A Forráskód (Source Code. Duncan Jones, 2011) című film megfelelő példának tekinthető a klasszikus narratívától eltérő történetmesélést és az idő újfajta felfogásának és megjelenítésének a kérdését, továbbá a posztmodern filmek látványelemeinek működését illetően. A film főszerepében Jake Gyllenhaal, Colter Stevens veterán kapitányt alakítva, a Forráskód elnevezésű katonai programban vesz részt, aminek célja a különböző terrorfenyegetések jövőbeli elhárítsa a múlt eseményeinek az újrajátszásával. A megtörtént robbantás a Chicagóba tartó vonaton egy jövőbeli bűncselekmény megakadályozásának a lehetőségét hordozza magában, ami csak a kapitány közbenjárásával valósítható meg.

A film szerkezetének feltárása, a különböző idősíkok megértése a narratíva elemzése során válnak láthatóvá. Elsősorban az adatbázis logikája szervezi a film elbeszélését, ahol a különböző egységek egymás mellé rendelése figyelhető meg, amiből a modulok egyenrangúsága következik, tehát nem lesznek alárendelve a narratíva által létrehozott hierarchiának. A filmben definiált Forráskód a múlt lenyomataként, árnyékaként jelenik meg, amibe a kapitány által tett utazások egymástól eltérő és különböző kimenetelű modulokat fognak alkotni. Az egymás után következő variációk lineárisan bejárt történetekkel rendelkeznek, amelyek e múltbéli utazások különállását hangsúlyozzák a valós világtól. (Egyedül az utolsó utazásnál figyelhető meg a múlt és a jelen eseményei közti váltakozás a történet drámaiságát hangsúlyozva.)

A film narratívájában a számítógépes játékok logikája is nyomon követhető, mivel a főhős a számára kijelölt különböző feladatok teljesítése után léphet a következő szintre. Ha elbukik, akkor a játék véget ér, és kezdődik elölről az adott pálya. Ez esetben a főszereplőnek 8 perc áll a rendelkezésére, hogy teljesítse az adott küldetést, a Chicago felé tartó vonaton a bomba megtalálását és a robbantó elfogását. A főszereplő, akárcsak a játékosok, tudatában van a korábban történt eseményeknek, így az előzőleg szerzett tapasztalatok és információk is segítséget nyújtanak neki az újabb küldetés végrehajtásában. Megjelenik az újrajátszhatóság szabálya, ami az idő visszafordíthatóságát példázza, ugyanakkor az adott múltbéli verzión belül a határidő-logika fog érvényesülni, tehát egy időkorlát áll a főhősünk rendelkezésére.

A számítógépes és az adatbázis logikából következik, hogy a film nem rendelkezik lineáris tér- és időfogalommal, ami a posztmodern narratíva egyik sajátossága. A Forráskód tulajdonképpen nem időutazás, hanem Sean Fentress halála után fennmaradt 8 percnyi memórianyom, ami újrajátszható. A néző számára kitüntetett valóságban a főhőst ismételt kísérletek során a múlt eseményeibe küldik vissza, amelyekről később bebizonyosodik, hogy valójában alternatív univerzumok. A film tézise, hogy a folytonos valóságra nem lehetnek közvetlen kihatással a Forráskód eseményei, tehát a megtörtént dolgokon nem lehet változtatni, csak újrajátszani és a szükséges információkat kiszűrni. A többszörös múltba való visszaküldés során a megfelelő végkifejlet megtalálásával és a küldetés teljesítésével a főhős egy újabb szintre fog lépni, és ki fog tárulni előtte egy párhuzamos világ a 8 perc eltelte után. Mivel a múltba való fordulás a jövő felé történő haladást szakítja meg, ezért a történet töredezettsége és „az idő feletti uralomért folytatott küzdelem” moduláris narratívaként is vizsgálhatóvá teszi az alkotást.[1]

A film műfajának meghatározásában műfajkeveredés érhető tetten. Egyrészt beszélhetünk sci-fi elemekről, melyek a technika és a természettudományos módszerek előtérbe helyezésével magyarázzák a múltba való utazás lehetőségét, másrészt a thriller és az akciófilm elemeit is megtalálhatjuk a filmben: látványos robbanások, üldözésék, akciójelenetek, az idő sürgető hatása mind az akciófilm műfaját erősítik. Továbbá egy nyomozó- és detektívszál is feltűnik, a gyilkos felkutatásával, leleplezésével és a bűntény megfejtésével. Az újrajátszások alkalmával a főhős egyre közelebb kerül a vele utazó nőhöz, míg végül gyengéd érzelmeket fog táplálni iránta, így a romantikus szál is tetten érhető lesz.

