Agatha Christie történeteiért rengetegen rajonganak, legyen szó Miss Marple vagy akár Poirot kalandjairól; ezeket a „könnyed” detektívregényeket egyszerűen lehet adaptálni, így számos film és filmsorozat készült belőlük. Poirot karakterét több színész megtestesítette már az évek során, például Ian Holm, Alfred Molina, David Suchet – akinek az alakítása a legismertebb –, és a lista idén Kenneth Branagh nevével bővült.

01

Hollywoodban manapság nagy trendje van a bevált klasszikus filmek, történetek remakelésének vagy folytatásának, lásd például a Csillagok Háborúját (Star Wars. George Lucas, 1977), amelyet egy újabb trilógiával kibővítettek, vagy a Szárnyas fejvadászt (Blade Runner. Ridley Scott, 1982), a Mary Poppinst (Mary Poppins. Robert Stevenson, 1964). Ebből a divatból Poirot történetei sem maradhattak ki. Már korábban, 2015-ben, készült a BBC által remake egy másik Agatha Christie-regényből, a Tíz kicsi négerből [And Then There Were None]. A három epizódból álló Tíz kicsi katona című minisorozatot (And Then There Were None. Basi Akpaibo, Rebecca Keane, Craig Vieiros, 2015) a laikus nézők és a kritikusok is jól fogadták; ez köszönhető a kiváló színészi gárdának, az igényes, korhű díszleteknek és persze a kedvelt történetnek is, amit sikerült egy sokkal sötétebb hangvételben a régi és az új nézők elé tárni. Így nem is csoda, hogy a következő lépés a mozivászon volt.

Kenneth Branagh rendezésében és főszereplésében a Gyilkosság az Orient expresszen (Murder on the Orient Express. Kenneth Branagh, 2017) története teljesen új oldalát mutatta meg: a sztori és a szereplők maradtak, ám ezúttal hollywoodi köntös került rájuk.

A legelső dolog, amit ki kell emelni, az a fantasztikus szereplőgárda; szerepelnek itt Oscar-díjas (Dame Judi Dench) vagy Oscar-díjra jelölt (Johnny Depp, Willem Dafoe stb.) színészek, valamint újabb hollywoodi tehetségek (Josh Gad, Daisy Ridley), akik remekül kiegészítik egymást és működnek együtt a vásznon. Ugyanakkor talán ebben rejlik a film egyik hibája: a sok híres „név” elnyomja egymást, és külön-külön nem tudnak igazán érvényesülni. (Persze mindegyik karakternek megvan a saját „villanása”, akármennyire is keveset van a vásznon.)  Jó példa erre Judi Dench, aki rendkívül tehetséges színésznő, viszont ebben a filmben nem tesz mély benyomást a nézőre; hébe-hóba feltűnik, mond egy mondatot vagy egyszerűen csak ’sejtelmesen’ néz. Hasonlóan érvényesül Willem Dafoe, aki szintén csak ott van, és kész − Penélope Cruzról nem is beszélve! A castingos – és talán a filmstúdió is – nagyon próbálkozott azzal, hogy minél nagyobb sztárokat szerepeltessenek, de elkövették azt a hibát, hogy a kisebb szerepeket osztották rájuk (lásd Dench, Dafoe és Cruz)

Ennek ellenére vannak kiemelkedő alakítást nyújtó színészek is: Kenneth Branagh mindenképpen, hisz Poirotként, a film nyomozójaként, neki van a legfontosabb szerepe a filmben. Nincs is vele semmi baj, kivéve azt a borzasztó bajuszt! A film hű akart maradni az eredeti történethez úgy, hogy közben újítson is rajta, de miért pont Poirot hagyományos külső megjelenésén kellett változtatni? Ez az újítás határozottan nevetséges.

02

Szintén negatívumnak könyvelhető el Poirot karakterének bemutatása a film első tíz percében: Poirot éppen Isztambulban van, ahol le kell lepleznie egy szent ereklye elrablóját. Az egész jelenet Isztambul egyik főterén zajlik, a publikum előtt; ez a ’kis’ közjáték arra szolgál, hogy Poirot karakterét még nagyobbá és kiemelkedőbbé tegye, de a jelenet abszolút nem éri el ezt a hatást, sőt éppen ellenkezőleg, eléggé teátrálisan hat.

