Stephen King regényét és a már meglévő 1990-es Az (It) című minisorozatot gondolta újra Andrés Muschietti. A film játékideje több mint két óra, de a felénél ellaposodik, kiszámíthatóvá válik, és megmutatkoznak Muschietti rendezői hibái. Az előző Az című minisorozat (It. Tommy Lee Wallace, 1990) is hasonló problémákkal küzdött, még a legnagyobb rajongók is csak az első felét tartják nézhetőnek.

A film egy Derry nevű kisvárosban játszódik, amelyben látszólag semmi szupernaturális nincs. Az antagonisták a fiatalabbakat állandóan bántalmazó idősebb gyerekek és a gyilkos bohóc, röviden csak Az vagy Pennywise. A film karakterei három csoportba sorolhatók: a felnőttek csoportjára, akik semmiről sem tudnak, így a gyerekek nem is próbálnak tőlük segítséget kérni; a bántalmazott gyerekek csoportjára, akikről rendkívül keveset tudunk meg, valamint az őket megnyomorítani vagy megölni akaró idősebb fiúk és Az/Pennywise csoportjára. Főszereplőink, a hét fiatal, még a saját korcsoportjukból is ki vannak szakítva. A lúzerek vagy száműzöttek története nincs kellően kibontva, csupán pár apróságot tudunk meg róluk amelyek igazából irrelevánsak a történet szempontjából. Csupán küllemükből tudunk valamiféle következtetést levonni, de ez is rendkívül felszínes. A csoport tagjai egyszerű szavakra redukálódnak, amelyeket nem kell részletesen magyarázni, mert nincs mélyebb réteg a karaktereken belül: a dagadt, a dadogós, a hiperérzékeny, az apjával szexuális és abuzív kapcsolatban lévő lány, a mocskos szájú. Mivel a film nem tér el soha a regénybeli történettől, ezért egymás után kapjuk az impulzusokat, ahogy Pennywise sorra terrorizálja őket, különböző illúziókkal és megfélemlítésekkel. Éppen ezért nem tudunk meg többet a karakterekről, nincs nekik sem idő, sem tér hagyva a filmen belül. Kifejezetten tetszett viszont, hogy minden fiatalt másképp támad meg Pennywise, mivel mástól is félnek. Emiatt elég sokfajta ijesztő formát vesz fel, amelyek a film első részében nagyon jól működnek, viszont lassan ellaposodik, és kiszámíthatóvá válik, hogy négy-öt percenként várhatjuk a következő jelenetet, amikor támad Pennywise.

Pennywise külseje nagy változáson esett át az előző adaptációhoz képest, meg sem próbálták az eredeti, Tim Curry által játszott bohócot másolni. Jobb is így, mert teljesen más élményt jelentett, az eredeti Pennywise inkább komikus, mint félelmetes volt. Azonban sok megválaszolatlan kérdés lebeg Pennywise körül, amit Muschietti filmje meg sem próbál megválaszolni (esetleg majd a folytatásban), a nézők nagy részét így kizárja a film megértéséből. Fontos ugyanis valamilyen felületes szinten ismerni Stephen King univerzumát és szabályrendszerét: ebben az univerzumban vannak jó erők és rossz erők, akik halhatatlan, billióéves lényekként jelennek meg. A rossz oldalon Az bukkan fel, a védelmező szerepet pedig Maturin játssza, aki egy teknős alakját veszi fel. Többször is megjelenik Maturin a filmben, de csak utalás formájában, legó teknősként, illetve a tóban úszós jelenetnél egy teknős ér a lábukhoz. A regényhez képest nagy különbség, hogy az univerzum mitológiáját lebutították, mint például Maturin esetében, ez viszont nem segít a nézőkön, mert a kérdések számából ugyan lefarag, de így is marad jó pár. Pennywise eredete teljes homályban marad, a nyomozó fiatalok csupán utalás formájában jelzik, hogy valószínűleg nagyon öreg entitás. Motivációit sem teljesen lehet felfogni kívülállóként. Azért vadászik gyerekekre, mivel a saját félelmeiket képes megtestesíteni alakváltással, a gyerekek pedig nagy képzelőerővel és sok félelemmel rendelkeznek, így tökéletes zsákmányt jelentenek neki. Mivel a főgonosz spirituális vagy mitikus részét komoly mértékben redukálták, ezért a legtöbb néző csak a fizikális, „egy bohóc gyerekeket eszik” gondolatmeneten tud mozogni.

A gyerekszínészek sokat adtak hozzá a filmhez, habár karaktereik elég rövidre lettek fogva. Inkább karakterfejlődésük volt a fontos: ahogy egyre többet találkoznak Pennywise-zal, már kezdik megszokni a bohóc trükkjeit. Pont ahogy a néző is lassan már felkészülve várja  a következő jumpscare-t. A film egyre jobban megemeli a hangokat és növeli a jumpscare-ek számát azért, hogy még félelmetesebb legyen, de ezzel csak kiszámíthatóvá teszi, és elveszi Pennywise igazi élét. A legjobb jelenet Georgie (Jackson Robert Scott) meggyilkolása, előtte beszélgetnek egy jót, és Pennywise majdnem el tudja magát adni aranyosnak vagy kedvesnek. Sokkal több ilyen jelenet kellett volna, ahogy inkább trükkökkel és ésszel próbálja elkapni a gyerekeket, mintsem fizikai erővel és puszta rárohanással. Pennywise rossz kihasználtságát a Tenebra nevű felhasználó is megemlíti a PC Guru-s kritikájában: „Andrés Muchietti eleinte takarékoskodik a Krajcáros feltűnésével, majd sajnos az említett metódus miatt egyre gyakrabban követik egymást a horrorjelenetek, melyek a rutin miatt teljes mértékben hatástalanná válnak. Avagy kit érdekel a gyilkos bohóc, mikor úgyis láttunk már megelevenedő képet, mosdókagylóból előtörő vértengert vagy egy zombiszerű leprást. Az alkotók sajnos a legjobb horrormomentumokat ellövik a film első fél-háromnegyed órájában, és a maradék két órára nem marad elég muníció. Az Azt a 18+-os besorolással is reklámozták, azonban csupán két igazán véres momentum van benne, így gore-ként nehezen kategorizálható. Persze a jó horror nem is a vérről, hanem a konstans félelemről szól, de az említett metódus, az egymásra halmozott sokkjelenetek miatt a szorongás egyszerűen elillan az Azból.”[1]

A Stephen King-univerzum adaptációk között megállja a helyét a 2017-es Az, viszont több sebből is vérzik. Kidolgozatlanok a gyerekkarakterek, pedig bőven lehetett volna építeni rájuk, mert kifejezetten jól játszottak. Pennywise-t jobban kellett volna adagolni, kis szünetekkel; a film első harmada nagyon jól sikerült, mert végig dominálja a terrorral és az illúzióval, viszont ezt nem sikerül átvinni és ráhúzni a maradék játékidőre. Mivel a King-univerzum magyarázatra szorul, ezért nem várhatjuk egy átlagnézőtől, hogy elégedetten jöjjön ki a moziból. Ez nem jelent nagyon nagy bajt, de a 2017-es Azt mégis inkább a rajongóknak szánták, akik észreveszik a sok elrejtett utalást, és egyből el is képesek helyezni az univerzumban Pennywise és a gyerekek történetét.

[1] Tenebra: Stephen King – Az filmkritika. PC Guru. https://www.pcguru.hu/hirek/stephen-king-az-filmkritika/42590