A főszereplőnek a Forráskódban tett utazása a vonatbalesetben elhunyt Sean Fentress testében fog végbemenni. A más testében átélt időutazásra korábbi példaként szolgál a 90-es években készített Az Időutazó (Quantum Leap, 1989-1993) című sorozat, ami szintén ezzel a megoldással él. A Dr. Sam Beckettet alakító Scott Bakulának különböző emberek testében magához térve a múltban, bizonyos feladatokat kell sikeresen végrehajtania, hogy azon emberek életét megváltoztassa, akiknek a testében megfordult. Ez esetben tényleges időutazásról beszélhetünk, ahol a cselekedeteink kihatással vannak a jövőre, ezzel szemben a Forráskód meghagyva a más testében való utazást, nem lehet közvetlen kihatással a saját valós idejének az eseményeire, hanem az utazás által létrejött párhuzamos világra fog hatni. A valóság és az illúzió közti határvonal elmosásáért az újrajátszások utáni képmontázsok felelnek, melyekben megjelennek a kapitány valós idejű múltjának az emlékfoszlányai, a megsebesüléséhez közeli események képeiben, valamint a párhuzamos világban lévő jövő eseményei, melyek a The Bean szabadtéri szobor jellegzetes képével együtt fognak feltűnni. A világok közti átjárás vagy erre való törekvések mind elbizonytalanító szereppel hatnak arra nézve, hogy a valósággal vagy az alternatív világgal lépünk-e kapcsolatba. Példaként hozható, amikor a halottnak hitt kapitány Sean Fentressként kapcsolatba lép az apjával, aki az elvesztett fiát gyászolja, valamint a valóság beszűrődése a Forráskódba is az illúzió megtöréséért és a határok összemosásáért lesz felelős. (1. ábra)

2 ábra

Valóság beszűrődése a szimulált világba, az illúzió megtörése

1 ábra

Valóság beszűrődése a szimulált világba, az illúzió megtörése

A film történetében a természettudományos technika fejlődésével lehetővé válik az újraélhető és alakítható idő, melyet a film esetében az egyik utas memóriája biztosít, ezzel létrehozva a múltnak a szimulációját, ahol a főhősnek a külvilágról származó tudása és az emlékei teszik lehetővé, hogy ne vonódjon bele teljesen a virtuális valóságba. A Forráskódban való létezés veszélytelen az utazóra nézve, mivel csak szellemileg van jelen más testében, és a halál vagy az időkorlát elérése után kivonódik ebből a világból függetlenül attól, hogy milyen cselekvést hajtott végre. Ez a távolság az eseményekkel szemben biztosítja a szereplő és a néző számára, hogy biztonságos pozícióban érezze magát.

A szimuláció nem csak a múltba való visszatérés szintjén jelentkezik a filmben, hanem a küldetések közti világban is, ahol a főszereplővel együtt a néző sem rendelkezik többlettudással a kapitány állapotával és helyzetével kapcsolatban. A határvonalak tudta nélkül teljesen bevonódunk ebbe a valósnak hitt szituációba, aminek a konstruáltsága az információk megszerzése után tudatosul. A történet szerint a technika fejlődésével egy uralható időfogalom fog megjelenni, aminek segítségével újrajátszhatóak a múlt eseményei bármikor, de ezzel szemben megjelenik az időkorlát is, tehát az időnek való alávetettség és kiszolgáltatottság, mivel nem tudunk az idő múlásának ellenállni. A múlt eseményei statikusak és változatlanok maradnak, melyek ismeretében a legjobb esetben is csak befolyásolni tudjuk a jövőt. Az időnek való kiszolgáltatottság nemcsak a múlt szimulációjában, hanem a film valós világában is folyamatosan jelen van, a jövőbeli terrortámadás megakadályozásának kényszere miatt. Ebből következik, hogy az idő alól semmilyen szinten és világban, sem a valós, sem a szimulációs szinten sem bújhat ki az ember, mivel az idő általi meghatározottság hatja át az életünket.