A mellékszereplők közül Michelle Pfeiffer emelkedik ki, akinek a karaktere tényleg árnyalt volt; a színészi játéka is remek volt, tökéletesen hozta a naiv nő, majd a kiábrándult, bosszúra éhes anya szerepét. Kedvenceim voltak még a Jégvarázs (Frozen. Jennifer Lee, Chris Buck, 2013) és a Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast. Bill Condon, 2017) óta elhíresült Josh Gad és a Csillagok háborúja VII.: Az ébredő Erő (Star Wars VII.: The Force Awakens. J. J. Abrams, 2015)  üdvöskéje, Daisy Ridley is.

03

Habár a karakterek nem voltak tökéletesek, egyvalamit mindenféleképpen magasztalni kell: a tökéletes díszletet és a kosztümöket. Ezeknek hála, a film kellemesen idéz egy tipikus brit kosztümös drámát, hollywoodi költségvetésből. A vonat belső tere, a bútorok, az étkészlet nagy igényességről árulkodnak, ami maximálisan értékelendő, hisz jól mutatják, hogy a filmmel mennyire törődtek az alkotók. A kosztümök is egyediek voltak, remekül  reprezentálták minden egyes karakter saját ízlésvilágát, stílusát.

A kamerakezelés is nagyon szép volt; a sztori Európában játszódik, viszont rengeteg nagytotált kapunk, amelyeket eredetileg Új-Zéland havas hegységeiben vettek fel. A fekete-fehér flashback-jeleneteket remélhetőleg a film folytatásában is alkalmazzák majd, hisz nagyon jó atmoszférateremtő erejük volt. A non-diegetikus zenék feledhetőek, éppen annyi szerepük van, hogy a film drámaiságát fokozzák. Hisz a film egy-két helyen borzasztóan drámai akart lenni, például a sok arcközelivel, az elnyújtott, sejtelmes nézésekkel és egy felesleges ’akciójelenettel’. Néha már túl sok volt.

04

Ami igazán meglepő volt számomra, az maga a sztori, bár ezt nem feltétlenül a film számlájára lehet írni: egy nem tipikus gyilkosságról van szó, ahol nincs egyetlen elkövető, hanem minden utas bűnös. Egyedi, hogy nem egy tipikus krimit kapunk, ahol a gyilkosság a gyanúsított elfogásával zárul. A film felvet egy sokat vitatott kérdést: gyilkosságnak számít-e, ha egy bűnös ember az áldozat? Mennyire bűnös a bosszúszomjas elkövető? Az elkövetők nem hidegvérű pszichopaták, akik a gyilkosságot puszta örömszerzésből követik el; az elkövetők lelkileg sérült emberek, akik saját kezükbe vették azt, amit a rendőrök és a nyomozók képtelenek volt megoldani. Persze az önkényes igazságszolgáltatás, az önbíráskodás morálisan és jogilag sem elfogadott dolog, ennek ellenére érthető, hogy miért tették azt, amit; én örömmel láttam ezt a végkifejletet. Tetszett, hogy ennél a pontnál Poirot karaktere is meghasadt; ő is hordozott bűntudatot amiatt, ami az Armstrong családdal történt, hisz ha időben tud segítséget nyújtani nekik, akkor lehet, hogy minden másképp alakult volna.

A filmnek megvannak a hibái, de nem egy rossz filmről van szó; ez egy egyszerű krimi, amit a régi Poirot-rajongók és az új nézők is élvezni fognak, még ha nem is lesz feltétlenül nagy kedvenc. A lezárás sejteti, hogy Poirot kalandjai még csak most kezdődnek, hisz a film utolsó jelenetében éppen Egyiptom felé tart, hogy a Níluson történt gyilkosság után nyomozzon. Ha az újabb Poirot-film is tartani fogja az igényességet, mind díszletben, mind színészekben, akkor garantáltan ott leszek a moziban a nézői között.

Hozzászólások

hozzászólás