Hát akkor, lássuk a… rókát! – ezzel a gondolattal ültem be a Liza, a rókatündér (2015) című filmre. Ujj Mészáros Károly első egészestés játékfilmjének előzetese alapján nem számítottam mélyen szántó, homlokbarázdáló gondolatiságra, pusztán egy könnyed, lendületes és ötletes „másfélórára”. Ezt az elvárást részben sikeresen teljesítette a film, viszont vegyes érzelmekkel hagytam el a vetítőtermet.

A történet középpontjában egy szeretnivaló, szerény ápolónő története áll. Liza (Balsai Móni) reménytelenül hisz az igazi, nagy szerelem eljövetelében, viszont a körülötte lévő férfiak hamarabb végzik hullazsákban, mint a hitvesi ágyban. Legjobb barátja, a fiatalon elhunyt japán táncdalénekes, Tomy Tani (David Sakurai) segítségével Liza rájön, hogy el van átkozva: rókatündérré változott. A távol-kelet különböző kultúráinak mitológiáiban megjelenő rókatündérek természetfeletti lények, amelyek erdei „szirénekként” férfiakat csábítanak el. Liza körül minden férfi, akinek megtetszik a lány, halállal lakol. Ez természetesen feltűnik a rend éber őreinek is, a lány pedig nem tudja, képes lesz-e megtörni az átkot.

lizaroka

A történet a romantikus vígjáték műfajáról húz le egy újabb bőrt, ahogy az a kortárs magyar műfaji filmes berkektől általában várható, de a misztikum – mely mostanában egyre többször jelenik meg filmjeinkben (lásd például a 2014-es Utóéletet) –, a groteszk és a fekete humor finomra hangolt kombinációjával a film mégis kitűnik a rokon zsáner-alkotások közül. Zomborácz Virág Utóélet (2014) című filmjéhez hasonlóan itt is megjelenik a szellemvilág, valamint jelentős szerepet kap a távol-keleti démonkultúra is. A rókatündérek misztikus világa távol áll a mi európai felfogásunktól, így már a történet alapeleme is kuriózumnak számít a magyar filmtermésben. A film dinamikusan indul, a jelenetek szerkezete rövid időn belül beültet a fikció világába, a néző részese lesz „Csudapest” mindennapjainak. A második szerkezeti rész dramaturgiája viszont kissé tanácstalanná válik, a halálesetekre építkező szekció ellustul. Tudatosabb vágással feszesebb lehetett volna ez a rész, a rövidke intermezzo után azonban visszatér a dinamika, ami az effektorientált csúcspont felé viszi a filmet. Ennyi CGI-elemet magyar filmben én még nem láttam! (A film a 35. Fantasporto nemzetközi filmfesztivál fődíja mellett a legjobb speciális effektért járó díjat is elnyerte).

cgi

A film legnagyobb erénye a vizuális megjelenítés; a bizarr mese atmoszférája leginkább a képek nyelvén jut kifejezésre. Az internet különböző filmes portáljain Wes Anderson és Jean-Pierre Jeunet filmjeinek látványvilágához és hangulatához hasonlítják a Lizát. Ez részben érthető, hiszen a két rendező képszerkesztési és történetmondási stílusa visszaköszön ebben az alkotásban. A Liza igazi autentikusságát viszont a technikai megoldások és az esszenciálisan magyar, keserédes nosztalgiahangulat ötvöződése adja meg. A patinás szobabelsők, a hungaro-gyorséttermek és csipkefüggönyök mind szerves részét képezik a történet helyszínéül szolgáló Csudapest fiktív városának. A gulyáskommunizmus és a kapitalizmus bizarr gyermeke ez a hely, ahol a vintage és a retro tölti ki az épületek minden centiméterét, minden ember ruhatárát és szellemét. A képek általában túlzsúfoltak és telítettek, a kamera statikus, viszonylag kevés kameramozgással van dolgunk, ami biztosítja a szemlélődést, valamint elmélyíti az adott korszak és helyszín szellemiségét. A színpompás beállítások olykor pengeélen táncolnak az esztétikai érték és az émelyítő giccs határán, de tény, hogy karakteres jelleget biztosítanak a Lizának. A film egészét tekintve kimagaslóan sok digitális effekt kap szerepet: a karakterek lebegése, köddé válása, metamorfózisai jól kivitelezettek, de a tájon végzett manipulációk általában középszerűek, a halottakat számoló japán feliratok művisége pedig egyenesen irritáló, kikezdi az ember szépérzékét.

