Henry Selic, a Karácsonyi lidércnyomás rendezője ezúttal is egy fantáziadús, tanulságos mesét adaptált, melynek írója a sci-fi és fantasy regényeiről híres Neil Gaiman, többek között a Csillagpor alkotója. A Coraline és a titkos ajtó fantasy és horror elemeket tartalmazó 3D-s technikával felturbózott báb-animáció, mely egy szokatlan gondolatot közvetít a közönség felé, méghozzá azt, hogy a valóság szebb lehet, mint az álomvilág.
Coraline egy magányos kislány, akinek története egy sorsfordító mozzanattal kezdődik. Új lakásba költöznek szüleivel, a Pink Palotába, ahol eleinte minden szürke és unalmas. Ám egyik nap egy titkos ajtót fedez fel, mely átjáró egy párhuzamos világba, ahol minden majdnem ugyanolyan, mint a valóságban, csupán sokkal izgalmasabb és tökéletesebb. Egy idő után azonban kiderül, hogy az élet a Másik világban, egyáltalán nem annyira felhőtlen, mint ahogy a kislány először gondolta. A gonosz Másik Anya örökre ott akarja Coraline-t, hogy bábként irányíthassa őt.
A valóságos világban az emberek vagy túl unalmasak, vagy túl idegenek Coraline számára. Anya és apa külseje és szokásai nem mondhatók túlságosan érdekfeszítőnek. Coraline naphosszat csak unatkozik, s ezért az új környezet meghódításával próbálja elűzni a tétlen órákat. Megpróbál kapcsolatot teremteni a szomszédokkal, vagyis a két színésznővel Miss Farcible-lel és Miss Sprinkkel, a cirkuszáról híres Mr. Bobinsky-val és a környéken tekergő kisfiúval, Micky-vel. Ők azonban, noha eredetibb egyéniségnek tűnnek Coraline szüleinél, túlságosan groteszk figurák. A színésznők a rajzfilmek tipikus veszekedős, ügyetlenkedő párosát alkotják. Elveszett fiatalságukat mértéktelen mennyiségű sminkkel igyekszenek visszaidézni. Annyira ragaszkodnak a múlthoz, hogy elhunyt kutyáik kitömött testével díszítik lakásukat. Mr. Bobinsky sem tűnik ereje teljében lévő cirkuszi mutatványosnak, nyurga lábaival, nagy pocakjával, kihízott artista trikójával és izgő-mozgó viselkedésével bizarr érzést kelt a kislányban. A kisfiú is igen szokatlan karakter. Külseje a német expresszionista filmek hátborzongató szereplőire emlékeztet. Tartása görnyedt, haja rendetlen, arca aszimmetrikus, és sötét, csíkos esőkabátot és csontváz mintás kesztyűt hord. Coraline folyton arra panaszkodik, hogy a vele való kapcsolatteremtést a fiú állandó szócséplése akadályozza. Coraline figurája üde színfolt ebben a sivár környezetben.
