadni a táj és a vidék adta normákat, fejet hajtva a szeretett férfi erejének, és az általa képviselt viktoriánus kori családon belüli helyfoglalásnak.

Felhasznált irodalom:

Keith Selby: Hardy, history and hokum. In Robert Giddings és Erica Sheen (szerk.): The Classic Novel From page to screen. Manchester, New York, Manchester University Press, 2000.


[1] Keith Selby: Hardy, history and hokum. In Robert Giddings és Erica Sheen (szerk.): The Classic Novel From page to screen. Manchester, New York, Manchester University Press, 2000.

[2] Uo.

Hozzászólások

hozzászólás