A Forráskód a narratíva és az idő kérdésén túl a filmkészítés technikai elemeit is felvonultatja, mint a látványosság egyik formáját. A vonat többszöri látványos felrobbanásával véget érő 8 perces utazások után következő montázs-szekvencia használatával, a számítógépes speciális effekteken át, látványilag lehengerlő történetet hoz létre a film. Az alkotás látványvilágát létrehozó effekteken kívül a technika fejlődése és a természettudományok, jelen esetben a kvantummechanika fog látványszintű reprezentációt kapni.

A Forráskód technikai magyarázata szintén tudományos jelleget kapott: a halál idejében az agy áramkörei elektromágnesesen feltöltve maradnak, melyekhez így hozzá lehet férni, és a 8 perces memórianyom kombinálásával létrejön a beutazható múlt. A kísérlet sikerességéhez szükség van egy alanyra, aki kompatibilis legalább egy, a vonaton elhunyt személy áramköreivel. Erre a faladatra tökéletesen megfelelt Colter Stevens kapitány, akinek a háborúban szerzett súlyos sérülései miatt, csak az agyának egy része maradt működőképes, amivel küldetéseket tud végrehajtani a Forráskód segítségével. Dr. Rutledge az általa kifejlesztett technikát élteti, melynek a sikeressége garancia lehet arra, hogy a Forráskód segítségével jobbá tehető a világ.

A tudomány és a technika fetisizálása új távlatokat nyit az emberiség gondjainak a megoldására. A városokat romba döntő terrorista cselekmények megakadályozhatóvá válnak e technika segítségével még a megvalósulásuk előtt. Dr. Rutledge látva e technika lehetőségeit és sikerét további küldetéseket rendel el, figyelmen kívül hagyva a kapitánynak tett ígéretét. A technika szolgálhatja az emberiség védelmét, de ugyanakkor alá is vagyunk rendelve neki: a gépek tartják életben, az amúgy halálra ítélt testet, és egy egyszerű memóriatörlés is elég, hogy a kapitány készen álljon egy újabb küldetésre. A bűnözés mellett az egészségügyi ellátásra és a háborúban sérült katonák bevonására is megoldást kínál a technika, mivel a fizikailag sérült, de mentálisan ép veteránoknak is lehetőségük adódik tovább szolgálni a hazájukat.

Tekinthetjük azonban Forráskód programot az emberi kizsákmányolás szélsőséges példájának is és kiszolgáltatottság magasfokának, ahol az ember maga válik a gépezet részévé. A tudományt dicsőítő Dr. Rutledge a kapitány emberi létezését figyelmen kívül hagyva és a számítógépes játékok felépítésének logikáját támogatva, számítógépes játéknak, programnak tekinti a főszereplőt: ha nem sikerült az adott pálya, akkor újrakezdhetem a játékot, ha sikerült teljesítenem, akkor örömfokozóként újabb pályába/játékba kezdek, ha úgy gondolom, akkor törölhetem a mentéseket, vagy akár ki is kapcsolhatom a játékot. A film végére az ember a technika részeként, az abba való betagozódásként tűnik fel, így a látványosság csúcspontját Colter Stevens kapitány sérült teste adja, amely a tudományos kísérletnek kiszolgáltatva és alárendelve jelenik meg. (2. ábra)

A technikának kiszolgáltatott, de ugyanakkor a részévé is váló Colter Stevens kapitány

A technikának kiszolgáltatott, de ugyanakkor a részévé is váló Colter Stevens kapitány

Összefoglalóan a Forráskód narratívájának elemzésével, az adatbázis-logika és a számítógépes játékok rendszerének működtetésével és a szimuláció bevonásával kiterjedt képet kapunk a posztmodern idő- és térfelfogásról. A tudományok és a modern technika segítségével alakítható idő és jobbá tehető jövő képe mellett a Forráskód korlátai és árnyoldalai is feltűnnek. Felmerül a kérdés, hogy az embertől mennyi áldozathozatalt követelhet a hazája, és meddig tűrhető az egyén kizsákmányolása morális szemszögből a többség érdekében.


[1] Füzi Izabella: Klasszikus narratíva és Filmelemzés I. In Füzi Izabella – Török Ervin: Elbeszélés a tömegkultúra korában. URL: http://www.jgypk.hu/mentorhalo/tananyag/Elbeszeles_kesz/ (2016.05.15.)

Hozzászólások

hozzászólás