A mesevilágban megváltoznak a szereplők, más lesz a hang-, a szín- és a térérzékelés. Coraline vágyai, illetve a szereplőkkel kapcsolatos elvárásai beteljesülnek. A párhuzamos otthon lakói ugyanis modernebb, befogadhatóbb külsővel rendelkeznek, és mindenki teljesíti a saját feladatát. A színésznők és Mr. Bobinsky például nem csupán céltalanul lődörögnek, hanem látványos előadást prezentálnak, valamint a kislány által áhított konvencionális családmodell is helyreáll: apa helyett immár anya főz, s mindkét szülő elhalmozza figyelemmel Coraline-t. Mickey is megszabadul legidegesítőbb szokásától, vagyis nem beszél. A sivár valóság helyett egy színekben gazdag dimenzió tárul elénk, melyet már a szülőcsatornára emlékeztető átjáró ragyogó kéksége is előrevetít. A valóság kívül-belül fakó, melyet legtöbbször borús, esős idő tesz még egyhangúbbá. A párhuzamos világban azonban káprázatos színekkel találkozunk, melyek leginkább a varázslatos kertben érvényesülnek. Itt nyoma sincs a szomorú esőfelhőknek, helyettük csillagok ragyognak az éjszakai égbolton. Coraline végre nem kényszerül arra, hogy színtelen ruhákat hordjon, helyette csillagokkal díszített pulóverben fedezheti fel saját csoda birodalmát. A csendet hangok sokasága váltja fel, a színházi és cirkuszi előadások alkalmával Coraline életébe beköltözik a zene, és az eddig néma cicából is beszédes kandúr válik. A térérzékelés is egészen más, mint az igazi otthonban. Kongó, tágas szobák helyett varázslatos tárgyakkal zsúfolt helyiségeket találunk, valamint a cirkuszi sátor valószerűtlen térélményt valósít meg: kívül egész kicsinek látszik, beljebb lépve azonban Coraline egy hatalmas helyiségben találja magát. A valóságos világ statikusságát dinamizmus váltja fel, melyet az élénkké váló kameramozgás biztosít. Az ingerszegény környezet tehát az ellenkezőjébe fordul át, ahol Coraline végre önmaga lehet, hiszen az igazi nevén szólítják, s ahol úgy érzi, hogy egy álomba csöppent bele.
Rengeteg motívum utal a Másik világ álomszerűségére. A legalapvetőbb a cirkusz, a gyermekek vágyálmainak színtere, ahol a lehetetlen valóra válhat, vagy a repülés, melyet Coraline több alkalommal is átél. A test átváltozása is fontos eleme a filmnek, a színésznők egyik pillanatról a másikra megfiatalodnak. Ezenkívül pedig többször is az álmok világára emlékeztető túlzással találjuk szemben magunkat, vagyis azzal, hogy a valóságban is előbukkanó tárgyak vagy élőlények megsokszorozódnak, a Másik világ esetében rengeteg lelkesen csaholó kutya ül a színház nézőterén, a vágyak beteljesülése pedig felfokozott formában valósul meg. (Például a kislány vágyik szülei figyelmére, s itt az egyszerű törődést irreális szülői gondoskodás váltja fel. A számtalan eset közül az egyik legszembetűnőbb Apa zseniális kertkompozíciója, mely kislánya arcát mintázza.) Az érzékek varázslatos birodalmában azonban elkallódnak az igazi érzelmek, és az álom hamar rémálommá válik.
A Coraline és a titkos ajtó műfaji szempontból nagyon összetett. Az átjutás lehetősége egyik világból egy másikba alapvetően a fantasy-re jellemző elem, melyen belül azonban megjelenik a horror, vagyis a szörnytől való rettegés. A szépséges álomvilág csak látszat, a pusztulást rejti magában, a bábbá változás lehetőségét, vagyis a teljes kiüresedést. A Coraline és a titkos ajtó tehát eltér a többi, párhuzamos világról szóló történettől. Hősnője a kiüresedés elől menekülve nem az izgalmas kalandok színterére jut, ahonnan bár megfáradva, de szép élményekkel gazdagodva tér haza, hanem a teljes érzelmi sivárság dimenziójába kerül.
A mese széles korosztályt csábít, hiszen bővelkedik klasszikus gegekben, mint a vékony faág mögött eltűnő macska, és kedves humorban. (Lásd a légi mutatványra készülődő járókeretes nénit.) Ám legfőképp az unatkozó tinédzsereket szólítja meg, akik fejében ott lebeg az álomvilágot rejtő titokzatos ajtó gondolata. Kérdés azonban, hogy érdemes-e lenyomni a kilincset: hogy a csoda mögött valóban olyan értékek találhatók-e, mint amikre mindannyian vágyunk. A Coraline és a titkos ajtó ad erre egy választ, hiszen főhőse inkább messzire hajítja a zárba illő kulcsot, csak hogy a valóságban építhesse tovább emberi kapcsolatait.