A vizuális megjelenítés mellett a filmben elhangzó dalok hangsúlyozzák a film karakterességét. A japán-fetisizmus a zenei sávot is uralja, Tomy Tani táncdalfesztivál-slágerei az egykori Amorf Ördögöket és jelenleg az Erik Sumo Bandet irányító Tövisházi Ambrus nevéhez és hangjához köthetőek. Kép és hang tökéletes kapcsolatban van egymással, Tövisházi számai tökös kis beatdalok lettek, amelyek még pár nap múlva is visszaköszönnek a zuhanykabinok privát színpadain.

A film karakterei eléggé abszurdak. Liza angyali naivitása és szerénysége miatt könnyen kedvencünkké válhat, de a már említett Tomy Tani szelleme mellett egy sor elképzelhetetlen karaktert vonultat fel a film, a gasztronómiai öngyilkosságokat habzsolótól a finn western egyetlen magyarországi rajongójáig. A remekül elvégzett casting eredménye a színészi előadásmód természetessége; Balsai Móni és Bede Fazekas Szabolcs játéka különösen könnyed marad a film egésze alatt. Vannak sajnos kevésbé jó alakítások is, Reviczky Gábor rendőrkaraktere például egyetlen poénra épül – ami negyedjére NEM/SEM vicces. De úgy vettem észre, hogy ezt kevesen gondoltuk így a teremben: az ötödik „akurvaanyját” is hangos röfögés fogadta a moziban. Ez legalább akkora talány számomra, mint Shrek macskájának tekintete: miért?

http://static.origos.hu/s/img/i/1412/20141215liza-a-rokatunder1.gif?w=640

A Liza, a rókatündér műfajából eredően elsősorban a párválasztás és a megállapodás nehézségeit járja körül, a harmincas évei elejét taposó nő magányból való kiútkeresését láthatjuk a vásznon. A mondanivaló banális és ezerszer hangoztatott: a szerelem onnan jön, ahonnan nem várnánk, és előbb-utóbb minden a maga kerékvágásába kerül. Nincsenek tehát elvont eszmék, nincsenek velős gondolatok a filmben, az elsődleges cél itt a szórakoztatás. Azonban a blőd mondanivaló a szórakoztatás rovására megy: nem tudtam felhőtlenül mulatni, mert ugyan szép és új dolog a Liza, de azért mégis alábecsüli a nézői kompetenciákat.

lizasmile

Ujj Mészáros Károly rendező és alkotótársai ügyesen vették észre, hogy az ilyen típusú, realitástól elrugaszkodó alkotások hiánycikkek a jelenlegi magyar filmgyártásban, és próbát tettek eme piaci rés betöltésére. A vállalkozás sikeresnek bizonyult: a társaság igényes, esztétikus és szórakoztató filmet hozott létre, ami remélhetőleg új lendületet ad a magyar vígjátéknak. A nézettségi adatok valamint a kritikai visszhang azt mutatják, hogy van létjogosultsága az ilyen kortárs alkotásoknak. Jöjjön még több „mese”, legyen még sokszínűbb a filmpalettánk, az új Vajna-érának szüksége van ilyen alkotásokra, hogy itthon és külföldön is elismert filmiparral rendelkezhessünk. Én azonban bízom abban, hogy a magyar vígjátéknak – mint az egyetlen nagyközönség által kedvelt hazai műfajnak – rövid időn belül sikerül megválnia a sablonos-sallangos szerelem-témakörtől. Mert amíg ez nem történik meg, hiába a szép prém, a róka is csak egy trófea lesz a falon.

A kritika párdarabja Bencsik Orsolya Színkavalkád című írása

Hozzászólások

hozzászólás