A Magyarországon május 7-én bemutatott Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron. Joss Whedon, 2015) című Marvel-produkció az első abból a tizenegy filmből, amelyet a stúdió 2019 júliusáig eltervezett. A sort idén júliusban a Hangya (Ant-man. Peyton Reed, 2015) folytatja majd. Az eddiginél több háttérsztorival szolgáló Bosszúállók 2. már az első héten 187,7 millió dolláros bevételt hozott Amerikában, ami ugyan nem szárnyalta túl az első rész nyitását, de mindenképp figyelemreméltó eredmény.
New York után most egy sokkal kisebb és félreesőbb helyet, Sokoviát kell megmentenie a szuperhősökből álló különleges alakulatnak, akik Nick Fury (Samuel L. Jackson) vezetőségétől önállósulva saját maguk főnökei lettek. A rendező, Joss Whedon ezúttal egy sokkal komolyabb, szokatlanul tömör filmet készített el. Rengeteg új információ birtokába jut a néző, amelyet talán túlságosan tömény formában kap meg, és nagyon kell figyelnie, hogy követni tudja az események folyását. Erre azonban nem feltétlenül elegendő az a 142 perc, amíg a film tart.
A Marvel Stúdiótól megszokott nívós látványvilágot is felülmúlja a nyitójelenet, amelyben rögtön egy akció kellős közepébe csöppenünk, és egy pillanat alatt felvesszük a film ritmusát. Megismerkedünk a Bosszúállókkal, akik már egy igazi csapatot képeznek: összeszokottabbak és erősebbek, mint eddig bármikor, illetve találkozunk az új karakterekkel is, akiket futólag már bemutatott a nézőknek a Marvel az Amerika kapitány 2. ‒ A tél katonája (Captain America: The Winter Soldier. Anthony és Joe Russo, 2014) utolsó jelenetei egyikében. Már itt felbukkan a jól ismert Marvel-humor, például megtapasztalhatjuk Steve Rogers (Chris Evans) viszonyát az otromba beszédhez. Egyáltalán nem mellesleg, a legelső megszólalásokban kidomborodik az ellentét Vasember/Tony Stark (Robert Downey Jr.) és Amerika kapitány/Steve Rogers (Chris Evans) között, ami majd az Amerika kapitány 3. ‒ Polgárháborúban (Captain America: Civil War. Joe Russo, Anthony Russo, várható bemutató: 2016. május) fog igazán kiéleződni. Kettejük konfliktusának alapjait Joss Whedon zseniálisan fekteti le, hiszen a Bosszúállók 2.-ben még csak vicces szópárbaj formájában játszódik le az összeütközés. A kezdőjelenetben a rendező szépen lefekteti a jó akciófilm alapjait: lassításokat, nagyszerűen megkoreografált kaszkadőr-mutatványokat, gyönyörűen végigvitt verekedéseket látunk. Az erős nyitás azonban még semmit sem sejtet azokból a mélységekből és karakter-történetszálakból, amelyekre a film a későbbiekben kiéleződik.
Majdnem mindegyik Bosszúállóról megtudunk valami újat, legyen az a múlttal kapcsolatos konkrétum vagy a jövőre vonatkozó homályos utalás. Fény derül Sólyomszem/Clint Barton (Jeremy Renner) tökéletesen titkos második életére, tisztul a kapcsolat Hulk/Bruce Benner (Mark Ruffalo) és Fekete Özvegy/ Natasha (Scarlett Johansson) között. A legérzelmesebb beszélgetések ez utóbbiak között hangzanak el, és egy igazán különleges kapcsolat kibontakozási kísérleteinek lehetünk tanúi. De teljesen új szereplők is csatlakoznak a csapathoz, akik előzőleg természetesen kicsit bekavarnak a kezdetben egyszerűnek látszó történetbe.
Tony Stark talán kicsit jobban kiemelkedik a többiek közül, mivel egy komoly erkölcsi kérdéssel találja magát szemben: ha esély van rá, hogy megmentse a világot, és megelőzze az esetleges támadásokat egy másik világ teremtményeitől, akkor vajon tehet-e rá kísérletet, akkor is, ha azt egyértelműen megtiltották, és a kísérlet sikere csak elméletben működik? A kétségbeesett kísérletek a Teseracttal nem a világot megmentő, hanem épphogy az azt elpusztítani vágyó Ultront hozza létre. A Vasembernek saját teremtménye ellen kell harcolnia, akit azért alkotott, hogy megóvja az emberiséget és a Bosszúállókat, azonban fennáll a veszélye annak, hogy pont ez az önállósult, elszabadult „próbálkozás” lesz a vesztük. Ezekkel a problémákkal találja magát szemben Tony, aki makacsságának is köszönhetően addig nem nyugszik, amíg megoldást nem talál. Amit persze talál, hiszen ő Vasember. Mindezt az őt játszó Robert Downey Jr. a tőle megszokott bravúros, komisz és humoros színészi alakítással viszi végbe.
A számos nagyszerű megoldás mellett azonban hatalmas, a negatív hős, Ultron (James Spader) figurájával kapcsolatos problémába ütközünk. A főgonosz ugyanis sok helyzetben túlzottan nevetségessé, ezáltal pedig komolytalanná válik (sokszor határozatlan, nem tudja, hogy mit miért csinál), ezt pedig egy ilyen különösen sötétre és komolyra sikerült Marvel-műben nem engedhették volna meg maguknak a készítők. Ultron egy elszabadult gyerek, Tony Stark gyermeke, aki saját „apja” ellen fordul. Pont ezt a kamaszos lázadást lehet érezni a filmen, ami még nem lenne önmagában baj, hiszen mindebből ki lehetett volna hozni egy igazán megnyerő gonoszt. Hiszen Loki (Tom Hiddleston) is lázad Asgardban apja ellen, ez azonban cseppet sem gyermeteg lázadás, inkább megfontolt és számító, egy tökéletes fő-gonosz viselkedés ‒ viszont Ultron esetében erről nem beszélhetünk. Sajnálatos, hiszen ez egy nagy mínuszt hoz a seregnyi pozitívum mellé.
Új karakterekként megkapjuk Skarlát Boszorkányt/Wanda Maxomoff-ot (Elizabeth Olsen) és ikertestvérét, Quicksilvert/Pietro Maximoff-ot (Aaron Taylor-Johnson), akik az X-Men képregények mutánsai közül léptek át a Bosszúállók világába. (Az X-Men képregény világában ők nem mások, mint Magneto gyermekei!) A fiatal generáció is csatlakozik a harchoz, biztosítva az utánpótlást, ha arra kerülne a sor, hogy valakitől el kellene búcsúznia a szuperhős-csapatnak. Jarvis/Vízió (Paul Bettany), Tony Stark eddigi másodpilótája és jobb keze szintén a Bosszúállókhoz társul. A Vasember-filmekből csak hangként, számítógépes programként ismert és kedvelt figura most testet kap, és a „tiszta hős” szerepét tölti be, az eddig látottak alapján hibátlanul. Ezzel a Marvel filmes univerzumában egy minden tekintetben tökéletes megmentőre talált a világ. Eddig legalábbis úgy néz ki.